Eszközök a versenytársak figyeléséhez

Ha már azonosítottad, hogy kik a versenytársaid, figyeld meg őket! Leginkább azokat, akiknek a profilja a leginkább hasonlít a tiédre. Azokat is, akiknek a lépései hatással vannak a piacra. Érdemes azokat is figyelni, akikről úgy érzed, hogy valamit jól csinálhatnak, még akkor is, ha jóval kisebbek nálad.

Honnan tudhatod meg, egy súlycsoportban vagytok-e?

Mindenekelőtt számtalan nyilvános adat áll rendelkezésre az e-cégjegyzékben, a Nemzeti Cégtárban, valamint egyes cégformák esetén a vállalkozás éves beszámolójában.

Megtudhatod, pontosan mivel is foglalkozik a cég, kik a vezetői, hány alkalmazottjuk van, de akár az üzleti modelljükről és a pénzügyi működésükről is szerezhetsz alapinformációkat.

Persze a publikus adatokból sok minden nem derül ki.

A forgalomra a számokon túl jó becslés lehet egy üzlet esetében például a vevőszámlálás. Szánj rá időt, és ülj le a bolt elé egy padra, és húzd a strigulákat, hány vevő megy be, és abból hányan vásárolnak. Ha erre nincs időd, akár diákokat is megkérhetsz erre a feladatra, akiknek ezzel örömöt is szerzel. Hiszen pénzt kereshetnek, segíthetnek és „kémkedhetnek”.

Válaszd ki egyes termékek árait!

Nem szabad az összes árral foglalkozni, mert különösen bővebb termékpalettánál követhetetlenné válik a folyamat. Válaszd ki néhány termék/szolgáltatás árát, és csak azokat vesd össze. Tipikusan ilyen a legolcsóbb, a legdrágább és a legnépszerűbb termékek ára. Ezeknek a megfelelőjét kell megnézni a konkurenciánál. Ha a versenytársad a weben is jelen van, netán webáruházat üzemeltet, eleve nyert helyzetben vagy, hiszen az árlistája nyitott könyv számodra.

Figyeld a versenytársak kommunikációját!

Ha jól behatároltad a versenytársaidat, akkor feltételezheted, hogy ugyanazt a vevőkört próbálják megszólítani, amelyet te is el akarsz érni. Ezért nagyon fontos, hogy figyeld, milyen tartalommal és hogyan kommunikálnak a vevőkkel.

Itt egy rövid lista arról, mire ügyelj:

  • weboldal

  • Facebook-oldal

  • hírlevél

  • akciók

  • törzsvásárlói program

  • kuponok

  • szórólapok

  • utcafront, kirakat (ha van)

  • hirdetések

  • helyi tévés-rádiós megjelenések

Nem kell megijedni, hogy ez nagyon sok munka lesz, mert a versenytársaid valószínűleg csak egy-két eszközt használnak. Elég azokat figyelni.

Ha igazán tetszik – vagy éppen felbosszant – valami a versenytársad kommunikációjában, azzal érdemes behatóbban, rendszeresen foglalkozni.

Időről időre térj vissza ehhez a kommunikációs csatornához, mert kiváló inspirációként fog szolgálni később.

Az ügyfélkiszolgálás minősége

Kritikus, ha olyan iparágban dolgozol, ahol viszonylag sűrűn vásárolnak nálad az ügyfelek (pl. ruhaüzleted vagy szoláriumod van) – őket a jó ügyfélkiszolgálással tudod a leginkább megtartani. Ha nagy értékű árukat, szolgáltatásokat kínálsz (pl. belsőépítészettel vagy esküvőszervezéssel foglalkozol), akkor pedig azért figyelj erre, mert nem te leszel az egyetlen, akinél érdeklődnek a vevők, és ha ügyes vagy, már a kezdeti fázisban magadhoz tudod kötni őket.

Sokszor elég néhány kedves szó a telefonba vagy e-mailben.

Sok vevő értékeli, ha a megkeresésére villámgyorsan érkezik a reakció.

Mások ügyfélkiszolgálását úgy tudod a legjobban megismerni, ha potenciális vevőnek tetteted magad. Menj be az üzletbe, kérdezz, nézelődj, fogyassz, kérj ajánlatot. Legjobb, ha vásárolsz is valamit, majd kifogással élsz, reklamálsz. Nem azért, hogy kitolj a másikkal, hanem hogy megtapasztald, hogyan kezeli a versenytársad a vevőit.

Legyen stratégiád!

Nem lehet mindenre egyszerre koncentrálni, főleg ha három-négy versenytársat is figyelsz egy időben. Segíthet például, ha célul tűzöd ki, hogy minden hónapban megismerkedsz valamelyik versenytársaddal. Sétálj el az üzletük felé, menj be, nézz körül, érdeklődj. Kérj, szórólapot, katalógust, névjegyet, akár árajánlatot is. Tanulmányozd át a honlapjukat, iratkozz fel a hírlevelükre, lájkold a Facebook-oldalukat. Olvass el mindent, amit küldenek neked.

A versenytársfigyelésnek nem az a célja, hogy mindenben jobb legyél a többi piaci szereplőnél, hanem hogy tudd, miben vagy jobb náluk.

Láss nagyobb pályán!

Ne csak a közvetlen versenytárs üzletébe menj el próbavásárlásra, hanem azokba is, ahova a vevőköröd szerinted biztosan jár. Ha például manikűrüzleted van egy helyi plázában, akkor az ügyfeleid egészen biztosan megfordulnak a közeli cipőboltban és ruhaüzletekben is. Ha nincs ötleted, hova járnak a vevőid, ne szégyelld megkérdezni tőlük! Nézd meg, hogy mások, más piacon hogyan bánnak a vevőikkel. Hogyan köszönnek, milyen a kiszolgálás, a hangulat az üzletben. Egészen biztosan találsz egy-két olyan üzletet, amelyiknek a vezetősége nagyon tudatosan alakította ki az ügyfélkezelését – tőlük igazán sokat tanulhatsz.

Ha a következő kérdésekre válaszolsz, hasznos tanácsokat kaphatsz ahhoz, hogyan és hol figyeld a versenytársaidat!

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.