„Nagyon sűrű és nehéz helyzetbe csöppentünk, amit gyorsan kellett kezelnünk”

Hb Tettrekeszek 3c
Hb Tettrekeszek 3c

Egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy vállalkozás feladja a tevékenységét és szélnek eressze a csapatát akkor sem, ha teljesen le kell állítani a működést.  Van élet a válság alatt és után is, ezt bizonyítja három Telekom Tettrekész Díjas vállalkozó sztorija is. Nézzük meg, mit tanulhatunk tőlük!

Az elmúlt hetekben vállalkozóként valószínűleg sokan tették föl azt a valószínűleg még jó ideig aktuális kérdést, hogy miképpen lehet túlélni a koronavírus okozta gazdasági krízist. Más most szólunk: a válság egyben lehetőségeket is jelenthet. Cikkünkben három, különböző területeken aktív Telekom Tettrekész díjas vállalkozó fedi fel az elmúlt időszak izgalmát és a válságra adott válaszokat.

Noha némileg csökkent az érdeklődés, az Evolvens műhelyében folyamatosan készülnek az egyedi termékek azon túl, hogy a fejlesztések sem álltak le. Az Evolvens Group Kft. több területen is aktív, de elsősorban egyedi karórák készítésével foglalkozik. „A veszélyhelyzet első pillanatától látszódott, hogy mindenki másképp reagál a különböző termékekre, emiatt mi is tapasztaltuk, hogy a karórákra és egyéb kiegészítőinkre ugyan nem drámai módon, de visszaesett a kereset” – tudtuk meg a cég alapítójától. Mezei István azt is elárulta: a krízishelyzetre való tekintettel egy nagyon fontos lépés előtt álltak, hiszen el kellett dönteniük, hogyan folytassák és kezeljék ezt a helyzetet.


Mit tegyél, ha a földre kerülsz?

Egyfajta csalódottságot éreztem, hiszen sok gondolat, energia és munka nullázódott le két nap alatt – avatott az első pillanatok érzéseibe be Ponyiczky László. A Gulyásbomba megalkotója nem az az ember, aki keseregne a kihívások vagy nehézségek láttán, pedig lenne rá oka. A cég életében az idei lett volna az első olyan teljes üzleti év, ami képet adott volna arról, hol a helye az igazi magyar street food-nak.  A törvényileg életbe lépett korlátozások után logikus lépés volt bezárni a saját, illetve a partneri hálózat boltjait is. „Lenullázódott az árbevételünk és a forgalmunk, leállt a gyártás, így semmi értelme nem volt nyitva tartani” – mutatta meg a helyzet a gasztovállalkozó. Következő lépésben szinte a nullára csökkentették a cég költségeit és kiadásait. Megvágták az irodaköltségeket is, illetve éltek az állam által nyújtott adó- és járulékfizetési könnyítésekkel. Emellett speciális módon alkudtak meg az alkalmazottakkal is; ők megkapják a korábbi bérük egy részét azzal a vállalással, hogy az újra induláskor munkába állnak. A csapat összetartását szolgálja a jövő közös tervezése is. Ponyiczki László azt vallja: ha a földre kerülsz, nézz körül, mert biztos találsz valamit!

Online működés és új stratégiák
Az élményalapú oktatással foglalkozó és az Eddie nevű applikációt létrehozó innobie csapata is megérezte az új idők szelét. Sok olyan tervük volt – tudjuk meg Muhi Kristóf ügyvezető igazgatótól –, amik szerves részét képezték a diákok és az általános iskolai tanárok, viszont a jelenlegi helyzetben minden tevékenységüket az online térbe kellett helyezniük s azokra új stratégiákat kidolgozniuk. Amikor például kötelezővé vált a gyerekek számára az otthon tanulás, „indítottunk egy kampányt az otthontanulás bevezetésekor, amelynek keretében ingyenesen elpostáztunk egy kezdőcsomagot a szülőknek, amely tartalmazta az Eddie használatához szükséges logót és egy használati útmutatót”. Több mint százan éltek ezzel a lehetőséggel.

Az innobie számára az iskolabezárások okozták a legnagyobb nehézséget. Egy ilyen járvány idején az intézmények bezárása helyes lépés volt, de mindez erősen keresztbe tett a termékfejlesztési, validációs terveiknek, megakadályozta a termék új funkcióinak bemutatását. „Tehát egy kicsit megijedtünk, hogy az ambiciózus, a jövőnket meghatározó lépéseket most át kell alakítanunk” – emlékezett vissza a pillanatra Kristóf. Viszont a fejlesztés gőzerővel folyik tovább, hiszen a csapat egy új, inkább a pedagógusokat megcélzó gamification szolgáltatáson dolgozik, s heteken belül ennek is látszik majd az eredménye.

Ezres nagyságrendben érkező megrendelések

Az Evolvens csapatának az kellett eldöntenie, hogy a tavaly elindított bőrdíszműves részlegüket bezárják-e vagy inkább fejlesszék azt. Végül az Evolvens Design keretein belül – a helyzetre reagálva – belevágtak egy egyedi maszk fejlesztésébe. Az Evolvens C-Mask tervezése és az indítása során a csapat úgy készült és a várakozás is az volt, hogy napi húsz darabot tudnak házon belül legyártani. Ezzel szemben a kommunikáció kezdetekor az első két napban több mint négyszáz, majd három nap múlva már több mint ezer megrendelést kapott a cég. „Nagyon sűrű és nehéz, e percben is tartó helyzetbe csöppentünk, amit gyorsan kellett kezelnünk” – árnyalta a rendkívüli növekedés mögötti szituációt István. Nem az volt a kérdés, hogyan élik túl a válságot, hanem hogyan tudják kielégíteni a hatalmas termékigényt. Újra kellett gondolni a gyártástechnológiát – együttműködnek egy varrodával és a lézervágás terén is új erőforrásokat vontak be – emellett átgondolták a logisztikát és a kommunikációt is. István szerint az utóbbi volt a legnehezebb kihívás, hiszen egy óragyártással foglalkozó kis magyar cég alapvetően nem arra van berendezkedve, hogy napi két-háromszáz ügyféllel tartsa a kapcsolatot. Jelenleg minden erőforrást a maszkok gyártására és a folyamatok optimalizálásra fordítanak úgy, hogy az óragyártással sem állnak le.

A gasztropiacon jól látható tendencia és túlélő stratégia a házhoz szállítás-üzemmódra való átállás. Ám a Gulyásbomba egy speciális termékkel van a piacon, a szállítás jelentősen rontja az élményt és a minőséget is. Tehát a cég most tartaléküzemódban van, az alapítók „levegőt vesznek”, értékelik az eddigi üzleti tapasztalatokat és keresik az új utakat a vírus utáni időkre.

Egy lassabb tempó: ez a fontos döntések időszaka
László úgy látja, hogy a súlyos helyzet egyben lehetőséget is jelent. E hetekben nincsenek olyan kényszerek és feladattömegek egy vállalkozó vállán, ami a dolgos hétköznapokban elviszi a gondolatait. E lassabb tempó idején ő maga sokat gondolkodik, egyre tisztábban látja a projektet és az elmúlt időszak alatt tett lépéseit, keresi a hibák javításának lehetőségeit. Szerinte, akinek ilyen mértékben kell leállítania vállalkozását, annak érdemes újra értékelni az addigi tevékenységét. De így gondolja István is, bár az Evolvens esetében nem a forgalomkiesés, hanem a piaci rés megtalálása adja meg a kihívásokat, hiszen brutális mennyiségű megrendelést kell kielégíteniük. Ezzel együtt is „úgy gondolom, ez az időszak a nagyon fontos döntések meghozatalának az időszaka, ahol a meghozott döntések következménye azonnal jelentkezik és nagy hatással van a cég működésére.”

A vállalkozók szerint egy olyan új és váratlan helyet alakult ki, amire nehéz egyértelmű és általános érvényű válaszokat adni. De bármilyen szegmensben érintett is a vállalkozás, nem szabad várni a külső segítségre. László úgy látja, hogy egy ilyen jellegű krízis esetén fontos a helyzetértékelés, a vállalkozás pontos átvilágítása. Fel kell tárni az üzletre károsan ható pénz- és erőforrászabáló folyamatokat. Szerinte a továbblépéshez szükség van egy vízióra, ami a járvány utáni világban helyezi el a vállalkozást, figyelembe véve a várható változásokat és tendenciákat. Kristóf úgy látja, problémafüggő, hogy mire milyen reakció érkezik, míg István azt emelte ki, hogy most mindenkinek nagyon gyorsan kell reagálnia. Senki sem ülhet napokig egy döntés fölött, olyan gyorsan változik a helyzet. „Nincs lehetőség kényelmesen hátradőlni, az idő kulcsfontosságú tényező ebben a játékban – erősítette meg László.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!