Zimmer Frei helyett vendégség, avagy lehet másképp is üzemeltetni egy balatoni szálláshelyet

Olvasási idő 11 perc

Nem csak az egyedi név különbözteti meg a Lubi Lodge-ot az átlagos balatoni szálláshelyektől. Tulajdonosai és működtetői – akik immár a harmadik generációt képviselik – azt vallják, hogy márkát csak szívből és szeretetből érdemes építeni, a marketing pedig csak akkor lesz sikeres, ha önazonos kommunikációra épül.

Marketing közhely, hogy manapság a vásárló, az ügyfél, a vendég nem egyszerűen a jó terméket, a kiváló szolgáltatást keresi, hanem mindenekelőtt az élményt, azt a különlegességet, amitől maradandó emlék marad egy vacsora, egy utazás, egy helyszín.

Ezt az élményt akarja megadni vendégeinek a balatonboglári Lubi Lodge is, mondja Lubics Péter, aki jogászi munkája mellett intenzíven besegít a családi vállalkozás működtetésébe és fejlesztésébe. A gyökerek az 1980-as évekre nyúlnak vissza, amikor is Péter nagyszülei belevágtak a „szocialista Airbnb-be”, vagyis beszálltak a „Zimmer Frei” néven elhíresült bizniszbe. Eleinte csak egy-két szobát adtak ki, elsősorban a Magyarországra látogató nyugati turistáknak.

Img 1837

Folyamatos fejlesztésekkel, hozzáépítésekkel ebből mára egy három apartmanos, egyszerre 15 főt elszállásolni képes panzió lett, medencével, kis kerti tóval és közös főzésre, grillezésre is alkalmas kültéri közösségi térrel. Némelyik építkezés egészen izgalmasra sikeredett: a medence kialakításánál például előkerült a földből egy második világháborús repeszgránát – ott ahol korábban homokozó volt. Mostanra elérték a telek beépíthetőségének határát, a kapacitásukat nem akarják tovább fejleszteni, inkább a szolgáltatásokat bővítik: most egy wellness-szauna részleg kialakítása van tervbe véve.

„Én már ebbe születtem bele, egészen kis koromtól kezdve megszoktam, hogy nyaranta vendégek vesznek körül bennünket. Mindig is szívesen segítettem a teendőkben, a vendégek fogadásától kezdve a takarításig mindenben. Végzettségemet tekintve jogász lettem, de továbbra is nagyon érdekel a turizmus és a vendéglátás, ezért kezdtem el a turisztikai fejlesztési menedzser képzést is. Most már jóformán csak a szakdolgozatom befejezése van hátra, amit a fenntartható turizmusról írok; szerintem ez fontos kitörési pont lesz a jövőben ebben az iparágban”, mesél Lubics Péter arról, hogy a tradíció és a „von Haus aus” tudás mellett a „hivatalos” szakmai ismeretekre is támaszkodni kíván.

A rendszerváltást követően elmaradtak a korábbi nyugati vendégek, de felváltották őket a magyarok. Ebben az időszakban sok „zimmer frei” eltűnt, de ők tovább tudták folytatni a szálláshelyek kiadását. „Szerintem akkor sem csináltunk semmi olyat, amit bárki ne tudott volna utánunk csinálni. Nem volt benne semmi ördöngösség, egyszerűen szerettük, amit csináltunk, és igazán odafigyeltünk a vendégekre. A legtöbben visszatérő vendégek voltak, akiket szinte már családtagként üdvözöltünk, és ők is így érezték magukat nálunk”, avat be minket a turizmus egy legfontosabb, sokszor mégis mellőzött titkába Péter.

A következő nagy fordulópont 2015-ben jött el. A panziót regisztrálták az Airbnb -re, és ez olyannyira bejött, hogy onnantól kezdve a vendégek 80 százaléka ismét külföldi lett. A Lubi Lodge három apartmanját külön-külön és egyben is ki lehet venni, és többféle szolgáltatás is jár melléjük, a biciklikölcsönzéstől a grillezési lehetőségig, de a Lubics család nagyon szívesen teljesít egyéni kéréseket is. Mivel teakonyhával ellátott apartmanokról van szó, a reggelizési lehetőségeket kevesen kérik, bár erre is van lehetőség. Az Airbnb annyira be is jött nekik, hogy a szokásos szállásfoglaló oldalakon (egy rövid próbálkozást leszámítva) nincsenek is jelen.

A külföldi vendégkör igényeihez is alkalmazkodva 2017-ben újabb nagyszabású megújulásra került sor. Egyrészt, pályázati forrásokból átalakították a panziót, de talán ennél is fontosabb volt, hogy a fizikai infrastruktúra mellett a brandépítésre is nagy figyelmet fordítottak. Ennek egyik első és leglátványosabb megnyilvánulása a panzió nevének megváltoztatása volt. Addig Éva Apartmanként ismerték a szálláshelyet, Péter édesanyja után. Bármekkora érzelmi töltetet is jelent a család számára, arra nem volt alkalmas, hogy első pillantásra kiemelje a panziót a versenytársak közül. (Elég egy pillantást vetni a Google Mapsre. Balatonbogláron, a Lubi Lodge közelében a következő szálláshelyeket találjuk: Anita Apartment, Kitti Apartman, Léda Apartman, Beáta Apartman. Elég nyilvánvaló, mi volt a gond a névvel?)

„A külföldi vendégkör miatt mindenképpen egy jobban hangzó nevet szerettem volna, de hónapokig töprengtem, mi is legyen az. Az eleje még kicsit könnyebben jött, édesapámat és engem is Lubinak becéztek az iskolában. Ehhez kellett találni egy másik jól hangzó szót, és ez lett a lodge. Legfőképpen azért választottuk, mert illett a becenévhez, de az a jelentésárnyalat is tetszett, ami szerint a lodge egy szép, de kicsit talán félreeső helyen álló, idényjelleggel használt, viszonylag egyszerű, de kényelmes lakot jelent. Benne van a nyugodtabb környezet, az elvonulás, és ez egyáltalán nincs ellenünkre”, mesél a névválasztástól Péter.  A névvel először a családban sem értett mindenki egyet, de aztán megbarátkoztak vele.

A névadási kedv aztán megmaradt, és pár évvel ezelőtt a megújított apartmanokat is elnevezték. Mindhárom név – Fészek, Otthon és Kuckó – ugyanazt az otthonosságot, vendégszeretet sugallja, amit a Lubics család a vendégeinek szeretne átadni.

A Lubi Lodge ugyanis jóval több kíván lenni, mint egy fedél, ahova a turista csak aludni jár vissza, miközben napjai java részét máshol tölti. „A legfontosabb, hogy egyedülálló élményt nyújtsunk a vendégeknek, ahol megtalálhatják, amit keresnek. Értékkel és igazi tartalommal akarjuk megtölteni a vendégek itt tartózkodását, mert sokszor nem vesszük észre, hogy az idő csak múlik, de nem telik. Azt sugalljuk, hogy az itt töltött idő alatt hagyjunk időt magunkra, a családra, a barátokra, hagyjunk időt szeretni. Álljunk meg egy kicsit, vagy legalább lassuljunk le, és vegyük észre a minket körbevevő hétköznapi, apró csodákat: a kertet, amit édesanyám tart rendben, a kerti tóban élő halakat és békákat, a postagalambokat, amelyeket még nagyapám kezdett el tenyészteni”, sorolja Péter, mivel különbözetik meg magukat a többi szálláshelytől.

Ezeket a gondolatokat aztán szavakba is öntik és tettekre is átváltják. A Lubi Lodge kommunikációja híven visszatükrözi a tulajdonosok gondolatvilágát. Akár a 2017-ben szintén megújított weblapról, akár a Facebook- vagy Instagram kommunikációról van szó, a hangsúlyt nem az árakra, az akciókra, a kedvezményekre vagy éppen a szobában lévő tévén fogható csatornák számára helyezik, hanem azokra a hangulatokra, érzésekre, amelyeket a hely és a környék ébreszt bennük, és remélhetőleg a vendégekben is. A weboldalon például a következő szöveg fogadja a látogatót: „A Lubi Lodge az a hely, ahol minden rendben van. Ahol jó együtt és egyedül is lenni. Ahol öröm felébredni és ahol jó érzés lefeküdni. Ahol jó szívvel és válogatott finomságokkal fogadnak minden évszakban. Ahol minden a pihenésről, a kikapcsolódásról és a feltöltődésről szól.”

„A hatékony kommunikáció belülről szól, önazonos és ezért nem is lehet rá kész receptet vagy marketingtervet adni. Ha érezhetően hitelesek a megszólalások, azok megteremtik a bizalmat a vendégekben”, mondja erről Péter. Így szerepel a Facebook-oldalon Örkény-recept az őszibarackról vagy egyszerűen csak egy fénykép a Balaton-partról.

A posztolásban nem követnek szigorú menetrendet. Decemberben, a Covid-járvány kellős közepén jelentek meg az Instagramon, hogy ott is toborozzanak követőket, és azóta a Facebookra egy kicsit kevesebb figyelem jut. Természetesen igyekeznek rendszeresen új tartalommal jelentkezni mindkét platformon, mert azt díjazzák az algoritmusok, de ezt erőltetni nem akarja Péter. „Nem muszájból posztolunk, hanem amikor valamit el is szeretnénk mondani, mert így jön meg a flow”, tesz hozzá még egy aspektust az őszinte kommunikációhoz. A keresőoptimalizálásban sem nagyon hisz; a weblap készítésénél erre is figyeltek, de azóta nem sokat foglalkozott vele. „A mi kommunikációnkat nem a számok határozzák meg”, mondja erről; inkább leül és beszélget a vendégekkel, onnan tudja meg, hogy mi tetszik nekik, mit szeretnek leginkább.

Img 8350 Photobyjurasszazs

Dicséri a Lubi Lodge kommunikációját Bódis Gábor, a turizmusmarketingre szakosodott Hungary NEXT vezetője is. „Péter hihetetlenül okosan használja fel a kommunikációs eszközöket. Elkerüli a sablonokat, az érzelmi oldalt domborítja ki, azt, amitől tényleg egyedi lesz a panziójuk. Olyanokról ír, hogy üljünk le a kertben, morzsoljunk szét egy levélkét az ujjaink között és gondoljunk a vasárnapi húslevesek petrezselymes illatára. Feltérképezte mindazokat az elemeket, amelyek körbeveszik a panziót és a családot, például a barackültetvényt, és azokból építkezik nagyon ügyesen. Ebből tényleg egyedi, őszinte sztori kerekedik ki”, mondja.

A szavak azonban üresek maradnak, ha nem követik őket a tettek. Péterék azonban gondoskodnak is arról, hogy a családi vendégség beharangozott hangulatát minél inkább átérezhessék a hozzájuk látogatók. Érkezéskor saját készítésű házi különlegességekkel fogadják a vendégeket; ezekben sokszor szerepel a család birtokában álló 400 barackfa gyümölcse ilyen vagy olyan formában. Egy holland házaspárnak például azzal szereztek nagy élményt, hogy megnézhették, milyen is egy barackfa, olyat ugyanis még soha nem láttak. A gyerekeknek kincskereső játékot szerveznek a kertben, amelynek végén mindenkit apró ajándék vár. Egy városi gyerek számára az olyan mindennapos munkák is felejthetetlen élményt jelenthetnek, mint a fűnyírás, a kertészkedés vagy a virágültetés. De tervezik a közös lekvárfőzést vagy szörpkészítést is felvenni a választható programok közé. Persze semmi nincs kőbe vésve, és ha egyedi kéréssel keresik meg őket a vendégek – például segítségre van szükségük vitorlás bérléséhez -, abban is szívesen segítenek. Mindezt pedig teszik úgy, hogy abból ne a szolgáltató és az ügyfél viszonya érződjön ki, hanem inkább a jóbarát vagy akár a családtag figyelme, segítő szándéka, sőt, szeretete.

A néhány évvel ezelőtti nagy megújulásnak része volt a Lubi Lodge logójának megalkotása is. Ezt profi szakember végezte, akit Péter a BrandBirds közösség BrandShip programján keresztül ismert meg (a közösség a marketing több területén is segítette őt). A logó is az önazonosságra alapul, benne van a panzió, a kert, a Balaton. A tető egyértelműen a házra, az otthonra utal, benne a panzió épületére jellemző félköríves ablaknyílással. Alul a két hullámvonal a vendégszeretetet és a gondoskodást jelképezi, mint két, üdvözlésre kinyújtott kar; de bele lehet látni a Balaton hullámait vagy akár a víztükröt és a túlparton Badacsony és környékének hegyeit. Efölött egy ág a zöldellő kertre utal, egy rajta ülő madárkával vagy éppen postagalambbal. És természetesen ott van a Nap is, a nyár, a szabadság jelképe.

Lubi Lodge Logo

„Néhány egyszerű vonalból sikerült olyan logót alkotni, amely egyszerre mutatja meg a panzió jellemző és számunkra fontos vonásait, miközben elgondolkodtat és mindenkinek egy kicsit mást jelent. Nem utolsósorban jól lehet alkalmazni különféle felületeken, anyagokon, tárgyakon. Most még csak szűkebb körben hasznosítjuk. Természeten szerepel a névjegyeken, rajta volt a karácsonykor vendégeinknek kiküldött ajándék teákon, és az ingekre is szeretnénk ráhímeztetni. A későbbiekben valószínűleg máshol is alkalmazzuk, például a szalvétákon, poharakon, hogy még szorosabban a brand hordozójává váljon. Számomra az is nagyon szimpatikus, hogy minden egyszerűsége ellenére szakított a megszokott, és ezért eléggé sablonos négyzetes vagy kör alakú formával”, sorolja Péter, miért is tetszik neki a Lubi Lodge logója. (Amely egyébként a család többi tagjától ugyanúgy igényelt némi megszokást, mint a név.)

Lubics Péterék online és a fizikai térben is tervezik fejleszteni szolgáltatásaikat. Előbbinél a weboldal továbbfejlesztésén és az online foglalás lehetőségének megteremtésén gondolkodnak. Van ugyan „Foglalás” gomb most is a honlapon, de az csak az elérhetőségeket felsoroló oldalra visz át, igazán online foglalni egyelőre csak az Airbnb-n keresztül lehet. Péter is egyetért azzal, hogy a közvetlen foglalás sokkal egyszerűbb lenne a vendégeknek, ráadásul lehetőséget adna egy CRM-rendszer bevezetésére is, amellyel még tovább tudnák erősíteni a vendégekkel fenntartott kapcsolatot. A megszokott szállásfoglaló oldalakra továbbra sem terveznek regisztrálni, mert kapacitásaikat így is képesek értékesíteni, inkább a szolgáltatások kínálatát bővítik, a már említett wellness- és szauna részleggel.

Img 8395 Photobyjurasszazs

Komoly lehetőségek rejlenének abban is, ha meg lehetne hosszabbítani a balatoni szezont – de ez persze nem csak rajtuk múlik. Most jellemzően június közepétől szeptember közepéig tart a szezon, előtte és utána legfeljebb a hétvégéken van forgalom. Sokat segítenek a helyi programok (mint idén októberben a Murcifesztivál), de a Lubi Lodge-nak az is szerencséje, hogy ugyanabban az utcában vannak, mint Légli Ottó borászata – ha oda jönnek borkóstolásra vendégek, ők a Lubi Lodge-ban szállnak meg. Szintén a szezon megnyújtása szándéka vezérli Péteréket, amikor workshopokat szerveznek a közösségi terükbe, amit kedvezményes szállásajánlattal tudnak megfejelni. „El kellene terjeszteni a négy évszakos Balaton koncepcióját, és minél több embernek megmutatni, hogy a Balaton és környéke ősszel és tavasszal is milyen szép tud lenni.”

Öt dolog, amit érdemes eltanulnod Lubics Pétertől
  • Az önazonosság és a szeretet vezéreljen a márkaépítés során!
  • Ne csak a szakmai tudásodat fejleszd, hanem az önismereti képességeidet is – ha jól érzed magad a bőrödben, a vállalkozásod is gyorsabban fejlődik.
  • A kommunikációban többet számít az őszinteség, mint a profizmus!
  • Igyekezz rendszeresen posztolni, de csak ha van mondanivalód!
  • Ne lájkolókat gyűjts, hanem építs közösséget!
Ne a lájkokra utazz!

Lubics Péter azt vallja, hogy organikus módszerekkel érdemes követőket szerezni a közösségi médiában. Mint mondja, többször tanácsolták neki, hogy hirdessenek nyereményjátékot a Facebookon. Annyi igaz, hogy amíg megy a játék, pörögnek a megosztások, a lájkok, de amint megtörténik a sorsolás, ennek vége. A nyertes elmegy egy hétvégére a panzióba, a többiek pedig lemorzsolódnak, mert eredetileg is csak a nyeremény érdekelte őket, nem a Lubi Lodge. „Belőlük nem lesz aktív közösség – mondja Péter. – Szerintem nem a lájkok mennyisége számít, hanem az, hogy azok lájkoljanak, akik tényleg követik az oldaladat, és azért lájkoljanak, mert szeretik azt, amit csinálsz.”

Figureitout Negyzetes Elrendezes
Figure It Out

Városok, régiók, térségek vagy akár egyes attrakciók részére kínál új generációs turizmusmarketinget a Hungary NEXT. A marketingstratégia kialakítása során különös figyelmet fordítunk a márka vizuális megjelenésére, az azonnal felismerhető figurák és egyéb elemek kitalálására, mondja Bódis Gábor, a Hungary NEXT alapítója.

Ez adta az ötletet a Figure It Out társadalmi felelősségvállalási program elindítására. A Magyar Telekommal együttműködve  idén négy olyan személyt mutatnak be a Helló Biznisz hasábjain, akik önmagukban is figyelemre méltó figurák, sajátos sztorival és érdekes tartalommal bírnak, így üde színfoltot jelentenek a szélesebb értelemben vett turizmusban. Ötleteik eredetiek, ügyesen támaszkodnak a belső erőforrásokra és lehetőségekre. Módszereik egyedi karaktert alkalmaznak, ezáltal személyesebbé és jelentésben gazdagabbá teszik a marketinget.

Szerző:
Schopp Attila – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Fotó: Jurassza Zsófi
Design: StílusTér”

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.4 / 5. Összes értékelés: 7

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.