Ne csak a céget fejleszd, az embereidet is!

Olvasási idő 3 perc

Fontos megszereznünk a remek munkaerőt, de az is fontos, hogy a meglevőket megtartsuk. A régi ügyfelekről a szolgáltatók, bankok is gyakran megfeledkeznek, aztán néznek, ha azok továbbállnak. A dolgozóink esetében is fontos, hogy törődjünk velük!

Van pár fontos dolog, amit ha betartunk, a leendő dolgozóinkat sikerrel szólíthatjuk meg, ráadásul a meglevő kollégáink sem menekülnek tőlünk.

A legjobb új munkaerő számára is ugyanaz lesz a csábító, ami miatt nem hagynak ott bennünket azok, akik jók, és már nálunk vannak. Tegyél arról, hogy örömmel jöjjenek dolgozni az embereid! Ez nem feltétlenül csak béremelést jelent. Itt van néhány tipp, amitől igazán jó munkahely lehet a céged!

A képzésre ne sajnáljuk az időt

Az emberek felkarolása a legfontosabb. Ez az úgynevezett tehetségmenedzsment. Rég vége már annak, hogy a dolgozó „ne ugráljon, mert van helyette hat másik”, mert a helyzet az, hogy nincs helyette másik. Azokat a tehetségeket kell megbecsülni, akik a cégnél dolgoznak, mert ők húzzák a vállalkozást, energikusak, nem mennek el sem a konkurenciához, sem külföldre.

Ezeket az embereket fejleszteni, képezni kell, hogy új dolgokat tanuljanak meg, fejlődjenek. Ha a fejlesztés, a képzés elsődlegessé válik, és jól csináljuk, akkor a jók, a tanulni vágyók nálunk lesznek.

Fordulj trénerekhez!

A profi trénerek, fejlesztők, coachok a cég embereivel foglalkoznak, tehát a vállalkozás konkrét termelésébe, a szakmai vagy pénzügyi kérdésekbe nem szólnak bele. Használd ki a tudásukat! Nem szégyen szakemberhez fordulni, szükség esetén vízvezetékszerelőt, ablakost is hívunk, vagy szakszervizbe és fogorvoshoz megyünk. Az okos ember pedig be is látja, hogy nem ért mindenhez.

A trénerek feltárják a munkafolyamatok emberi buktatóit, amelyek rejtetten mérgezik a céget. 

Amelyek miatt nem lehet egyről a kettőre jutni.

Építs csapatot!

Ne feledd: még akkor is, ha te elsősorban a vállalkozás építésére koncentrálsz, figyelned kell a csapatépítésre! Így könnyebben oldhatsz meg például belső konfliktusokat. De a csapatépítés sem megy szakemberek nélkül.

Nem elég elküldeni az alkalmazottakat egy közös hétvégére, olyan feladatokat is kell adni nekik, amelyek által rájöhetnek, hogy számíthatnak egymásra. Rá kell szánni az időt és az energiát, hogy összecsiszold a régi embereidet és az újonnan érkezőket.

Ajánlj értéket!

Nem árt, ha új emberek keresésekor többet tudunk ajánlani, mint a kávégép vagy az ásványvíz. Mára a vállalkozói létnek olyannyira része lett a munkaerőhiány, hogy egyre gyakrabban fordul elő az, ami korábban elképzelhetetlen volt: a munkavállaló szab feltételeket. És ha így tesz, hallgassuk meg, és amennyire csak tőlünk telik, engedjünk neki.

Légy rugalmas!

Ezek a kérések emberileg nagyon is érthetők. Van, hogy a saját életüket szeretnék könnyebbé tenni. Ha több telephelyünk van, a leendő dolgozó megjelölheti a konkrét helyet, ahol dolgozni szeretne, mert ez van közel a lakóhelyéhez, óvodához, iskolához.

Csak négy vagy hat órában szeretne dolgozni? Biztosítsd neki az otthoni munka feltételeit!

Legyen megoldásod a gyerek betegsége vagy családi zavarok esetére. Ebben tényleg érdemes rugalmasnak lenni: ha már bizonyította a dolgozó, hogy alkalmas és megbízható, akkor otthonról is éppolyan jól tud dolgozni. Telefon, net, e-mail, file sharing, sőt videokonferencia is segítheti ma már – miközben sok vesződséget meg tudtunk spórolni neki, ha például a megrendelt konyhabútort vagy a szerelőt várja.

Tudod, mit kell tenned a saját cégedben azért, hogy megtartsd a jó embereket, és mások is szívesen dolgozzanak nálad? Végezd el a következő feladatot, és kiderül.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.