A számok világában kezdte, de aztán gyógypedagógusként és családterapeutaként találta meg a hivatását Fischer Gabriella. A szakember őszintén beszélt a hivatása mélységeiről, saját vívódásairól, valamint a segítő szakma és az üzlet kapcsolatáról is. Az Újraterveztem sorozatunk következő cikkében az újraterveztem.hu csapata Fischer Gabriella és a BoldogPÁRna történetét mutatja be.
Fischer Gabriella / Életút
Fischer Gabriella a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett 1998-ban, majd 2009-ben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán szerzett gyógypedagógus diplomát, végül mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakemberré képezte magát a Semmelweis egyetemen 2020-ban. Kezdetben könyvvizsgáló asszisztens, majd könyvelőként dolgozik, amely mellett 2009-től gyógypedagógusként is munkát vállal a Budapesti Korai Fejlesztő Központban, majd később egyéni vállalkozóként. Jelenleg pár-és családterapeutaként dolgozik. Legnagyobb sikerének azokat a pillanatokat tartja amikor sikerült valóságosan kapcsolódni egyik-másik súlyosan érintett autista kisgyerekkel, vagy azokat a pillanatokat, amikor párterápián a pár egyik tagja tényleg megérti a másikat és mindannyian megérintődnek ennek az erejétől. Krédója a 14. dalai láma után: „Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik”. A rendszeres jóga és futás mellett, heti egy napot az ELTE Füvészkertben töltött önkéntes munkával töltődik.
Hogy érzed, a helyeden vagy abban, amit most csinálsz?
Igen.
Azért kérdezem, mert terapeutaként emberekkel, az érzéseikkel foglalkozol, míg könyvelőként a számokkal dolgoztál és a két tevékenység között ég és föld a különbség. Anno rosszul választottál pályát, vagy nem is igazán tudtad még, hogy merre indulj?
A gimnázium harmadik évében, amikor a pályaválasztás kérdése akkoriban felmerült, fogalmam sem volt arról, hogy merre induljak. Matekból meglehetősen jó voltam és mivel az édesapám könyvvizsgáló, adta magát, hogy a közgázra megyek és majd közben kitalálom, hogy milyen életpályát szeretnék. Végül a számviteli főiskolára vettek fel és így lettem könyvelő. Már a diploma megszerzése előtt megszületett az első lányom, és nem sokkal utána a második is, így egy időre sokkal inkább a gyereknevelés, mint a karrierkérdések kerültek fókuszba. Ekkoriban az apám cégében kezdtem el és könyvvizsgáló asszisztensként dolgozni, illetve könyveltem is mellette magánúton, viszont a gyerekek ovis időszakában már egyre inkább azt éreztem, hogy nem vagyok a számomra megfelelő pályán. Elkezdtem keresni azt, amiben megtalálhatom önmagamat és valóban hasznos tevékenységet folytathatok.
Hogyan keveredtél a segítő pályára?
Eredetileg a logopédia érdekelt, mint segítő szakma ami igazából már a gimnazista éveim alatt is felmerült egy időre, mint lehetőség, azonban munka és család mellett, esti képzésen ez a szak nem volt elérhető, ezért egy másik szakirányt választottam a gyógypedagógus képzésből. Már javában végeztem a szakot, amikor szerencsés módon megismerkedtem Czeizel Barbarával, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ megálmodójával, így lehetőségem nyílt arra, hogy már végzősként a központban dolgozzak. Ebben az időszakban mélyen hatott rám az autizmus témaköre és ahogy az autizmusban érintett gyerekekkel dolgoztam, lassan kibontakozott előttem, hogy ezen gyerekek családi háttere – ahogy az más esetekben is megtörténik – nehézségekkel terhelt. Az egyik akkori kolléganőm vetette fel, hogy végezzük el a Semmelweis Egyetem ma már nem elérhető családterápiás és családtudományi mesterszakát. Meg is szereztem a diplomát, mint családterapeuta és az egyébként coach második férjemmel 2020-ban el is indítottuk a BoldogPÁRna YouTube csatornát, amiből lassan kinőtte magát a párkapcsolati tanácsadó vállalkozásunk.
Ezek a nagy döntések, amelyek a gyógypedagógiai és a terapeuta vonalra helyeztek, mennyire voltak megalapozottak ahhoz képest, ahogyan a könyvelői pályán elindultál, mennyire érezted, hogy ez akkor a te utad?
A gyógypedagógusi hivatást is már azért választottam, mert a számok között töltött idő során egyre erősödött bennem az érzés, hogy csak akkor leszek igazán a helyemen, ha valamilyen segítő munkával foglalkozom. Ennek a folyamatnak persze megvan a maga önismereti vonatkozása és háttere is, hiszen az egy fontos kérdés, hogy honnan fakad és miért ilyen erős bennem a segítő attitűd. Folyamatosan jönnek is a kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy tényleg muszáj-e nekem segítenem, tényleg csak így vagyok-e a helyemen. Olykor hullámvölgybe is kerülök, de most azt gondolom, hogy nem tudnék nem segíteni. Voltak kiégéses időszakaim is, amikor arra jutottam, hogy hátat fordítok a segítő szakmáknak, de nem voltam rá képes, ezért most inkább az egyensúlyra törekszem, azon vagyok, hogy megtaláljam az optimális munkamennyiséget a kiégés elkerülése érdekében és tudjak töltődni is.
Ez az erős segítő attitűd vajon mennyire fakadhat akár abból, hogy túl vagy egy váláson, az élethelyzeted mennyire keretezi a szakmai elhivatottságodat?
A motivációm megfejtéséhez jóval korábbra, akár a gyerekkoromig kellene visszamennem.
A segítő területen működő vállalkozó az idejét teszi pénzzé. Egzisztenciális szempontból volt mozgástered kísérletezgetni? Mennyivel kell másképpen gondolkodnod most, mint amikor még alkalmazott voltál stabil havi jövedelemmel?
Szerencsére volt mozgásterem, de nekem ez egy meghasonlott állapotot jelent, mert segítőként nagyon nehéz piaci aggyal gondolkodnom – és ez folyamatos feszültséget jelent számomra. A férjem, Molnár Dávid, erős marketinges szemlélettel bír, sokszor el is mondja nekem, hogy miképpen csináljam a marketinget és milyen árakkal dolgozzak. Én viszont sem az önmarketingben, sem a magas árak elkérésében nem vagyok nagymenő. Sok éve dolgozom annak elfogadásán, hogy – nagyon profánul megfogalmazva – mások nyomorából csinálok pénzt. Ezt nehezen emésztem meg.
Hogyan tudod leküzdeni ezt a frusztrációt?
Ez egy nehéz küzdelmet jelent számomra, igyekszem arra gondolni, hogy a munkámmal értéket teremtek és adok, emellett nagyon sok munkát végzek ingyen. Például a kis csapatunkkal működtetünk egy olyan rendszert, aminek keretei között lehetőség van egyszeri, harminc perces ingyenes konzultációra. Ennek mindössze harminc százalékából lesz tényleges folyamat, de már azzal az egyszeri alkalommal is segítettem valakinek. Emellett pedig a BoldogPÁRna youtube csatornánkra nagyon sok munkaórával legyártottunk száztizenöt ingyenesen elérhető videót is. A férjem többször is felhívta a figyelmem arra, hogy az ügyfelek értékesebbek tartják és motiváltabbak is egy tisztességes áron igénybe vett folyamatban. Mindez segít abban, hogy egy kicsit másképpen lássam a segítő foglalkozás és a pénz viszonyát.
Érdekes helyzet, ha egy házaspár mindkét tagja a segítő pályán dolgozik, hiszen bizonyos helyzetekben nehéz lehet elválasztani a magán- és a szakembert. Ti egy közös bizniszt is visztek, és ebben kódolva van a feszültség – ha van ilyen, hogyan oldjátok meg?
Mivel az alapértékeket illetően tökéletesen egyetértünk, szakmai téren nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Dávid inkább a provokatívabb típus, aki tolja-nyomja az ügyfeleket, míg én a melegséget, az érzelmeket hozom be a munkába, így kiegészítjük egymást. Ez jól is működött, de ritkán azért megesett, hogy egy pár berántott bennünket annyira, hogy az ő helyzetükön keresztül vitattuk meg a saját elakadásainkat. Az üzletet érintő dolgokban viszont nehezen egyezünk meg; Dávid egy erősebb és hatékonyabb üzleti szemlélettel nézi a világot, én viszont nyomokban sem tartalmazok ilyesmit. A kapcsolatunknak is nagyon jót tett, hogy a közös munkánk aránya immár húsz százalékra csökkent.
Egy alapvetően marketing vezérelt világban hogyan tud valaki ügyfeleket szerezni és megtartani úgy, hogy számára a marketing, az önreklám egy idegen terep?
Azzal, hogy két éve elindítottuk a BoldogPÁRna brandet, a hozzá tartozó youtube csatornát és Facebook csoportot, kialakult olyan bázis is, ami biztosítja a megfelelő számú klienst. A csoportban személyesen én tartom a kapcsolatot a tagokkal, válaszolok a kommentekre, az egyéni megkeresésekre is, amikből olykor szintén folyamat lesz. A férjem pedig időközönként kampányokat is indít, amik mindig hoznak új ügyfeleket. Mindeközben alakult egy négy-öt fős szakmai közösség is körülöttem, így ha arra van szükség, lehetőségünk van a klienseket egymás között a megfelelő szakemberhez irányítani.
Végül is hogyan lettél vállalkozó?
Ez nem volt egy tudatos dolog, inkább átsiklottam az egyikből a másik állapotba. Néhány éve örököltünk egy házat, amit eladtunk, majd vásároltunk egy belvárosi lakást, amit egy hirtelen ötlettől vezérelve terápiás térré alakítottunk át. Akkor még nem tudtam, hogy mit is kezdjek vele, de ezzel párhuzamosan éreztem, hogy hiába nagyszerű emberileg is és szakmailag is a csapat a Korai Fejlesztő Központban, egyre fáradtabb lettem. Nagy volt az adminisztrációs teher, nagyon sok hasonló nehéz esettel dolgoztam és a szervezeti hangulat is megromlott. Első lépésben átmentem félállásba és a gyógypedagógiai kliensekkel kezdtem el építeni a Belső Kuckót, vagyis azt a terápiás helyszínt, amit a belvárosi lakásból alakítottunk ki, majd végül a teljes váltás mellett döntöttem. Marketingre, hírverésre nem is volt igazán szükség, mert sok eltérő fejlődésű kisgyerek nem jut fejlesztéshez, vagy már kinőtték a korábbi munkahelyemet a Korai Fejlesztőt és nincs ellátásuk. Azóta már dolgozom családterapeutaként is, illetve működik a BoldogPÁRna is. De mindennek ellenére nehezen gondolok magamra úgy, hogy vállalkozó lennék.
Magányos harcos vagy, vagy inkább csapatban játszol?
Ha egy tízes skálán az egyes a magányos harcos, a tízes pedig az ügyes networker, akkor én a hármason állok. Könnyebb egyedül döntenem, de nagyon hiányzik, hogy legyenek körülöttem emberek is, ezért igyekszem lazább kötődésű munkatársi kapcsolatokat kialakítani. Azt viszont még tanulom, hogyan kell jól segítséget kérni.
Számít az, hogy „vállalkozóként” az irányítás nálad van és a döntési szabadságod is nagyobb, mint alkalmazottként volt?
„Akkor kelek és akkor megyek szabadságra, amikor én akarok” – hosszú hónapokig el sem hittem, hogy ilyen létezik és úgy éreztem, hogy folyamatosan nyári szüneten vagyok. Például néhány éve felmerült, hogy külföldre költözünk, ahol adminisztrációs okok miatt állást kellett volna vállalnom. Amint átfutott rajtam, hogy egy négyórás állás is mennyi kötöttséggel járna, azonnal elvetettem az ötletet. Ez a fajta szabadság jelenti számomra a legfontosabb különbséget a két státusz között.
Milyen terveid vannak középtávon, tervezel egyáltalán vagy a flow-ra bízod magad?
Inkább az utóbbi történik, de egyébként sem szoktam lépésről lépésre elérhető célokat kijelölni, valóban egyfajta flow-ban vagyok. Emellett azért szakmai vonalon szeretnénk szintet ugrani Dáviddal, prevenciós céllal edukációs előadásokat szeretnénk tartani és szeretnénk rendszeresen megtartani azt a párkapcsolati tanácsadó képzést, aminek az első csapata éppen most tanul nálunk.
A segítő beszélgetések érzelmileg kimerítőek is lehetnek, és te említetted, volt kiégéses időszakod is… hogyan gondoskodsz magadról?
A hullámvölgybe oka az, hogy nem jól mérem fel a saját teljesítőképességem határait. Miközben nem tudok nem segítő lenni, introvertált emberként egy idő után kifárasztanak az emberekkel való interakciók. Jelenleg is azon dolgozom, hogy pontosan felmérjem a határaimat. Közben pedig figyelek a töltődésre is: sportolok és jógázom, emellett pedig bő féléve heti egy napot eltöltök az ELTE Füvészkertjében kerti munkákat végezve, ami egy csodálatos dolog. Ez az én saját mentálhigiénés foglalkozásom. Amikor korábban autizmusban érintett gyerekekkel foglalkoztam, az egyik legnehezebb dolog az volt számomra, hogy mindent beletettem a közös együttlétekbe, de hiába próbálkoztam, nem jött visszajelzés. Mivel autizmusban érintett gyerekről volt szó, hiába tettem bele tíz egységnyi energiát, sokszor azt éreztem, hogy mindössze egy egységnyi jött vissza. Emellett nagyon gyakran éreztem úgy, hogy nem tudtam segíteni, hiszen ott és akkor jó pillanatokat éltünk ugyan meg, de az a gyermek nem vált nem autistává. Ezt el kellett fogadnom. Nagyon sok fájdalmat, szomorúságot láttam, ami kihatott az alvásomra, az álmaimra, a stresszszintemre is. Sajnos a párkapcsolatok terén is hasonló a helyzet: sokan akkor kezdik el a folyamatot, amikor már késő és nem tudok segíteni. Sokszor mindent beleteszek, de nincsen sikerélmény – ez pedig ki tud égetni, ha az ember nem kellőképpen tudatos.
Mit tanácsolnál azoknak, akik valamilyen ok miatt újraterveznének, váltanának?
Akiben megszületik az a gondolat, hogy talán nincs a helyén, az nem a véletlen műve. Kezdjen el a témával foglalkozni. Ez valóban nehéz út, vagyis ne ugorjon fejest egy olyan valamibe, amiről nem tudja, hogy az milyen hatással lesz az életére. Egy ilyen döntést alaposan át kell gondolni, érdemes akár egy karrier coach segítségét is igénybe venni.
Szerző:
újraterveztem.hu
