Így tedd elkötelezetté az alkalmazottad!

Olvasási idő 4 perc
Rsz Istock 532049662 Opt 3

Az elkötelezett és motivált alkalmazottak vállalkozásod kulcsfontosságú szereplői, hiszen vásárlóid szemében ők vállalkozásod arcai. Mire érdemes figyelni, hogy a legjobbat hozzák ki magukból?

Esztergagép, modern technológia, árukészlet, ügyfélkör. Komoly értékek egy cégben, de csak igazán elkötelezett dolgozókkal aknázhatók ki. Ajó hír azonban az, hogy nem is kell olyan sok ahhoz, hogy nekünk is ilyen alkalmazottaink legyenek.

Szerencsére már létezik módszer arra, hogy hogyan tudunk egy alkalmazottat hosszú távon lelkessé tenni.

Már az ötvenes évek óta tanulmányozzák tudományos igényességgel azt, hogy egy dolgozó mitől lesz motivált, az eredmények pedig eléggé egy irányba mutatnak.

– összegzi a témát Mezőffy Bálint fejlesztő tréner, üzleti coach, aki szerint a pénz messze nem minden. Ha valaki úgy érzi, korrekt pénzt kap a munkájáért, a kisebb fizetésemelések motiválhatják, de egy sor olyan dolog van, amit többre értékel.

Pénz és kihívások

Ha jó a pénz, de az adott munkahelyen az ember keveset kap szellemi értelemben, nem biztos, hogy hosszú távon is képes lesz a jó teljesítményre. Persze a szép kihívások sem elegendőek, ha az ember anyagilag nem érzi megbecsültnek magát. A két faktort fontos egyensúlyban tartani.

A cég iránt érzett elkötelezettség megkophat az idő múlásával. Mindenkinél máskor következhet be a kritikus pont, amikor elgondolkozik azon, hogy egy vállalkozásban jó helyen van-e? A kérdést, ha felmerül, vezetőként komolyan kell vennünk, és sokat tehetünk azért is, hogy a kérdés egyáltalán ne merüljön fel alkalmazottainkban. 

A területet már vagy hetven éve kutatják és a szakértők szerint alapvetően három tényező számít abban, hogy a munkatárs tartósan lelkes és elkötelezett maradjon.

1. Kompetencia és fejlődés 

A munkatársnak azt kell éreznie, hogy azt a munkát végzi, amiben igazán jó, és közben fejlődik. Ha például egy bútorkészítő vállalkozásnál az asztalos úgy érzi, hogy nap mint nap alkot valamit, akkor hosszabb távon lehet számítani a lelkesedésére. Ha csak faragja a széklábakat, de ebben már nem leli örömét, előbb-utóbb váltani fog. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a munkanapok többsége után elégedetten menjenek haza az emberek, érezzék úgy, hogy alkottak valamit.

Mindig ügyelj arra, hogy megfelelő fejlődési lehetőséget biztosíts a munkavállalóidnak.

Ehhez figyelj rájuk, hallgasd meg őket, beszélgess velük gyakran, ismerd meg őket, tudd meg, mi érdekli őket a területen, amelyen dolgoznak. 

2. Kontroll és szabadság 

Megfelelő mértékű vezetői kontroll mindenképpen elengedhetetlen, de fontos, hogy a dolgozó legyen önálló is és hagyjunk neki megfelelő mértékű szabadságot. Főnökként nehéz megállni, hogy csak abba a folyamatba avatkozzunk bele, amelybe valóban szükséges. Nem könnyű belőni, hogy mennyi a megfelelő kontroll, amelyet még nehezít, hogy egyes alkalmazottak mást és mást igényelnek ezen a téren. Akinek minden lépését ellenőrzik, folyton számon kérik, gyorsan belefáradhat az örökös kérdésekbe, úgy érezheti, nem kezelik egyenrangú partnerként. Akinek teljesen szabad kezet adnak nulla visszajelzéssel, az elveszettnek és jelentéktelennek érezheti magát. Aki sosem tudja, hogy jó úton jár-e, fontos-e, amit csinál, az előbb utóbb veszi a kalapját.

Hagyj megfelelő teret, hogy az alkalmazottaid érvényesülhessenek, hidd el, így a legjobbat hozzák ki magukból!

Ugyanakkor legyél elérhető számukra akkor, amikor szükségük van az iránymutatásodra. 

3. Küldetés, elhivatottság, motiváció

A küldetés az, amiért ezt az egészet minden nap újra elkezdjük. Ez a motiváció. Részben ez az alkotás, de az önmagában nem teszi jobbá a világot, még ha az alkotás örömet is okoz. Kell valami misszió, amiben az ember hinni tud, egy olyan, önmagán túlmutató cél, amivel azonosulni tud a munkavállaló, ami értelmet ad napi tevékenységének. Jó magyar szó talán nincs is erre, angolul így nevezik: purpose. Ha már a bútorasztalost említettük, ha a szaki úgy érzi, az a küldetése, hogy megfizethető és mégis szép, egyedi bútorokat adjon a családoknak, az olyasvalami, ami egy életen át lendületben tarthatja.

Oszd meg a vállalatod küldetését az alkalmazottakkal.

Érezzék, tudják, hogy miért csinálod, hogy hiszel benne, hidd el, osztozni fognak a küldetéstudatodban! 

Rugalmasság és biztonság

Minden munkahelyen nagyon fontos, hogy a lehetőségek szerint rugalmasan kezeljék a felmerülő problémákat. Ha valaki elmehet hamarabb, ha ügyintéznivalója van, könnyebben berántható munkaidő előtt is, ha egy hirtelen feladat úgy kívánja. Fontos a biztonság is: ha valaki tudja, hogy elfogadóak a főnökei, ha a gyerek betegsége miatt nem tud bemenni dolgozni, megbíznak benne annyira, hogy otthonról is dolgozhat, ha úgy adódik, vagy ő nyithatja, zárhatja a helyet. 

Csapatépítés

Nem elég egy közös év végi vacsora, néha kell egy kis beszélgetés, ahol a kritika és a dicséret is elhangozhat, ahol kötetlen körülmények között emberi oldalról is jobban megismerhetik egymást a munkavállalók. Egy megünnepelt jubileum vagy sikeres feladat utáni főnöki köszönöm sokat javít a munkatársak kötődésén.

Teremts alkalmat a kötetlen beszélgetésekre! 

Bár elsőre nehéz elképzelni, de egy kis tudatossággal sok mindent tehetünk azért, hogy a munkavállóink elkötelezettek legyenek és hozzájáruljanak cégünk pozitív megítéléséhez. 

Kíváncsi vagy, a te céged esetében mire érdemes jobban figyelni? Töltsd ki kapcsolódó gyakorlatunkat! Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.