Megbántam volna, ha nem megyek el! – Tettrekész díjas vállalkozók a Cápák között című műsorról

Digitális tettrekész díj

Sok vállalkozó álma, hogy feketeöves pénzügyi befektetők előtt mutathassa meg magát. A Cápák között műsor Telekom Tettrekész-díjas vállalkozói beszéltek a tapasztalataikról, de számos tanácsot is adtak nekünk arra, hogy mit tegyünk, ha pénzügyi gurukkal akarunk sikeresen tárgyalni.

Sokszor egyszerűen nem elég, ha van egy jó ötletünk, egy remek projekttervünk, amit persze szívvel-lélekkel viszünk előre. Legtöbbször a fejlődéshez, de akár a talpon maradáshoz is tőkére, pénzügyi befektetésre van szükség. A Cápák között című üzleti reality magyar változata éppen azt szolgálta, hogy az igazán ambiciózus vállalkozók megmutathassák magukat milliárdos és sokat látott befektetők előtt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Cápák közé merészkedő Telekom Tettrekész-díjas vállalkozói milyen tapasztalatokat szereztek, milyen tudásra tettek szert. És persze hasznos tanácsokat is adtak azoknak, akik megmérettetnék magukat.

Új élmények és szemléletmód
„Nem voltak elvárásaim a műsorral kapcsolatban, inkább olyan lehetőségként tekintettem rá, ami segíthet pontosan kijelölni a vállalkozásom számára legmegfelelőbb irányt” – árulta el nekünk Böröcz Zsófia gasztromentor. A N’iceroll megálmodója szerint óriási lehetőséget jelent egy vállalkozó számára, ha a Cápákhoz hasonló kaliberű üzletemberek előtt mutathatja meg a saját üzleti elképzeléseit. Akinek van egy jó üzleti koncepciója, ne hagyja ki a lehetőséget, az itt szerzett tapasztalatok és főleg visszajelzések nagyon értékesek – emelte ki a vállalkozó.

Az Evolvens alapítója konkrét céllal állt a Cápák elé: szerette volna igazi profik véleményét hallani arról, hogy vajon az egyedi karóragyártó projektje életképes-e. „Noha befektetést nem kaptam, megerősítettek abban, hogy az Evolvens-t vinni kell tovább” – tette hozzá Mezei István, aki szerint nagyon jó döntés volt, hogy megmérettette magát egy ilyen környezetben is. Elvárások nélkül, de azzal a tudattal állt a Cápák elé, hogy ha nem teszi meg, biztosan megbánja. Egy másik célja pedig az volt, hogy az Evolvens számára ne csupán pénzügyi befektetőt, hanem is partnert találjon. A partnerség több rétegű kapcsolat, így nem biztos, hogy egy karórás projekhez az IT vagy a gasztronómia területéről érkező befektetőkkel érdemes belekezdeni a közös munkába. „Ezt egyébként a Cápák is megerősítették, s mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy egy ilyen közös együttműködés során a pénzügyek mindössze tíz-húsz százalékot képviselnek, a többi már az emberi rész” – árnyalja a képet István.

„Minimális elvárásokkal tekintettem a műsorra, hiszen a koncepciót ismertük, így azt kaptam, amit vártam, tehát egy új üzleti szemlélettel és óriási élménnyel gazdagodtam” – mondta Kindl Gábor többszörös magyar bajnok triatlonista és Ironman, a húszmillió forintos befektetéshez jutó Enduraid frissítéstervező alkalmazás alapítója.

Mindent ugyanúgy, vagy egy picit másképpen?
Gábor persze elárulta, hogy azért ma már másképpen állna a Cápák elé, tehát sokkal több energiát fektetne az adott piac működésének megismerésébe, mélyebben felderítené a versenytársak mozgatórúgóit. De éppen ilyen fontosnak nevezte az elképzelések számokban való megjelenítését is, hiszen a befektetők a számok nyelvén értenek. Az egyébként sok projektet futtató Mezei István viszont alapvetően változtatna a korábbi recepten, mert „ha most kellene kiállnom a Cápák elé, nem biztos, hogy a legféltettebb kincsem vinném magammal”. Emellett jobban megfogalmazná a befektetéssel, a közös munkával kapcsolatos igényeit, elképeléseit is. „Nagyon át kell gondolnunk, hogy valójában mit szeretnénk”. A Cápák esetében olyan profikról van szó, akik a befektetői-kockázati oldalról tekintenek egy-egy vállalkozásra, míg annak megálmodója hajlamos arra egyfajta szerelemprojektként tekinteni, ami viszont elfedi annak hibáit, a benne rejlő kockázatokat. Az Evolvens-alapító szerint egy befektetést kereső vállalkozónak nagyon nyitottnak kell lenne a visszajelzésekre és meglátásokra.

Segített üzleti szemmel ránézni a szerelemprojektre
Zsófia is azt erősítette meg, hogy az üzleti showműsor nagyon sokat segít abban, hogy egy vállalkozó képes legyen üzleti szempontból is ránézni a szerelemprojektjére.

Mindez segít abban, hogy az ember elfogadja: az ötletnek, esetleg már működő biznisznek lehetnek hibái. A gasztromentor alapvetően nem változtatna semmit a szereplésével kapcsolatban, ám éppen a műsor hatására nagyon komoly felismerést tett. „Sokat fejlődött az üzleti gondolkodásmódom ebben az időszakban, de még tovább kell fejlődnöm”.  A felkészülés során alaposan át kellett gondolnia, hogy mire mekkora befektetést kér és merre vinné a N’cerollt. A műsor sokat segített számára abban, hogy átgondolja a vállalkozás koncepcióját annak érdekében, hogy az egy racionális talajon álló és valós növekedéssel bíró vállalkozás legyen. István számára az egyik legnagyobb tanulság az, hogy amikor valaki pénzügyi befektetőt keres, akkor hagyni kell felnőni és egy picit el kell engedni a projekt kezét. Aki nem képes erre, ne próbáljon pénzügyi befektetővel együtt dolgozni, mert együtt nem lesznek sikeresek.

Felpörgő biznisz, nemzetközi megjelenés
A Cápákkal való találkozás egyébként nem hagyta érintetlenül a szereplők vállalkozását. Zsófia szerint a műsornak óriási marketingereje volt, a N’iceroll számára nagyon sok visszatérő vendéget, szélesedő vendégkört hozott. István elmondása szerint ugyan ezerszeresére nőtt akkoriban a weboldaluk látogatottsága, de komoly hatással nem volt a műsor a vállalkozására. „A szereplést egy állomásnak tekintettem a vállalkozói utamon” – mondta a vállalkozó. Az Enduraid esetében rövid távon megugrott a letöltések száma, de ami fontosabb, hogy a befektetők által hozott nemzetközi szemlélet által a vállalkozás bekerült egy globális koordináta rendszerbe. Gábor üzleti kapcsolatrendszere is bővült. Az alapító immár globális szemléletmóddal tekint az általuk fejlesztett applikációra. „Globális versenyben kell helyt állnunk a virtuális termékünkkel, aminek speciális üzletmenete s még speciálisabb marketingje van” – hívja föl a figyelmet Gábor. Ezen a területen kaptak új tudást, egy a korábbiaktól eltérő szemléletet, hiszen nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Amit még megtanult: a piac megkívánja a folyamatos fejlődést.

Hasznos tanácsok azoknak, akik Cápák közé merészkednek

  • Legyél nyitott a meglátásokra és a visszajelzésekre: az elfogulatlan meglátások segítenek feltárni nem csak az erősségeket, hanem a gyengeségeket is
  • Mindig gondolkozz az üzletről két-három lépéssel előre: alapvető fontosságú tudnod, hogy merre tartasz és milyen lépéseket kell megtenned
  • Ismerd meg a lehető legjobban a piacot és a versenytársaid: ha nem ismered a téged körülvevő környezetet, légüres térben mozogsz, nem tudsz fejlődni és akár végzetes meglepetések is érhetnek
  • Gondold át, hogy a legmegfelelőbb projekted viszed-e a Cápák elé: mérlegeld az erősségeket és a gyengeségeket, a projekt megvalósulásának reális esélyeit
  • Gyakorold a speech-et tükör, családtagok és ismerősök előtt: igazi fejlődés csak úgy érhető el, ha megmutatjuk magunkat és nyitottak vagyunk a visszajelzésekre
  • Építsd föl a prezentációd, gyakorolj: nem elég jónak lenni, annak is kell látszani
  • Ne feledkezz meg a számokról: fontos a vízió és a küldetéstudat, de a pénzügyi befektetők alapvetően a számok nyelvén értenek
  • Mutasd meg a projekted olyan embereknek is, akik nem ismerik az adott területet: fontos, hogy a lehető legtöbben megértsék a céljaidat és sok elfogulatlan meglátást gyűjts össze
  • Zárd ki az irracionális elképzeléseket, gondolkozz reális befektetésekről: szinte mindenki szereti a viccet és a fantasy is népszerű, de az üzletben a realitás és a számok, illetve a megtérülés nyelvén érdemes beszélni
  • Távolodj el érzelmileg a vállalkozásodtól és tekints rá befektetői szemmel: az érzelmi kötödés nem engedi felszínre jönni a hibákat és megnehezíti a jó döntések meghozatalát

A Cápák között új évada április 27-től, hétfőnként, 21 órától látható az RTL Klub műsorán. Az ország egyetlen üzleti showműsorában elismert, hazai befektetők saját pénzükkel szállnak be a vállalkozásokba. A Cápák közöttben betekintést nyerhetsz a business kötések világába és megismerheted a Cápák vadászmódszereit! A műsor internetes elérhetőségei, ahol további információkat találsz: facebook.com/capakkozott, instargram.com/capakkozottrtl, rtl.hu/capakkozott

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!