ADÓNAPTÁR – Ezeket a dátumokat ne szalaszd el!

Olvasási idő 3 perc

Tavaly óta nem büntet automatikusan a NAV, ha késünk valamelyik adóbevallással, ám ettől függetlenül is érdemes fejben tartani a fontos dátumokat. A könyvelőnek időben leadott számlák és szerződések szó szerint aranyat érnek, nézzük mire kell figyelni!

A hatóság azonban segít is: akár mobilon is készíthetünk személyes adónaptárat, amely jelez, ha éppen elszámolni való akad a cégnél. Nézzük meg, mire kell figyelni!

A legfontosabb dátumok

A legegyszerűbb szabály szerint, a bérszámfejtők 12-én, az áfások meg 20-án zárnak – vagyis a munkavállalókkal kapcsolatos dolgokat kell előbb jelenteni, bevallani és fizetni. Aztán persze ott van a társasági adóbevallás május 31-i határideje, meg hát persze a személyi jövedelemadó május 20-i dátuma. Ilyen egyszerű lenne? A határidőket sok minden befolyásolja: az előző évi nyereség alapján kell például adóelőleget fizetni akár havonta is, míg az áfabevallás gyakoriságát a két évvel korábbi áfa-fizetés nagysága határozza meg, az áfa-bevallás gyakoriságát.

Nézzük részletesebben!

Az áfa esetében

  • Ha 250 ezer forintnál kisebb volt a befizetendő áfa (és 50 milliónál kevesebb a forgalom), akkor évente elég áfabevallást tenni – az adóévet követő év február 25-éig
  • Ha 250 ezer forintnál nagyobb, de egymilliónál kisebb, akkor negyedévente kell bevallást tenni – a negyedévet követő hónap 20. napja a határidő
  • Egymilliósnál nagyobb áfafizetés esetén a bevallást havonta kell megejteni

A társasági adónál

  • Ötmilliós előző évi adófizetés (vagyis 50 milliós nyereség) felett havonta 20-áig
  • Ötmillió forintos adófizetési kötelezettség alatt negyedévente – a negyedévet követő hónap 20. napjáig (tehát április, július, október) kell az adóelőleget megfizetni
  • December 20-ig a teljes éves adófizetés várható összegére ki kell egészíteni az addig befizetett pénzt

Kövesd egyszerűen!

Miután minden vállalkozás más és más az adónaptár eléggé bonyolult dolog. A Nemzeti Adó és Vámhivatal idei hivatalos dokumentuma 29 oldalon 31 adófajtát sorol fel, legalább százfajta befizetési határidővel. (A kiadvány itt érhető el: http://kamaraonline.hu/attachment/0045/44041_adonaptar_a_lenyegesebb_adofizetesi_bevallasi_hataridokrol.pdf ). A vaskos dokumentum átnyálazása helyett célravezetőbb lehet azonban a személyes adónaptár létrehozása. Ez a NAV szolgáltatása, amelynek segítségével a cégre szabottan lehet létre hozni

Hogyan működik a személyes adónaptár?

A személyes adónaptárat elérheted a NAV mobiltelefonos alkalmazásán keresztül: a NAV-Mobil iOS, Android és Windows operációs rendszerekkel működő gépekre egyarát letölthető. A személyes adónaptárat ezen kívül a NAV weboldalán lehet elérni, innen: (https://www.nav.gov.hu/nav/szemelyes_adonaptar) Két lehetőség van: azok, akiknek van ügyfélkapus belépésük könnyebben, a cégük a hatóságnál meglévő adatait felhasználva készíthetnek el adónaptárat. Azok, akiknek nincs ilyen regisztrációjuk néhány tucat kérdésre kénytelenek válaszolni: a személyes naptár elkészítéséhez ugyanis a hatóságnak információkra van szüksége. A kérdéssor kitöltése néha fárasztó, esetenként nehézkes – ám egy kis ikon azért jelzi, ha van bővebb magyarázat egy-egy szakkifejezésre.

Mire jó az adónaptár?

Az adónaptár sorrendbe szedi minden határidős kötelezettséget: a bevallásoktól a befizetésekig – így naprakész lehet a cég. Mivel nem kell hozzá ügyfélkapus regisztráció sem, mindenki kipróbálhatja a rendszer működését. Az elkészült naptár ráadásul elmenthető olyan formátumba (PDF, vagy word), amelyet bármely másik gépen, vagy akár a telefonon is megtekinthető.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 2.5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.