„Olyan tanácsokat osztogattak egymásnak, hogy a hajam kihullott”- egy telefonos applikáció, ami elkísér a fogantatástól a szülésig

Olvasási idő 7 perc

A 2021 őszén megjelent, várandós kismamáknak készült „Anyafalva” app nemrég nyerte el a Hiteles Egészségügyi Applikáció díjat.  Jansik Aisha (30) marketing szakember még várandósan álmodta meg, majd a kisbabája mellől hozta létre ezt a hiánypótló digitális felületet.

Amikor Aisha 2020 tavaszán első gyermekét várta, extrém módon kivételezett helyzetben volt. Egy nőgyógyászati magánklinikán volt marketingvezető, ami azt jelentette, hogy bármiféle kérdése, tünete bukkant föl, mindig szakemberek hada állt szinte azonnal a rendelkezésére.  Ő pedig biztonságban érezte magát, és a benne fejlődő új életet. Ám ebbe az idilli helyzetbe egyszer csak beütött a covid, és egyik napról a másikra home office-ban, a négy fal között találta magát, ahol többé nem volt kihez fordulnia aggodalmaival…

Már attól a fizikai térelvonástól magamra hagyatottabbnak éreztem magam, hogy nem vagyok közöttük – meséli Aisha – Rájöttem, hogy a többi várandós nő ugyanígy tanácstalannak érezheti magát, és nem biztos, hogy az interneten kutakodva, vagy az ismerősöket kérdezve megtalálja a valóban megbízható információkat. A Facebook csoportokban meg néha olyan tanácsokat osztogattak egymásnak az anyukák, hogy a hajam kihullott. Volt számtalan olyan életbevágó kérdés, ahol azt gondoltam: Úristen! Ezt nem kismamáknak kellene egymás között eldönteniük…

Ha nem jön a covid, akkor talán meg sem születik az „Anyafalva”?

Szinte biztosan nem! Akkor bent ültem volna a munkahelyemen, és továbbra is minden kérdésemre választ kapok. Így viszont elkezdtem laikus kismamaként működni. Letöltöttem az összes applikációt, amit csak találtam és mindegyikben felfedeztem valami jót, de magyar nyelvűt vagy olyat, ami minden igényemet kielégítette volna, nem találtam. Akkor jött az ötlet, hogy nekem kellene létrehoznom egyet, ahol megbízható szakmai információk és funkciók vannak egy helyen. Ehhez nagyon jól jött, hogy nagy gyakorlatom volt projekttervezésben, az egészségügyi tartalmak körül forgott az életem és épp terhes voltam, vagyis tudtam, hogy az adott időszakban mi érdekli igazán a kismamákat.

Mi motivált?

Nagyon erősen hittem, hogy ez másnak is kelleni fog. Úgy voltam vele, ha nekem – aki ebben az orvosi közegben mozog – ezernyi kérdés marad a fejemben, akkor mi lehet azokkal, akik tök más szférában dolgoznak? A munkahelyem is egy nagyon inspiráló közeg volt, ott folyamatosan benne volt a levegőben, hogy csináljunk valami újat. A főorvos is egy nagyon sikeres ember, az ő mentalitása is nagyon motivált.

Hogyan tudtad kivitelezni a munkát kisbaba mellett?

Nagyon sok segítséget kaptam a férjemtől. Alvásidőben dolgoztam, korábban keltem, mint a babám, és később feküdtem le. Napi körülbelül 6-8 órát töltöttem ezzel, volt, hogy még éjfél után is a gépnél ültem, de persze néha három napig nem volt vele dolgom. Összesen körülbelül 1 év volt összehozni az első verziót. De hiába van kész az oroszlánrésze, ez ugyanígy megy a mai napig.

Milyen kihívások voltak, amikkel meg kellett küzdened?

A technikai megvalósítás nem volt egyszerű. Nagy kérdés volt, hogy fog működni alacsony költségvetésből. Két webes el is csúszott ezen a projekten, mert vagy esztétikailag nem volt megfelelő a produktum, vagy amikor felmerült, hogy egy gombot nem tud belerakni az applikációba, akkor azon gondolkoztam, hogy ha az elején ez probléma, akkor mi lesz később? És akkor persze kétségbeestem. Mindeközben ráadásul kijött egy az enyémhez hasonló célokat hirdető applikáció, az első hazai, ami nagyon letört, mert olyan dolgot akartam létrehozni, ami nincs még a magyar piacon. Úgy éreztem, hogy valaki megelőzött, és így már nincs értelme folytatni.

Mi adott erőt a folytatáshoz?

Felmértem és rájöttem, hogy én más jellegű tartalmat akarok csinálni, és a férjem is biztatott, hogy ha már ennyi munkát és időt fektettem bele, ne hagyjam veszni. Ráadásul rátaláltam a mostani webesemre, aki egy zseni! Onnantól kezdve akkora erőt adott ő is, hogy azt gondoltam, a technikai háttér már megvan, a szakmai háttér körülöttem, én itt vagyok, akarom csinálni. És akkor visszatöltődtem, és folytattam.

Mi jelentette ebben a folyamatban a legnagyobb nehézséget?

Az, hogy amikor a gyerekemmel vagyok, akkor vele legyek valójában, és ne nyomkodjam a telefonomat a munka miatt. Nehéz volt elválasztani, hogy most dolgozom, most anya vagyok, most pedig feleség. Én elég maximalistának gondolom magam, muszáj volt prioritásokat felállítani. Próbáltam időt spórolni: rendeltünk kaját vagy két napra főztem, és nem csináltam állandóan rendet. Elfogadtam, hogy egy olyan élethelyzetben vagyok, hogy a gyerekjátékok mindenhol ott vannak. Hát ez van, gyerekem van, majd újra rendet rakok, ha 20 éves lesz…

Ki az, akire számíthattál kisbabás anyukaként?

A férjemre. Nagyon jó fej volt, sokat segített és érzelmileg is támogatott. Nélküle biztosan nem ment volna. Ha épp dolgozom, extrán kiveszi a részét a gyerekgondozásból. A szüleim és a férjem szülei is fiatalok, és ugyanúgy dolgoznak, mint mi, ráadásul a covid felfutó időszakaiban néha a találkozás is nehézkes és megfontolandó volt. Persze nagyon sok munka egyszerre háztartást vezetni, gyereket nevelni, meg fejleszteni az applikációt, de én nem panaszkodom, mert én ezt nagyon is élvezem. Megtaláltam azt az összhangot, hogy nem megyek be reggel egy irodába, nem dolgozom 8-10 órát, de mégis felnőttnek érzem magam és pörgetem az agyamat.  

Kiket tudtál bevonni a munkába?

Nagyon sok orvost és szakembert. Az szóba sem került, hogy én lefordítgatok cikkeket és azt lektoráltatom. Azt szerettem volna, ha tényleg szakemberek írják a tartalmat. Mindenkivel beszéltem, mindenki nagyon kedves volt és önkéntesen vállalták. Most már több, mint 30 szakértő van jelen a felületen: endokrinológus, mentőorvos, nőgyógyász, szülésznő, fogorvos, védőnő, pszichológus, gyógytornász, sőt pénzügyi tanácsadó is, hogy csak néhányat említsek. Cserébe a sok munkáért megígértem, hogy mindenkinek ott lesz a saját szakmai anyaga alatt a neve, és ez azoknak is motiváló volt, akiket nem feltétlenül ismertem személyesen. Nem rejtettem véka alá, hogy ez még nem egy működő dolog, de ők hittek benne. És igazuk volt: ma már őket keresik azok a kismamák, akik használják az applikációt.

Nem hagyományos mobil appot fejlesztettél, hanem ún. progresszív webalkalmazást. Ennek mik az előnyei?

Valóban, ez egy olyan technológia, ami weboldalként kínál mobil applikációkhoz hasonló funkcionalitást. Lényegében ebben a formában sokkal jobban tudunk pl. kereső optimalizálni, mint mondjuk egy áruházból letölthető appon. A felhasználók is nagyon szeretik, mert nem foglal helyet a készülékükön, hiszen az én tárhelyemet terheli, és mind Android, mind iOS rendszerű mobilkészüléken használható. Folyamatosan fejlesztjük, így ma már pl. ikerbabát váró kismamák is tudják használni. Magyarországon egyébként ez az első és egyetlen ikres megoldás, és hamarosan klasszikus appként az Áruházakból is letölthető lesz.

Volt befektetőd?

Nem, alapvetően saját tőkéből született meg, mi fizettük a fejlesztést, a jogi dolgokat, a névvásárlást, a tárhelyet. Közben azért készítünk hagyományos értelemben vett appot is. Ez persze egy újabb költség lesz, de azt gondolom, hogy meg fogja érni ez a befektetés is.

Van már bevételed, s ha igen, miből?

A bevétel alapvetően reklámból származik, és ami nagyon fontos: nemcsak a tartalom szakmai, hanem a hirdetők is. Olyan termékeket és szolgáltatásokat nem hirdetünk, amiben nem hiszek, vagy ami ellenkezik azzal a szakmai ajánlással, amelyek az applikációban benne vannak. Mivel a bevétel hirdetőkből származik, ezért az „Anyafalva” a kismamáknak teljesen ingyenes, és ingyenes is fog maradni.

Mikor jöttél rá, hogy sikeres lesz?

Amikor 2021 októberében elkészült és elkezdték letölteni. Emlékszem, hogy örültünk az első tíznek, aztán a századiknak. Most 11 000-nél tartunk, ráadásul áruházi elérés nélkül. Ahogy ezek a számok nőttek, és ahogy elkezdtek jönni a pozitív üzenetek, akkor éreztem, hogy átment. Mikor belekezdtem, még csak felhasználókat láttam a másik oldalon, ma már a sokszínű anyatársaimat, egy igazi közösséget, akiknek hiteles, szakmai kapaszkodót, segítséget nyújthatok.

Mennyire vagy elégedett most?

A kuriózuma a helyzetnek az, hogy mivel második gyermekemmel vagyok várandós, ezért élőben tudom tesztelni a saját applikációmat. És azt kell, hogy mondjam, hogy elégedett vagyok és örömmel gondolok arra: igen, pont ilyenre gondoltam, ezt akartam!

Aisha tanácsai, hozzá hasonló vállalkozó kisgyerekes anyukáknak:
  1. Nagyon fontos egy TÁMOGATÓI HÁTTÉR. Érdemes megbeszélni a férjjel, a családtagokkal, hogy mik azok a rendszeres teendők, feladatok, amikben a család be tud segíteni.
  2. Tűzzünk ki újra és újra, PONTOSAN KÖRÜLÍRHATÓ RÉSZCÉLOKAT. Folyamatosan lendületben tart, segíti a sikerélmény megélését, ha beiktatunk egy-egy közbenső „sikerpontot”.
  3. Nem baj, ha már más is gyárt hasonlót, hiszen lehet, hogy A TIÉD VALAMITŐL MÁS LESZ. Ha megtöltöd egyedi ötletekkel, valódi minőséggel akkor lehet sikeres.
  4. KÉRDEZNI EGY ELŐTTED JÁRÓTÓL NEM CIKI. Ehhez keresni kell hozzád hasonló, vállalkozó anyákat, akik nem csak értik, hogy min mész keresztül, hanem akár gyakorlati tippeket is tudnak adni.
  5. KERESS TÁMOGATÓ KÖZÖSSÉGET! Én is szívesen beszélgetek és segítek a tapasztalataimmal annak, aki kéri. Vagy pl. minden hónapban teljesen díjmentesen biztosítok egy-egy kisvállalkozásnak megjelenést, ezzel is támogatva anyatársaimat.

Szerző:
Mekis Csilla – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4 / 5. Összes értékelés: 25

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.