Hello Biznisz | Hogyan éljük túl a mostani válságot? Tippek egy startup-alapítótól, aki nem félt fókuszt váltani

Hogyan éljük túl a mostani válságot? Tippek egy startup-alapítótól, aki nem félt fókuszt váltani

Olvasási idő 5 perc
Hello Biznisz | Hogyan éljük túl a mostani válságot? Tippek egy startup-alapítótól, aki nem félt fókuszt váltani

Vendéglátás, turizmus, szépségipar – csak néhány azok közül az ágazatok közül, akik nagy vesztesei a hetek óta tartó járványhelyzetnek. A koronavírus megjelent, az ezen a területen dolgozók pedig elveszítették ügyfeleiket, vendégeiket. És mihez kezdjen az a startup, amelyik még csak két éve van a piacon, fényes jövő előtt áll, de épp a nagyszabású sporteseményekre épített a honi piacon, amelyek most rendre elmaradnak? A Seyu csapata nem adta fel egykönnyen, új utakat kerestek, hogy túlélhessék a válságos időszakot. Vecsernyés Tamás, a Seyu alapítója és ügyvezető igazgatója nemcsak azt meséli el, hogy miben látták meg ők a megoldást, hanem tippeket is ad a hasonlóan nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak.

Tamás és társai mindig is nagy sportrajongók voltak, többen maguk is aktívan sportoltak, így adta magát az ötlet, hogy egy olyan vállalkozást szeretnének létrehozni, ami kapcsolódik a sporteseményekhez. „A szolgáltatásunk teljes neve ’Seyu – Együtt a győzelemért!’, a célunk pedig nem más, mint hogy boldogságot vigyünk azok életébe, akik ki szeretnék mutatni kedvenc klubjuk, sportolójuk iránti szeretetüket, rajongásukat egy sporteseményen. A felhasználók, legyenek bárhol a világban, szelfiket készíthetnek, buzdító üzenetet adhatnak hozzájuk és azt posztolni tudják a segítségünkkel a kedvenc csapatuk meccsén, versenyén a ledfelületeken.” 

Miért bízhatnak teljes joggal akár a nemzetközi sikerben is?

Egy felhőben működő saját szoftvert fejlesztettek mindehhez, amihez a felhasználó szurkoló és a sportrendezvény szervezője is a Seyu applikáción keresztül kapcsolódhat. A rendszer működése 98%-ban automatikus, a fennmaradó 2% igényel emberi erőforrást, ez gyakorlatilag az ellenőrzést, felülvizsgálatot jelenti. Ezen a ponton szűrik ki a nem megfelelő tartalmakat, akár olyanokat is, minthogy például nem mehet ki olyan kép, amin a verseny szponzorának versenytársa jelenik meg. 

Már maga az ötlet is egyedülálló, pontosan ilyen tevékenységgel foglalkozó cég nincs még egy a világon. A Seyu ezért kezdettől fogva a nemzetközi piacra is fókuszált.Biztató tárgyalások voltak épp folyamatban, áprilisban indulhatott volna szolgáltatásuk a Bundesligában – csak épp elmaradnak a mérkőzések. Pedig már összeállt a konstrukció is, az elkötelezett német fociszurkolók szezonbérlet vagy valamilyen szurkolói mez megvásárlásához kapcsolódó kupon fejében kerülhetnének az óriáskijelzőkre a kedvenc csapatuk stadionjában.

Magyarországi környezetben már bizonyított a szolgáltatás, a Seyu rendszeres partnere a Telekom Veszprém és a MOL Fehérvár FC  csapatai, de ott voltak nagy nemzetközi eseményeken is, mint a vívó világbajnokság, vagy a női kézilabda csapatok Final Four döntője.

Mihez kezdjen egy sporteseményekre építő vállalkozás egy olyan évben, amikor még az olimpiát is elhalasztják?

„Mivel sporteseményekre szakosodtunk, a bevételi forrásaink gyakorlatilag megszűntek. Nincsenek sportesemények sehol a világon. Újra kellett gondolnunk a működésünket ideiglenesen– meséli Tamás. – Sok megszorításra volt szükség, de már az elején elhatároztuk, hogy nem engedjük el senkinek sem a kezét, azaz szeretnénk megőrizni egyben a 18 fős csapatunkat. Sőt, akik most felvételiztek hozzánk, azokat sem küldtük el, de át kellett terveznünk a tevékenységeket.”

Az újratervezés része volt, hogy háromféle költségvetést is készítettek: egy pesszimista, egy realista és egy optimista verziót. A működést a pesszimista verzióhoz igazították. Ez átszervezést igényelt, többen most nem teljesen azzal foglalkoznak, mint korábban. Nagy hangsúlyt helyeztek a piacfigyelésre, így találták meg a lehetséges új utakat is.

„Sok sportcsapat kapcsolódott be valamilyen adománygyűjtő akcióba, ezek gyakran tévéműsorokban csúcsosodnak ki, ahol a sportolók is megjelennek. Itt látnánk megjelenési lehetőséget a szurkolói üzenetekkel, most ennek megszervezésére fordítunk energiákat. Emellett készítettünk egy koncepciót, hogy a szurkolói üzenetek most nem a sportpályán, hanem a különböző online felületeken jelennének meg. Akár a korábbi mérkőzések ismétlésekor, amiket friss tartalom hiányában sugároznak sportcsatornák és tesznek közzé a sportcsapatok” – avat be minket a részletekbe Tamás.

A Seyu most különösen nagy hangsúlyt fektet az önfejlesztésre, képzésre. Házon belüli workshopokat is tartanak, de nemzetközi webináriumokon is rendszeresen részt vesznek. Felismerték azt is, hogy muszáj jól informáltnak lenniük a saját területükről, ezért még nagyobb energiát fordítanak a hírek figyelésére.

Mik azok a lépések, amit más vállalkozásoknak is érdemes megfontolniuk?

Tamás három dolgot sorol fel:

  1. „Mi a kollektív gondolkodásra támaszkodunk. Bevonjuk az ötletelésbe akár a HR-es, sales-es kollégát is, de még akár az irodavezetőt is. Közösen könnyebben találjuk meg az új utakat, és a kollégák is jobban átérzik, miért van szükség arra, hogy akár teljesen új feladatkörben álljanak helyt.”
  2. „A nyitottság és a fejlődési szándék elengedhetetlen. Ráadásul most még gyorsabban kell elsajátítanunk az új dolgokat, mint eddig bármikor. Az a kolléganő, aki eddig nálunk a fogyasztói kapcsolatokért volt felelős, most a német és az angol sportpiacot figyeli napi szinten.”
  3. „Muszáj kilépnünk a komfortzónánkból, nem ragaszkodhatunk szűken a választott szakterületünkhöz. Lehet, hogy a mi specialitásunkkal rokon területen most jobban tudunk érvényesülni.”
Milyen lesz a munka a járvány után?

Ezt persze még nem látni pontosan, de az érzékelhető, hogy jó néhány olyan elem, ami most került be az üzleti működésbe, megmaradhat és ez nem is feltétlenül rossz hozadéka a mostani krízisnek. „Mi felhő alapú rendszerben dolgozunk, és mivel van irodánk Budapesten és Szegeden is, eddig is minden munkatársunknak elérhetővé tettük felhő alapon a dokumentumokat. Így a home office-ra való átállás nem okozott nagy problémát. De biztosan sok vállalkozásnál most ismerik fel annak a jelentőségét, hogy távolról is megszervezhető a napi munkafolyamat. Jelentősen megváltozott az üzleti kapcsolattartás: nem kell repülőre ülnünk és elutaznunk ahhoz, hogy prezentáljuk ötletünket, egy videókonferencián keresztül is megoldhatjuk mindezt. Ez pedig nekünk sok időt és pénzt spórol meg a jövőben is, ha így maradhat.”

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.2 / 5. Összes értékelés: 5

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Címkék

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.