Már gyerekkorában is mindig győzni és versenyezni akart, s ez a mentalitása emelte a Bravogroup Holding vezérigazgatói és társtulajdonosi székébe is. Lakatos István az RTL Klubon vetített Cápák között című üzleti showműsor egyik Cápájaként is keresi a tehetséges vállalkozókat, de mint interjúnkból is kiderül, nem az anyagi haszon reményében. A több mint három évtizedes üzleti tapasztalattal bíró befektető beszélt arról is, hogy miért vállalta el az egyik Cápa szerepét, hogyan látja napjaink vállalkozóit, mire figyel a jelentkezőknél, s hogy lehet-e nála hibázni.
Villamosmérnökként végzett, illetve nyitva állt Ön előtt a tudományos pálya is, de mégis az akkori Műszertechnikánál kezdett el dolgozni. Mi vitte a munka világába a tudományos karrier helyett?
A tudományos pályán kudarcot vallottam. Tudományos ösztöndíjasként három évem volt arra, hogy megszerezzem a doktori fokozatot, de nem haladtam előre. Az derült ki, hogy nekem a napi sikerekre van szükségem, és nem volt olyan erős a belső motivációm, hogy hónapokon keresztül foglalkozzak valamivel, aminek majd egyszer talán meglesz az eredménye.
A napi sikerekre való igény erős sikerorientációt vagy kudarckerülést jelent?
Semmiképpen sem a kudarckerülésről van szó, sőt, a mai napig úgy élem az életem, hogy nem félek a kudarcoktól. Az vallom, hogy „próbáljuk meg, legfeljebb nem sikerül”. Már gyerekkoromban is mindig versenyezni és győzni akartam, a versenyszellem mindig is bennem volt.
Ezt a mentalitást hogyan tudta kibontakoztatni, megélni alkalmazottként?
A céghez 1987-ben léptem be, a kivásárlásra pedig 2007-ben került sor. A köztes időben valóban alkalmazott voltam, de tulajdonosi jogköröket már ezekben az években is gyakoroltam. Az első pillanattól kezdve azonosultam a céggel, s mindig győzni akartam. Le akartam győzni a versenytársainkat.
Ez a szemlélet végül is a vezérigazgatói székbe repítette, illetve tulajdonosa is a Bravogroup Holdingnak… de ha közelebbről nézzük, akkor minek köszönhető, hogy kiemelkedett az akkori munkatársak közül?
Ezt a habitusomnak és az állandó kezdeményező készségemnek köszönhetem. Bármilyen társaságba is kerülök, vagy azonnal, vagy néhány perc múlva, de átveszem a kezdeményezést, és vezető szerepbe kerülök.
Ennek köszönhető a Focus becenév?
Igen. Bármilyen közösségben is jelentem meg, egyfajta szervező-irányító szerepben, a középpontban voltam.
Egy ilyen erős versenyszellemen alapuló attitűd sok területen hasznos, de azért kihívások forrása is lehet, hiszen nem tud mindenki ilyen nagy lángon égni vagy azonosulni ezzel szemlélettel. Innen nézve voltak nehézségei az életében, a karrierjében?
Ez a habitus több haszonnal járt, mind hátránnyal. Az igaz, hogy nem tud ezzel mindenki azonosulni, de egyfajta szelekciós tényezőről is beszélhetünk, mert így csak azok vettek körül, akik értették és a magukévá tették ezt a stílust. A Bravogroup-nál már a harmadik generáció dolgozik, a munkatársak pedig azonosultak ezzel a szellemiséggel, mi hoztuk napvilágra azt a gondolkodásmódot, ami már megvolt bennük. Ugyanakkor e stílus hátránya az, hogy ha az emberek megszokják, hogy megpróbálom kitalálni a „hogyan”-okat és a megoldási lehetőségeket, akkor passzívvá válnak, ami viszont nem jó. De ahogyan az ember öregszik és bölcsebbé válik, igyekszik visszafogni magát. Ezt teszem én is: egyre tudatosabban figyelek arra, hogy elegendő időt adjak a környezetemnek, hogy nélkülem végezze el a feladatokat, oldja meg a problémákat. A változásban szerepet játszik az is, hogy a cégcsoport egyre több mindennel foglalkozik, én pedig nem tudok mindenhol jelen lenni, tehát nagyobb tér jut mások számára. Egyébként a mostani húszas-harmincas generációtól – még a gyerekeimtől is – azt a visszajelzést kapom, hogy túlságosan sok a mikromenedzsment, az is elég, ha csak a főbb csapásirányokat jelölöm ki.
Egy ilyen elfoglalt embert mi motivált arra, hogy Cápa legyen?
Szerettem volna bebizonyítani magamnak, hogy meg tudom állni a helyem egy ilyen szituációban is. A munkám jelentős részében jellemzően fiatalokkal beszélgetek olyan dolgokról, amikhez nem- vagy csak kevésbé értek, s ilyenkor is az a feladatom, hogy nagyon rövid idő alatt megértsem, analizáljam a lényeget, és ha szükséges, döntéseket hozzak. Húsz évvel ezelőtt nem lettem volna alkalmas arra, hogy az RTL Klubon futó Cápák között című üzleti showműsorban legyek.
Inspirálják korunk fiataljai?
Nem jobban és nem kevésbé, mint bármi más az életben, amit érdekesnek tartok. Szeretem az embereket és szeretek velük beszélgetni; minden beszélgetés egy új történetet is jelent.
Milyen szempontokra figyel, amikor egy aspiráns kiáll a Cápák elé?
Rezonálok a személyiségére, azt figyelem, hogy a beszéde mennyire őszinte, betanult vagy megjátszott. Fontos szempont, hogy a vállalkozó milyen viszonyban van a számokkal, milyen mértékben képes átlátni a nagybani összefüggéseket. Lényeges szempont az is, hogy mennyire strukturált a vállalkozó gondolkodásmódja, mennyire jellemző rá a top-down megközelítés, vagyis képes-e a fontost elválasztani a fontostalantól, képes-e arra, hogy az adott dologra föntről nézzen rá.
A Cápák elé kiállni komoly dolog, simán beüthet egy lámpaláz vagy valamilyen más bizonytalanság. Mindig a maximumot várja el, vagy lehet hibázni és van-e második esély?
Nem szeretek egyik pillanatról a másikra dönteni, tehát van harmadik- és negyedik esély is. Alapvetően egy ismerkedésről van szó, vagyis egy-két perc lámpaláz még belefér, de ha valaki a teljes beszélgetést lámpalázban viszi végig, akkor ő alkalmatlan a feladatra, hiszen akkor kérdéses, hogy miképpen reagál később a fajsúlyosabb helyzetekre. Egyébként azon vagyok, hogy oldjam a lámpalázat például úgy, hogy a vállalkozókat váratlan helyzetek elé állítom. Mivel nem tudnak előre felkészülni és tudatosan reagálni sem, mindig önmagukat adják.
Milyen attitűddel érkeznek a jelentkezők?
A most futó évad vállalkozói az előzőkkel szemben sokkal felkészültebbek. Megértették, hogy önmagában a jó ötlet még kevés. Igenis körbe kell járni a piacot; meg kell ismerni a méretét és a szereplőit, a versenytársakat. Képesnek kell lenni annak megbecsülésére is, hogy vállalkozóként hová szeretnénk eljutni a következő két-három évben. Ha valaki önmagának sem mer egy becslést adni arról, hogy valamiből mennyit kellene eladni azért, hogy sikeres legyen, ha a darabszám nem áll arányban a lehetőségekkel és a realitásokkal, akkor baj van. De ahogyan említettem, ez a jelenség egyre ritkábban fordul elő. Tipikus hibának látom a túlságosan optimista növekedési tervek mellett azt is, hogy sokan azt hiszik, ha jók a képességeik és van egy jó ötletük, mindenképpen vállalkozónak kell lenniük. Pedig ez nem igaz. A személyes példám is ezt mutatja; a munka világában eltöltött első 20 évemben, noha egy magánvállalat vezérigazgatója voltam, mégsem voltam klasszikus értelemben véve „vállalkozó”.
A műsorban résztvevő, vagy akár más vállalkozók hogyan fogadják a visszajelzéseket azzal kapcsolatban, hogy az irány nem megfelelő?
Nem szeretném eljátszani az ítélőszék szerepét, és azon vagyok, hogy kinyilatkoztatásokat se tegyek. Inkább visszakérdezek a tervekkel, a számokkal, a célokkal kapcsolatban.
Jelenleg mennyi Cápák között befektetése, partnersége van?
Az előző évadban öt cégbe szálltam be, és mai napig aktív az együttműködésünk mindegyikkel.
A gyakorlatban mit takar egy ilyen együttműködés, milyen lényeges pontjai vannak, hogyan képzeljünk el egy ilyen üzleti kapcsolatot?
Először validáljuk, hogy a műsorban elhangzottak reálisak-e, mert ez nagyban meghatározza a továbbiakat, akár a megállapodáskötés sikerességét is. Ezt követően a vállalkozók megkapják a tőkebefektetést, amire a legtöbb esetben szükségük is van, ha például készletnövelésre vagy valamilyen fejlesztésre készülnek. Fontos számukra az a tudat is, hogy ott vagyunk a háttérben, és ha indokolt, akkor anyagilag is tudunk segíteni, s így szabadabban tudnak szárnyalni. Én befektetőként, mentorként folyamatosan tükröt tartok nekik, az örök ellenzék szerepkörében vagyok. Igyekszem a vállalkozókkal együtt gondolkodni, de bármit is mondanak, mindig visszakérdezek az okokra és a miértekre. Saját ötletekkel is támogatom őket, de megesik, hogy amit mondok, azokat már meg is valósították. A közös munka során egy olyan pénzügyi kontrolling keret létrehozásán is dolgozom a számukra, amit ezek a cégek önmagukban csak három-öt év múlva tudnának felépíteni. A jelenlétemmel a vállalkozói létben való felnőtté válás folyamatát gyorsítom meg, egyfajta missziómnak tekintem, hogy ezek a tehetséges vállalkozások a nagyvállalatoknál teljesen bevett és triviális megoldásokat, szemléletmódokat használják.
A kicsik mit tanulhatnak az olyan nagyvállalatoktól is, mint amilyen például a Bravogroup?
Két dolgot emelek ki: az egyik a tervezés, hogy a működés ne váljon vakrepüléssé. A másik pedig a folyamatos mérés.
Az világos, hogy a műsor vállalkozói számára miért is jó az együttműködés, de Önnek mi a haszna, mit tud kivenni ezekből az üzleti kapcsolatokból az anyagiakon túl?
Az egyik ilyen „hasznom”, hogy ez engem szórakoztat. Emellett titkon azt is remélem, hogy előbb-utóbb létrejön az általam befektetésre érdemes cégek és a Bravogroup között egy kapcsolódási pont. Ha ezek a kicsi vállalkozások bizonyítják jártasságukat egy adott szakterületen, akkor azt a tudást – tehát nem a céget vagy a tevékenységet – integráljuk a Bravogroup-ba. Ha bizonyos dolgokat végig tudok vinni ezekkel a kisvállalkozásokkal, magam is sokat tanulok belőle, és azt át tudom vezetni a vállalatcsoporton is. Azt pedig nem mellékesen jegyzem meg, hogy a bravogroup-os kollégák közül is sokan nagyon büszkék arra, hogy a műsorban láthatnak. Néha meg is kapom azt a visszajelzést, hogy komolyabb vagyok a kamerák előtt, mint a való életben.
Az üzleti döntéseit illetően mekkora súllyal esik latba a digitális érettség?
Nagyon örülök annak, ha egy cég digitálisan felkészült, mert akkor egyrészt ezen a téren nincsen szükség fejlesztésre, másrészt akár létrejöhet egy tudástranszfer is. Ha pedig a digitális érettség még alacsony szinten áll, és annak ellenére is egy klassz vállalkozásról van szó, akkor az is jó, hiszen az azt is jelenti, hogy sok tartalék van még a rendszerben.
Ha végig tekint az elmúlt jó három évtizedes karrierjén, akkor elégedett, vagy esetleg kimaradt valami?
Az a baj, hogy elégedett vagyok, pedig tudjuk, hogy az elégedett ember már nem harap annyira, és lemarad a versenyben. Tehát ezzel kapcsolatban egy folyamatos kettősséget élek meg, vagyis nem szabad teret adnom az elégedettség érzésének, és folyamatosan a jobbra kell törekednem. A Factfulness című könyvben olvashatjuk, hogy azt a kettősséget kell tudnunk feldolgozni, ami szerint sokkal jobbak vagyunk, mint amit harminc éve gondoltunk volna magunkról, és sokkal jobbak lehetnénk, mint ahová eljutottunk. Akkor igazán sikeres az ember, ha ezt a két egymásnak látszólag ellentmondó gondolatsort párhuzamosan tudja futtatni a fejében.
Mégis csak meg kell kérdeznem: egy ilyen sikeres üzletembert mi motivál arra, hogy minden nap kellő energiával legyen jelen?
A Bravogroup folyamatosan növekszik, ami újabb és újabb kihívásokat jelent, én pedig szeretem a megmérettetéseket. De az is lehetséges, hogy félek leállni, mert aki leáll, az lejtmenetbe kerül. Az ilyenfajta leépülésnek számos példáját láttam, és ez számomra rémisztő.
Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
