Vállalkoznál, de félsz, hogy nem lesz elég tőkéd? Gyakorlati tippeket adunk a kezdeti cash-flow problémák áthidalására

Róka fogta csuka helyzet lehet sokak számára, ha vállalkozást indítanának, de nincs elég tőkéjük – viszont amíg nincs mögöttük legalább egy lezárt üzleti év, nem is nagyon juthatnak anyagi forrásokhoz. Pedig egy vállalkozás kezdeti időszaka kiszámíthatatlan, nem biztos, hogy rendszeres a bevétel, a kiadás pedig még több is lehet, mint az előzetesen kalkulált. Csorba Noémi, a vidéki gazdákat a városi fogyasztókkal összekötő Falusi Kosár megálmodója és alapítója saját bőrén tapasztalta meg, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy újonc vállalkozónak. De példája pont azt bizonyítja, hogy talpon lehet maradni plusz források nélkül is. Dr. Horváth Zoltán, a Hello Biznisz adószakértője pedig elmagyarázza, hogy milyen módon teremthetünk forrásokat, juthatunk plusz pénzhez – akár azért, mert kihasználjuk az adókedvezményeket. 

Csorba Noémi vidéken nőtt fel, ma is ezer szállal kötődik szülőfalujához a Csongrád megyei Bokroshoz. Számára természetes volt korábban is, hogy onnan szerzi be helyi termelőktől a friss zöldségeket, gyümölcsöket, vagy akár a terményekből készült finomságokat. Korábbi munkahelyén ő lett a falusi portékák beszállítója, kollégái már várták, mikor érkezik az újabb szállítmány.  

Idővel szélesedett azok köre, akiket lázba hoztak a vidéki termények: tavaly tavasszal megosztott egy videót egy vasárnap hajnali krumpliszedésről a lakóparkjuk közösségi oldalán, amire rengeteg visszajelzést kapott, főleg kérdéseket, hogy hogyan lehetne rendelni. Ez a momentum adta Noéminek a felismerést, hogy a fővárosban sok olyan ember élhet, akik igénylik a minőségi, hazai zöldségeket, gyümölcsöket – miért ne lehetne ő a kapocs a termelők és a vásárlók között? Így indult el a Falusi Kosár története. 

„Eleinte a Facebookon keresztül érkeztek a megrendelések, nyárra már kész lett a webshop, és el is indult egy folyamatos növekedés. A főállásomat is feladtam, hogy csak a vállalkozásra tudjak koncentrálni. Idén év elején szerepeltem a Cápák Között egyik adásában is, ez pedig csak fokozta az ismertséget. Bebizonyosodott, hogy nem is csak a budapestieknek lehet érdekes a szolgáltatásunk. A növekedés miatt pedig az látszott célszerűnek, hogy szintet lépjünk, és kft.-ként folytassuk – a 2021-es évet már így kezdtük el” – meséli Noémi.  

De hogyan kalkulálhat egy induló vállalkozás a költségekkel, amikor még nem lehet biztos a dinamikus növekedésben?  

Noémi is a legegyszerűbb módon kezdte a költségtervezést: „Elővettem egy kockás füzetet, abba gyűjtögettem a kiadásokat, bevételeket, próbáltam felvázolni, mire számíthatunk. Amikor egyéni vállalkozói formáról kft.-re váltottunk, akkor igénybe vettem egy adózási szakértő segítséget is, hogy jobban eligazodjak, mi változik, milyen szabályokhoz kell tartanom magam. Akkor összeállítottunk egy komplex excel-táblázatot, amit azóta is használok. Az egyéni vállalkozói időszak alatt kevésbé jelentkeztek cashflow problémák, akkor még csak egyedül én foglalkoztam mindennel, a saját autómat használva és nem jelentkeztek extra költségek. Ahogy növekedtünk és kft.-vé alakultunk, ez is változott: egy tíz négyzetméteres raktárból kellett átköltöznünk egy 200 négyzetméteresbe, lett több segítőm, megjelentek marketingkiadások. Számomra leginkább az jelentett kihívást, hogy kft.-ként optimálisan tervezzem a költségeket.”  

„Az induló vállalkozásoknak nagyon nehéz a forrásteremtés, mert a kereskedelmi bankok akkor hiteleznek, ha van lezárt pénzügyi éve a vállalkozásnak. Ezért sokkal inkább pénzügyi vállalkozások által nyújtott fedezet alapú hitelben tudnak gondolkodni, ami azt jelenti, hogy valamilyen eszközt – ami legtöbbször ingatlan, de a készletfedezet is jellemző a kamattámogatott hiteleknél – fel kell kínálni; ellenkező esetben vagy nem kapnak hitelt, vagy csak nagyon magas kamatra” – mondja dr. Horváth Zoltán, a Hello Biznisz adószakértője.  

Ennek ellenére nem lehetetlen vállalkozásba fogni akkor sem, ha nincs elegendő tőkénk – bár kétségtelen, hogy minden egyszerűbbé válik, ha adott a stabil pénzügyi háttér. Zoltán első lépésként azt tartja fontosnak eldönteni, hogy a vállalkozás hitelfinanszírozást (banki kölcsön, lízing stb.)  vagy tőkefinanszírozást akar választani, esetleg másként oldja meg az anyagi fedezetet. A tőkefinanszírozás jellemzően startupként induló, nem tőzsdei vállalkozásoknál jön szóba, ők találnak egy kockázati tőkealapot, amelyik szeretne egy innovatív termékbe vagy szolgáltatásba fektetni. Ez az üzleti kapcsolat jellemzően határozott időre (3-7 év) szól, de ha szakmai befektetőre támaszkodik a vállalkozás, akkor számolnia kell azzal, hogy a befektető a cég működésébe is beleszólhat. A már működő vállalkozásoknak ott vannak a magántőkealapok. Ha a hitelfinanszírozás mellett döntünk, abból kell kiindulnunk, hogy az első évben nagyon nehezen juthatunk banki hitelhez – legtöbbször lezárt üzleti évhez kötik a hitel folyósítását. Ingatlanfedezet vagy készletfedezet segítheti hozzá könnyebben a kkv-kat a hitelfelvételhez.  

„Egyéni vállalkozók esetében gyakori megoldás, hogy az illető nem vállalkozóként vesz fel hitelt, hanem magánszemélyként – ennek ugyan magasabb a kamata, de indulásnál kisegíti a vállalkozást, tőkebetétként és kölcsönként egyaránt a vállalkozás rendelkezésére bocsátható. Céges forma esetén a cégalapító vehet fel magánszemélyként hitelt és apportálhatja a cégébe, vagy köthet róla tagi kölcsönszerződést” – vázolja a további lehetőségeket a szakértő.  

Milyen költségekkel számoljunk egyáltalán?  

Ahogy Noémi említette, eleinte nem voltak jelentős kiadásai, mert elfért egy kisebb raktárban, és egyedül is el tudta látni a teendőket. De aztán szükség lett webshop-fejlesztésre, nagyobb raktárra, több futárra, profibb fotózásra – ez pedig mind alakította a kiadási oldalt, amit Noémi szerencséjére a növekvő megrendelésszámok miatt a bevételi oldal balanszírozott.  

Szakértőnk így foglalja össze, mire számítson egy vállalkozó, ha a kiadásokat akarja megtervezni: „Induló vállalkozásnál adottak a fix költségek – ide tartoznak a beruházási költségek, mint például  a cégalapítás költsége, az eszközbeszerzés, és tevékenységtől függően további költségek (domainnév, marketing stb.). Emellett számolni kell a stabil működési költségekkel – bérköltség, iroda/ingatlanbérlet, rezsiköltségek, igénybe vett szolgáltatások díjai. Ez az első egy-két hónapban még nem valószínű, hogy megtérül, majd csak akkor számíthatunk erre, ha már vannak fix bevételeink. A beruházási költségek és a működési költségek együttesen teszik ki a finanszírozási igényt. Ezt előre fel kell mérnünk, hogy mi lehet az a minimum, ami a vállalkozásunk indításához és működéséhez elengedhetetlen.” 

Milyen megoldást találhatunk a mindennapi működés cash-flow problémáira? 

„Még most is helyenként fejtörést okoz, hogy hogyan tudunk növekedni és egyre több emberhez elérni úgy, hogy eleget tegyünk minden kötelezettségünknek és ne vigyük mínuszba a vállalkozást. Az a szerencsénk, hogy mindig növekszik a vásárlóink köre, pláne ünnepi időszakban, így nem fordulhat elő, hogy ne legyen pénz a vállalkozás számláján” – mondja Noémi. Az elmúlt év tapasztalataiból világosan kiderült számára, hogy az ünnepi időszakokban mindig jelentősebb forgalomnövekedés várható – idén már eleve számolt ezzel, ezért a karácsonyi kollekcióval is nagyon időben elkészültek, még szeptember első napjaiban befotóztak nyári ruhában az karácsonyi ajánlatokat. Tavaly karácsonykor a gourmet-dobozaikból 2 millió forint folyt be – idén már ennek a dupláját várják.  

„A jövő évben, ha már meglesz az első lezárt üzleti év, már mindenképpen szükség lesz valamilyen plusz tőke bevonására” – avat be minket Noémi a Falusi Kosár mindennapi kihívásaiba. Azt azért hozzáteszi: „Hiszek annyira magamban, és a vállalkozásomban, hogy tudom, hogy működni fog. Lehet, hogy lassabban, és magamnak kell kitaposni az utat, de stabilabban és biztosabban állhatunk majd a piacon.” 

Noémi egyik megoldása a cash-flow problémára a folyamatos újratervezés. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan dolgoznak új ötleteken, keresnek új partnereket, megpróbálnak több lábon állni egyszerre. Felvették a kapcsolatot például nagyobb cégekkel, a munkavállalóik részére biztosítanak vásárlói kedvezményt. Előre meghatározott kuponkódokat kapnak a dolgozók, azokkal rendelhetnek, a Falusi Kosár pedig a cég székhelyére szállítja ingyenesen a rendelést. De ugyanígy elindították céges gyümölcsnap programjukat is, vagy ajánlatokat küldenek ki nagyvállalatoknak, hogy magyar termelőktől vásárolva állítsák össze karácsonyi csomagjaikat, ajánlataikat.  

Zoltánnak akad még egy-két javaslata, honnan lehet pénzt előteremteni, ha nagyon szűkösek a vállalkozás lehetőségei: „Családi vállalkozásnál működőképes lehet az is, hogy a vállalkozó az egyik családtag megtakarításából kap ajándékként támogatást, amit be lehet tenni a cégbe. Emellett elképzelhető még a crowdfunding, vagy ’adománygyűjtés’, mint lehetséges út, de ez Magyarországon még nem igazán bejáratott, vagy leginkább akkor működik, ha már fel tudunk mutatni valamit.”  

Milyen vállalkozási forma lehet a legoptimálisabb? Mik pénzügyi téren a legfőbb különbségek? 

Noémi egyéni vállalkozóként indult, majd pár hónap működés után kft.-t alapított. Ahogy fogalmaz, ettől könnyebb nem lett a vállalkozói lét, sőt, inkább nehezebb, de mindenképpen szükséges volt ez a lépés: „Az előzetes kalkulációk alapján kiderült, hogy gyorsan túl fogjuk lépni azt a keretet, ami egyéni vállalkozóként még megéri. Ráadásul a legtöbb partnerünk áfa-körös, egyéni vállalkozóként pedig nem volt szerencsés veszni hagyni az áfát – amit most kft.-ként akár eszközfinanszírozásra tudunk visszaforgatni.”  

Szakértőnk rámutat egy jelentős különbségre, hogy mitől is más egyéni vállalkozónak lenni, mint gazdasági társaságot alapítani: „Az egyéni vállalkozó magánvagyonával is felel fedezetként – igaz, egy esetleges banki hitelkérelemnél pont ezért a magánvagyonra is lehet hivatkozni, ha másként nincs meg a szükséges fedezet. A gazdasági társasági forma mellett szól, hogy tőkealapok vagy magánbefektetők inkább szállnak be egy kft.-be, mintsem egy egyéni vállalkozóval tárgyalnának. A bankok is könnyebben hiteleznek cégeknek, mint egyéni vállalkozóknak. Ha elér egy bizonyos szintet a vállalkozás, mert nő az árbevétele, és munkavállalói lesznek például, akkor mindenképpen célszerűbb gazdasági társaságként folytatnia a működését. Minél nagyobb a költség, annál indokoltabb lehet a felelősséget korlátozni, és elválasztani a magánvagyontól a gazdasági társaság vagyonát.”  

Noémi tanácsai kezdő vállalkozóknak:  
  1. Szükség van egy jó könyvelőre és egy nagyon jó adószakértőre. A profi tanácsok nagyon megkönnyítik a vállalkozás életét. Állami szervek segítségét is igénybe lehet venni, ha elakadunk, ezekkel a lehetőségekkel érdemes élni.  
  1. Minden olyan dologra fel kell készülni, amire lehetetlen felkészülni. Számolni kell a piac hektikusságával – ezt a koronavírus-járvány időszakában mindenképpen meg kellett tanulnunk. 
  1. Mindig legyen egy B terv, legyen több lába a vállalkozásnak. Folyamatos tervezéssel, új ötletekkel, innovációval juthatunk előre.  
Zoltán tippjei, hogyan maradhat némi plusz a vállalkozásnál, ha kihasználjuk az adókedvezményeket, egyéb lehetőségeket: 
  1. Hamarabb is visszakaphatjuk az áfát.  

Egy induló vállalkozás, ha nem alanyi mentes, akkor havi áfa-bevalló. Ez eleinte jó, mert hamar visszakapja az áfát a cég, de idővel problémát jelenthet, mert meg kell finanszírozni a fizetendő  áfát, aminek összege egyre nőhet. Jellemző megoldás a faktorálás: egy faktorcég veszi meg a követelést, így mindegy, hogy a vevőnk esetleg csak 90 napra fizet, mert a faktorcégtől hamarabb is megkapjuk az áfa fedezetét . 

  1. A befektető is jól járhat. 

2017-től bekerült a TAO törvénybe, hogy aki részesedést szerez egy startupban , az csökkentheti a saját társaságiadó-alapját évente max. 20 millió forinttal, 4 éven keresztül. Ezzel ösztönzik, hogy fektessenek be többet a startupokba. Kezdő vállalkozóként meggyőző érvként használhatjuk ezt leendő befektetőink felé. 

  1. KKV beruházási adókedvezmények.  

Egyéni cégekre, kft.-re is igaz: a beruházással kapcsolatos költségeit levonhatja a társaságiadó-alapjából – de fontos feltétel, hogy magánszemély tagokkal rendelkező kkv legyen a vállalkozás, és valósítson meg valamilyen beruházást (eszköz, gép, szoftver beszerzése). Amennyiben a beruházást hitelből valósítja meg, a hitel kamata csökkenti a társasági adót.  

  1. K+F költségek is csökkenthetik a társaságiadó-alapot, valamint az iparűzési adót. 

Innovatív termék, szoftver, szellemi termék előállítása – mind szóba jöhetnek, mint adóalap-csökkentő tényezők. 

  1. Több munkatárs – kisebb adóalap.  

A mikrovállalkozások esetében azt is támogatják, ha valaki növeli a foglalkoztatottságot egyik évről a másikra: ez is csökkentheti a társaságiadó-alapot.  

  1. Kisvállalati adónál is van extra adókedvezmény. 

Ha egy KIVA-cég beruház, akkor a KIVA-ban is egy extra adókedvezmény érhető el – a beruházási költségeket bizonyos feltételekkel le lehet vonni a személyi jellegű költség-adóalaprészből.  

  1. Alanyi mentesség is választható.  

De csak 12 millió forint éves bevételig. Amíg a vállalkozás nem éri el ezt a bevételi szintet, nem kell áfát finanszíroznia – de ez azt jelenti, hogy a beszerzési oldalon sem vonható le az áfa. 

  1. Pénzforgalmi elszámolás az áfára kkv-knak. 

Éves 125 millió forint bevétel alatti kisvállalkozásoknak elérhető ez a lehetőség. Csak akkor kell befizetniük az áfát, amikor a vevőjüktől is megkapták (viszont a beszerző is csak ettől az időponttól kezdődően vonhatja le az áfá-t). 

Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés / 5. Összes értékelés:

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.