Sokkal jobb leszek, amikor a válság után visszatérek – interjú egy futárnak állt profi fotóssal

Olvasási idő 9 perc
Lang Peter

Az Újraterveztem koronavírus alatt sorozatunkban az ujraterveztem.hu csapatával olyan embereket mutatunk be, akik példaértékű rugalmassággal tudtak alkalmazkodni a koronavírus okozta gazdasági és társadalmi helyzethez. Láng Péter világot járt profi fotósként ma futárként találkozik az ügyfelekkel, miközben mindig nála van a fényképezőgép is. Egy történet arról, amikor a gazdasági krízis nem csak a bizniszt, hanem magát az embert is megérinti és többé teszi.

Láng Péter // szakmai életút

Az eredetileg nemzetközi kapcsolatok, biztonság politikai szakreferens diplomával rendelkező Láng Péter számára a fotózás a világ, az emberi kapcsolatok, a rejtett értékek felfedezését, azok kibontását és megmutatását jelenti. A profi fotós összességében közel két évtizede van a pályán, hiszen ahogy elárulta, „kattintgatni 2002-ben, míg fotózni 2006-ban kezdtem el”.

Péter gyakorlatilag egész Európát bejárta, szakmai csúcspontja pedig az volt, amikor öt éven át az Európai Néppárt Ifjúsági tagozatának volt az állandó fotósa, ami sok utazással, szakmai kihívásokkal és nem utolsó sorban megbecsüléssel járt. A járvány kitörése és a szakma földbeállása előtt leginkább rendezvényeket, esküvőket, portrékat fotózott, ám az újraindulás után üzleti és privát portrék, rendezvények és kis számú esküvők fotózásában látja a jövőjét.

Két barátjával tavaly augusztusban indították útjára Magyarország első fotós podcastjét, a Tripodcast-ot. Az adások rögzítése segít kiélni Péter személyiségének extrovertált oldalát, siker- és közösségi élményt ad számára, ezért a karantén idején nagyon sokat segít a mentális túlélésben.

Hány évnyi profi fotós karriert hagytál magad mögött, amikor futárnak álltál?

Fotósként tizenkét-tizenhárom év van mögöttem. Már a főiskola alatt is ezzel foglalkoztam, így diploma után nem a szakterületemen helyezkedtem el, hanem főállású fotósként dolgoztam egészen addig, míg be nem ütött a koronavírus-járvány.

Milyen volt az a nap, amikor nem jött több felkérés fotózásra?

Egyszer csak leállt minden. Hétfőn felhívtak munkaügyben, kedden tárgyaltunk róla, csütörtökön pedig a vírus miatt már le is mondták a másfélmillió forintos, százötven fős céges portré fotózást.

Hogyan aludtál akkor éjjel?

Nyugodtan, hiszen azon bosszankodni, hogy mi lett volna, ha…

Akkor már sejtetted, hogy a fotózásnak annyi?

Valójában nem hagytam abba a szakmát, hiszen minden nap fotózok, csak most nem kapok ügyfélmegkereséseket – ahogyan mások sem. Így jelentkeztem futárnak és már kezdtem is. Vicces hogy az állásinterjún azok után izgultam egy picit, hogy voltam már a görög belügyminiszer fotósa is, méghozzá meglehetősen forró politikai helyzetben. Emlékszem, a kíséretem egy golyóálló mellényes civilbe öltözött kommandós volt, a kocsiban pedig ott volt a csőre töltött gépfegyver.

Tervezed a teljes visszatérést fotósként?

Természetesen, ráadásul sokkal jobb leszek addigra a szakmámban.

Lang Peter Ujraterveztem 18

Ez a bő egy évtized a fotózásban mire elég, befut az ember, vagy ahhoz kevés?

Nehéz kérdés, mert a „befutás” egy soktényezős dolog, amiről igen sokat beszélgetünk a Tripodcast néven elérhető fotós podcastünkben is, amit két barátommal csinálunk tavaly augusztus óta. Nem tartok ott a pályán, ahol szeretnék, ám ez nincsen kapcsolatban a váltással. Viszont a válság nagyon jó lehetőséget ad arra is, hogy azt tanuljam, amit igazán fotózni szeretnék.

Ezt hogyan értsük?

Egyfajta alapszabály, hogy fotózd azt, publikáld azt, amit fotózni szeretnél. Esetemben, ha a portré fotózás érdekel és abba az irányba szeretnék elindulni, akkor a rendezvényes megbízásokkal nem érek célt. Vagyis jobban bele kell magam ásnom a portréfotózásba, több ilyen munkát kell végeznem. Ám ami ebben a szakmában nagy kihívást jelent – s ez itthon különösen erősen van jelen – az a magas kapcsolati tőke-igény. A karrier szempontjából nagyon sok múlik azon, hogy milyen embereket ismersz.

Mi akadályozott meg abban, hogy a portré irányában teljesedj ki?

Talán egyfajta félelem attól, hogy ezen a területen nem tudom megállni a helyem, emellett hátráltatott a munkamánia is. Korábban egyetlen megbízásra sem mondtam nemet, aminek a következményeként egy erős negatív spirálba kerültem; sok olyan munka talált meg, amivel fajlagosan jól lehetett pénzt keresni, de közben nem azt csináltam, amit szerettem volna. Végül is kiégtem. Most így a nagy leállás idején van időm mindezt komolyan átgondolni, kezdeni valamit a helyzettel.

Akkor most a Jóisten se tart attól vissza, hogy új pályára állj?

Ez így van, csak én lehetek a szűk keresztmetszet.

Vajon az vagy-e, vagy látod, hogy merre indulj?

Jó kérdés, hiszen jelenleg a személyes találkozások korlátozása miatt a fotózás is áll. Ugyanakkor a felszabadult időt lehet tanulásra is használni, én például új képfeldolgozó programokkal ismerkedem, kísérletezgetek. A leállás előtti bő öt évben a nagyszámú megrendelések miatt a képretusálást külsősöknek adtam ki, tehát most huszonhárom terrabájtnyi nyers és publikálatlan fotó várja, hogy átnézzem, kutassam őket. Keresem azokat az értékes képeket, amelyekből szeptemberre össze tudok állítani annyit, amivel el tudok indítani egy weboldalt.

Akkor tényleg nem engedted el a fotózást.

A futárkodás most jó lehetőség számomra, megfelel a habitusomnak, több fotós ismerősöm is csinálja, de a fényképezőgépet egyáltalán nem tettem le.

Lang Peter Ujraterveztem 13

Mennyivel másabb az emberekkel való találkozás futárként, vagy amikor dedikált fotósként vagy jelen egy helyzetben? Meg lehet ragadni a két munka között az eltéréseket-hasonlóságokat?

A fotózás kulcsa, hogy nagyon rövid idő alatt kell felépíteni a szimpátiát és a jó kommunikációt. Ez talán a futárkodásban nincsen jelen ilyen markánsan, de azért azt tapasztalom, hogy az embereknek – ha csak másodpercekre is – igényük van a kapcsolódásra. Egy „milyen napod volt?” kérdés mindenkinek jól esik, emellett mindig van nálam fényképezőgép is, ha van rá nyitottság, kép is készül. Viszont azt is látom, hogy a társadalmi hierarchiában a „futár” a „fotós” alatt helyezkedik el. Fotósként sokkal inkább „partner”, míg futárként inkább „szolgáltató” vagyok.

Ezt hogyan éled meg?

Nincsen jelentősége. Fontos, hogy ezek a dolgok ne hassanak rám, ránk. Saját magamat és a másik emberrel való kapcsolatomat én definiálom, a kapcsolat minőségéért mindenkinek megvan a maga felelőssége. Nyilván nincsen százszázalékos semlegesség, de azt vallom: a saját közegemet én teremtem meg. A fotózás arra is megtanított: mindegy, hogy mit csinálsz, azt csináld pozitív attitűddel. Ezt vallom futárként is, s nem értem, hogy nagyon sok szakma képviselője miért nem áll ugyanígy a munkájához ahelyett, hogy mondjuk akadályozza, szívatja a többi embert. Attól, mert kedves vagyok vagy bemutatkozom, az étel nem lesz jobb vagy rosszabb, de nagyon is meghatározza azt, hogyan is ér véget a nap. Szerintem két ember találkozása klassz dolog, amiből érdemes a legjobbat kihozni.

Lang Peter Ujraterveztem 3

De végül is hogyan lettél futár?

Olyan munkát szerettem volna, amit nem kell rossz szájízzel végezni. Fontos szempont volt az is, hogy ne kelljen korán kelni – mert az nem igazán megy nekem (nevet). De éppen lényeges volt a munkaidő is, hogy bármikor tudjak a fotózással, képszerkesztéssel foglalkozni. Mindezt a futárkodás és a Netpincér rendszere lehetővé is teszi.

Tervező vagy inkább intuitív ember vagy?

Az utóbbi, s így sokkal könnyebben megállom a helyem váratlan helyzetekben. A főiskolán is jobban szerettem a spontán röpdolgozatokat, mint az előre betervezett ZH-kat. Az intuíció megjelenik a fotózásban is, mert a hirtelen és nyitott helyzeteket megoldottam adrenalinnal, míg például Dobó Kata fotózásánál megjelent a zabszem (nevet). A váratlan eseményeknél nincs idő gondolkodni, hanem meg kell oldani őket – talán ez is a szembenézésről szól.

Nincsen idő megkeresni, hogy valamit miért nem tudunk megoldani?

Így van. Különösen a fotózásban fontos a flow, hiszen a túltervezettség merevséget is jelent, így olyasmit is erőltethetünk, ami amúgy nem működik. Szükséges dolog a koncepció, de tudni kell reagálni arra, ha valami nem működik és beengedni azt, ami előre viszi a munkát.

Mostanság megéled a flow-t?

A lehető legjobb pillanatban beszélünk, mert ez éppen egy ilyen nap. Ha a futárkodást nézem, gyorsan jöttek a címek, ami számomra azért fontos, mert ha nagy kihagyás van két cím között, akkor „leeresztek”. De ez a fotózásban is így van: nekem nehéz úgy dolgozni, hogy nagy energiával jelen vagyok egy helyzetben, majd jön húsz perc kihagyás és újra bele kell állni.

Lang Peter Ujraterveztem 14

Másfélmilliós megbízást említettél. Futárnak lenni mit jelent neked egzisztenciálisan?

Ilyen számok nem jönnek mennek azért az életemben, ez egy kiemelkedően jó megbízás lett volna. A futárkodás abban segít, hogy ne éljem fel a tartalékaimat és ne kelljen a szüleimre támaszkodnom. Szerencsésnek mondahatom magam amiért van alattam egy szülői védőháló, de egyelőre igyekszem én segíteni őket mint fordítva.

De ismerek olyan futárt is, aki havi huszonöt nap van kint napi tíz órát – nyomja orrvérzésig.

Ez az út ahhoz, hogy elveszítsük a kapcsolatot önmagunkkal, a világgal, hogy kiégjünk.

Ezzel nem tudok vitatkozni, az viszont biztos, hogy én nem akarok mindenáron pénzt keresni.

A gazdasági motivációd tényleg alacsonyabb az átlagosnál.

Ez nagy gond, mert ahogy mondtam is, szeretem költeni a pénzt, de nem izgat annak az előteremtése (nevet). Valójában sokkal többre tartom egy jó anyag elkészítésének a lehetőségét, mint hogy sok pénzt húzzak be vele. Nagyon jól lehetett keresni az esküvői-, rendezvény-, vagy politikai fotózással, de amint éreztem, hogy az adott műfaj a terhemre van, nem érzem magam benne komfortosan, inkább nem vállaltam többé olyan megbízásokat.

Neked nem olyan fontos a pénz, ez világos, de világlátott emberként mit gondolsz: még mindig a pénz adja meg a hajtóerőt, vagy tényleg megjelentek azon túli értékek is?

Mindenkinek olyan a világa, amilyet teremt magának. Fotósként nagyon széles társadalmi palettát jártam be. Fényképeztem gyermekotthonban prostituált szülőktől kiemelt gyerekeket – amit nagyon nehezen dolgoztam föl érzelmileg – de jelen voltam Magyarország leggazdagabb embereinek privát eseményein, ünnepségein is, ahogy voltam a görög belügyminiszter fotósa is. Az élet minden területén vannak jófejek és törtetők. Bízom benne, hogy a járvány után egy lassabb és tudatosabb élet jön majd el az ember kisebb ökológiai lábnyomával. Saját életemből tudom, hogy ehhez nem kell olyan sokat tenni. Sokat lassultam az elmúlt időszakban, s miközben korábban szerettem költeni a pénzt, az elmúlt két évben radikálisan csökkentettem a kiadásaimat. Vicces, de most kevesebb bevétel mellett van nagyobb megtakarításom. Azt hiszem, hogy valamilyen szinten mindenki képes arra, hogy függetlenítse magát az anyagiaktól.

Lang Peter Ujraterveztem 6

Kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy emberek milliárdjai gondolják át eddigi működésüket, de szerinted miképpen kellene elindulni a lassulás útján, mire mondanád húsz év múlva, hogy elégedett vagy?

Ha az emberiségért szerettem volna felelősséget vállalni, más pályát választok. Csak azt tudom mondani: mindenki csak saját magáért tud felelősséget vállalni. A körülöttünk lévő dolgokért és mások életéért nem, ahogyan mindez hat ránk, abban pedig legfeljebb helyt állhatunk. Ez talán nem a legoptimistább válasz, de a realitás szintjén egyetértek veled, nem lesz meg a kritikus embertömeg egy nagy és döntő változáshoz. A válság kitörésekor az emberek száz kiló húsokat vettek otthonra… a félelem nagy úr. A változás igazi gátja szerintem az, hogy félünk rosszabbul élni, de ez a vállalatok esetében is így van, hiszen csak a növekedésre koncentrálnak.

Van valami üzeneted azok számára, akik hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek vagy váltani kényszerültek ebben a súlyos helyzetben?

Hajlamosak vagyunk azt nézni, hogy a másik ember mit hogyan csinál; ügyesebben termeszt paradicsomot vagy süt otthon kenyeret, esetleg jobban beosztja az idejét. De mindez félrevisz, mert az ember azt hiszi emiatt, hogy ő maga rosszul csinál valamit. Végigmentem egy kétéves Csernus Imre-féle önismereti tréningen és ott azt tanultam meg, hogy beszélj a saját élményeidről, de ne adj tanácsot (nevet). De ha tényleg mondanom kell valamit: ne a másik emberrel, hanem önmagunkkal foglalkozzunk.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni akkor
regisztrálj a hírlevelünkre!