Egy éjszaka alatt megváltozott a karriertervem

Olvasási idő 7 perc
Faludi Nora Instantplace 0029 1

Az újraterveztem digitálisan sorozatunk következő cikkében az újraterveztem.hu csapata Faludi Nóra történetét mutatja be.

Faludi Nóra – life coach, az InstantPlace alapítója

Az egyetem után a T-Systemsnél helyezkedik el, majd a TV2-nél lesz reklám-értékesítési menedzser. 2014-ben megszületik kislánya, rá egy évre elindítja a blogját Anyadilemma néven, valamint Facebook csoportját Tökéletlen anyák címmel. 2017-ben life coach végzettséget szerez, és ugyanebben az évben Wéber Dániellel közösen megalapítja Magyarország első közösségi helyszín- és irodamegosztó portálját. Az InstantPlace, vagy ahogy gyakran nevezik, a szabadúszók Airbnb-je, mára harminc partnerrel és több mint kétszáz felhasználóval áll kapcsolatban.

Mi volt az újratervezésed fő mozgatórugója?

Alapvetően egy olyan életutat kerestem, ami jobban összeegyeztethető lesz a családi életemmel. Azt a gyesen töltött első hónapokban már láttam, hogy a régi munkaköröm ennek a kritériumnak nem fog megfelelni. Az elején nem is volt konkrét üzleti terv a fejemben, csak a szülés utáni első egy-két év nehézségeiben szerettem volna másoknak segíteni a blogomon keresztül. Innen jött az ötlet, hogy life coach legyek, amiből a blogolás mellett meg is tudnék majd élni.

Miért nem vállaltál inkább részmunkaidős pozíciót más cégnél?

A négyórás munka sajnos még ma is szinte ismeretlen, a hatórás beosztásba ugyanakkor csak az férne bele, hogy beadom a gyereket az oviba, elszaladok dolgozni, majd zárásra visszasietek az ovihoz. A háztartást, a család többi ügyes-bajos dolgát már nem tudnám intézni.

Visszatérve a coachingra, gyakorlatilag az indulásod első pillanatában meg is változott a karrierterved. Hogyan történt mindez?

Amikor elkezdtem volna az első anyukákkal coachként leülni, akkor szembesültem a nehézséggel, hogy milyen körülményesen tudok csak megfelelő tárgyalót találni egy-két órára. Irodát nem akartam bérelni, otthon szintén nem szerettem volna maradni és ugyan már léteztek rugalmasan, rövidtávra bérelhető helyszínek, de egyenként kellett a Google-ból kihalászni és külön-külön egyeztetni velük. Előbújt belőlem a közgazdász és az értékesítő – ha ez egy olyan probléma, ami másokat is érint, akkor akár fel lehetne rá építeni egy szolgáltatást.

Hatalmas lehetőségnek tűnt, amit nem lehetett kihagyni. Egy éjszaka alatt átgondoltam és fókuszt váltottam, a coaching helyett ezzel kezdtem el főállásban foglalkozni. Meggyőztem egy szakmabeli ismerősömet, Wéber Danit, akivel belevágtunk az InstantPlace megvalósításába.

Milyen volt megélni ezt a váltást? Nem hiányzott a coaching, amire ennyit készültél?

A coachingot nem engedtem el teljesen, illetve a startupunk kapcsán is nagyon sok vállalkozó anyukával találkozom és igyekszem nekik szakmai segítséget nyújtani.

Az első egy év, a fejlesztés időszaka nagyon nehéz volt. Nem tudtam elképzelni, hogy ebből az egészből valaha létrejöhet az, amit mi kitaláltunk. Nagyon testidegen volt, a bonyolult informatikai rendszer miatt közgazdászként nem láttam át, hogy mi mivel van összefüggésben. Végig azzal biztattam magamat, hogy csak ezt kell túlélni, utána automatikusan menni fog az oldal magától. Ehhez képest a programozás lezárása után jött a feketeleves. Ugyan kész volt a weboldal, de hiába vártuk a regisztrációkat, mert senki sem tudott rólunk.

Leesett a tantusz, hogy egy kétoldalú piacteret kell felépíteni, és rájöttünk, hogy egy sima keresőkampány nem fog segíteni ebben. Adatbázist gyűjtöttem és nekiindultam az ötletemmel házalni, de tízből nyolcan nem válaszoltak. Szerencsére a korábbi munkámban megtanultam, hogy ha kidobnak az ajtón, menj vissza az ablakon.

Hogyan élted meg az utóbbi másfél évet? Nem akartad az egészet feladni?

Nekem a mai napig minden hónapban van egy bezuhanásom, amikor azt érzem, hogy nem biztos, hogy szeretném ezt tovább csinálni. Ilyenkor meg szoktam nézni az állásajánlatokat – volt, hogy jelentkeztem is, de mire pár napra rá felhívtak, már megnyugodtam. Számomra ez egy megerősítés volt olyan szempontból, hogy ha úgy hozná az élet, szinte azonnal el tudnék helyezkedni. De legbelül tudom, hogy nem akarom sutba dobni azt, amiben hiszek és amibe másfél éven át rengeteg pénzt és energiát fektettem.

Hogyan lendültél át a nehézségeken?

Ez az elmúlt időszak nekem egy önismereti út is volt, amelynek során egyre tudatosabban kezelem a frusztrációimat, és rájöttem, hogy alapvetően két tényezőre vezethetők vissza.

Egyrészt sajnos nagyon türelmetlen vagyok és hiába tudom az eszemmel, hogy egy új vállalkozásnak másfél-két év kell ahhoz, hogy nyereséget hozzon, viszont belül nehezen dolgozom fel azt, hogy lassan jönnek az eredmények. Ebben segít a férjem is, aki nemcsak elismeri mindazt, amit eddig elértünk, de igyekszik ezt bennem is megerősíteni.

Másrészt mindig csapatban dolgoztam, szerettem az embereket, a pörgést magam körül, ehhez képest most legtöbb időmben otthonról dolgozom, magányosan. Ez sokáig nagyon nyomasztó volt számomra, de az utóbbi időben sikerült bekerülnöm a szabadúszó élet vérkeringésébe, nagyon sok rendezvényen vettem részt és ki tudtam építeni egy új kapcsolatrendszert.

A rugalmasság, szabadság és a családközpontúság volt a fő motivációd a váltás előtt, most viszont egy startupot visztek ketten, ami közismerten rengeteg munkát jelent. Mennyire sikerült az eredeti célodat elérned?

Nem mertem még összesíteni, hogy naponta mennyit dolgozom. Előfordul, hogy a gyerekem lefektetése után még ránézek a leveleimre és azon kapom magam, hogy már éjjel egy óra van. Próbálom tudatosan kontrollálni, késő este és hétvégén most már lehetőleg nem foglalkozom a cégünkkel.

Sajnos azonban nem feltétlenül úgy alakul a vállalkozói lét a valóságban, ahogy az ember előre eltervezi. Sokakkal beszélgetve azt tapasztalom, hogy a legtöbb nő azért önállósodik, mert szeretne egy olyan karriert, ami összeegyeztethető a családdal, szabadságot és rugalmasságot ad. De miután belevág, hamar rájön, hogy ez az új karrierút rengeteg nemszeretem munkával – adminisztrációval, pénzügyi felelősséggel, ügyfélszerzéssel jár – ami az eredeti álommunkától és a családtól veszi el az időt.

De addig, amíg nincs olyan munkahely, ahol rugalmasan állnak az anyukákhoz, extra szabit biztosítanak, engedik az otthoni munkavégzést, miközben meg is fizetik őket, nem marad más, mint a vállalkozói pálya.

Nagyívű terveitek vannak, tőkebevonással, további fejlesztésekkel. Ha már most ilyen kihívásokkal teli a work-life balance, hol lesz ebben helye a családnak?

Úgy gondolom, hogy ha nagyobb csapatunk lesz, akkor megoszlanak a feladatok és akármilyen fordulat, elvárás is jön, azt a rugalmasságot meg fogom tartani, hogy a gyerekem marad az első. Ha menni kell, akkor akár délután 3-kor is felállok az asztal mellől és elviszem a különórájára.

Ebbe az irányba mutató mikrodöntéseim már most is vannak. Kicsi startup vagyunk, minden lehetőséget meg kell ragadnunk PR-ra, befektetőkkel való ismerkedésre. A legutóbbi felkérésre, ami egy esti rendezvény volt, mégis nemet mondtam. Nagyon hiányzott, hogy a kislányommal több időt tölthessek, mivel az utóbbi hónapokban több esti és hétvégi eseményen is részt kellett vennem, emiatt kevesebbet tudtam otthon lenni. Lehet, hogy pár új emberrel találkoztam volna akkor, de úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb úgyis megismerkednék velük. Nem akarom egy idegroncsként megélni a vállalkozásunk felépítését.

Van olyan, amit visszagondolva az elmúlt másfél évre, már másképp csinálnál?

Leírnék mérföldköveket, hogy hol szeretnék tartani 3, illetve 6 hónap és 1 év múlva, mert ez segítene abban, hogy később az eredeti céljaimhoz mérhessem, mit értem el. Így talán nem lenne bennem ez a feszítő érzés, hogy miért nem vagyok még 200 méterrel előrébb. Hiába mondja azt most is a férjem, hogy értékeljem a sikereinket, nehéz ezt őszintén átéreznem.

A másik tanulság számomra, hogy az indulás előtt senkit nem kérdeztem meg, hogy van-e a szolgáltatásra igényük. A coaching szerelemből jött, az InstantPlace-t pedig teljesen titkosan kezeltük, nem beszéltünk róla, mert hátha a szomszéd néni ugyanezt kifejleszti majd. Viszont így csupán a mi elgondolásaink kerültek bele, olyan dolgok, amik szerintünk logikusak és felhasználóbarátok.

Mégis beletrafáltatok.

Igen, de abban nem vagyok biztos, hogy a piac méretét is jól mértük fel. Az eredeti üzleti célok eléréséhez nem elég Budapest, hanem országos lefedettséget kell elérnünk, és a külföldi nyitás is terveink között szerepel.

Végezetül milyen jótanácsot adnál karrierváltást tervező kismamáknak?

Rendszeresen előfordul, hogy felhívnak anyukák, hogy van egy ötletük, aminek a részleteit nem szeretnék elárulni, de azért adjak nekik üzleti tanácsot. Ilyenkor azt javaslom mindenkinek, hogy beszéljenek a barátaiknak, ismerőseiknek a terveikről, mérjék fel az igényeket, hogy van-e rá elegendő kereslet, el lehet-e érni vele megfelelő szintű bevételt. Figyeljenek a reakciókra és ez alapján döntsenek. Hiszen végeredményben ez nem egy hobbi, hanem üzlet, amiből meg szeretnének élni.Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!