17 hónap alatt 10 új nyelviskolát nyitni egy telített piacon, több mint siker. A Don’t Panic nyelviskola azon túl, hogy egyedi módszertannal, hatékonyan reagál a magyar nyelvtanulók legnagyobb kihívására, a beszédre, valódi közösséget is épít. Az alapítók szerint ez az erős közösség az egyik oka a sikerüknek, a másik a külföldről importált marketinggondolkodás.
Vas Tímeának és Szedmák Balázsnak az új-zélandi tengerparton ülve fogant meg a fejükben az online nyelviskola gondolata. Mondván, online nyelviskolát a világ bármely pontjáról vezethetnek. Ekkoriban Timi az Aucklandi Egyetemen tanított angolt, jól kamatoztatva ezzel az ezt megelőzően Oxfordban szerzett két éves angoltanítási gyakorlatát. Mindkét helyen a legmodernebb tanítási módszereket alkalmazták, ráadásul Aucklandban Timi rendre olyan csoportokat kapott, ahol a diákok különböző nemzetiségűek voltak, azaz úgy kellett őket az angol nyelv szépségébe bevezetni, hogy nem volt közös nyelv. Az évek alatt viszont azt is látta, hogy a sokféle tankönyv, tananyag sokszor mégiscsak eltéríti a nyelvtanulókat a beszédtől, ezért ő egy olyan tananyagot dolgozott ki, amely abszolút a beszédre, a megszólalási akadályok legyőzésére fókuszál. Férje, Balázs grafikusként pedig megteremtette ehhez a vizuális hátteret. 2014-ben indult el a Don’t Panic, de igazából egy év múlva, 2015-ben robbant be. Timiék nemcsak a hatékony angoltanításban merültek el, hanem alaposan tanulmányozták a hasonló online képzést kínáló iskolák marketingjét is, szerintük az, hogy ezeket jól adaptálták, vezetett el az első bummhoz. Az önálló tanulásra kifejlesztett tananyagokat Skype-os, Hangouts-os órákkal egészítettek ki, kiscsoportosan, illetve egyedül is lehetett angoltanárokkal konzultálni, gyakorolni. Fontos sajátja a mai napig az óráknak, hogy azok rugalmas időbeosztásban valósulnak meg, illeszkedve a nyelvtanuló életviteléhez, egyéb elfoglaltságaihoz.
Magyarországon, 2017-ben nyitották meg az első offline, „iskolapados” nyelviskolát Érden, amelyet hamarosan franchise rendszerben kezdtek el kiajánlani. Így sikerült 17 hónap alatt 10 nyelviskolát elindítaniuk az ország különböző pontjain. A Don’t Panic Angol Nyelviskoláknak 2020. februárjában nyílik a 11. sulija. Az offline betörésével, a tanulás online része nem esett ki, most is vannak csak online elérhető tanfolyamok, illetve az online tudásanyag az offline hallgatók számára is elérhető – és ez a hibriditás a mai napig az egyik legvonzóbb tulajdonsága a nyelviskolának. Eddig több mint 5000 ezer diákjuk volt, és a világ 42 országából rendelték meg valamelyik kurzusokat magyarok.
Közösséget kovácsolnak
A legnagyobb szám viszont a Facebookon van. A közösségi oldalon 50 ezer követőjük van, és ahogy Timi elmondja, organikusan nőtt ilyen nagyra a közösség. Persze a létszámhoz munkájukkal ők is sokat hozzátesznek, van külön community managerük, és nemcsak hirdetésről szólnak a posztok. A csatlakozókat külön üdvözlik, illetve a diákjaik nyelvtanulói sikereikről (pl. mikor szintet lépnek) is mindig beszámolnak. Emellett ingyen letölthető tananyagok, videós bejelentkezések színesítik a hírfolyamot. Így igazi közösségek jönnek létre. Sőt, Timiék továbbmennek a nyelvtanulásnál, mert nemcsak angoltanulásban segítenek, hanem jó tippeket osztanak meg pl. a time managementről is – hiszen látják, hogy a fejlődés gyakori gátja, hogy a hallgatóik rosszul osszák be az idejüket, illetve kis pszichológiát is belecsempésznek a posztokba, pl. a motivációról, és annak fenntartásáról. A cél, hogy becsatornázzák a követőiket valamelyik csoportukba.
A marketinget a franchise-okkal egyetemben központosítják, illetve külön Facebook és Google hirdetéssel foglalkozó kollégájuk is van. A tartalomban és annak megjelenésében szintén az ő szavuk a döntő a franchise-ok esetében is, ennek főképp az az oka, hogy a partnereknek jellemzően minimális marketingtapasztalata van. A tudásátadást Timiék itt is fontosnak tartják, a partnereknek marketingtréningeket tartanak, mert szeretnék, hogy mindenki átlássa, hogy mi, hogyan működik.
Franchise-ként csatlakozni a Don’t Panic nyelviskolákhoz nem is olyan egyszerű. Timiék egy úgynevezett Discovery Day-en találkoznak a legkomolyabb érdeklődőkkel, és ha passzol egymáshoz a személyiségük, továbblépnek. Jellemzően minden partner más háttérrel rendelkezik, és ez Timiék számára előny is megállapodásnál, mert azt látják, hogy a hálózaton belül a többszínűséget nagyon jól tudják kamatoztatni.
A nyugdíjasokat is elérik
A célcsoportot először szellősen adták meg, de abban a kezdetekkor biztosak voltak, hogy a felnőtteket célozzák be, viszont mindössze 1,5-2 éve kristályosodott ki, hogy kik is vannak pontosan a közönségükben. Online és offline is a nők dominálnak (80, illetve 75 százalékos a részesedésük), az átlagéletkor pedig 25 és 50 év között van. Timi érdekességképpen elmeséli, hogy őket is meglepte, hogy milyen nagy számban keresik a nyugdíjasok a szolgáltatásukat, és szerintük a tanulás öröme mellett a nyitott, pozitív, befogadó közösség miatt is választják őket – hasonlóan a kismamákhoz, a vállalkozókhoz és a szabadúszókhoz.
Timi szerint a sikerük titka tényleg a közösségben rejlik. Személyes márkát építettek fel Timi köré, az ő nyelvtanítási tapasztalata, egyedi módszertana, őszintesége vonzza az embereket, gyakran az utcán is megszólítják. A bizalom pedig előbb-utóbb vásárlókat is hoz a Don’t Panic-nak, a marketingcsapat összesen 30-40 típusú értékesítési tölcsérrel dolgozik. A kattintókat hónapokig követik, majd sikeres csatlakozás után mindenki személyes törődést kap. A heti 200 új követőt felmutató Facebook-oldaluk mellett jelen vannak a YouTube-on és az Instagramon is, illetve blogcikkekkel és webinarral is jelentkeznek. A csapat sokszor kísérletezik új stratégiákkal, és nem minden működik egyből, de ebből is sokat tanulnak.
A jövőben tovább javítanának az értékesítési tölcsérek eredményességén, és a vizualitás megújításán is gondolkoznak, mert ahogy Timi fogalmazott: „2020-ban nem lehet nem adni a megjelenésre”.
Top 4 tanács a Don’t Panic történetéből:
- Tanulj a legjobbaktól, és a megszerzett tudást adaptáld a helyi környezet igényeire.
- Sose csak offline, vagy csak online-ban gondolkodj! Ha ügyesen kombinálod a kettőt, még több vásárlót érhetsz el.
- Akkor is maradj személyes, ha a közösséged több tízezresre duzzadt. Ha egyedül nem megy már, vegyél fel rá szakértőt!
- A termékedhez nyugodtan adj extra, a közönségedet érdeklő információt, mert ez is erősíti a közösségedet!
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 4.5 / 5. Összes értékelés: 16
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!