Ezért jó, ha a dolgozók értenek a vevők nyelvén

Olvasási idő 4 perc

Ahogy nő a vállalkozás mérete, úgy jut egyre kevesebb időd arra, hogy a vevőkkel magad foglalkozz. Ezért fontos, hogy a munkatársak is képesek legyenek hatékonyan értékesíteni a cég termékeit, szolgáltatásait.

A vásárlók, ügyfelek, vendégek szemében az alkalmazottaid jelentik a cégedet. A vállalkozásod sikere áll vagy bukik azon, hogy a munkatársaid hogyan viselkednek velük. Az eladón múlik, hogy visszatér-e a vevő az üzletbe. Egy rossz pincér miatt kiürül az étterem.  

A legjobb termék sem tud beszélni

Céged sikerének alapja persze a terméked sikere. Ám egy különleges ruhadarab, innovatív háztartási eszköz vagy valamilyen bioélelmiszer önmagában kevés. Partnereidnek és a vásárlóknak tudniuk kell, hogy a te céged termékei mitől jobbak, mitől mások, mint a konkurensekéi.

Értesülniük kell arról is, mikor juthatnak hozzá akciósan egy-egy termékhez, milyen kiegészítőket vásárolhatnak meg hozzá, és milyen hasonló árukat vonultat fel a céged arra az esetre, ha az eredeti termék elnyerte a tetszésüket. De ezt valakitől meg kell tudniuk

a munkatársaidnak kell minderre felhívniuk a vásárlók figyelmét.

A vezető egyre távolabb kerül az ügyfelektől

Ahogy nő a vállalkozás, úgy jut egyre kevesebb idő a vevőkkel foglalkozni. Először az ügyfelek egy kisebb része jut az alkalmazottaknak, majd egyre tágul ez a kör. Amíg a megrendelésekkel, a pénzüggyel vagy a fejlesztésekkel törődsz, a munkatársaidnak kell képviselniük téged a vevőknél.

A dolgozóknak azonban más feladatuk is lesz egy idő után: jelezniük kell, mit szeretnének az ügyfelek. A vállalkozás tulajdonosának, vezetőjének a feladata, hogy meghatározza, merre kell menni.

Neki kell figyelnie arra, mit csinálnak a versenytársak, ő változtat a kínálaton vagy éppen az árakon. De honnan tudja, merre kell menni, ha már nem kap közvetlen visszajelzést a vásárlóktól, mert nem ő foglalkozik velük?

A sikerhez mindenkire szükség van

A sikerhez mindenkire szükség van, aki a cégnél dolgozik. Jó, ha minden munkatárs tudja a szabályt: minél több fogy a termékedből, minél jobb híre van, és minél hosszabb ideje van a piacon, annál biztosabbak a céged fennmaradási és növekedési esélyei.

Vagyis: minél jobban megy a cégnek, annál stabilabb lesz az ő munkahelyük is. Érdemes erre újra meg újra felhívni a munkatársak figyelmét – kellő finomsággal persze.

Alapvető fontosságú, hogy az, aki a csapat tagjává válik, tudja, hogy milyen terméket gyárt, forgalmaz a vállalkozás, ezt a fogyasztók melyik csoportjának szánja, és kik a legfőbb versenytársai.  

A legkisebb is számít!

A közvetlen értékesítés sokszor csak a munkatársak egy részének a feladata – van, aki a beszállítókkal foglalkozik, más a pénzügyekkel. De jó, ha mindenki tudja, miért fontos számotokra az egyes ember munkája. A mosogatófiú a ranglétra legalján áll egy étteremben, de piszkos tányérról a Michelin-csillagos séf főztjét se eszi meg senki.

Oszd meg a stratégiát

Azoknak, akik az eladással foglalkoznak, tisztában kell lenniük a cég rövid, közép- és hosszú távú értékesítési céljaival. Oszd meg velük, miből mennyi fogy, kik a legfontosabb ügyfelek, melyik terméken vagy szolgáltatáson keresitek a legtöbbet, és melyik az, amelyiken a haszonkulcs kicsi, de piaci okokból kötelező kínálni.

A legújabb értékesítési technikák, eszközök és módszerek nem csak azért fontosak, hogy tartani tudd a lépést a versenytársaiddal, és növelni tudd a forgalmadat.

Az értékesítési technikák átadása, oktatása megkönnyíti, hogy munkatársaid teljesítsék a számukra kitűzött célokat.

Biztosra veheted: versenytársaid sem pihennek. Az internet könnyen, gyorsan és olcsón elérhetővé tette a legfrissebb kutatási eredményeket, a leginnovatívabb értékesítési módszerek leírását, így aki tétovázik, az könnyen lemarad.

Motivációs eszközként is működik

Ki ne akarna olyan vállalkozásnál dolgozni, ahol folyamatos a képzés, ezáltal a munkaerőpiaci versenyben is egyre jobb helyzetbe kerül? Ráadásul a tapasztalatok szerint a kollégák egy része szívesen bekapcsolódik a tudnivalók továbbadásába is; sokan kifejezetten örülnek annak, ha eredeti feladatkörük változatosabbá válik.

Kérj visszajelzést!

A célok megbeszélése, az értékesítési módszerek átadása arra is jó alkalmat teremt, hogy értesülj a vásárlók igényeiről, elvárásairól. Így akkor is kapcsolatban maradsz az ügyfelekkel, ha már nincs időd a pult másik felén állni.

Ha a következő cikket elolvasod, megtudhatod, milyen értékesítési technikákat lehet alkalmazni a vállalkozásodnál. Ezeket aztán megoszthatod a dolgozóiddal is.Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.