Pancsira László a küldetésének érzi, hogy minél többen megismerjék a fürjtojás pozitív élettani hatásait
Élő videós bejelentkezés egy fürjfarmról? Pancsira László nyíregyházi vállalkozó, a FürjPiac tulajdonosa, a Telekom Hello Biznisz Alakíts nagyot! videósorozatának második vállalkozója maga sem gondolta volna, hogy a Facebook élőzésekkel bővíthetné célközönségét. De mióta a Telekom szakértői csapatától és Wolf Gábor, kisvállalati marketing szakértő megtudta micsoda lehetőség rejlik számára a videós tartalmakban, egyre jobban hisz benne, hogy ez egy jó irány lehet. Milyen konkrét szakmai tanácsok győzték meg Lacit? Kiderül cikkünkből!
Ha úgy tetszik, egy véletlennek köszönhetően kezdett el épp fürjekkel foglalkozni a nyíregyházi Pancsira László . Egy barátjánál járt látogatóban, ott találkozott először a fürjtenyésztéssel, de akkor még azt sem tudta, miért is értékes a fürjtojás. Utánanézett, mit kell tudni róla, és azzal szembesült, hogy rengeteg pozitív élettani hatása van. Remélte, hogy saját refluxos panaszai is enyhülhetnek a fürjtojástól, ezért ezután elhozott a barátjától hatvan madarat, ketreceket és belevágott a fürjtenyésztésbe. Először még csak családi körben kezdték el fogyasztani a fürjtojást, és már egy hét eltelte után úgy érezte, több az energiája, jobb a vitalitása. A korábban fennálló, nehezen kezelhető egészségügyi problémájára pedig fél év alatt végleges megoldást jelentett a tojás.„Azt szokták mondani, hogy ha valamiről azt állítják, hogy mindenre jó, akkor az gyanús. Pedig a fürjtojás a benne lévő tápanyagoknak köszönhetően tényleg rengeteg egészségügyi problémára megoldást jelenthet. A feleségemnek nagyon jót tett a várandósság alatt, de ismerek olyat, akinek a vércukor gondjait enyhítette. Magas vastartalma miatt vashiány esetén is jó kiegészítő. Hisztaminintolerancia kezelésére már az orvosok is ajánlják. Kozmetikai előnyei is vannak, arcpakolásként, hajpakolásként is használják” – sorolja László.
60 fürjjel kezdte, ma 6-7000-es állománya van
Arról nem is beszélve, hogy sokan egyszerűen csak azért választják a fürjtojást, mert jobban ízlik nekik a tyúktojásnál. A gasztronómiában szívesen használják, tészta is készül például belőle. Ismerősi körben is hamar híre ment, hogy Laci milyen különleges dologgal foglalkozik, egyre többen kérték, hogy vigyen nekik is a tojásból. Idővel rászánta magát, hogy megpróbálkozik a szélesebb körű értékesítéssel. Először még csak öt doboz tojást vitt egy viszonteladó partnerének a helyi piacon – hamar elfogyott, egyre nőtt az igény a fürjtojás iránt. Két év után Laci érezte, hogy fel kell adnia korábbi munkáját, hogy teljes mértékig a fürjekre koncentrálhasson. Akkor épp sikerült pályázati forrásokból megvenni a jelenlegi telephelyüket, és látszott, hogy megáll a fejlődés, ha nem tud 100%-ig a farmmal foglalkozni.„60 fürjjel kezdtem hét évvel ezelőtt, most 6-7000 közötti a számuk – megszázszorozta magát az állomány. Most kb. 5000 tojásom van naponta. Pedig még nemrég előfordult olyan is, hogy egy láda tojás felett szörnyülködtem, hogy micsoda pocsékolás, hogy nem kelt el – most pedig már jóval nagyobb léptékben kell gondolkodnom. Amikor megmaradt több tojás, és sajnáltam volna kidobni őket, kerestem a további hasznosítási lehetőséget. Elvittem egy barátomhoz, hogy csináljunk tésztát belőle. Azóta a fürjtojásos tésztáink fő termékké léptek elő a portfóliónkban” – mondja Laci.
A fürjtojás és a tészta mellett füstölt-pácolt fürjtojás is szerepel a kínálatukban. De mivel jelenleg ezt kistermelőként állítja elő, nem nagyüzemi gyártásra van berendezkedve, ezáltal korlátozottabb az is, hogy ennek a terméknek az esetében kik lehetnek az értékesítő partnerei. Utóbbiakat eleinte maga válogatta ki gondosan, eljárt piacokra, figyelte, melyik standnál van nagyobb érdeklődés, hol milyen az árusítás. Most már őt keresik, hetente egy-két bolt is bejelentkezik, hogy hallottak a termékről, szeretnének ők is viszonteladók lenni.
Laci és a FürjPiac lehetne a fürjtojás legfőbb népszerűsítője„A vállalkozásom első öt-hat éve arról szólt, hogy nincs elég tojás, nincs elég tészta – gyakran előfordult, hogy nem tudtam kiszolgálni a vevői igényeket. Most értem el azt a pontot, hogy nőtt a kapacitásom, tehát most már gondolkodhatok új vevők megszólításában, marketingben. Ezért is van épp folyamatban egy márkanév-váltás, és ezért is jött jól, hogy szakértő tanácsokat kaphattam a Telekom csapatától” – foglalja össze Laci, hol tart most a vállalkozása.
Még az indulás után létrehoztak egy Facebook oldalt, amit leginkább Laci felesége kezel és tölt meg tartalommal. Itt osztják meg az információkat a célközönségükkel, és az egyik legfontosabb visszajelzésük, hogy információhiány van a fürjtojással kapcsolatosan.
alapítójaként számos kisvállalkozónak segített már abban, hogy sikeresebbé váljon. – „Ehhez piacnevelés kell, piacépítés, igényteremtés – és ennek legjobb eszköze a videózás.”
Gábor egyszerű és szemléletes példát hoz, miért kell először az edukációra koncentrálni: „Ha emlékszünk még arra az időre, amikor Magyarországon is megjelentek a mobiltelefonok, akkor talán azt is fel tudjuk idézni, milyen reklámok társultak hozzájuk. Egyik szolgáltató sem azt mondta, hogy nálam vegyél mobilt, hanem inkább arról beszéltek, hogy a mobiltelefon miért jobb, mint a vezetékes. Hiszen akkoriban ez még nem volt egyértelmű. A fürjtojással pont ugyanez a helyzet. Lacinak is azt kell elmesélnie újra és újra, hogy miért jobb a fürjtojás, mint a tyúktojás.”
Különösebb technikai felszerelés nélkül is belevághatunk az élő videós bejelentkezésekbe
A szakértő azt tanácsolta Lacinak, hogy bátran használjon videókat, akár facebookos élő bejelentkezéseket. Ma már nem kell ehhez bonyolult technika, nincs szükség közvetítőkocsira és extra stábra, elég egy mobiltelefon és egy stabil mobilinternet. Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a mobilnet vagy a wifi minősége jelentheti a szűk keresztmetszetet a Facebookra feltöltött, vagy ott indított élő videók esetében, mert a minőség alapján dönti el a Facebook, hogy HD videóként vagy gyengébb felbontású tartalomként teszi közzé. De a felszerelést tekintve valóban elég egy mobiltelefon, aminek jó a kamerája, és már indulhat is az élő bejelentkezés. Amire figyeljünk, hogy a nézők rendszerint két dologra panaszkodnak: túl sötét a kép, vagy nem elég jó a hang. Mindkettőt lehet orvosolni kiegészítő eszközökkel, ha a körülmények egyébként nem optimálisak. Beszerezhetünk egy reflektort, vagy soft boxot a megfelelő megvilágításhoz, az ideális hanghoz pedig külső mikrofon is bevethető. Ha hosszabb ideig szándékozunk élőzni, segítség lehet, ha van egy állvány – akkor nem kell kézzel tartani a telefont.
A technikai felszereltségét tekintve a FürjPiac most mindenképpen erősítést kapott: egy tárgyalót, ami korábban inkább emlékeztetett egy raktárra, némileg átalakított a Telekom csapata, és most már akár videóstúdióként is tekinthetünk rá. „Kaptam egy tabletet, hogy fel tudjam venni az élő közvetítést, egy mobil routert a stabil hálózatért, megfelelő világítást, új bútorokat és egy roll-upot is, ami nemcsak az élő bejelentkezéseknél lehet megfelelő háttér, hanem kitelepüléseknél, rendezvényeken is” – összegzi Laci a legfőbb változásokat.
Ahogy Laci meséli, azzal nincs gondja, hogy emberek előtt szerepeljen, egyetemista évei alatt szerzett ebben rutint, de azért egy kamerába beszélni és a közösségi médiában megjelenni egészen más – kicsit tart tőle, hogy mennyire érzi majd testhezállónak a feladatot. Ezért elsőként egy olyan élő bejelentkezést tervez szeptemberre, ahol nem egyedül rá irányulna a figyelem: egy orvos ismerősével beszélgetnek majd a fürjtojás pozitív élettani hatásairól.
Gábor átérzi, hogy mindazokban, aki még eddig nem próbálták az élő videózást, van némi félsz: Milyen lesz a hangjuk? Hogyan hatnak majd a videóban? Nem fognak-e bakizni? Az ő tanácsa az, hogy legyünk minél természetesebbek, ha úgy állunk a kamera előtt, mintha valakihez beszélnénk, aki fontos nekünk – például odaképzeljük egyik kedvenc ügyfelünket –, akkor biztosan sokkal jobban sikerül a felvétel. . Ilyen szempontból az élő bejelentkezés még praktikusabb is a rutintalanok számára, mert élő videóknál a közönség sokkal elnézőbb a hibákkal szemben, míg egy felvételről leadott videónál már felmerülhet, hogy miért nem lehetett bizonyos dolgokat utómunkával kiküszöbölni.
Mi ér meg egy élő bejelentkezést? A lehetőségek tárháza széles!
És hogy mi mindenre használható az élő videós bejelentkezés? Gábor már sorolja is az opciókat:
- Ha van egy érdekes hírünk, akkor az élő bejelentkezést használhatjuk amolyan „breaking news” formában. Például a FürjPiac esetében ilyen lehet, ha megérkezett egy új termék.
- Feldolgozhatunk egy témát, bemutathatunk egy bizonyos termékelőnyt – mintha Laci az aktuális bejelentkezésében azt akarná elmagyarázni, hogy miért is jobb a fürjtojás, mint a tyúktojás.
- Fókuszálhatunk egy konkrét problémára – mondhatja Laci azt, hogy „Beszéljünk ma a refluxról! Hogyan segít a leküzdésében a fürjtojás?”
- Be lehet mutatni, mi zajlik a színfalak mögött – Laci megmutathatja, hogy néz ki a farm, kikből áll a csapat, vagy hogy hogyan csomagolják a tésztát.
- Egy konkrét kampány támogatására is használhatjuk az élő bejelentkezést – el lehet mondani minden héten, hogy például ezen a héten a fürjtojás rendeléshez tésztát adunk ajándékba.
- Az egyik legjobb élő videó típus az interjú. Akinek nem megoldható, hogy interjú formában beszélgessen egy számára releváns témáról valakivel, az írjon fel magának előre 3-5 kérdést, és azokat válaszolja meg a bejelentkezés alatt – el is lehet mondani, hogy ezek azok a kérdések, amelyeket a leggyakrabban feltesznek nekem, ezért most megválaszolom őket.
Laci megemlíti, hogy az eddigi tapasztalatai alapján a követőik körében mindig nagyon népszerű, ha megosztanak egy-egy fürjtojásos receptet, ezért tervezi, hogy akár videóban, netán élő bejelentkezésben mutatja meg, hogyan kell elkészíteni egy-két fürjtojásos ételt. „Egyre többen rájönnek, hogy van abban valami, hogy az vagy, amit megeszel – ennek pedig része az is, hogy olyan forrásból szerezd be az alap élelmiszereket is, amelyek megbízhatóak. Mi ilyenek vagyunk, amit magunkról állítunk, ígérünk, az úgy is van. Ha azt mondjuk egy tésztára, hogy harminctojásos, akkor az tényleg harminc fürjtojást tartalmaz, nem spóroljuk ki a termékből” – teszi hozzá.
Gábor azt tanácsolja, hogy ha Laciék tudják előre, hogy egy élő videós bejelentkezést terveznek, akár interjús felállásban, akár a receptötletekkel, hirdessék meg előzetesen eseményként: „A Facebook eseményeknél meg lehet jelölni külön, hogy élő bejelentkezésről van szó, a követők pedig kapnak majd értesítést róla, tudnak rá reagálni, számolhatnak vele – ezáltal pedig biztosabb lehet, hogy nagyobb közönséget érünk el. Ha pedig megvolt az élő bejelentkezés, érdemes készíteni egy azt feldolgozó posztot, amiben összegezzük, miről volt szó, milyen kérdésekre adtunk választ, majd újra belinkelhetjük a videó linkjét – ezzel is növelve a megtekintések számát. A videós posztoknak amúgy is jobb az elérése, mint a szövegeseknek, a TikTok előretörésével ugyanis a Facebook egyre nagyobb teret adott a videóknak. Azokon belül is az élő bejelentkezés a leghatásosabb. Az élő videó videós tartalomként él tovább, a Google keresőjébe is bekerül, ezért is fontos a jó címválasztás.”
Laci a FürjPiacban találta meg azt, amit keresett
Bár azt gondolnánk, hogy élő bejelentkezésnél az a helyes, ha horizontálisan tartjuk a telefonunkat, Gábor rácáfol erre: „A vertikális videók jobb eléréssel rendelkeznek, ezért inkább függőleges helyzetben tartsuk a telefonunkat az élőzésnél. Az lehet a kivétel, ha mondjuk egy hosszabb beszélgetést, interjút közvetítünk.”
Gábor példát is tud mondani, hogy kinek pörgette fel már a vállalkozását az élő videó: Fóliás Juci webshopja érezhetően azután lendült fel, miután minden olyan bútorfóliázást, amit megrendelésre készített, élő videóban közvetített is. Mostanra 93.000 követője van.
Laci úgy van vele, hogy most a marketing, a közösségi média az a terület, amiben épp fejlődnie kell: „Egyelőre szeretnék mindenhez érteni valamennyire, ami csak a cégben történik, így a marketinghez is. Mivel épp a webshopunk bevezetése vált aktuálissá, muszáj is kitanulnom, hogyan tudunk új vevőket szerezni. Ez a vállalkozás fontossá vált számomra, ebben az egészben megtaláltam önmagam. Míg korábban sokáig útkeresésben voltam, sokféle munkám volt, addig most úgy érzem, hogy megérkeztem, megtaláltam, amit kerestem.”
Jelen gazdasági helyzetben nehéz optimistának lennie, de Laci mégis bizakodó, hogy bár emelkednek az árak, például a takarmányé, túlélik ezt az időszakot. A vágya az, hogy elérkezzen az a szakasz, amikor már csak a háttérből irányíthatja a céget. Szeretne annyi bevételt megtermelni, hogy már ne neki kelljen havi 6000 kilométert vezetnie, helyette sokkal több időt tölthessen a családjával. Talán épp a marketingeszközként használt videók viszik őt egy lépéssel közelebb a céljához.
Laci három tanácsa vállalkozóknak:
- Kitartás, kitartás, kitartás.
Akár mindhárom pontban is ezt ismételném meg, mert ezt gondolom a legfontosabbnak. Ha fejben feladod, ha elveszel, akkor vége. - Mindig a célra fókuszálni.
És közben elismerni a saját teljesítményünket, eredményeinket is. Fontos nyugtázni magunkban, hogy milyen messzire jutottunk, ez lehet motiváció a következőkre nézve. - Olyanokkal vedd magad körül, akik támogatnak céljaid elérésében.
Aki lehúz, rabolja az energiád, negatív hatással van rád, az nem fog segíteni téged az előre jutásban, inkább hátráltat. Ha felismered, ki nem való a köreidbe, azt le kell építeni.
Gábor három tippje Facebookon közzétett élő videós bejelentkezésekhez:
- Bátran vállalkozzunk élő bejelentkezésre!
Ha nincs rutinunk a közönség előtti szereplésben, akkor pláne ez a jobb megoldás, mert az élő bejelentkezésnél elfogadottabb, ha nem minden profi. - Indulásként bőven elég egy mobiltelefon és egy stabil hálózat.
Nem kell plusz eszközöket megvásárolni, csak ha már szükségét érezzük, mert nem elég jó a megvilágítás, vagy nem jól szól a hang. - Facebook eseményben hirdessük meg az élő bejelentkezésünk időpontját!
Így a követők könnyebben értesülnek róla, számolnak vele, több embert érhetünk el, nagyobb lesz a nézettség.
Te is szeretnéd bővíteni a vásárlói közönségedet edukációs videókkal? Nézd meg Laci D tervében az erről készült videót és töltsd le a sablont a tanácsokért!