Pénzügyi terv pár lépésben

Olvasási idő 6 perc

Egy vállalkozás sikeres működtetésének alapja, az üzleti terv kulcsfontosságú része, melynek elkészítése nem kevés szakértelmet, odafigyelést és gondosságot igényel – ez a pénzügyi terv. Sokkal fontosabb annál, mint hogy csak sablonokat töltsünk ki.

A vállalkozás működtetésének a pénzügyi terv elengedhetetlen része: segít, hogy tisztában legyünk a lehetőségeinkkel, átláthatóvá teszi a gazdasági működést, és megmutatja, mekkora mozgásterünk van az anyagi ráfordítást is igénylő fejlesztések, beruházások végrehajtására. Korábban már írtunk arról, miért fontos a pénzügyi terv. Most azt nézzük meg, hogyan fogjunk hozzá az elkészítéséhez.

Mindig adjunk reális képet!

Pénzügyi tervre mérettől függetlenül minden vállalkozásnak szüksége van, hiszen segítségével kapunk egy olyan itinert, amely végigvezet az előttünk álló időszakon, egyben könnyen ellenőrizhetővé teszi a teljesítményünket. A pénzügyi tervtől azt várjuk, hogy megfelelően képezze le az üzleti tervben meghatározott céljaink pénzügyi vonzatát, hatásait.

Fontos szem előtt tartanunk, kinek írjuk a tervet, hiszen a befektető nem biztos, hogy minden apró részletre kíváncsi: míg nekünk tudunk kell, mennyibe fog kerülni a kép az üzlet falán, őt csak az érdekelheti, mekkora lesz a beruházás teljes költsége. Akár belső használatra készítjük a pénzügyi tervet, akár más tulajdonosok, befektetők számára vagy egy hitelfelvételhez, pályázathoz, arra mindig ügyelnünk kell, hogy pontos, reális képet adjon vállalkozásunk helyzetéről.

A pénzügyi terv jelentősége

A pénzügyi terv jellemzően az üzleti terv részét képezi (erről itt és itt olvashatsz részletesebben), hiszen annak megalapozására szolgál. Sokan pusztán kötelező elemként tekintenek rá, pedig a siker egyik kulcsa lehet a jó pénzügyi terv.

Szerepe, hogy áttekintést ad a vállalkozás aktuális gazdasági helyzetéről, kiadási és bevételi oldaláról, a gazdaságossági mutatókon keresztül pedig megteremti a lehetőségét a stabil, hosszú távon fenntartható működés tervezésének, a kockázatok reális felmérésének. Jelentősége van egy esetleges hitelfelvételnél, az osztalékfizetés meghatározásánál is. A tudatos tervezés pedig jó alap arra, hogy a váratlan helyzetekre is felkészüljünk, de alapvető szerepe lehet abban is, hogy növekedési pályára állítsuk a vállalkozásunkat.

A pénzügyi terv legfontosabb részei

Eredménykimutatás

Az eredménykimutatásból kiderül, hogy nyereségesen vagy veszteségesen működött-e a céged. Célja, hogy felmérhető legyen a vállalkozás adott időszakra, jellemzően egy évre vonatkozó teljesítménye. Tartalmazza az éves bevételeket és a kiadásokat – de nem azonos a mérleggel (nincsenek benne például a készletek vagy az alaptőke). Benne vannak a pénzügyi eredmények (például, ha kaptál kamatot a banktól) és a pénzügyi veszteségek is (ha például a részvények, amelyeket vettél, kevesebbet érnek év végére, az negatív összegként szerepel). Eredménykimutatást kötelező készítenie szinte minden vállalkozásnak, csak az egyéni vállalkozóknak és az olyan speciális adózási formát választóknak nem, mint a kata vagy az eva.

Cash-flow

Vagy más néven a pénzáramlás mérlege. Megmutatja a vállalkozás pénzállományának változását egy adott időszakban. Nem eredménykimutatás, vagyis nem azt nézi, hogy nyereséges vagy veszteséges voltál, nincs benne, hogy a részvényeid adott esetben kevesebbet vagy többet érnek. A pénzáramlás mérlege azt vizsgálja, hogy mennyi pénz van a számládon – vagy a pénztárban –, vagyis mennyire vagy fizetőképes.

Mérleg

Megmutatja a vállalkozás vagyoni helyzetét. Formáját a számviteli törvény szabályozza, minden vállalkozásnak (a fent említett speciális eseteket kivéve) kötelező készítenie mérleget, amelyben az is szerepel, milyen értékű eszközökkel (pénzzel, bútorokkal, gépekkel) rendelkezik a vállalkozás, mennyi a tartozása, de kiderül belőle az is, mekkora volt a vállalkozás kiadása és bevétele. A mérleg két oldala – eszköz és forrás – megegyezik. A mérleg statikus, mivel mindig egy bizonyos időpontra vonatkozik – jellemzően az év végi helyzetet mutatja.

Költségek és ráfordítások terve

A pénzügyi tervezés egyik legfontosabb része a költségek megtervezése – ez az a pont, ahol nem szabad becsapnunk önmagunkat. Mérlege, eredménykimutatása minden vállalkozásnak van, és a legtöbben – ha nem is írásban, de legalább fejben – készítenek cash-flow kimutatást is, hiszen tudják, mikor mennyi van a számlájukon. A költségek és ráfordítások megtervezésénél azonban sorra vesszük a kiadásokat: milyen anyag- és bérköltséggel kell számolni, mennyi a rezsi. De számolni kell itt még az értékcsökkenéssel és az előre nem kalkulálható események költségvonzatával, például akár azzal is, ha beperlik a vállalkozást, vagy ha garanciális javítást kell végezni.

Források és felhasználások terve

A jövőbeni mérleg megtervezésének másik fele: az eszközoldal tervezése. Ez azt mutatja meg, hogy miből gazdálkodunk, vagyis mennyi pénzünk van – vagy inkább lesz. A saját tőkén és a bevételeken kívül itt kell bemutatni, hogy a szállítóknak mennyit kell kifizetni, hogyan alakulnak a kötelezettségek. De itt kell bemutatni azt is, hogy milyen kölcsönöket veszünk fel, legyenek azok rövid, éven belüli futamidejűek vagy hosszú távúak. Tartalmazza a rövid és hosszú – éven túli – lejáratú hitelek és kölcsönök állományát.

Beruházási terv

Tartalmazza a vállalkozásunk beindításához, működtetéséhez vagy fejlesztéséhez kapcsolódó ingatlanok, gépjárművek, berendezések és gépek felsorolását, árát, a beszerzési idejüket, ezek finanszírozási hátterét, valamint használati idejét.

Likviditási terv

Azt mutatja meg, hogy egy időszakon belül (ez lehet egy vagy több év, de néhány hónap is) hogyan áll a folyószámlánk, vagyis mennyi bevétel folyik be, és mennyi kiadásunk, fizetnivalónk lesz. (Ez nem mindig egyenlő azokkal az összegekkel, amelyeket kiszámláztunk, hiszen a vevők fizethetnek késéssel, és csúszhatnak a számlával. Ennek kezeléséről bővebben itt olvashatsz.) A likviditási terv azért több, mint a cash flow előrejelzése, mert ezen kívül a finanszírozás alapelveit is le kell írni, vagyis azt, hogy miként fedezzük a hiányt (forgóeszköz hitellel vagy tulajdonosi kölcsönnel például), és hogyan kezeljük a többletet (állampapírba, bankba tesszük, vagy új kocsit veszünk belőle, esetleg kockázatos tőzsdei manőverekbe kezdünk vele).

Eredményterv

Lényegében a pénzügyi terv legfontosabb részének tekinthető, hiszen az eredmény határozza meg a vállalkozás sikerességét, az osztalékfizetés mértékét. Erre épül minden. Azt tervezzük meg (a várható költségek és a bevételek megbecslésének eredményeként), hogy mekkora profitot érünk el. Eredménytervezési módszer lehet a minimálisan elvárt nyereség követelmény: ekkor a tulajdonosok által elvárt osztalék nagyságából, valamint a társasági adó tervezett mértéke alapján határozzák meg az adó előtti és utáni nyereség mértékét. Aztán ha megvan minden (kiadási és bevételi terv), érdemes megnézni, hogy megfelel-e a követelményeknek, vagy valahol célszerű változtatni rajta.

Elemzések

Megmutatja, hogy melyik az a pont, amely fölött a vállalkozás nyereséges vagy veszteséges, vagyis hogy mekkora az a minimális árbevétel és értékesítési mennyiség, amellyel fedezhetők a költségek.

Egy jó pénzügyi terv garanciát jelent a stabil működésre, összeállítása azonban nem kis szakértelmet igényel. Éppen ezért – a lehetséges hibák kiszűrése érdekében – célszerű szakember segítségét kérni az elkészítéséhez.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.