“Nem vagyok egy hardcore üzletasszony, inkább csak jók az intuícióim”

A fenntarthatóság az élet szinte minden területén egyre fontosabb szempont, így a hazai gasztronómiai- és fesztiválszakma is egyre nyitottabb az újrafelhasználható és lebomló, egyben stílusos megoldásokra. De hogyan lesz egy kommunikációs szakemberből e-kereskedő? Buza Krisztával, a kichydesign.com megálmodójával beszélgettünk.

Ha jól tudom, alapvetően az üzleti kommunikáció és dizájn felől érkeztél az kereskedelem világába.

Igen, korábban a kommunikáció minden területén dolgoztam már vagy kutattam azt, mert gyerekkoromtól kezdve érdekelt, hogy mások miért akarják nekem megmondani, hogy miről mit gondoljak, mikor vannak nekem saját gondolataim is. És szenvedélyesen elkezdtem ennek utánajárni és feltérképezni, hogy milyen manipulációs technikákkal befolyásolják tudatosan az én elmém, milyen lelki és testi hatásokat érnek el ezzel bennem és hogy tudom ezt észrevenni és kivédeni. Majd 2010-ben alapítottam egy saját brand ügynökséget, hogy valamilyen ellenirányú vektort képezzek a társadalomban, hogy lehet ezt úgy is csinálni, hogy azzal nem ártunk az embereknek és akár még hasznos is.

A Style Communications projektjeit látva már nagyjából körvonalazódni látszik az utad, ami az e-kereskedelemhez vezetett. De azért mesélnél kicsit arról, hogy miért pont a lebomló design termékekre építetted a webshopod?

Egyszer, amikor sajtórendezvényt terveztünk, nézegettem a catering ajánlatokat, és éreztem egy erős szorítást a mellkasomban, hogy “na én biztos nem vagyok hajlandó ronda, műanyag eszközöket odatenni az emberek elé”. Így elkezdtem más megoldást keresni, de egyszerűen nem találtam itthon olyat, ami tetszett volna. Viszont rábukkantam egy japán oldalon a wasara márkára, amibe azonnal beleszerettem, és egy spontán ötlettől vezérelve hirtelen le is szerződtem velük, mint kizárólagos disztribútor. Aztán nagyon fellelkesültem, találtam még más alternatív megoldásokat is, és valahogy elindult az ügynökség mellett ez a kicsi side projekt.

Majd eltelt pár hónap és egyszer csak ott találtam magam egy logisztikai központ közepén, ahogy kb 200 nm-en a 6-7 méter magasságig tornyosulnak a dobozaink és érzek egy kusza izgatottságot, mert megnyertük a Gourmet fesztivál kiszolgálását, és az ezzel járó örömöt, hogy ez mekkora visszaigazolás a piactól, és egyszer csak ott leesett a tantusz, hogy akkor ez most már komoly. És innen elindult ez az egész webshop-őrület is, sokszoros újratervezések, plugin-cunamik, logisztikai és számlázási összekötések, programozók csatái, humánerőforrás-tervezés, miegymás. Így benne találtam magam egy új helyzetben, hogy ezek szerint most már e-kereskedelemmel is foglalkozunk.

De így voltunk most az UNICONE márkával is. Karácsonyra Kitchy Design Gourmet ajándéknak találtuk ki Mizsei János séf barátommal a téli fagyik újragondolását, most meg ott tartunk, hogy eltelt fél év, már egy ismert márka lett ez is, 15 helyen kapható az országban, 6 országból kértek engedélyt a forgalmazására, és a legmenőbb helyeken vagyunk. S én megint itt állok, hogy akkor ezek szerint fagylaltozónk is lett, és most akkor kell konyha, sokkoló meg hűtőautó. Szóval nem vagyok egy hardcore- üzletasszony, inkább csak jók az intuícióim, és ennek vannak pozitív üzleti mellékhatásai.

Mikor indult a Kitchy Design, és jelenleg hol tart a növekedési pályáján?

2017-ben indult és most tart ott, hogy már jó neve van. Az a célcsoport, akire vágytunk – top 100- visszatérő ügyfeleinkké váltak, túl vagyunk mindenféle gyerekbetegségen, megtanultuk a piacot, tudjuk mit szeretnek az ügyfelek és mit nem. Elkezdődött a franchise terjeszkedés is, és jelenleg a tulajdonos és annak erőforrásai, magyarul én vagyok a növekedés korlátja. Ezt egyrészt tapasztalatom a saját bőrömön, másrészt pedig ugye “ami belül az kívül”: egymástól függetlenül 4 ajánlatot is kaptam az elmúlt időszakban: átvennék, beszállnának, üzletrészt vennének stb. Ebből is azt látom, hogy eljött az idő, hogy a gyereket részben vagy egészben lassan elengedjem, de ezt majd csak akkor fogom, ha megérkezik az a konstrukció, amivel szakmailag és emberileg is békében vagyok. Addig pedig – ahogy eddig is – megyünk előre: július 1-től él az új webshopunk, nyitunk új bemutatótermet és edukálunk, műanyagmentesítünk, segítjük a séfeket és a kávézókat, és nem mellesleg begyűjtjük azt a sok-sok boldog pillanatot, amit eközben át lehet élni. Hiszen az utóbbiak nélkül az egész nem ér semmit és szerencsére nagyon klassz emberek vannak ebben a szektorban.

Tudok olyan külföldi fesztiválról, ahol már a 90-es években is falevelekből préselt tányérokat használtak. Mit gondolsz, jelenleg mennyire “érett” a hazai piac az ilyesféle termékekre?

Abszolút az. Nálunk is vannak pálmalevél tányérok 2018 óta, ez az egyik húzótermék, nagyon szeretik, de a búzaszívószál is slágertermék. Szerintem már nagyon nyitottak az emberek ezekre a megoldásokra, 2019-ben például a Gourmet Fesztiválon a kiállítók többsége is ezeket vásárolta tőlünk. Gondoljunk bele: mennyire jó energiája van annak, hogy az a pálmalevél – miután leesett a fáról – újjászületik, és mondjuk egy esküvőn lesz tálalóedény, mielőtt végleg a komposztálóba kerülne, és visszatérne a körforgásba. Vagy egy gyerekzsúron a picik tudatalattijába mennyivel más értékek kerülnek, ha nem műanyag szemétkupacot látnak, hanem azt, hogy apa vagy anya beteszi a komposztálóba a party kellékeit. Nagyon nem mindegy, milyen lesz a következő generáció, és milyen alapértékeket tanul meg tőlünk.

Mik voltak a legfőbb nehézségek, amikkel az induláskor meg kellett küzdenetek? Így utólag mi az, amiről már tudod, hogy másként kellett volna csinálni?

Utólag én sok mindent másképp csinálnék, mert azért a nap végén én mégis csak inkább egy kreatív szakember vagyok, és hiába van mindenféle vállalkozásom, ezzel a sapkával, tudással és egyfajta agilis módszertannal álmodom meg ezeket a projektet, és fejlesztem fel el egy szintre. De hiába tudok viszonylag gyorsan megtanulni új területeket, és van egy klassz csapatom, azért van egy határ, amikor már ez nem elég: kell az alapos kontroller tudás, tapasztalattal vegyített nemzetközi szállítmányozási ismeretek, logisztikai tervezés és egy nagyon jó operatív management, pénzügyi biztonság stb. Szóval ha újra kezdhetném, akkor indulnék el, ha mindenre van megbízható senior emberem és elég anyagi tőkém is, és akkor nem futottunk volna bele olyan nehézségekbe, amikbe így beleütköztünk. De nem kezdhetem újra…viszont tanultunk belőle, és a márka pedig erős ott, ahol erősnek kell lennie, erre pedig nagyon büszke vagyok.

Mik azok a feladatok a webshop körül, amiket jelenleg házon belül oldotok meg, és mit szerveztetek ki?

Most a covid-leállás alatt újragondoltam a rendszert, és kiszerveztük a webshop üzemeltetését is: most indul a tesztverziója és július 1-től lesz éles. Bízom benne, hogy jó döntésnek bizonyul, levesz sok terhet a vállunkról, és még hatékonyabb lesz az ügyfelek kiszolgálása. Egy logisztikai cégnél vannak a termékeink, és ők vannak leszerződve a hazai szállítmányozás/futár cégekkel, így ezt a három területet külsősökkel oldjuk meg. Az ügyfélkezelést, tanácsadást, kutatás-fejlesztést, kommunikációt egyelőre házon belül tartjuk.

Mik a jövőbeli terveitek? Tervezitek-e szélesíteni az értékesítési csatornákat, a termékkört, a marketingfelületeket, vagy egyebet? Szeretnétek esetleg külföldi piacra lépni?

Most indult el franchise-modellben a Kitchy Design Románia, szóval épp ezt a piacot térképezzük fel. Külföldi ügyfeleink eddig is voltak, sokat szállítottunk Csehországba, Horvátországba, Ausztriába, Szlovéniába, így ez működik már most is.

Saját termékeket szeretnék gyártani itthoni alapanyagokból – ez nagy álmom, és már évek óta dolgozom is rajta. Ennek egy része már el is indult: különféle kooperációkban gyártunk prémium séf-kellékeket. Illetve a lebomló termékek mellett már lesz minőségi és tartós, évekig használható üveg, kerámia, textil designtermék-portfóliónk is.

Bőven van potenciál a rendszerben, rengeteg kiaknázatlan területet látok, tele vagyok ötletekkel. A marketingeszközök nagyon kis százalékát használtuk eddig ki, mert alapvetően a személyes kapcsolatra fókuszáltunk: a séfekkel való közös munka, ami inspiráló volt számunkra. De most – mindezek megtartása mellett – ki kell építeni a szélesebb rétegeket is biztonságosan kiszolgálni képes rendszert itthon és külföldön, ami nagyon izgalmas feladat és nagy kihívás is egyben. De szerintem menni fog.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most készülnek belépni az e-kereskedelem világába?

Technikai tanácsok tömkelegével van tele az internet. Érdemes ezeken végigrágni magát mindenkinek, átnézni nagyon sok külföldi és magyar oldalt. Miután ebből leképeződött benne egy átfogó tudás, engedje el ezt a témát úgy két hétre, utána fogjon csak neki, és akkor már a saját vágyai és gondolatai alapján tervezze meg az üzletét. Érdemes pozícionálni a webshopot, és arra fókuszálni, akikkel valójában akar dolgozni, a többi pedig ne érdekelje. Lélekben készüljön fel arra, hogy ha kiszervez területeket, akkor azok a befolyásolási körén kívülre esnek, nem fogja tudni kontrollálni például a nemzetközi szállítás csúszásait, vagy ha a futárszolgálatok hibáznak. Az ügyfeleknek nem kell vetíteni, szerintem az egyenes, őszinte kommunikáció a legkifizetődőbb és a legkevésbé ártalmas. A webshop üzemeltetése csak a jéghegy csúcsa, ezen felül még rengeteg minden van a termékbeszerzésektől kezdve a kiszállítások megszervezéséig, a rejtett költségekről nem is beszélve. A teljes képet kell átlátni, mielőtt nekilendülünk. És szerintem engedjük el azt a romantikus vágyálmot, hogy ez egyszerű és jó móka: a valóság az, hogy kőkemény munka.

Összefoglaló:
  • Fontos az intuíció és egy jó termékkör megtalálása, a megfelelő időben.
  • A pozitív üzenetek, mint a fenntarthatóság vagy a társadalmi hasznosság nagyban segíthet a márkánk kedvező megítélésében.
  • Az aktuális piaci helyzetnek megfelelően érdemes átgondolni, hogy milyen folyamatokban kell változtatni, kiszervezni, vagy átalakítani.

Ha szeretnél még jobban elmélyülni a témában, keresd fel Tudásbázisunkat!

Szerző:
Buzás Attila – kosárérték.hu újságírója

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 1 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.