A gyerekkori hobbi családi vállalkozássá alakult – hogyan lett az egyedi felni készítésében piacvezető a Kaméleon Decor & Shop?
A Kaméleon Decor & Shop 2018-ban kezdett el alufelnik festésével, fényezésével, dekorálásával foglalkozni. Az első időkben az ügyfelek hozták a használt felnijeiket felújításra – ezeket a megrendeléseket a cég Facebook-oldalán adták le –, de nem akármit kaptak vissza, hiszen a vállalkozás olyan egyedi felniket kezdett el készíteni, amelyek gyorsan nagyon népszerűvé váltak. Érdekes módon a covid járvány alatt indult be igazán a cég, ma viszont már webáruházuk is van, ahol új felniket árusítanak, de hamarosan egy üzlethelyiség nyitása, illetve egyéb termékek forgalmazása is valósággá válik.
Már gyerekkorában kerékpárok festésével próbálkozott Kromberger Bence, a Kaméleon Decor & Shop tulajdonosa, de azt nem gondolta volna, hogy mára jól menő családi vállalkozás alakul ifjúkori hobbijából.
„A gyerekkori szenvedélyem felnőtt szinten vált komolyabbá – emlékezett a 29 éves szakember. – 2018 előtt barátainknak festettünk felniket, persze ekkor csak hobbiként. A képzeletünk már akkor elkezdett szárnyalni: különböző színeket teszteltünk, majd úgy döntöttünk feleségemmel, Anettel, hogy komolyabbra fordítjuk a dolgot. 2018-ban elindítottuk saját vállalkozásunkat – kis műhelyünkben először alapszínekkel fényeztük az alufelniket, de kisvártatva jött egy-két egyedibb ötlet, és elkezdtünk komolyabban belemerülni a témába.”
Az irány tehát egyértelműen az egyedi felnik készítése lett, s az innováció szerencsével is párosult, mivel hazánkban egyedi festéssel szinte senki nem foglalkozik, így gyakorlatilag piacvezetőként indulhattak.
„Azon kevés cégek között voltunk, amely a covid járvány alatt növekedésnek indult – pedig akkor még nem rendelkeztünk webáruházzal sem –, mivel az embereknek volt idejük olyan kiegészítő dolgokkal foglalkozni, mint a felni festése, az egyediség pedig még a kijárási tilalom alatt is szinte „idevonzotta” az ügyfeleket. Nevünkből adódóan 6 féle kaméleon (színváltós) festékkel kezdtünk el az egyediség kialakítása során dolgozni, majd jöttek az újabb és újabb ötletek, például a rulettmintás felni és a kártyapaklis felni. Ma már hőmérsékletre változó, s hologram effektek is elérhetőek, s munkáink tapasztalata az, hogy mindig a bonyolultabb a szebb” – ecsetelte Kromberger Bence.
A saját ötletek mellett az ügyfelek elképzeléseit is befogadják
A munka alapvetően kétféle módon zajlik: az első esetben Bencéék találják ki az ügyfél által hozott felnire az egyedi dekorációt, de van, hogy az ügyfelek elképzelése szerint kell dolgozniuk.
„Ha szabad kezet kapunk, a megrendelő stílusának megfelelően egyre őrültebb ötleteket is próbálunk megvalósítani, viszont természetesen az ügyfelek kéréseit is szem előtt tartjuk. Utóbbi esetre volt olyan példa, hogy a megrendelő megpróbálta megszabni azt is, hogy a felnire felírt szöveg milyen betűtípussal és betűmérettel történjen meg. Egyébként annak a hívei vagyunk, hogy ne dobjanak ki az emberek semmilyen felnit, hiszen van egy remek kollégánk, aki először helyreállítja a sérült, vagy kopott felnit, mi pedig aztán megpróbálunk valamilyen szép művet „varázsolni” rá. Ha arra van igény, akkor pedig mi magunk szerezzük be az ügyfél számára már a felnit is, amelyet aztán „megdolgozunk” – mutatott rá Bence.
Webáruház után üzlethelyiség és kiegészítők
A Kaméleon Decor & Shop 2020-ban bővült egy sárbogárdi üzlethelyiséggel, de ez csak idén tavasszal fog igazán funkciót kapni. A tervek szerint ez bemutatóteremként és átvevőpontként üzemel majd, illetve kaphatók lesznek alufelni kiegészítők, autóápolási szerek, sőt, autós kiegészítők is. A webáruházuk viszont már tavaly elindult, ott azonban új felniket árusítanak.
„A kőkemény munka nem áll meg, úgy érezzük, eljött az idő arra, hogy a bemutatótermet megnyissuk, várhatóan április elején. Azt látjuk, hogy az egyedi felnik festése mellett van igény a kiegészítőkre is, hiszen a városi Tescot kivéve sehol nem kaphatóak ezek a termékek” – mutatott rá Kromberger Bence.
Majdnem annyi hölgy érkezik, mint férfi
Érdekesség, hogy Sárbogárdról és környékéről kevés ügyfelük van; a megrendelők többsége Budapestről és az agglomerációból érkezik, de az ország minden részéről, sőt, külföldről is többen jönnek.
„Valahogy itt a térségben nincs erre a fajta szolgáltatásra igény, viszont a fővárosból több esetben még késő este is érkeznek hozzánk felnikkel. Körülbelül az ügyfelek 80 %-a Közép-Magyarországról jön és nagyon érdekes, hogy az ügyfeleink majd’ fele, 45–50 %-a hölgy. A belföldi piac szélesítése mellett tudatosan fordultunk a külföld irányába, mivel úgy látjuk, igény van az exportra, már csak azért is, mert a szomszédos országokban sem nagyon készítenek egyedi felnit. Ausztriából rendszeresen járnak hozzánk, de más országokból is érkeztek már. Viszonteladói értékesítésben is gondolkodunk, az igény megvan erre is” – beszélt a tervekről Bence.
A tudás marad, az ötletek folyamatosan jönnek
Sok szakmában jellemző, hogy egy-egy ötletet többen át akarnak venni, s saját vállalkozásukban hasznosítani. Nincs ez másként a felnik festése tekintetében sem, de Bencéék nem aggódnak, pedig volt már példa a másolásra.
„A tudást szeretnénk megtartani magunknak, ezért nem veszünk fel alkalmazottat a műhelyünkbe, ennek ellenére már eljutott hozzánk a hír, hogy néhányan a rulettmintás felnik készítése terén megpróbálnak minket másolni. Azonban nem aggódunk emiatt, a megrendelőink általában visszatérnek hozzánk, s ha azt látjuk, hogy lanyhul az érdeklődés egy-egy festés iránt, akkor máris ötletelünk. Saját márkás felnikben is gondolkozunk, tehát abban, hogy cégünk logóját is ráfényezzük a felnikre” – vallott őszintén mindenről a szakember.
A kezdetektől fogva erős az internetes jelenlét
Talán nem is gondolnánk, de felnikkel foglalkozó vállalkozás esetében is rendkívül fontos az internetes megjelenés. Bencéék a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektettek a digitalizációra, hiszen azonnal nyitottak egy Facebook-oldalt, amely ma már majd’ 4000 követővel rendelkezik. Elkezdték használni a hashteg-et (vagyis címkét) #egyedifelni néven, ezen kívül elérhetőek Instagramon és Tiktokon is, tavaly óta pedig honlapjukon – ahogy már említettük – webáruház is működik.
„Mi csak örülünk annak, ha egyre szélesebb körben ismernek minket, a továbbiakban sem szeretnénk leállni ezzel. Odafigyelünk arra, hogy jó időpontban és számunkra fontos térségre posztoljunk (ez utóbbit be lehet állítani a Facebookon); az évek során rájöttünk arra, hogy ennek nagy jelentősége van. Szeretjük, ha kommentelnek, véleményeznek, igaz, arra nem számítottunk, hogy egy esetben a rulettmintás felninknél igazi kommentháború alakul ki – akkor kaptunk hideget-meleget, de sokan ki is álltak a munkánk mellett” – összegezte az internetes tapasztalatokat Bence.
Tippek
- szükséges az állandó ötletelés és az innováció
- sosem szabad megijedni, ha valakik ellopják az ötletünket!
- az egyediséggel nagy százalékban tudunk sikeresek lenni
- nagyfokú rugalmasság szükséges az ügyfelek kérései tekintetében
- az internetes platformokon folyamatos „támadás” kell”, de oda kell figyelni arra, hogy mikor és melyik térségre posztolunk
Szerző:
Füzesi Bálint – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!