Tradíció és modern találkozása, emberi érzésekkel fűszerezve – egy vagány bőrdíszműves családapa története

Olvasási idő 8 perc

Kincs van a kezében, de ha nem társítaná az ősi mesterséghez a modern technikát, az online megjelenést, akkor nem lenne működőképes bőrdíszműves vállalkozása. Csollák Zsolt saját márkát teremtett, amelyet weboldaláról és a közösségi médiából ismerhet az érdeklődő sokaság. Interjúnkban a Csollak Leather megalkotója vall az idáig vezető útról, a mindennapi nehézségekről és örömökről, valamint a jövő kihívásairól. 

Kézi varrással bőr termékeket előállítani ritka dolog, te mégis ezt választottad. Hogyan emlékszel vissza az indulásra?

Tizenhét éve kezdődött szerelmem a bőr iránt. Akkoriban lovagoltam és íjászkodtam, s utóbbihoz nem akartam megvásárolni a felszerelést, hanem úgy döntöttem, elkészítem saját magamnak. Ez annyira jól sikerült, hogy aztán a barátaimnak is én készítettem a felszerelést, majd lószerszámokat is elkezdtem javítani. A munkám mellett elkezdtem ezzel is foglalkozni. Ekkor már éreztem egy mérhetetlen nagy alkotási vágyat arra, hogy valami olyasmit szeretnék teremteni kézműves munkával, ami maradandó. Amiben, ha elkészül, akkor gyönyörködik az ember. Ekkor kezdtem el kísérletezni apróbb termékekkel.

Mik voltak ezek?

Készítettem íjász öveket, tegezt, tarsolyok, s mindent, ami lóval kapcsolatos. A feleségemnek varrtam az első táskát, egy klassz farmernadrágból szabtam ki és bőrrel kombináltam. Ragyogott a szeme amikor meglátta, s amikor viselte, ez volt talán az első lökés, amely elindított a divattermékek irányába.  

Mindezt önállóan? Vagy volt, akitől tanulhattál?

Amikor még lovagoltam, kapcsolatban voltunk idős szíjgyártókkal. Egyikükhöz többször visszamentem, tőle tanultam fogásokat és kaptam is tőle pár szerszámot, azzal a biztatással, hogy csináljam és foglalkozzak ezzel a szakmával. Egyszer adott nekem egy ütött-kopott félhold kést, amelynek a nyele is hiányzott. Hozzátette, hogy ez a szerszám még az édesapjáé volt. Nagy becsben tartom ezt a száz évnél is idősebb kést, felújíttattam, s a mai napig használom. A logómban is ez a kés látható.

Termékeidről olvashatjuk a weboldaladon, hogy az évek során egyre patinásabbak lesznek, nem szakadnak el és nem lyukadnak ki. Örök darabok, amelyeket akár az unokáinkra ráhagyhatjuk. Hogyan éred el ezt a minőséget?

Lépésről lépésre alakult ki. A legfontosabb az, hogy az öltés, a varrás úgy álljon és úgy tartson, ahogyan kell. Ehhez nagyon jó volt, hogy évekig gyakoroltam autodidakta módon. Mert aztán a bőrdíszműves iskola elvégzéséből és a sok év korábbi gyakorlatból lett az a minőség, amelyre azt tudom mondani, hogy örök garanciát vállalok rá. Egy ősi technikát alkalmazok, amelyet kéttűs szíjgyártó varrásnak hívnak. Lényege, hogy a cérna két végére rakom a tűt és egymással szembe fordítom őket. A cérna egyszer az egyik, másszor a másik oldalon is látható, ezáltal tart. Ellentétben a varrógépes varrással, ahol van egy alsó szál és középen egy hurok. Ez a kötés elszakadhat, a varrás széthasadhat. A kézi varrásnál viszont minden kötés el van hurkolva, így ha minden ötödik vagy nyolcadik öltést elvágjuk, akkor is egyben marad a termék.  Ettől lesz tartós, na és persze attól, hogy csak a legjobb minőségű anyagokkal dolgozom. A kiváló bőröket is átválogatom, csak azt veszem meg, amit én magam megvizsgáltam. Ezek a bőrök növényi cserzéssel készülnek, hosszú ideig alakítják, nem vegyszerekkel sürgetve készítik el. Ez a lehető legkörnyezetbarátabb előállítási mód. Ősi eljárás, lassabb, mint a modern, de jobb is.

Az iskola után felépítettetek egy vállalkozást a feleségeddel.

Ekkor már birtokomban voltak azok a szakmai fogások, amelyekre szükségem volt az elinduláshoz. De nem volt könnyű idáig eljutni. Két éven át minden héten háromszor Budapestre utaztam az iskolába. Nagyon köszönöm a családomnak, hogy annak ellenére támogattak, hogy ez nagy nélkülözés volt mindannyiunk részéről, ugyanis sokat voltam távol tőlük. tudtuk, hogy ezt végig kell csinálnom, mert nagyon erősen akartam alkotni, óriási volt bennem a vágy eziránt.

A termékeid gyönyörűek, de maga a műhelyed is. Hogyan alakult mindez ilyen kifinomultra?

Nagyon sok kézi szerszámot kellett beszereznem. Számomra fontos, hogy rendben tartsam őket. Alkotni csak egy olyan közegben tudok, ahol jól érzem magam és ahol minden kézre esik. Kellenek a jó körülmények ahhoz, hogy szép, igényes termékeket tudjak készíteni. Valamint azért is alakítottuk ilyen szépre a műhelyt, mert a feleségem már akkor tudta, hogy ez a szoba fontos termékfotózások színhelye is lesz.

S hogy-hogy az otthonotokban alakítottátok ki a munkahelyedet?

Mehettem volna máshová, de nem akartam. Számomra fontos, hogy jelen legyek a gyerekek életében, lássam őket felnőni. Ha hallom, hogy itt játszanak valahol a közelemben vagy ha úgy érzem, kicsit lemerültem és szükségem van egy kávéra a feleségemmel, akkor azt megtehessem.

Hogyan állt össze a kollekció, amelyek az alapdarabokat alkotják? Mit tükröznek a termékek?

Vannak bőrdíszművesek, akik szeretik a népi motívumokat és sokan talán azt is hiszik, hogy a kézzel varrott táskák mind ilyenek. Én nem ezt a vonalat képviselem. Egyszerű, letisztult formákat használok. A termékeim is azt a szemléletet tükrözik, ahogyan én gondolkodom. Kedvelem az egyszerű vonalakat, a nem hivalkodó küllemű termékeket, plusz amit a legfontosabbnak tartok, hogy ezek nagyon tartósak legyenek. Ezt a két dolgot illesztem össze, ez az én stílusom.

Családi szetteket is megálmodtál. Miért?

Igen, ez is azért van, mert családcentrikus vagyok. A termékeken is tükröződik az, hogy gondolok a gyerekekre, hölgyekre, urakra egyaránt.

A szaktudás és az elhivatottság benned van. Mit gondolsz, mindez elég a sikerhez?

Biztos vagyok benne, hogy nem. Az értékesítés ettől még nem indul be. Nagy jelentősége van a bemutatkozásban, az érdeklődőkkel való kapcsolatteremtésben a digitális platformoknak. Feleségem létrehozta a weboldalamat és a webshopomat, amelyet angol nyelvre is lefordított. Működteti a közösségi oldalaimat is, mindezek által kinyílt a világ a termékeim előtt.  A következő lépés a keresőoptimalizálás beállítása lesz, mert fontos lenne, hogy aki ilyen terméket keres, az rámtaláljon. Ebben szakemberekkel fogunk együttműködni, muszáj erősítenünk a google keresési eléréseinket.

Milyen különleges megrendeléseid voltak az elmúlt években?

Minden megbízás egy kihívás. Mert a termékeimet én mindig egyénekre szabom, sok információra van szükségem a megrendelőtől, például arra, hogy a táska használója jobb- vagy balkezes. Egy család egyszer meglepett egy zenészt egy táskámmal, amelynek külsejére az általa írt darab kottáját gravíroztattuk rá. Ugyanezt egy édesapa is megtette ikerlányaival, akiknek azokat a kottákat gravíroztuk a zeneiskolás táskáira, amely darabok miatt ők elhatározták, hogy hangszeren szeretnének játszani. Nagyon különleges volt az is, amikor egy motorra készítettem egyedi táskát, vagy amikor lemásoltam egy százéves patinás vadásztáskát. De jó érzés az is, amikor nagy cégek keresnek meg, hogy készítsek nekik a saját logójukkal ellátott kulcstartókat – ezekben a megrendelésekben azt érzem, hogy a legprofibb vállalatok is törekednek a fenntarthatóságra, a minőségre, hiszen a tömegterméket kézművesre cserélik. Volt már vásárlóm Dániából, aki „meglátni és megszeretni” élmény után a táskámmal utazott vissza Magyarországról.

Két éves a vállalkozásod, sokakhoz eljutottak már a Csollak Leather termékei ez idő alatt. Milyenek a vásárlói visszajelzések?

Ha elküldök egy terméket a megrendelőnek, akkor kivétel nélkül mindenki visszaír egy köszönő levelet, amelyet mi könnyes szemmel olvasunk. A kézművesség egyik legnagyobb pirospontja ez…Megható számomra, amikor nagy örömet, boldogságot tudok okozni a munkámmal. A megrendelők csak sejtik, hogy milyen különleges dolgot fognak kézhez kapni, de amikor végül megkapják, az a vártnál felemelőbb érzés nekik. Ilyenkor megfogalmazzák nekem az örömüket. Ez az egyik, ami engem borzasztóan előre visz ebben a vállalkozásban. A közelmúltban a családommal a Mesterségek Ünnepén jártunk, mindannyian viseltük a családi szettünket, natúr bőrből készült táska-kollekciónkat. Sokan megállítottak, hogy milyen gyönyörűek ezek a táskák és mondjam meg, hol vásároltam, mert nekik is szükségük lenne ilyenre. Szerényen bevallottam az érdeklődőknek, hogy ezeket a táskákat én készítem…

Az eladható termék mellé jó SEO is kell. Ezekre figyelj a keresőoptimalizálással kapcsolatban! Tanácsok Papp Gábor online marketing és SEO-szakértőtől:

1. A SEO a „keresőoptimalizálás” kifejezés angol megfelelőjének a rövidítése. Lényege, hogy akik a Google keresőbe beírnak egy kifejezést, azok ne a konkurenciát találják meg, hanem minket. A SEO pénzt termel a vállalkozásnak. Hosszútávon ez a legjövedelmezőbb marketingcsatorna. Kiszámolható, hogy ha ugyanazt a forgalmat Google hirdetésben akarjuk behozni az oldalunkra SEO helyett, akkor mennyit kellene a Google-nek fizetnünk. A saját céges weboldalamnál ez évi 20-30 millió forintnyi összeg lenne. Tehát akinek jó a SEO-ja, azok a fizetett marketing budget-ből havi szinten százezreket, vagy milliókat tudnak megspórolni.

2. A keresőoptimalizálás során a legfontosabb lépés, hogy pontosan azonosítsuk, milyen típusú SEO-ra van szükségünk. Elsődleges, hogy a célt és az eszközt jól válasszuk meg. A célt mindig az adott vállalkozásnak a profilja jelöli ki, ehhez kell a megfelelő eszközt hozzápárosítani. Az szokott a kezdők egyik első hibája lenni, hogy olyan SEO-val próbálkoznak, amire nincs szükségük. Ezt egy jó szakember kikerüli. Ő az időt és az energiát nem áldozza olyanra, amire az ügyfélnek nincs is szüksége. 

3. Ha jó a célmeghatározás, akkor utána önállóan is lehet próbálkozni a keresőoptimalizálás beállításával. Ha valaki ért hozzá és szívesen foglalkozik vele, vagy képes beletanulni, esetleg pontosan tudja, hogy mit kell csinálni, akkor nyugodtan hozzá lehet fogni szakember nélkül is. A másik lehetőség, hogy konzultálunk valakivel, tanácsot kérünk egy szakértőtől. A harmadik kategória pedig, amikor hozzáértőre bízzuk az egész feladatot. Aki ez utóbbit választja, annak azt tanácsolom, hogy referenciák alapján válasszon keresőoptimalizálással foglalkozó szakembert.

4. A keresőoptimalizálásnak három nagy területe van: technikailag legyen jó az oldal, legyen fönt releváns tartalom, legyenek más weboldalakról linkjeink, hivatkozásaink. Meg kell vizsgálni, hogy akik előrébb vannak nálam, ők mivel jobbak? Több tartalma van? Több médiamegjelenése van? Megjelent szakmai portálokon? Több vásárlói visszajelzése van? Arra kell koncentrálni, amilyen SEO-t érintő kategóriában el vagyunk maradva a többiekhez képest. Meg kell tudni, hogy miben jobbak a többiek. Ha ez nem megy önállóan, akkor érdemes egy hozzáértő segítségét kérni, aki erre segít majd megadni a választ. Ha minden kategóriában jobb vagy, mint a versenytársaid, akkor hosszú távon meg fogod őket előzni. A Google azt értékeli, amit ő maga is lát és ezt tárja a világ elé. 

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 3.3 / 5. Összes értékelés: 3

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.