Ne legyél a saját utad akadálya! Egy édesanya és a PIKK PAKK táskák története

Névtelen Terv 2024 03 01t121625.991

Tanárként indult, majd számos más szakmában is kipróbálta magát Csatlós Eszter, a PIKK PAKK megálmodója. A saját tervezésű táskákkal és táskarendezőkkel a legfontosabb céljának az anyukák támogatását nevezte, és úgy érzi, hogy a vállalkozásával annyi kitérő után a karrierjében is megérkezett. Egy édesanya útkeresése és szakmai kiteljesedése.

Legyél bármi, csak tanár ne – gyakorlatilag így idézted az édesanyád intelmét az egyik korábbi interjúdban. Ehhez képest mégis csak ezen az úton indultál el.

A tanári hivatás története régre nyúlik vissza a családunkban, hiszen már a dédnagyapám is iskolaigazgató volt. De én is pedagógus szülőkkel nőttem fel; a szüleim egy gyermekotthonban dolgoztak és egy ideig a nővérem és én is ott éltünk egyfajta bentlakásos rendszerben. Egyébként elsősorban a nagyszüleim gondolták azt, hogy a diploma fontos része az életnek, ezért is diplomáztunk le mindketten.

Egyértelmű volt a szakirányod?

Engem mindig is a dolgok vizuális megközelítése érdekelt, mintsem a rajzolás. Már gyerekkoromban is készítettem mindenféle mütyűröket, méghozzá a nagyapám műhelyében, aki már bőven elmúlt negyven éves, amikor elvégzett egy szakmunkásképzőt és bőrdíszművesként is elkezdett dolgozni. Éppen ezekben az években indult el Miskolcon egy bőrdíszműves szakiskola, ahová nem vettek fel. Végül rajzszakos gimnáziumba kerültem, és onnan mentem a tanárképző főiskolára. A rajzzal valószínűleg más irányokba is elindulhattam volna, de valahogy egyértelmű volt, hogy rajztanár leszek és amire hazaértem a diplomaosztó utáni nyaralásból, már volt állásom abban az iskolában, ahol az anyám is tanított. Az elkövetkező időszakban dolgoztam szabadidőszervezőként, majd egy másik városban a gyermekvédelem területén, és elvégeztem egy dekor sulit is. Ebben a szakmában is elkezdtem dolgozni, és aztán a MOME-n elvégeztem egy másoddiplomás képzést is.

„Ez a mindenképpen kell egy diploma…” kijelentés hogyan hatott rád? Az ilyenfajta elvárások tudnak motiválni, de akár teherré is válhatnak.

Azt hiszem, hogy mindenki meg akar felelni, én legalábbis próbáltam. Ez meghatározza az életemet.

Ez a meghatározottság nagy kitettséget is jelenthet…

Ez igaz, de a családom szerette volna, ha diplomát szerzek én pedig megtettem, viszont alapvetően nem éreztem ezt az elvárást tehernek. Sokáig nem is tudtam, hogy mit is szeretnék, és amíg az ember nem tudja erre a kérdésre a konkrét választ, addig az elvárások utat is mutathatnak. Mindig is irigyeltem azokat, akik már gyerekkorukban tudták, hogy mondjuk gépészek vagy ügyvédek lesznek. Több területen is dolgoztam és most már elmondhatom, hogy hét éve pontosam tudom, hogy mit akarok csinálni és azt is teszem.

Úgy tudjuk, hogy még fodrász is voltál.

A dekorba egy nagyon jó időszakot töltöttem el annak ellenére is, hogy amikor elkezdtem, keveset tudtam a szakmáról és mindent élesben tanultam meg. Viszont ebban az időszakban tört ki a gazdasági világválság és látszott, hogy ennek egyik első vesztese a reklámbüdzsé lesz. Vissza is mentem tanítani és egy szuper jó iskolába kerültem, ahol a szó jó értelmében „összefújta a szemetet a szél”, hiszen egy nagyon gyerek- és szülőközpontú helyen kezdtem el újra dolgozni. De hiába volt hitelmentes saját lakásom, a kezdő pedagógus fizetésemből nem tudtam megélni. Az egyik barátnőm éppen ekkor költözött fel Budapestre és nyitott egy fodrász szalont, ő beszélt rá arra, hogy próbáljam ki magam ezen a területen is. Elvégeztem egy online fodrászképzést és az volt a tervem, hogy félállásban tanítok majd, miközben fodrászként is dolgozom. A tanári félállás azonban olyan feltételeket támasztott – például a mindennapos személyes jelenlétet – ami nagyon nagy kötöttséget jelentett volna. Ezért felmondtam és kezdő fodrászként sepregettem, hajat mostam, hajtöveket festettem. Nem váltam jó fodrásszá, ennek ellenére nagyon sokan jártak hozzám, mert nagyon szerettek velem beszélgetni.

Sokak számára jelent problémát az, ha az addig elért eredményeik vagy státuszuk után valamilyen más területen juniorként kezdik újra… te hogyan viselted ezt a helyzetet?

Ez a része nekem nem jelentett problémát, inkább az zavart, hogy betettek a „hülye fodrász” skatulyába. Megesett, hogy az egyik vendégemmel összetalálkoztam egy Peter Gabriel koncerten és ő meglepetten kérdezte, hogy mit keresek én itt. Szóval a lekezelés nagyon zavart, mindig el is mondtam, hogy diplomás ember vagyok.

Miért hagytad ott a fodrásztatot és a szalonból merre vezetett az utad?

Várandós lettem, a szalonból mentem gyesre és közben az is látszott, hogy anyaként nem tudnám tovább csinálni ezt a munkát, hiszen a vendégek munka előtt vagy után érnek rá. Nem akartam azért dolgozni, hogy megfizessek egy bébiszittert, miközben nem vagyok a gyerekemmel. Ez egyébként egy eléggé magányos időszak volt, amit úgy próbáltam meg feloldani, hogy baba-mama tornára jártam és közben elvégeztem egy kangatréner-képzést is. Egy évig dolgoztam trénerként is, de rájöttem, hogy ez nem az én utam. Ekkor kezdtem el foglalkozni a táskarendezőkkel.

Ez pedig egy újabb csavar, immár a kézművesség felé – miért éppen ebbe az irányba indultál?

Ennek két oka is volt. Az egyik barátnőm rendelt egy táskarendezőt egy másik készítőtől, ami nem olyan lett, mint amit szeretett volna. A másik ok pedig a saját tapasztalásom volt; akkoriban nagyon drágán lehetett vásárolni nem olyan tetszetős táskákat, míg rendezők akkor még nem voltak erre az igényre szabva, ezért jó ötletnek tűnt ebbe belevágni és olyat készíteni, amit bármilyen táskába bele lehet tenni úgy, hogy az ember közben önazonos marad.

Hogyan készítetted el az első darabod, megvetted az anyagokat és oda ültél egy varrógéphez?

Igyekeztem kutatással alaposan megismerni az igényeket arra vonatkozólag, hogy mik azok a baba cuccok, amiket az anyukák mindenképpen magukkal visznek. Apróságokról is szó lehet, hiszen például nekem fontos volt, hogy a váltóruha és a pelenkázó szett külön legyen, mert így hamarabb megtalálom őket, ha szükség van rájuk. A készítés során a prototípust én varrom meg, de van egy varrónőm, akihez elviszem a szabásmintát és ő a maga ötven éves szakmai tapasztalatával helyre rakja a varrásokat, látja azokat az apró részleteket, amiket én ilyenfajta képzettség híján nem veszek észre.

Jelenleg van a PIKK PAKK mellett főállásod, száz százalékosan vállalkozó vagy?

Néhány éve már csak a vállalkozást viszem. Ezt megelőzően óraadóként még tanítottam, de közben egyre jobban ment a vállalkozás és így egyre megerőltetőbb volt bejárni az iskolába tanítani. Szerettek volna felvenni főállásba is, de ezt az anyaság és a vállalkozás mellett már nem tudtam vállalni.

Nehéz volt elengedni a tanári hivatást?

Igen, nagyon. Két-három évig tartott, amíg ezt a döntést meg tudtam hozni, pedig már előtte is volt annyi bevételem a táskákból, hogy nem is volt szükség erre az állásra. De nagyon nehezen tudtam otthagyni a gyerekeket és féltem attól is, hogy otthonról dolgozva, társas kapcsolatok hiányában „befordulok” majd, hiszen egyéni vállalkozónak lenni magányos dolog. Szóval a tanítással jó volt kiszabadulni a „vállalkozói magányból”, de közben nagyon megterhelővé is vált a dolog. Egyetlen nap tanítás egy teljes nap pihenést igényelt, így máris két napom ment el ezzel egy héten. De persze ott volt bennem a bizonytalanság is: megveszik majd elegen a táskákat? Hiszen jó dolog hinni magunkban és a termékünkben, de az is egy fontos kérdés, hogy ezt le tudjuk-e fordítani az anyagiak nyelvére.

Volt valamilyen segítséged akár a lelki vonalon, akár az üzletfejlesztés terén, vagy mindent egyedül csináltál?

A férjem lelkiekben támogatott, viszont én semmit sem tudtam az üzleti világról, a családunkban sem volt senki vállalkozó. Úgy vágtam bele, hogy semmit sem tudtam arról, hogy mit is kellene csinálnom. Most is azt teszem, ami szerintem helyes, igyekszem tanulni másoktól és megtalálni a saját hangomat.

Mi jelezte számodra, hogy a táskakészítés több lehet, mint hobbi és akár bizniszt is építhetsz rá?

Például, amikor elküldtem a jelentkezésemet a WAMP-ra és azonnal beválogattak az árusok közé, azt egy jó visszajelzésnek gondoltam. Összességében is igaz, hogy amikor a tematikus vásárokon kiállítóként részt veszek, árusítok, egyértelműen pozitív a mérleg.

A vizuális látásmódod, a kreativitásod jelent a vállalkozásod számára hozzáadott értéket? Hiszen a funkció mellett sokat számít a dizájn is…

Nehéz erre válaszolni, mert persze számít a dizájn, olykor nagyon is, de közben mégsem érzem ezt olyan jelentős hozzáadott értéknek, mert ez bennem van. Ahogy a pék számára sem jelent kihívást a kenyérsütés.

Mi a missziód, milyen értékrendet képvisel a PIKK PAKK?

A szülés után sokáig voltam depressziós és részben azért is vágtam bele a táskák, a táskarendezők készítésébe, mert a kilábalást illetően ez is segítséget jelentett számomra. Tehát nekem nagyon fontos az anyukák segítése.

Ujraterveztem Csatlos Eszter 0262 004
Hogyan fogadta a környezeted, például a szüleid, hogy otthagytad a fixet, a biztosat és a vállalkozók életstílusát éled?

Az édesanyám nagyon pozitívan állt a váltáshoz, örült, hogy nem pedagógusként dolgozom, míg az édesapám még mindig a tanári pályát támogatná inkább. Ő sokáig nem hitte el, hogy a vállalkozásból meg lehet élni, a véleménye az első médiaszereplésem után kezdett megváltozni és akkor tudatosult benne, hogy ez nem egy hobbi vagy szórakozás. Általánosságban az emberek azt gondolják hogyha itthonról dolgozol, akkor ráérsz bármikor.

Mi jelentett számodra nagy kihívást és mi mutatja meg, hogy érdemes volt beletenned a munkát?

Az egyik legnehezebb dolog számomra a közösségi média-trendeknek való folyamatos megfelelés. Egy személyes márka esetében meg kell mutatnia magát az embernek, de vajon mennyit mutasson meg magából, a gyerekéből, a családjából? Én például albérletben lakom – beengedjem a vevőt vagy ne? Mit fog gondolni? Felmenjek a TIKTOK-ra, ha igen, táncoljak, vagy énekeljek? Hogyan találom meg a saját hangomat? Tehát ezek nagyon nehéz kérdések, mert ha egy márka nem áll bele dolgokba, akkor langyos vízzé, unalmassá válik és a kitűzött célok elérése sem biztos. Viszont az anyáktól és apáktól kapott levelek, visszajelzések, és az, hogy a designer vásárokon a többi árus felismer és ismeri a márkát, fontos jelzések számomra csakúgy, mint amikor jól alakulnak a havi bevételek.

Szóval a nagy útkeresés után hét éve már a helyeden vagy, megérkeztél?

Azt gondolom, hogy mindenkinek ki kellene próbálnia, hogy milyen, amikor olyan munkát végez, amiben ő jó, amivel örömöt tud okozni másoknak, amiből a megélhetést jelentő bevételhez jut és megvan az a szabadsága is, amivel el tudja végezni az anyasággal járó kötelezettségeit is. Ez így együtt egy fantasztikus, szuper dolog.

Mit javasolnál azok számára, akik hozzád hasonlóan az utat keresik, váltani szeretnének, de valami ok miatt mégsem teszik meg?

Kitartással bármit el lehet érni, „saját magad vagy az utad akadálya”. Tudom, hogy az emberek különböző körülmények között élnek, de ha csináljuk és elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk elérni a céljainkat, akkor sikerülhet. Vagyis, ha a helyzet nem jó, akkor mindenképpen lépni kell.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.