Hello Biznisz | Mire megy egy magyar cég az amerikai vállalkozói mentalitással?

Mire megy egy magyar cég az amerikai vállalkozói mentalitással?

Hello Biznisz | Mire megy egy magyar cég az amerikai vállalkozói mentalitással?

Nem a termékre építenek, hanem csak figyelik, hogy az emberek mit vesznek az Amazonon.

Tari Péterben talán nem is az a legizgalmasabb, hogy barátjával, Szalavics Ádámmal 21 éves korukra egy havi szinten 10 ezer dolláros profitot felmutató amerikai vállalkozásuk van, hanem, hogy milyen éretten gondolkozik a vállalkozói létről, mennyire hisz a folyamatos önképzésben. Nagyon úgy tűnik, hogy utóbbi kettő megágyaz az előbbinek. 

Péter és Ádám mindketten nemzetközi gazdálkodást hallgattak, de nem az egyetemen lettek barátok, hanem egy nyári munka során. Hamar kiderült számukra, hogy van bennük jó pár közös vonás, céljaik hasonlóak: például mindketten már gyerekkorukban arról álmodoztak, hogy felnőttként dollármillárdos üzletük lesz. „Erről a mai napig olyan lelkesen tudunk beszélni, mint a gyerekek” – meséli nevetve Péter. A srácok nem vártak sokáig azzal, hogy elinduljanak a célhoz vezető úton, de az első motiváció még inkább az volt, hogy teljesen önfenntartóak, anyagilag függetlenek legyenek a családjuktól.

Hogy hogyan legyen meg az első millió? Azt már rögtön tudták, hogy vállalkozás lesz a forma, és arról is sokat olvastak, hogy ha követnek egy már bevált modellt, akkor nagy valószínűséggel az sikeres lesz. Az Amazon Fullfilment (Amazon FBA) szolgáltatása egy ilyen modellnek tűnt, és sok utánaolvasás, felkészülést követően belevágtak. FBA-kereskedőként Péterék nagyobb tételben, viszonteladóként vásárolnak termékeket nagykereskedőtől, majd eladják az Amazon felületén, viszont sem a raktározással, sem a szállítással, sem az ügyfélszolgálattal nincsen dolguk, mert azt – bizonyos költség fejében – az Amazon maga intézi. De még reklámköltségük sincs, mert az onlinepiactér-király algoritmusa elosztja a hasonló feltételekkel rendelkező kereskedő között a megkereséseket. „Nem az a lényeg, hogy mit adunk el, hanem vannak szoftvereink meg stratégiáink, amikkel meg tudjuk nézni, hogy mi az, amit az emberek már most is vásárolnak” – magyarázza Péter. És az FBATitans (ez Péter és Ádám márkájának neve) számítása bejött: közel két éve értékesítenek az amerikai Amazonon, az átlagos havi forgalmuk eléri 50 ezer dollárt.

Az Amazon a fő profilunk, de nem mondanám, hogy csak Amazon-kereskedő vagyok, mert annál színesebb a munkánk. Talán a legpontosabb, ha azt mondom, hogy amerikai vállalkozásom van

– válaszolja Péter kicsi gondolkodás után arra a kérdésre, hogy egy mondatban hogyan mutatkozna be.

Az amerikai jelző abból a szempontból is fontos, – az FBATitans cége is az USA-ban van bejegyezve -, hogy a magyar piacra egyáltalán nem fókuszálnak. És a jövőben sem tervezik. „Jó nekünk ott távol” – mondja Péter. 

Az olvasás az alapja az egésznek

Miért maradnának ki a hazai piacból? Egyrészt mert nálunk nincs Amazon (Európában csak mindössze öt piacon van jelen), amihez kapcsolódik, hogy mások a vásárlási szokásaink is (van még előreutalás, utánvétel és még mindig sokan félve adják meg bankkártyás adataikat), másrészt a magyar üzleti gondolkodást sem érzik magukénak a srácok. „Magyarországon sokan úgy akarnak valamit elérni, hogy nem csinálnak semmit, míg Amerikában van egy kultúrája annak, hogy az emberek időt, pénzt és energiát fektetnek nemcsak a jövőbeli céljaik elérésébe, hanem  magukba is” – fejtegeti Péter. Ez a tudatosság egyértelműen megvan már Péterben, aminek elemi része a folyamatos önfejlesztés. Ő napi minimum egy órát fektet az önképzésbe. Ebbe beletartozik, hogy rengeteget olvas (szerinte a vállalkozói sikernek az olvasás az alapja), és nagy podcastfogyasztó is. Pár kedvenc: Russel Brunson, Grant Cardone, Ryan Serhant, Tony Robbins, illetve Ed Mylett és Lewis Howes podcast show-i, de társával, Ádámmal rengeteg online kurzust is végighallgattak már. 

Maguk is egyébként erre mennek tovább, szeretnék a tudásukat másokkal is megosztani. Magyarul már csináltak néhány videós tartalmat az Amazon FBA-témában, van egy zárt Facebook-csoportjuk is, de a jövőben ezt angolul, profi stábbal tervezik folytatni. „Azt szoktuk mondani, hogy szeretnénk 1000 embernek segíteni, hogy ők el tudjanak indulni ebbe az irányba” – mondja Péter. A tartalmak online fizetős kurzus formájában lesznek elérhetők, és azt látják, hogy gyors felfutásuknak a története, tapasztalataik nemcsak a régióban élőknek lesz érdekes (hogy innen is meg lehet csinálni), hanem az amerikai közönségnek is (hogy egy jó modellt követve, fókuszálva kívülről is sikerülhet).  

Hello Biznisz | Mire megy egy magyar cég az amerikai vállalkozói mentalitással?

Fizikailag viszont még mindig Magyarország a bázisuk. „Itt van otthonunk, családunk, barátaink” – mondja Péter, bár most már hajtanak egy olyan vízumra, amellyel huzamosabb ideig is kint tudnának maradni az Egyesült Államokban. Nem azért mert a céget nem lehetne 100%-osan itthonról is menedzselni, hanem mert még szívnának fel többet, nagyobb dózisban a kinti vállalkozói életérzésből. Természetesen van magyar szakember is, akit szeretnek, példának Péter Wolf Gábort említi (a Marketing Commando alapítójának a Hello Bizniszen külön sorozata is van), illetve karrierje kezdetén Szabó Péter is segítette, és az ő hatására kezdte el falni a szakmai könyveket is. 

Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy beül egy irodába egy fix pozícióra, hevesen rázni kezdi a fejét, ő most sokkal több lehetőséget lát a vállalkozói létben, mind anyagilag, mind kihívás szintjén. „Már most is elégedetten hátradőlve élhetnénk Ádámmal, de mi szeretünk játszani, ezért itt nem tudunk megállni” – mondja lelkesen. De ha egyszer mégis az irodát választaná, akkor biztos benne, hogy sales pozíciót keresne, mert neki az a kedvenc része az üzleti életben. Ádámmal egyébként szerencsésnek tartják magukat, mert bár az Amazon-kereskedést egyedül is meg lehet tanulni, majd sikeresen működtetni, de egy jó társsal sokkal könnyebb: „mi nagyon sok mindenben hasonlóak vagyunk – gondolkozásmód, lelkesedés -, ahol meg probléma lehet, abban meg éppen ellenkezőek” – mondja Péter. Egy vállalkozás indításánál erre a személyi tényezőre is mindenképp oda kell figyelni szerinte. 

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.2 / 5. Összes értékelés: 16

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.