„Úgy voltunk vele, ha nem jön be az üzlet, legalább nekünk jó lesz!”– kutyás cuccokat áruló Katyu webshop története

Olvasási idő 6 perc

Egri Attila az egyetem után szoftverfejlesztéssel kezdett foglalkozni, és mellette létrehozta a ’Katyu’ névre hallgató, kutyás cuccokat áruló webshopját kutyabarátoknak, ahol hímzett és nyomott, egyedi igények szerint kivitelezett, névre szóló ruhadarabok és ajándéktárgyak rendelhetőek. Maga sem gondolta volna, hogy a hobbi projektnek indult vállalkozása rövid idő alatt milyen sikereket fog elérni, de úgy tűnik jók voltak a megérzései: a gazdik szeretik magukon hordani a kedvenceiket. 

Melyek a legnépszerűbb kutyafajták, amelyet tőletek kérnek? 

Lehet, hogy meglepő, de a tacskó! Még az ezzel kapcsolatos statisztikát is lekértem az elején, mert kíváncsi voltam, hogy milyen kutyából vesznek a legtöbbet a magyarok és kiderült, hogy a tacskóból. Az első figura, amit pólóra hímeztünk ennek ellenére a magyar vizsla volt, mert ugye az szintén népszerű itthon. A következő négy vagy öt fajta pedig a családban lévő kutyák voltak – pl. a nagyon ritka perzsa agár-, mert úgy voltunk vele, ha nem jön be az üzlet, legalább nekünk jó lesz.  

Honnan jött az ötlet? 

2020-ban home office-ba kerültem, sokat voltam otthon és valamit kellett kezdenem az időmmel. Munka után játszottam, de sokkal hasznosabbat akartam csinálni. Egy nyári este, éjfél után agyaltuk a barátnőmmel, hogy mit lehetne kitalálni. Apukám szitanyomással, reklámajándéktárgyakkal foglalkozó cége adott volt és ez jó kiindulási alapnak tűnt, ugyanis onnan bármilyen pólót, ruházati dolgot be tudtunk szerezni. Viszont a mi fő profilunk, a hímzés nem tartozik a tevékenységi körükbe, így azt más partnerrel kezdtük el csináltatni. A webshopot összedobtam pár hét alatt, felraktuk rá az első pólókat és úgy voltunk vele, majd meglátjuk, hogy mi lesz. 

Miért pont a kutyás vonal? 

A párom, Babits Emma állatorvosnak tanul, ezen kívül mind a ketten nagy kutyások vagyunk. Van egy óriás schnauzerünk is. A vállalkozás igaz az enyém, de a párom is sokat dolgozik benne: az Instagram posztokat például ő szokta felrakni, mert azok a szövegek neki sokkal inkább mennek, mint nekem. Amikor elkészül egy új kutya-minta azt is ő ellenőrzi, hogy jó-e. Ő a szakértő a társaságban, mivel jóval több kutyát látott, mint én, lévén hogy állatorvos lesz egy éven belül.  

Az apukádon és a barátnődön kívül vontál be valakit még a bizniszbe? 

Az anyukámat! Mivel mi már Pesten élünk évek óta, a cég és a gyártás meg a szülővárosomban, Békéscsabán van, így ő szokta összecsomagolni az árukat. Minden vasárnap lezárom a heti rendeléseket, és a nagykerben megrendelem az árut, amivel tudunk dolgozni. Csinálok egy listát, összeállítom egy excel táblában, hogy mire mit kell nyomtatni vagy hímezni. Amikor elkészült, akkor csomagoljuk együtt az anyukámmal. Ezt úgy csináljuk, hogy video chaten megmutatja, hogy milyen áru van előtte, én meg csekkolom, úgyhogy távmunkában ezt így meg tudjuk oldani. Muszáj, hogy ketten figyeljük, mert nagyobb precizitást tesz lehetővé. Az elején még volt azért kavarodás.  

Akkor te távirányításban csinálod a céget?  

Igen, igen! Próbáltam az elején azért haza is járni többet, de most már két hónapja nem voltam otthon, de működik így is a dolog. 

Egy igazi családi vállalkozás lett… 

Hát végső soron igen! Az unokatesómat is próbálom megfűzni, hogy ő meg a Tiktokra csináljon videókat, erre nekem ugyanis egyelőre nincs időm. A Tiktokon kívül egyébként az Instán és a Facebook-on is fent vagyunk és a Facebook-on rendszeresen hirdetünk is.  

Mi az a termék, amit leginkább vásárolnak? 

A ruhadarabokat egyértelműen: pulcsi, kabát, póló. Amikor még a maszkos időszak volt, akkor a maszkok. Volt, hogy felraktam a webshopra az újakat, elmentem futni fél órát és mire hazajöttem rengeteg megrendelés jött. Azt se tudtam hirtelen, hogy ezzel most mit kezdjek, mert úgy gondoltam, ha ilyen ütemben fog működni a megrendelés, akkor kicsit át kell gondolni a folyamatokat. És hát át is kellet! Amikor már volt vagy 100 fajta kutyakép, amit nyomtattunk, vagy hímeztünk, akkor már be kellett őket számozni például, mert hát az anyukámék tudják, hogy néz ki egy golden retriever, vagy egy törpespicc, de mondjuk pl. egy ’bichon havaneset’ vagy egy ’pireneusi hegyi kutyát’ már nem biztos, hogy felismernek. Ma már egyébként több mint 200 fajta kutyát tudunk nyomtatni vagy hímezni a kívánt termékre. 

A kutya képeket ti rajzoljátok? 

Részben! Megvesszük a kutya fotókat az Etsy oldalon, és azok alapján készítem én el a speciális hímző grafikát, amire van egy kifejezett hímző program.  

Milyen visszajelzéseket kaptok a vásárlóktól?  

Sokszor kapunk fotókat, amin a kutyás pólóban, pulcsiban fotózkodnak az emberek, megköszönik őket és nagyon örülnek neki. Ezek tök jók! Meg amikor egy kis faluból rendelnek pl. egyet, és utána pár héttel kapunk ugyanabból a faluból még több megrendelést, az is öröm. Ilyenkor mindig látom magam előtt, ahogy felveszi a vásárlónk a pólót, meglátja valaki, és mondja neki, hogy hú, de jó! Honnan van? És megrendeli ő is. 

Van olyasmi, amivel elégedetlenek a vevők esetleg? 

Nem jellemző, de néha a szállítási idő gond nekik. Mivel egyedi termékeket gyártunk, így nem az van, hogy levesszük a polcról, csomagoljuk, és másnap már viszi is a futár. Itt el kell készíteni egyedileg és hetente csak egyszer rendelünk árut. Két-három hét kell, mire egy termék célba ér. Tudom, hogy ezt lehetne fejleszteni, de ezt csak akkor, ha a cég nagyot nőne, és mindenki teljes állásban foglalkozna ezzel.  

Milyen webshop motort használtál az elején? 

A WordPress-t. Tök könnyű szerintem még egy laikusnak is összekattintgatni, és ha valaki egy kicsit jobban ért hozzá, akkor egész szép oldalakat is össze lehet rakni viszonylag egyszerűen. Nem olyan, mint a Shoprenter, annál azért kicsit bonyolultabb, de én bárkinek tudom ajánlani! Szerintem nagyobb a szabadság a weblap kinézetével kapcsolatban, elég sok téma közül választhatsz. Tök egyedi lehet a weblapod, szóval nem lesz olyan, hogy valaki ránéz, és akkor hú, rögtön megmondja, hogy ez egy Shoprenteres webshop! 

A webshop automatikus marketing funkcióit is használjátok?  

A kezdetektől használom, és nagyon jónak tartom! Látom, hogy éppen aktuálisan ki van a weblapon, hova kattintanak, mennyien haladnak tovább. Ezeket abszolút figyelem a nulladik perctől. És ha már marketing: a kulcsszavakat is próbálom használni a termékleírásoknál, foglalkozom a keresőoptimalizálással is alap szinten. 

Mi az, amivel ki tudtok tűnni a versenytársak közül? Elég sokan gyártanak hasonlót… 

Magyarországon hasonló kutyás, hímzett termékekkel még nem találkoztam. Szoktam látni kutyusmintákat, de nem hímzetten. Amiben egyediek vagyunk még, hogy nálunk a kutyás pólókat, ruhákat, tárgyakat egyedi névvel lehet kérni. Mindenkinek, aki kéri, ráhímezzük, vagy nyomtatjuk a saját kutyájának a nevét is a kutya képe mellett. Így sokkal személyesebb az ajándék, mert azért az a tapasztalat, hogy elsősorban ajándéknak szánják ezeket a ruhadarabokat. Persze maguknak is rendelik, de sokszor kapjuk az e-mailt, hogy mikor tudna érkezni, mert szülinapra lesz.  

Mennyire jött be, vagy mennyire érzed sikeresnek a ’Katyu-t’? 

Az elején azt hittem, hogy ez így meg se fog állni felfele menet. Most azt mondom, hogy felmentünk egy szintre és most stagnálás van, kb. az elmúlt fél évben. Talán pont egybeesik a válsággal. De alapvetően szeretik az emberek és keresik, jönnek minden nap a megrendelések. A tervem az, hogy az Etsy-n a termékeket bővítsem, mert ott jelenleg csak 10-15-félével vagyunk fent. Onnan külföldre is tudunk árusítani: volt már Amerikából, Hollandiából, Németországból és nagyjából az összes nyugati országból megrendelésünk. Ez lenne szerintem a jó irány, mert ezen keresztül növekedhetne a bevétel. Innentől pedig majd meglátom, hogy mit hoz a piac és a jövő. 

Egri Attila tippjei, ha te is webshopon töröd a fejed: 
  1. Akár munka mellett is érdemes belevágni egy hasonló kisvállalkozásba! Ha lassabban is készülnek és indulnak is be a dolgok, veszíteni nem lehet vele, tapasztalatot nyerni annál inkább! 
  1. Egy Instagram vagy Facebook oldalt indítani egy adott ötletnek vagy terméknek már akkor is lehet, hogyha az még nincs kiforrva. Visszajelzésnek is tökéletes! Mi is 1 db kutyás termékkel indítottuk el az oldalt.   
  1. Online hirdetéssel, pl. a Facebook-on hamar eredményeket érhetünk el, és gyorsabban kapunk visszajelzést, mintha organikusan növekedne a vállalkozás megjelenése. 

Szerző:
Mekis Csilla – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 6

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.