Több lábon állni a legjobb biztosíték - interjú Józsa Szabolccsal, a Nemesys Games tulajdonosával
Az egyik legnagyobb hazai játékfejlesztő cég tulajdonosa azt vallja, hogy az üzletben mindig érdemes biztosítékokat kötni, a több lábon állás pedig egy nagyon jó biztosíték. Viszont célszerű olyan dolgokkal foglalkozni, amelyekért vállalkozóként igazán tudunk lelkesedni.
Kérlek, mesélj kicsit az utadról! Hogyan indult a karriered?
Én eredetileg újságíró szerettem volna lenni, mindig is élt bennem a vágy az igazság megismerésére. Ez már általános- és középiskolás koromban is foglalkoztatott, és bár gépszerelő szakközépiskolába jártam, ott én voltam a humán beállítottságú diák, nagyon sokat olvastam; igazából az az iskola elsősorban arra volt jó, hogy rájöjjek, mivel nem szeretnék foglalkozni. Ezt követően a Kodolányi János Főiskolára jártam kommunikáció és angol nyelvtanár szakra, ez már egy tudatos választás volt az újságírói pálya felé, amiről én akkor azt hittem, hogy egy elméleti kommunikációs szakma, de később szerencsére kiderült, hogy nem az.
Az életutam és a cégem szempontjából legalább ennyire meghatározó volt, hogy én mindig aktív játékos voltam. A főiskola alatt Magyarország legjobb 16 versenyzője között voltam Quake World-ben, tehát igazából már akkor esportoló voltam, amikor ez a fogalom még nem is létezett. Ezt egyébként nagyon tudatos építkezéssel értem el; amikor még csak a legjobb 400 játékosban voltam benne, arra jöttem rá, hogy éjjel egy óra körül már csak a legjobbak vannak fent a meccsek keresésére dedikált IRC-szerveren, úgyhogy ott maradtam én is és beírtam, hogy szeretnék játszani valakivel. Szerencsére volt egy akkori csúcsjátékos, aki egyszer azt mondta, hogy rendben, gyere egy meccsre: nyilván felmosta velem a padlót, de mire egyáltalán beírhatta volna, hogy köszönöm a játékot, én már jeleztem, hogy mehet a következő. Ez zajlott hónapokon keresztül, de végül körülbelül fél év alatt bejutottam a magyar elitbe, és a versenyeken is benne voltam a legjobb 16-ban.
Ebben a tudatos építkezésben mekkora szerepe volt a humán beállítottságodnak, annak, hogy jól kijössz az emberekkel?
Előfordult, hogy ez a mentalitás a nap végén valamilyen nehézséget generált az életedben?
Nem feltétlenül a nehézség erre a legjobb szó, de például pont a főiskola elején annyit játszottam, hogy egy szemeszterre szüneteltetnem kellett a tanulmányaimat, ami végül egy új lehetőséghez vezetett. A Quake világában ismertem meg valakit, akin keresztül fél évre Taszárra kerültem, az amerikai hadsereget kiszolgáló vállalatok egyikéhez. A szerződés lejárta után nagyon marasztaltak, de én eltökélt voltam az újságírással és a diplomám megszerzésével kapcsolatban. Egy nagyon jó tanácsot viszont kaptam az egyik főnökömtől, aki azt mondta, hogy szerinte érdemes lenne angolul publikáló újsághoz mennem dolgozni, ha már jól beszélem a nyelvet. Őszintén szólva ez korábban eszembe sem jutott, de onnantól csak ezekhez a lapokhoz jelentkeztem gyakornoknak: az összesnél próbálkoztam, egyedül a Budapest Business Journal válaszolt és ők fel is vettek. Összesen kilenc hónapot voltam náluk, nagyon tetszett az amerikai mentalitás, óriási szabadságot kaptam, miniszterekkel, nagyvállalatok vezetőivel készíthettem mélyinterjúkat. A fél évnyi gyakorlat után fel is vettek főállású újságírónak, de csak három hónapig maradtam náluk, mert történt egy törés az életemben: édesanyám elhunyt, és miközben a temetést szerveztem, felhívott a volt főnököm Taszárról, hogy az amerikaiak le fogják rohanni Irakot és szeretné, ha visszamennék dolgozni. Ez egyébként egy döbbenetes élmény volt, mert a médiában ilyesmiről még szó sem volt, de végiggondolva logikus, hogy egy 160 ezer fős amerikai kontingens megjelenését komoly előkészületek kell, hogy megelőzzék. Körülbelül 40 ezer civil látta el őket, én is egy voltam közülük.
Tehát a háború alatt Irakban dolgoztál?
Eleinte Kuwaitban, később Irakban, logisztikai területen. Nagyon sok dolgot láttam és rengeteget tanultam ebből az egészből, de nemcsak ez motivált, hanem a pénz is, két év alatt ugyanis össze akartam szedni azt a tőkét, amiből később vállalkozást indíthattam itthon. Ez így is történt, de nemcsak ezt kaptam ettől a két évtől, hanem az amerikai üzleti mentalitásba is beleláthattam, illetve rájöttem, hogy milyen lényegesek a biztosítékok. Ezt talán egy példán keresztül tudom a legjobban szemléltetni: nagyon fontos feladatunk volt azon mérnöki csapatok védelmének megszervezése, akik az olajfúró kutak állapotát mérték fel, és javaslatokat tettek az iraki kormánynak a kitermelés optimalizálására. Ezek a mérnökök kiemelten fontos személyek voltak, a munkájuk során egy jól képzett alakulat vigyázott rájuk: emellett készenlétben állt egy másik alakulat is, akik probléma esetén oda tudtak menni segíteni, illetve volt egy harmadik, gyorsreagálású egység is, akik akkor mentek, ha már nagyon nagy volt a baj. Ez túlbiztosításnak tűnhet, de volt olyan helyzet, amikor végül még a briteket is oda kellett hívni segíteni. Ez egy fontos felismerés volt számomra a rendszerek és a biztosítékok fontosságával kapcsolatban.
A vállalkozásod is így működik?
Igen, mindig is fontos volt, hogy több lábon álljunk. Ez a kockázatok minimalizálásához kell, és Irak után is ezt az utat követtem. Miután hazaértem, több területet is megvizsgáltam, amelyekben céget csinálhattam volna, végül a szoftverfejlesztés irányába indultam el. Egy ismerősöm bemutatott pár fejlesztőnek, köztük a jelenlegi cégtársamnak, Balogh Petinek is ( aki csak névrokona Balogh Petyának – szerk. ), akik egy játékfejlesztő vállalatot szerettek volna létrehozni. Én akkor azt mondtam, hogy ez így elsőre nagyon kockázatos, mert óriási tőkeigénye van egy efféle fejlesztésnek, úgyhogy az első két év egyfajta próba volt azzal kapcsolatban, hogy tudunk-e cégként működni, ekkor még csak weboldalakat és kisebb alkalmazásokat csináltunk. Amikor kiderült, hogy minden rendben van, a cég már kitermelte a költségeit, elkezdtünk játékot is fejleszteni. Ez végül egyébként minden pénzemet elvitte, mert pont a gazdasági világválság kezdetére lettünk készen a fejlesztéssel, de hittünk abban, hogy amúgy a termék jó, a piac is rendben van, csak szerencsétlenül jött ki az időzítés. Úgyhogy nekiálltunk a következő játékunknak, ami már szerencsére pénzt is termelt; valószínűleg ez sosem készült volna el, ha nem rendelkezem a már említett falig elmenős mentalitással.
Ekkoriban egyébként már az első komoly szakmai sikereket is elértük a Nemesys Games-szel, a Fortix 2 című játékunk például első magyar alkotásként jutott be az Indie Game Challenge döntőjébe, ami a játékvilágban nagyjából az a szint, mint a filmeknél Cannes-i Filmfesztivál. Egyébként ez is a több lábon állásnak köszönhető: mindez 2011-ben történt, amikor már évek óta fejlesztettük a nagy autós játékunkat, az Ignite-ot, a Fortix első része pedig egy házon belüli jamen készült el, mindössze pár nap alatt. Magát a jamet a morál növelése miatt szerveztük meg, hogy ne minden csak az Ignite-ról szóljon, a Fortix pedig annyira jól sikerült, hogy végül plusz egy hónapnyi munka után piacra is dobtuk. Nagyon jó értékeléseket kapott, az eladások is meggyőzőek voltak, úgyhogy egyértelmű volt a második rész létjogosultsága, ez meg végül vörös szőnyeges eseményekhez és rengeteg nagyon fontos üzleti kapcsolathoz vezetett. Tulajdonképpen nagyon hosszú és nehéz úton, de így jutottunk el oda, hogy ma már AAA-kategóriás játékok fejlesztésén dolgozunk a világ egyik legnagyobb játékipari cégével, a ZeniMax-szal.
Tehát a több lábon állás nem azt jelenti, hogy az ember egymástól teljesen eltérő üzletekben is érdekelt?
Egyáltalán nem, ami azt illeti, én nem is gondolom azt, hogy egy vállalkozó teljesen eltérő üzletekkel is sikert sikerre tud halmozni. Egy vállalkozás felépítéséhez óriási lelkesedés és kitartás kell, én meg csak azokért a dolgokért tudok lelkesedni, amik engem tényleg foglalkoztatnak. Persze ha minden adott, akkor bele lehet fogni olyan vállalkozásokba is, amikkel nem rezonálunk teljesen, de ezeknek a vezetését ki kell szervezni, mert szerintem egy vállalkozó csak azt a projektet tudja sikerre vinni, amit szeret.
Én például több, viszonylag eltérő dolgot is elkezdtem, de ezek igazából mind a játékokhoz kötődnek. A Nemesys Games bővülése kapcsán például úgy láttam, hogy Magyarországon kiváló fejlesztők vannak, viszont a játékdizájnerek és a játékokhoz értő grafikusok hiányoznak, holott a környező országokban egészen kiváló szakembereket termelnek ki, Csehországtól Romániáig szinte mindenhol. Ennek megfelelően évek óta próbálunk változtatni ezen, rengeteg eseményt, szakmai képzést szervezünk, és igyekszünk motiválni a szakembereket, hogy mélyedjenek el a játékfejlesztésben is, hiszen ez egy óriási piac.
A Covid előtt három évvel egy bárt is nyitottunk a belvárosban, részben pont azért, hogy a közösségépítésünknek legyen egy helyszíne, de nagyon fontos szempont volt egy újabb stabil láb létrehozása. A gondolatom emögött egyébként az volt, hogy sorra nyíltak a játékos tematikájú kocsmák, ahol rossz minőségű, olcsó alkohollal itatták a 18 és 24 év közötti korosztályt, és ezek a helyek szemmel láthatóan mentek, de ettől még én nem találtam őket színvonalasnak. Viszont én is szeretem a játékokat, örültem volna egy olyan helynek, ahol ez a világ megjelenik, de ízléses és igényes módon: végül ez lett az InGame, és bár a világjárvány nyilván nem tett jót az üzletnek, egyre népszerűbbek vagyunk. Illetve említhetném az egyik korábbi startupunkat, ami az Xbox 360 játékkonzolhoz megvásárolható Kinect kiegészítőből csinált volna otthoni biztonsági kamerát: végül nem tudtuk megvalósítani az elképzelésünket, de sokat tanultunk belőle. Például azt, hogy az üzlet során bizony el kell engedni dolgokat.
Mit javasolnál azoknak a vállalkozóknak, akik csak egy lábon állnak?
Elsősorban pont azt, amit az imént említettem: igenis el kell tudni engedni dolgokat. Akár üzleti partnereket, akár ötleteket, akár kész termékeket. Mi már engedtünk el olyan dolgokat, amikben amúgy volt potenciál, csak épp nem elég. Ugyanis a több lábon állás nem azt jelenti, hogy az ember figyelme végtelen irányba koncentrálódhat, egyszerre kettő, legfeljebb három üzletre, projektre lehet tényleg odafigyelni. De ha ezek közül valamelyik nem váltja be a reményeket, akkor kell helyette találni valami mást: lehetőleg olyat, amit az ember szívből tud csinálni.