Berobbant az interneten a Blum program, a magyar fejlesztésű pedagógiai csodaszer

A koronavírus súlyos sebeket ejtett volna az ország egyik leghaladóbb szemléletű pedagógiai programján, ha a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány csapata nem helyezte volna át működését az online térbe. Azonban megtették és ez olyan jól sikerült, hogy többek között a Bluming képzés a jövőben is elvégezhető lesz digitálisan, sőt, a napokban szülőtámogató podcast indult a közösségi oldalukon. A program célja, hogy minden óvodás korú gyermek megtalálhassa önmagát, boldog és kiegyensúlyozott legyen, hogy aztán hasonlóan kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle. A megálmodóval, Bácskai Mártával beszélgettünk.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Blum program, amelyen immár 17 éve dolgozik Bácskai Márta és a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány csapata. Szeptembertől elindult az a 180 órás akkreditált pedagógiai továbbképzés, amely összefoglalóan tartalmazza hosszas kutatómunkájuk eredményeit.

Erre várunk 17 éve – hangsúlyozza Márti, majd kifejti: – A képzés során fókuszt kapnak az atipikus gyerekek, mert ma már azt mondják, hogy egy ovis csoportban nagyjából 20 atipikus gyerek van. Vagyis ma már ők vannak túlnyomó többségben, őket tekinthetjük tipikusnak. Az összes kutatási eredményt, tudásunk legjavát, tapasztalatainkat megosztjuk a hallgatókkal ebben a kilenc hónapban. Hiánypótló, egyedülálló komplex képzésről van szó. Nagyon boldog vagyok, mert az érdeklődés nagy, teltház lesz avat be a program megálmodója, akinek az indíttatása személyes okokra vezethető vissza.

Hatévesen tudatosult bennem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Beszélgettem erről a szüleimmel, akik komolyan vettek és elvittek egy holisztikusan gondolkodó orvoshoz, aki nemcsak a testemet akarta meggyógyítani, hanem az egész lényemre figyelt. Ekkor Franciaországban éltünk, egy alternatív iskolába jártam, ami szintén segített. Ez egy Freinet-iskola volt, ahol differenciált oktatás folyt. Meg akartak engem ismerni, segítettek abban, hogy önmagam lehessek. Sikerült lelkileg megerősödnöm és megszabadultam a felesleges kilóktól is. Kicsit később, tizenkét évesen elhatároztam, hogy felnőttként, ha tehetek majd valamit azért, hogy a kisgyermekek ne úgy érezzék magukat a bőrükben, mint én akkoriban, azt meg fogom tenni – emlékszik vissza.

Ezután Magyarországon érettségizett le és közgazdász diplomát szerzett. A marketing területén dolgozott, többek között Milánóban és Monacoban is.Megtapasztaltam a munkám kapcsán, hogy egészen nagy álmok is megvalósíthatók – húzza alá Márti hozzátéve: szerinte nagyon fontos, hogy rátaláljunk az életfeladatunkra. – Hiszem, hogy valamilyen feladattal érkezünk erre a világra. Az is lehet, hogy én már születésem óta ennek a programnak a beteljesítésére készülök – mondja.

Márti a húszas éveiben egészen hirtelen elhatározásból fordult végérvényesen és határozottan a gyermekkori álmának megvalósítását jelentő útra. Vakációzni tért haza külföldi munkájából, de itthon maradt. – Nagybátyám azt mondta, szerinte Magyarország ér annyit, hogy kipróbáljam magam benne – avat be és hozzáteszi, hogy hazatelepüléséhez kellett egy akkor kialakult szép szerelem és az is, hogy külföldi munkaügyei logisztikai akadályokba ütköztek.

Ezek véletleneknek tűnnek, de én tudom, hogy minden okkal történik, így nyugodt szívvel maradtam itthon. Elkezdtem kutatni, rengeteget olvasni azért, hogy körvonalazni tudjam, mit szeretnék megvalósítani a gyermekek támogatására, személyiségük kibontakoztatására. Majd 2005-ben létrehoztuk az alapítványt, amellyel a 21. századi óvodás generációk személyiségfejlesztésére fókuszálunk. Mára ott tartunk, hogy sok partnernek hála, köztük nemzetközi szakembereknek is, összeállt a kilenc hónapos akkreditált képzés, valamint hamarosan elérhető lesz a Blum koncepcióját összefoglaló kézikönyv és egy szülőknek szóló könyv is. Szintén a szülőket megszólítva, podcast sorozatot indítottunk a Blum Program facebook oldalán – részletezi, megvilágítva azt is, hogy a Blum kezdetben az egészséges életmód sajátos megoldásait tárta az óvodapedagógusok és a gyerekek elé, azonban egyre inkább kikristályosodott, hogy az „EGÉSZ-SÉG” komplex életvezetéssel – testi-lelki-szellemi egységben érhető el.

E gondolat mentén haladva jutott el a program oda, hogy a célja nem más, mint az, hogy minden gyermek önmaga lehessen, saját közegében, otthon és az óvodában. Mert nyilvánvaló, hogy a 21. század más, mint az előzőek voltak és hogy ehhez a pedagógiának is igazodnia kell. De alapvetően nem igazodik? – hiszen az óvónő- és tanárképző egyetemeken hosszú éveket töltenek tanulással a későbbi nevelők.

Ami a korábbi generációkra még érvényes volt, az az újakra nem alkalmazható. Megváltozott a világ, megváltoztak a gyerekek. Ezzel párhuzamosan a képzés nem változott eleget, a pedagógusok nincsenek felkészítve arra, hogy minden gyerek más és a régi „konzervmegoldások” nem működnek. Egy óvónő mondta nekem, hogy a mai világban minden óvónőnek fejlesztőnek is kellene lennie. A Blum Program abban nyújt segítséget, hogy tudást, eszközt ad az óvodai nevelő kezébe ahhoz, hogy csoportban, de mégis személyre szabottan tudja kísérni a kisgyermekeket – fejti ki a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvánnyal 4500 óvodát, a Blum-zsákkal pedig közel egymillió háztartást elérő alapító.

A Blum Program célja, hogy a gyermekek szorongásmentesen, a kreativitásukat kiterjesztve, az empátiájukat fejlesztve nőjenek fel, s hogy merjenek álmodni, azokat ki tudják fejezni és hogy egyéni boldogulásuk mellett csoportban is tudjanak működni. A személyiség fejlődése, az idegrendszer kialakulása szempontjából a meghatározó időszak a 3-7 éves kor. A Blumban ehhez kulcs a nevelő önreflexiója, koncepciójában pedig a művészetek – tánc, zene, képzőművészet, dráma -, a mese és a játék, valamint a családdal való együttműködés.

– Arra törekszünk, hogy minden gyerek önazonos életet tudjon élni és ehhez már az óvodában meg kell adnunk nekik a segítséget. A központi figura pedig a pedagógus. A programban ők egy személyiségfejlesztő tréninget kapnak, hiszen, ha az óvodapedagógus nem tudja, hogy ő kicsoda valójában, mi az ő szakmai identitása, akkor nem fog tudni segíteni a gyerekeknek megtalálni a sajátjukat – húzza alá Márti, akinek legfőbb társa az úton testvére, Dávid. Együtt haladnak céljuk felé annak ellenére, hogy sokszor adódtak nehézségek az elmúlt tizenhét évben.

Nagyszerű családom és barátaim vannak, hálával tartozom nekik és a mindenkori Blum program csapatának. Voltak pontok, amikor fel akartam adni, de mindig jött valami, ami megsegített a nehézségben. Hiszem azt, hogy ha jó célért küzdünk, akkor egy mindennél nagyobb erő közbelép és gondoskodik, a tenyerén hord. Többször átéltem már ezt. Így jött az Ashoka is, a legnehezebb időszakomban. 2013-tól voltam az Ashoka ösztöndíjasa, ez lehetővé tette, hogy egy időre fellélegezzek az anyagi nyomás alól és végre csak a programmal foglalkozzak. Szervezetfejlesztésben, stratégiai kérdésekben is sok segítséget kaptam. Mondhatom, hogy az Ashoka új lehetőségeket hozott a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány életébe, új dimenziók, kapuk és a nemzetközi világ nyílt meg előttünk – részletezi. A nemzetköziség megmutatkozik abban, hogy jelenleg egy osztrák pályázat segítségével fejlődnek tovább, de abban is, hogy Indiából érdeklődnek a program iránt.

A szomszédos országbeli pályázat révén sikerült véglegesítenünk a 180 órás képzésünket, ennek köszönhető az erős online jelentétünk, honlapunk most újul meg, nyitunk a szülők felé, hiszen nincs könnyű dolguk. Elindultunk végre az önfenntartás felé. Dolgozunk egy Blum Óvoda létrehozásán is, ami hiánypótló lenne Budapesten, de még mecénásokra van szükségünk – fejti ki és hangsúlyozza, hogy a Blumban az az egyik legnagyszerűbb, hogy nem ismer országhatárokat. Szerintük a művészetek nyelvén mindenki ért. Az ovis korosztállyal foglalkozó szakemberek saját magukon átitatva értelmezik a Blumot és teljesen mindegy, hogy hol él a nevelő ezen a világon, a tudást magáévá teszi és ahhoz a környezethez fogja alakítani, amelyben ő létezik. E tekintetben nagyon rugalmasan alkalmazható, adaptálható szemlélet ez.  

S hogy miért éppen BLUM lett a neve ennek a programnak? Mert ez volt a vezetékneve Márti nagypapájának, aki az induláskor tíz évig fogta unokája kezét és aki a hazai amatőr színjátszás egyik megteremtője volt. Ráadásul saját pedagógiai módszertanában óriási szerepet tulajdonított a középiskolai diákok önmegvalósításának, az önismeret fejlesztésének. Híres színészek, sikeres vezetők nőttek ki a kezei közül. – Ez az egész egy transzgenerációs örökség, ha nem ide születek, valószínűleg nincs ez a program, mert nem tapasztalom meg mindazt, amit a családom által megtapasztalhattam, illetve megkaphattam tőlük, örökül – hangsúlyozza Márti, hozzátéve, hogy a szó ráadásul bizonyos nyelvekben virágot jelent, a bluming kifejezés pedig virágzást. – A most indult képzésünkben így nevezzük azt, ami történik a résztvevőkkel a kilenc hónap alatt: kivirágoznak, újjászületnek. S ez történik a szülőkkel és a gyerekekkel is, akik találkoznak a Blummal. Ezt most már egyre inkább megtehetik akár az online térben is.

4 fontos kérdés, amelyekre az Ashoka angyalbefektetője, Lévai Gábor válaszol
Miért fontos az, hogy nemzetközi szinten “mozog” az Ashoka? Mit adhat ez a magyar társadalmi vállalkozásoknak?

Nincs olyan társadalmi ügy, amivel ne foglalkozna az Ashoka nemzetközi hálózatában dolgozó közel 4.000 tag közül jó néhány, így egy magyar társadalmi vállalkozás rengeteget profitálhat ebből mind szakmailag, mind a kapcsolatrendszert tekintve. Emellett az Ashoka alapvetően olyan megoldásokat keres, amelyek más régiókban, országokban is alkalmasak lehetnek ugyanannak a társadalmi problémának a rendszerszintű kezelésére. Ezután pedig minden támogatást megad a társadalmi vállalkozóknak, hogy az országuk határain kívül is elterjesszék a megoldásukat.

Hogyan működhet egy magyar csapat által kidolgozott pedagógiai program távoli országokban?

Több olyan hazai Ashoka tag van, akinek a módszertana nemzetközi figyelmet vívott ki, és más országokból is járnak hozzánk ezeket tanulmányozni. A távoli országban való működés elsősorban azon múlik, sikerül-e megfelelő helyi partnereket találni, akik segítenek a módszertan lokalizációjában. Ez nemcsak fordítási feladatot jelenthet, hanem a kulturális, és jogszabályi különbségekhez való adaptációt is.

Miért jó a globális összefogás?

Ha egy társadalmi vállalkozás nemzetközivé válik (akár leányvállalatokon keresztül, akár franchise formájában, akár csak a módszertana elterjesztésével), akkor lényegesen nagyobb láthatóságra tesz szert, és sokkal komolyabb támogató partnereket tud bevonni az általa kezelt társadalmi probléma megoldásába.

Jelenleg melyek azok az ügyek, amelyek kapcsán a legnagyobb szükség van a globális összefogásra és ezekben hol vannak a magyarok?

A világszinten legfontosabb megoldandó társadalmi ügyeket a 2015-ös párizsi ENSZ találkozón meghatározott fenntarthatóság-fejlesztési célok foglalják össze. Ilyenek az éhezés megszűntetése, a fenntartható városok, a felelős fogyasztás, vagy éppen a klímaváltozás csökkentése. Sajnos a magyarok nem járnak élen nagy nemzetközi összefogások kialakításában és működtetésében, elsősorban a kapacitások végessége miatt.

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 3 / 5. Összes értékelés: 4

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.