Ruzicska Tünde már gyerekkorában tudta, hogy keramikus szeretne lenni. Ma több top étterem is az ő étkészletét használja, a híre szájról szájra jár. Látszólag különösebb akadály nélkül jutott el oda, hogy a megrendelői a tenyerükön hordozzák, és folyamatosan van munkája. Közben rajta maradni az úton, az azt jelenti, hogy nemcsak megtanultál vezetni, hanem mindig figyelsz a kanyarnál, nem veszed le a gázról a lábad, de nem is hajtasz túl gyorsan, azaz a megfelelő időben jó döntéseket hozol. Ehhez figyelem, kitartás, határmeghúzás és tudás kell. Portré az egyik legizgalmasabb kortárs magyar keramikusról.
Az elmúlt évtizedben igazi gasztrobumm volt Magyarországon. Újfajta minőség jelent meg az éttermek között, amely a Michelin-csillagos helyek növekvő számában is mérhető. A pozitív változás nemcsak a szakácsok teljesítményében érhető tetten, hanem a vendéglátás minden részletében, az alapanyagokon és az enteriőrön át egészen a tányérokig: így egy nívósabb helyen arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy miben érkezik a választott leves, hogyan néz ki a tányér, amin művészien elrendezik a fogásokat. A szakácsok itt is keresik az egyedit, az őket legjobban kifejezőket, ezért gyakran dolgoznak együtt keramikusokkal. Ruzicska Tünde karrierje is egy ilyen találkozásnak köszönhetően indult el a gasztrovonalon. „Az egyedi étkészlet használata a jobb éttermek, a fine dining világában 20-30 éve jelen van, a nemzetközi trendekhez kapcsolódva jutott el hozzánk is” – meséli Tünde, aki az első egyedi tervezését a már nem működő, de pár éve még a legjobbak között számontartott Tanti étteremnek adta el 2015-ben. „A mesterem, Néma Júlia az első volt itthon, aki megkeresett séfeket az egyedi készletek készítésének ötletével. Mi, a tanítványai ezt láttuk, örültünk neki, de nem gondoltam, hogy egyszer ez lesz az én utam. Én csináltam a dolgaimat, létrehoztam a honlapom, elindítottam a vállalkozásom, és akkor egyszer csak megtalált a Tanti séfje, Heiszler Olivér. Elkészült a kollekció, ő megtartotta az étterem Michelin-csillagját, minden nagyon jól alakult. Utána már sorra jöttek a megkeresések, az első magyar Michelin-csillagos étteremmel, a Costesszel is több évig dolgoztam együtt. Szájhagyomány útján terjed a hírem, a séfek egymás között adják a nevemet” – mondja Tünde, akinek kollekcióit már spanyol és francia éttermekben is használják.
Milyenek Tünde tányérjai? Olyan edényeket készít, amelyek a mai kor emberének konyhájában is megállják a helyüket mind funkcióban, mind minőségben. „Az éttermek naponta akár 5-10-szer is elmosogatják a tányérjaimat, ezért muszáj olyan anyagot és technikát használnom, amelyek ezt karcolás, lepattanás, hiba nélkül kibírják” – magyarázza Tünde. Tárgyai szépen megformáltak és arányosak, stílusukban pedig visszafogottak, letisztultak, viszont megvan bennük a kézműves jelleg is. „A keleti kerámiaművészet és a skandináv dizájn is nagy hatással volt rám, és ha nem is esztétikában és anyagválasztásban, de a magyar fazekasművesség is bennem él. Hódmezővásárhelyen tanultam népi-fazekas korongozni, a mestereim mozdulatait tovább viszem, és igaz már egy elektromos japán korongon, de a mai napig én is korongozok” – meséli Tünde, aki az alapanyagait Nyugat-Európából szerzi be. Meg is magyarázza miért nem itthonról. „Vannak alacsonytűzű és magastűzű agyagok. A Kárpát-medencében bányászható vörös agyag, amit a népi kerámiában is használnak, az maximum csak 950 fokig égethető és porózus marad, ettől könnyen törik, megpattan. Ezért német, spanyol, illetve francia magastűzű agyagokat használok, amelyek 1300 fokig égethetőek, tömörek, jól viselik a mosogatógépet is, és egészségre káros összetevőket sem tartalmaznak” – mondja.
“Amiben boldogok vagyunk, abban próbáljunk sikeresek lenni”
Tünde szegedi születésű, családjában nem volt hagyománya a művészi pályának, de a vállalkozói létnek sem. Az egész karrierje egy gyerekkori hobbiból indult. „8-9 éves lehettem, amikor az általános iskolában a szüleim beírattak egy kerámiaszakkörbe, ami olyan meghatározó élmény volt, hogy kristálytisztán éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni” – meséli. Utána művészeti szakközépiskolába jelentkezett, majd az érettségi után felvették a MOMÉ-ra. „Mindvégig azt éreztem, hogy érzem az anyagot, ez az én utam. Annyira biztos voltam ebben, hogy nem is láttam más perspektívát. Noha nem volt senki hasonló pályán a családban, a szüleim nagyon támogatóak voltak. Azt vallották, hogy amit igazán szeretünk, amiben boldogok vagyunk, abban próbáljunk sikeresek lenni” – teszi hozzá.
„Belenőttem a vállalkozásomba”
A keramikusnak a funkcionális tárgyai mellett van egy autonóm képzőművészeti iránya is, ami már az egyetemi évei alatt is jelen volt a munkásságában. A nonfiguratív szobrait időről időre önálló kiállításokon is bemutatja, és örül annak, hogy tárgyai már több magángyűjteményben is helyet kaptak. „Van egy ilyen vágy bennem, hogy egy évben legalább egyszer néhány hétig csak erre koncentráljak” – mondja. Ehhez persze jó időbeosztás és optimalizáció kell, ami Tündének sem ment egyből. „Katás egyéni vállalkozó vagyok, és az elején a legnagyobb kihívás az volt, hogy nem volt üzleti tervem. Ami jött, arra reagáltam, és utólag kellett számolni, hogy ez jó döntés vagy nem. De ez szépen kialakult idővel, és amiben már sokkal jobb vagyok, az a határidő és a tudatosság. Sémákat nem tudok mondani, mert minden megrendelés egyedi, de már van egy jól megfogható tervezési menetem, amiből ki tudom kalkulálni, hogy mi mennyi idő és költség. Ráadásul egyre több mindenbe beletanulok, egyedül a szerződéskötésben kell még az ügyvéd segítsége. Például már a könyvelés is jól megy, a matek is. A közösségi médiás fotókat, videókat eddig is én készítettem, tettem fel. Belenőttem a vállalkozásomba. Tünde két kisgyerek édesanyjaként úgy érzi, hogy anyasággal is sokat tanult a jó vállalkozásról. „Lehet, hogy anyukaként nem tudok (és már nem is szeretnék) annyit dolgozni, mint egy egyedülálló, de az, hogy lettek kereteim, megtanított egy sokkal hatékonyabb munkavégzésre” – mondja.
„Ha ez csak egyedül működik, akkor egyedül csinálom”
A gasztrovonal ma is még annyira dübörög, hogy ott folyamatosak a megrendelései. A coviddal az éttermek részéről volt egy kis leállás, de akkor a magánemberekben is felmerült, hogy szeretnék szép tányérokkal körülvenni magukat, és Tündénél túlsúlyba kerültek a magánmegrendelések. Mostanában kezd újra az éttermek felé billenni a mérleg. Egy ponton túl viszont a Tünde kapacitása véges. „Ha meghoznám azt a döntést, hogy több tárgyat szeretnék, mint most, akkor biztos, hogy meghoznám azt a kompromisszumot is, hogy valaki csinálja ezt a részét, valaki azt a részét a kerámiázásnak. De én nem szeretnék egy ilyen döntést meghozni, nem szeretnék egy manufaktúrát, amiben én pusztán egy vállalkozó vagyok. Az elejétől a végéig szeretem a munkámat, és jelenleg nincs olyan szakasz, amit szívesen átadnék. Korábban már próbáltam asszisztenseket bevonni, meg voltak olyan pontok, ahol lehetett volna nagyobbnak lenni, de az egyszerűen minőségi romláshoz vezetett. Így meghoztam azt a döntést, hogy nekem a minőség és az egyedi személyes megszólítás a legfontosabb. Ha ez csak egyedül működik, akkor egyedül csinálom”. Tünde műhelyének a 22. kerületi Art Quarter Budapest ad otthont, de nem sokáig. Tavasszal már a Wekerletelepen folytatja, ott alakít ki egy saját műhelyt, ahol majd időszakos vásároknak, workshopoknak is lesz elég hely. „Nagyon izgatott vagyok, úgy érzem, hogy ezzel az új hellyel végre megérkeztem”.
A szülei és a férje támogatásán kívül Tünde úgy látja, hogy az is nagyon megtámogatja a vállalkozását, hogy jelen van az Instán és a Facebookon. „Látják a sztorikat, látják, hogy történik valami. Tényleg úgy van, ha valaki ott nincs, az nem létezik” – meséli, még úgy is, ha őt nagyrészt ajánlással találják meg. „Nem mondom, hogy nem hiszek a webshopban, továbbértékesítésben, csak nem erre álltam rá. Azt a rést töltöm be, ahol azt keresik, hogy egyedi, ne bárhol, bármikor elérhető tányérjaik legyenek. Ha ehhez várni kell, akkor tudnak várni” – mondja. Tünde még büszke arra, hogy egyike azoknak az alkotóknak, aki képviseli Magyarországot a Homo Faber Guide válogatott európai kézműves mesterei között. A Michelangelo Foundation egész Európából gyűjti azokat az alkotókat, akiknek a kézművességben és mesterségbeli tudásában rejlő értékeikre érdemes odafigyelni.
Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
