Nyisd ki a kreativitás kapuját, és egy krízisből is hamarabb állsz fel

Olvasási idő 5 perc
Várnagy Priszcilla kreativitás

Várnagy Priszcillát már pszichológia szakos egyetemistaként is az érdekelte, hogy a kreativitást hogyan lehet minél több ember életébe visszacsempészni. Az iskolapad után hamar egy saját vállalkozás vezetőjeként találta magát, a 2011-ben indult Be-novative platform pontosan abban segíti a cégeket és a szervezeteket, hogy hogyan tudják a kollégákban szunnyadó vagy éppen már feltámasztott kreativitást az üzleti gondolkodás részévé tenni, becsatornázni a mindennapi munkamenetbe. 

Rengeteg vállalkozás sorsa múlik azon, hogy ebben a mostani, rendkívüli időszakban hogyan tudják a hatékonyságot fenntartani, vagy egyáltalán az üzletet életben tartani. Most a kreativitás egy kiemelkedően fontos skillnek tűnik…

Igen, bár mi eddig is annak tartottuk mind egyéni, mind szervezeti szinten. Talán annyi a különbség, hogy korábban a fejlődő gazdasággal való lépéstartás miatt volt fontos, most meg a krízisből való kilábalás meg a változó környezetre minél gyorsabban adott reakció miatt nélkülözhetetlen. Úgyhogy mind a két eset miatt, mi a Be-novative-nél igyekszünk minél jobban támogatni a szervezeteket, a platformunkon túl saját tapasztalatok megosztásával, workshopok megtartásával vagy online tréningekkel. 

Miért nem vagyunk automatikusan kreatívak? 

Sokan azt tanulták meg az iskolában, hogy be kell magolniuk, szó szerint vissza kell adniuk a tanárok véleményét, a tankönyvben leírtakat, és ezzel kialakul egy olyan gondolkodásmód, ami leginkább azt erősíti, hogy van a helyes megoldás meg a nem helyes megoldás. Így nem csoda, hogy sokan azután könnyen leszoknak a kreatív gondolkodás használatáról. A gyerekekben az a különleges, hogy a meglévő helyzetekre teljesen új megoldásokat tudnak kitalálni, olyanokat, amelyekre a helyes / helytelen pár nem használható. A kreatív megoldásokra inkább azt tudjuk mondani, hogy ez a megoldás a leginkább jó, ez leginkább érdekes, ezt használnánk ki legszívesebben, ezt próbálnánk ki legelőször, vagy ez illik bele a prioritásunkba leginkább. Ilyen árnyaltabb képpel dolgozunk mi is, mert hisszük, hogy úgy lehet segíteni a munkavállalókat, hogy újra és újra felfedezzék a kreatív képességeiket, hogy ha több olyan nyitott kérdésbe bevonjuk őket, amelyeknél szintén lehet tudni, hogy nem egyetlen válasz létezik. Helyette együtt kell gondolkodni, és közösen kell megtalálni, hogy vajon a sok lehetséges megoldási javaslat közül, melyik lesz az, ami leginkább válaszol a lehetőségeinkre, leginkább eléri azt a hatást, amit el szeretnénk érni, miközben illeszkedik a lehetőségekhez, erőforrásokhoz is.

Mi kell ahhoz, hogy egy cég támogassa a kreativitást?

Ez egy tanulási időszak. Sok cég szereti a házi kreatív versenyeket, hackatonokat, és mi is azt gondoljuk, hogy ezek jó lehetőséget jelentenek arra, hogy valaki egy kicsit játékosabban, úgymond tét nélkül, valami jót tudjon produkálni. És ha nem tetszik a vezetőségnek az ötlete, akkor az ugye nem jár rizikóval. Nyilván ahhoz, hogy maga a teljes szervezet innovatív módon működjön és innovatív céggé vagy szervezetté váljon, ennél sokkal több folyamatra érdemes odafigyelni, hogy elejétől a végéig bátorítsák az embereket abban, hogy ilyen kérdéseket, témákat fedezzenek fel, vonhassanak be máshonnan embereket, hogy biztosítsanak nekik erőforrásokat. Akár tréningek, oktatáson keresztül tanítsák meg az embereknek, hogy hogyan lehet az ötleteiket a legjobban validálni, tehát arra felé terelni, tesztelni és alátámasztható adatokkal, ügyfél visszajelzésekkel megmutatni, hogy miért lesz haszna az ötletéből a cég számára.

Mire figyeljen oda egy cég, ha beindítja a kreatív gondolkodást a szervezetében? Ez mindig sikertörténet? 

Nem. A legtöbb folyamat ott szokott megbukni, hogy a cégek, szervezetek egyszerűen csak az ötletet szeretnék díjazni, de ha az ötlet mögött nincsenek validációs lépések, nem teszik kézzel foghatóvá, hogy az ötlet tényleg miért jár haszonnal a cégnek, akkor nagyon nehéz lesz eldönteni, hogy melyik ötlettel menjenek tovább és melyikkel nem. És hogyha megállnak ezek a javaslatok az ötletek szintjén, akkor egy idő múlva elveszíthetik a kollégák a kedvüket, hogy ezeken a kihívásokon újra és újra részt vegyenek, hiszen az az egyik legnagyobb motivációs faktor számukra, hogy látják, az ötleteik megvalósulnak. 

Ti hogyan élitek meg a mostani helyzetet?

Nekünk az átállás a távmunkára flottul megy, mert mi egyébként is úgy építettük fel a munkafolyamatainkat, hogy mindenkinek korlátlan mértékű home-office-ra volt lehetősége, illetve az első évek után mindig voltak olyan kollégáink, akiknek különböző országokból kellett becsatlakozniuk a munkába. Ügyfeleinkkel is természetesen most minden megbeszélésünk kizárólag online történik, szerencsére hatékonyan. Azt látjuk, hogy nagyon sok olyan cég, szervezet van, amely most jön rá arra, hogy digitálisan is biztosítani kell megoldást arra, hogy többen úgy tudjanak együtt gondolkodni és ötleteket felvetni, hogy meg tudják beszélni, kiértékeljék a lehetőségeket és közösen megtalálják kreatív problémákra a megoldást. Ebben tudjuk mi támogatni őket, erre szerencsére ma már nem kell mindenkit egy asztal köré ültetni személyesen, vagy nem kellenek a post-itek és a fizikai whiteboard, digitálisan is meg tudjuk teremteni ennek a hatékony módját.  Körülbelül 5-8-szor annyi céggel, szervezettel vagyunk most kapcsolatban, mint egy normál időszakban. Az üzleti részén túl, ez nálunk is hoz innovációt, új területeket és új lehetőségeket, és ennek nagyon örülünk.

Egy kis-és középvállalkozásnak mit tanácsolsz, hogyan tudnak kreatívan segíteni maguknak a mostani helyzetben?

Esetükben különösen érdemes megpróbálni bevonni a partnereiket, ügyfeleiket, hogy gondolkozzanak együtt az új irányokban, abban a megváltozott helyzetben kinek, mire van ténylegesen szüksége. Az ilyen beszélgetésekből akár egy új üzleti megoldás is megszülethet. A másik fontos, és hosszú távon biztosan megtérülő feladat, amit ezek a vállalkozások most elvégezhetnek, hogy több időt szánnak fejlődésre, tanulásra, képzésre, tervezésre. Most nagyon sok ingyenes képzés és lehetőség adódik, akár velünk is.

Hogyan tarts workshopot hatékonyan online?

 Várnagy Priszcilla kedvenc tippjei:

  • Bíztasd a kollégákat, hogy egy kávéval, egy pohár vízzel, esetleg snackkel “üljenek be” az eseményre akár otthon is, hogy biztosan kényelmesen érezzék magukat.
  • Ahogy hagyományos, offline helyzetben, itt is nyugodtan vess be ice-breaking feladatokat a workshop elején, pl. szavazás vagy random kérdések formájában.
  • Használd ki az online eszköztár lehetőségeit feladatok közben: a résztvevők dolgozzanak párban, kiscsoportban, vagy egyedül 10-15 percig.
  • A Be-novative felületének előnye, hogy a résztvevők kis csoportokba kerülnek, és így könnyebben osztanak meg inspirációt és javaslatokat, amely a többieket is ötletelésre invitál.
  • Ebben a helyzetben is lehet az idő az ellenség, a workshop egyes elemeit próbáld meg percre pontosan megtervezni, hogy a végén az összegzésre is maradjon idő.

Az összes tipp Priszcilla elbeszélésében a Be-novative videójában nézhető meg.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 2.5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.