A saját problémáját akarta megoldani az általa varrt babahordozóval, majd felépített rá egy sikeres vállalkozást. Nyéki-Fazekas Kata, a Magyarinda megálmodója építészmérnökként indult, ám a gyermekvállalás időszakában alaposan át kellett gondolnia a karrierjét és komoly döntéseket kellett meghoznia. Az Újraterveztem sorozatunk következő cikkében az újraterveztem.hu csapata Nyéki-Fazekas Kata és a Magyarinda történetét mutatja be.
Építészmérnökként végeztél, ráadásul erős hivatástudattal indultál, végül vállalkozóként teljesedtél ki egy egészen más területen; hogyan indultál, miért váltottál, a gyerekek érkezése után miért nem az építészet felé indultál el újra?
Mindenféle szülői vagy más külső nyomás nélkül valóban nagy hittel és szakmai szeretettel mentem az építészkarra, egyértelmű volt számomra, hogy ezen az egyébként nagyon is kreatív területen teljesedem ki szakmailag és építek karriert. Olyannyira így volt ez, hogy még a doktori képzést is elkezdtem. Már az egyetemi évek alatt elkezdtem dolgozni, mert fontosnak tartottam, hogy az elméleti tudás mellett meglegyen a gyakorlatom is a diploma utáni elhelyezkedéshez. Ekkoriban még nem láttam mélységében, hogy az építészet mennyi stresszel jár és hogy a tervezésen túl milyen szerteágazó – például jogi és közgazdaságtani – tudásra, ismeretekre van szükség az érvényesüléshez. Nekem csupán az volt a célom, építészként szépet és hasznosat alkossak, olyat, ami kiszolgálja az embereket.
A diákmunkás évek alatt egy baráti közösséggel dolgoztuk közösen, majd elkezdtem dolgozni az első munkahelyemen. Ebben az időszakban nagyon sok mindent csináltam, az egyszerű lakásfelújítástól kezdve a hatalmas műemlékvédelemi beruházásokig számos nagy projektben volt lehetőségem dolgozni. Emellett azonban megtapasztaltam a szinte folyamatos éjszakázást is. Végül kerestem egy klasszikus 9-től 5-ig állást, de egyre inkább éreztem, hogy miközben imádtam a szakmámat, a háttérfolyamatok és az alkalmazotti kiszolgáltatottság érzése egyre jobban zavar. Aztán amikor az első gyerekemmel várandós lettem, félbe is szakadt ez az egész folyamat.
Egy gyerkőc érkezése mindenki számára normatív krízist is jelent, de a nők esetében nagyságrendileg nagyobb hatással bír a karrierre…
Főleg akkor, ha több gyereket vállal és időben is gyorsan érkeznek, ahogy ez az esetünkben is történt…
Erős hivatástudattal bíró emberként hogyan rendezted magadban ezt a helyzetet?
Ebben az időszakban inkább sodródtam. Alapvetően egy elfogadó természetű ember vagyok, így elégedett voltam azzal, hogy az alkotási és a másoknak adni akaró vágyaimat megéltem az anyaságomban. Közben pedig hamar érkezett a második baba is, de ekkoriban még jól elvoltam otthon alkalmi építészeti megbízásokkal. Valójában fel sem fogtam az eseményeket; a gyerekek dolgai, a munkám és összességében az egzisztencia kialakítása pörgőssé tették az életet. A második baba mellett kezdtem foglalkozni a hordozókkal.
Miért éppen a textil, és a babahordozók?
Bizonyos szempontból a kényszer vitt rá, hogy a hordozókkal foglalkozzak, bár akkor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz ebből. A fiam alapvetően egy amolyan többemberes és ölbenlévős baba volt és egyre nehezebben tudtam tőle a mindennapi teendőimet elvégezni és ellátni a 2 éves nagytesót. A hordozás szuper megoldás volt, de a hordozókendők nekem nem álltak kézre. Arra gondoltam, hogy csinálok magamnak valamilyen hátizsákféleséget, amiben a baba kényelmesen elfér rajtam. Az egyik ismerősöm megmutatta azt az USA-ból rendelt hordozót, amit ők is használnak – ekkor gondoltam arra, varrok egyet magamnak. Képzettség nélkül, az anyukám régi varrógépén csináltam meg az első darabot, ami után egyre több barát jelezte, hogy nekik is szükségük lenne egy ilyenre. Aztán készítettem még vagy húsz darabot. Organikus módon alakult a dolog.
De ez még mindig csak a szívességek rendszere, mikor jöttél rá arra, hogy ebből lehet vállalkozást is építeni?
Nem tudom, hogy létezik-e még, de akkoriban volt egy kézműves webshop és egy kismama fórum, ahol ezeket az akkor még hobbi szinten varrt hordozókat el lehetett adni. Így az egyik barátunkkal csináltunk rá egy céget, de gyorsan kiderült, hogy ez egy nagyon melós dolog. Nagyon sok feltétele van annak, hogy valódi terméket tudjunk letenni az asztalra szakmai minősítéssel, csomagolással és megfelelő árréssel. Ezért az az együttműködés nem is tudott megvalósulni. Közben viszont a harmadik gyerekünk is „intézményesült”, megszűnt a gyes és a gyed… Vagyis úgy hat-hét évvel ezelőtt érkezett el a döntés pillanata. Egy évtized kihagyása után visszamegyek alkalmazottként építésznek frissen végzett huszonéves fiatalok közé csempekiosztást csinálni, vagy az addig hobbiként működő vállalkozásba állok bele. Arra jöttem rá, hogy azt kell tennem, amiben ki tudok teljesedni, amiben a saját magam ura vagyok.
Érdekes módon a kiszolgáltatottságot az alkalmazotti léttel összefüggésben említetted, pedig vállalkozóként ez talán nagyságrendekkel jobban megjelenik; nagyon sok változóval kell számolni, így azzal is, hogy vannak erősebb és gyengébb hónapok is. Ezt mérlegelted?
Mivel ez egy szerelemvállalkozás volt, csak a döntés után kezdtem el foglalkozni a matekkal, azzal, hogy hogyan is lesz ebből a megélhetéshez szükséges bevétel. Szerencsére a szintén építész férjem anyagilag is stabil hátteret tudott biztosítani és átbeszéltük azt is, hogy ezt az alapot mennyi ideig kaphatja meg a vállalkozás. Én pedig elkezdtem magam képezni többek között a marketing területén, emellett beiratkoztam a MOME-ra textiltervezést tanulni és elvégeztem egy hordozói tanácsadói képzést is. 2009 után több éven keresztül inkább a szakmát tanultam, 2014-től pedig emellett már a cégépítéssel is tudatosan foglalkoztam.
Amikor az ember elhatározza magát és végig visz egy ilyen markáns változást az életében, arra valamilyen módon mindig reagál a környezete is; te milyen reakciókkal találkoztál?
Az igaz, hogy az édesanyámnak nagy szívfájdalmat okozott, hogy nem lettem építész, viszont ma már látja és értékeli az eredményeimet. De összességében nem volt rajtam semmilyen nyomás, a környezetem inkább kíváncsian állt a dologhoz. Inkább bennem voltak rossz érzések azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz ebből bevétel, miért csak a férjem járul hozzá a családi kasszához. Ezek a félelmek ott voltak bennem, viszont arra inspiráltak, hogy csináljam, ne adjam föl.
Az egzisztenciális szorongással mindannyian megküzdünk – mi volt a te stratégiád?
Nagyon nagy energiákat tettem a tudatosságom fejlesztésébe. Azt megelőzően elzárkóztam a téma elől, ami mögött ott volt a neveltetés és az a társadalmi norma, hogy „pénzről nem beszélünk”. Bármikor, ha a férjemmel való beszélgetések során előkerült a kérdés, hogy miközben éjjel-nappal dolgozom, a bevételeket illetően ennek mikor lesz meg a látszata, én elzárkóztam. Szóval nem akartam az anyagiakról beszélni és nagyon féltem, hogy nem hozok haza elég pénzt az elején. Sokat sírtam emiatt. Akkor néztem szembe ezzel a témával, amikor elkezdtem tudatosan foglalkozni a marketinggel, a pénzügyekkel.
Sok szerepet viszel; anya és feleség vagy, vállalkozóként is erősen jelen kell lenned. Hogyan tudtad behozni a sportot az életedbe?
Szükségem volt rá fizikailag és mentálisan is olyannyira, hogy már az első gyerekem születése után felkészültem az első maratonomra. Gyerekkoromtól kezdve sportoltam, karatéztam és atletizálam, ám a gyerekek érkezése után már nem tudtam visszamenni az egyesületbe, a futáshoz viszont „egy cipő is elég”. Mindig is fontos volt számomra a versenyhelyet. Az, hogy legyen előttem egy cél és egy terv annak az eléréséhez. Engem ez visz előre.
A sportból át tudtál hozni valami a vállalkozói életedbe?
Igen, ez a tudatosság vállalkozóként is jelen van az életemben, hiszen ugyanúgy célokat és a hozzájuk vezető utakat tervezek. A tudatosság, a tervszerűség, a „meg tudom csinálni” érzése sokat ad. Szerintem fontos lenne mindezzel a gyerekeket is megismertetni már kicsi korukban, hiszen ez a gondolkodásmód nem csak a sportban vagy a vállalkozásban, de az élet minden területén hasznos.
A Covid megrázta a vállalkozásokat emberileg és üzletileg is és az elmúlt időszak is a költéseik visszafogására késztette az embereket… hogyan sikerült túljutnod ezeken a helyzeteken?
A Covid olyan fejlesztésekbe kényszerített bennünket, amik üzletileg jelenleg is kamatoznak, ugyanis abban az időszakban álltunk bele jobban az online jelenlétbe és a videók készítésébe. A videók kapcsán én meglehetősen a komfortzónámon kívül kerültem, de közben kiderült, hogy egész jól tudom csinálni. Többekkel közösen csináltunk aktivitás-kampányt is, ezeken keresztül tudtam kapcsolódni az emberekhez. Emellett népszerű volt az online hordozási tanácsadás is; postán elküldtük a hordozót bárhová, akár másik városba a megrendelő számára, majd online segítettünk a beállításban, ha igényelték. Ez a szolgáltatásunk azóta működik és nagyon kedvelt. Összességében viszont az az igazság, hogy a vállalkozások méretéhez képest aránytalanul nagy terhek napi szinten nehézséget okoznak. Nemhogy évekre, de hónapokra előre sem lehet tervezni; éppen, hogy kidugod a fejed az egyik nehéz helyzetből, jön a másik, ezt tapasztalom az elmúlt két évben. Ez nagyon nyomasztó.
Nagyon sok mindent kellett megoldanod: hogy bírod a nyomást?
Vegyesen, mert a stressz – ahogy mindenki mást is – engem is nagyon fáraszt. De közben jó hatással is van rám, mert legyen szó sportról, üzletről, vagy egy terhelt időszakról, felpörget. Ha ellenállásba ütközöm, még inkább rákapcsolok. Nem emlékszem rá, hogy bármit is feladtam volna.
A Magyarinda milyen termékekkel van jelen a piacon?
Az első időszakban mindenkit ki akartunk szolgálni, de aztán rájöttem, hogy ez nem az én utam. Mert például hogyan tudnék úgy hordozókendőt gyártani, árulni és hitelesen kommunikálni, ha én magam nem vagyok abban komfortos? Szóval már csak csatos hordozókkal foglalkozunk és a piac visszajelzései alapján is erre van a legnagyobb igény. Aktivitáshoz és derékfájásmentes hordozáshoz tervezett, letisztult termékcsaládról van szó. Emellett egy partnerünkkel közösen szervezzük a túrákat, ő felel az útvonalért és túravezetésért, mi pedig a Magyarindával biztosítjuk a babahordozó kölcsönzést és igény szerint a hordozási tanácsadást.
Mit tanácsolnál azoknak, akik úgy érzik, hogy nincsenek a helyükön és váltáson gondolkodnak?
Nem szabad beleragadni a kényszerszülte helyzetekbe, ehhez túlságosan rövid az élet, rámehet az egészség és lényeges kérdés az is, hogy milyen képet mutatunk a gyerekeinknek. Nem mindegy, hogy egy egész nap gályázó, rosszkedvű, vagy pedig egy energikus, mosolygós anyukát látnak, akivel közösen sportolhatnak, miközben „megváltják a világot”.
Mondd el véleményedet a cikkről
