Válaszd ki, hogy milyen területen szeretnél fejlődni!

Lehet más az animáció – Egy márka sikeres újragondolásának története

Mostani történetünk hősének vállalkozása sok sorstársához hasonlóan megszenvedte a járványt. Lőrincz Veronika azonban akkor sem tétlenkedett, amikor nem volt igény az animációs szolgáltatásokra, hanem előretekintett. A kényszerű pihenő alatt, némi segítséggel kitalálta cége új brandjét és a megvalósításába is belevágott.

2021. október 25.11 perc olvasási idő

Szakmájából adódóan imádja a turizmus és a rendezvényszervezés világát, miközben a sporttól sem tud elszakadni, és nem az a típus, aki egyszerre csak egy dolgot csinál – Lőrincz Veronika már karrierje első éveiben különböző munkahelyeken szerzett számos különféle tapasztalatot. Mindezeket egyszerre hasznosíthatta, amikor egy budapesti sportközpont vezetőjeként családi programok szervezésébe fogott. „Szerettünk volna egy különleges, családias hangulatú sportközpontot megalkotni, ahova nem csak a mozgásért, hanem a társaságért is járnak a vendégek. Ehhez magunk találtuk ki a programokat, edzőtáborokat, kirándulásokat és családi napokat is szerveztünk. Az egyik különleges és döntő pillanat az volt, amikor egy külföldi edzőtábor alkalmával egy vidám hangulatú tengeri aquafitness órát tartottunk. Az alig kéttucatnyi vendégünkhöz a foglalkozás végére közel száz ember csatlakozott a vízben. Akkor éreztem meg, hogy erre van igény és ebből valami komolyabbat is ki lehet hozni”, emlékszik vissza arra, honnan jött az animációs vállalkozás, a Club Aloha ötlete.

Az ötlet önmagában persze még nem elég, és minden korábbi tapasztalata ellenére Veronika úgy érezte, van még mit tanulnia erről a szakmáról. Dolgozott hát animátorként külföldön és Magyarországon, mint mondja, „megnézni belülről ezt a világot, és kitapasztalni, mi hasznosítható és mi nem”. Az alapos felkészülés nem volt hiábavaló. 2014-ben egy fiatal vállalkozóknak meghirdetett versenyen 1500 ötletből az övé a hatodik helyen végzett, amivel elnyerte a vállalkozás elindításához szükséges kezdőtőkét.

Az első év az építkezéssel, az üzleti partnerek megkeresésével és meggyőzésével telt: szállodákkal, fürdőkkel vette fel a kapcsolatot és ajánlotta fel a szolgáltatást. A koncepció az, hogy az egyes turisztikai szolgáltatók, szállodák, fürdők, élményfürdők ne maguk keressenek animátorokat, hanem bízzák azt külső vállalkozásra.  Így egy szakértő animációs cég gondoskodik arról, hogy az adott helyszínen minőségi gyermek – és családi programok valósuljanak meg. „A teljes folyamatot átvállaljuk, beleértve a programok összeállítását, az animátorok kiválasztását, tréningjét és folyamatos koordinálását. Ehhez kezdetben mindössze néhány főből állt a csapat, ma már több mint 50 animátorral dolgozunk az ország számos pontján”, mondja Veronika.

A Club Alohának kedvezett, hogy a minőséget fontosnak tartó szállodák, élményfürdők felismerték, hogy a nívós szolgáltatások körébe a minőségi animációs programok is beletartoznak. „Egy jól összerakott animációval nagy arányban tölthető meg egy szálloda a visszatérő vendégekkel. Ha a gyermek jó érzi magát, akkor a szülő is örül és az egész család visszatér a szállodába.” A visszatérő vendégek ugyanakkor elvárják, hogy szezonról-szezonra más tematikával, újdonságokkal kápráztassák el őket. „A munka egyik legnagyobb nehézsége, de egyben szépsége is, hogy folyamatosan meg kell újulnunk. Mindig vannak újdonságok, amikért a gyerekek rajonganak, és ezeket be kell építeni a programokba. Ha egy partnernél több éve dolgozunk, soha nem ugyanazt a csomagot adjuk, mindenképpen változtatunk a tematikán, a jelmezeken illetve az egyes programelemeken is”, mesél szakmai ars poeticájáról Lőrincz Veronika.

Igazán sikeres pedig akkor lehet az animációs szolgáltatás, ha nem önmagában álló, elkülönülő szolgáltatás, hanem figyelembe veszi a megcélzott ügyfélkört, tematikájával, programjaival, üzeneteivel pedig szorosan kapcsolódik az partnerek marketing céljaihoz, és azokat egészíti ki a saját módszereivel. Veronika szerint akkor lesz sikeres egy együttműködés, ha a partner meg tudja fogalmazni az üzeneteket, célokat, ők pedig úgy ágyazzák be ezeket az animációs programba, hogy hozzájáruljanak a célok eléréséhez, miközben felhőtlen kikapcsolódást kínálnak minden korosztálynak.

A vírusjárvány a Club Aloha lehetőségeit is beszűkítette. Mint sokan mások, Veronikáék is megpróbálták áttenni az online térbe a foglalkozásokat.

 „Az animáció lényegét éppen a személyes találkozások és a közös élmények adják, ennek töredéke sem adható át az online térben, így éreztük, hogy ez nem működőképes.”

Arra gondoltam, hogy kihasználom a felszabaduló időmet, és felkészülök a Covid utáni időkre. Abban biztos voltam, hogy előbb-utóbb újra lesz lehetőség és igény az animációs programokra, de az is jól látszott, hogy változik a világ, változnak az igények, a minőség sokkal inkább előtérbe kerül, erre pedig nekünk is reagálnunk kell. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyennek is szeretném látni a Club Alohát. Tudtam, hogy olyan vállalkozást szeretnék, amelyik értékes üzenettel bír, és saját, semmi mással össze nem téveszthető, egyből felismerhető egyedi karaktere van. Ehhez pedig teljes megújulásra van szükség. Innen indult a gondolat, hogy építsük fel az alapoktól újra a brandet.”

Az új arculat központi gondolata a „közös családi élmény” volt. Veronika azt az üzenetet szerette volna sugallni, hogy az animációs programoknak nem feltétlenül az a lényege, hogy amíg a gyermek játszik addig a szülők nyugodtan kávézhatnak/szaunázhatnak/olvashatnak. „Akkor valósítottunk meg igazán az animációt, ha jön a nagymama és kér egy ugyanolyan csillámtetkót, mint az unokája, vagy ha az apuka beáll a minidiszkó közepére szólót táncolni. Amikor az animátor személye és a programok nyújtotta élmény miatt a gyermek ide szeretne visszajönni”, mondja. Bár a brand megújításának gondolata már megszületett, a konkrét megvalósítással, az új logó és szlogen kitalálásával kapcsolatban Veronika  segítséget kért – ekkor kereste meg Bódis Gábort, a Hungary NEXT vezetőjét, a Figure It Out program kitalálóját, aki egynapos tréninget szervezett a Club Aloha csapatának

A workshop végül egy fantasztikus hangulatú és várakozáson felül eredményes brainstorminggá alakult. „Nem mi mondtuk meg nekik, hogy mi a jó recept, inkább kérdésekkel bombáztuk őket. Mit jelent számodra az animátor fogalma? Mitől lesz jó egy foglalkozás? Mi volt a legszebb emléked egy gyerekkel? És egy szülővel?”, emlékszik vissza erre az alkalomra Bódis Gábor. Hasonlóan jó emlékei vannak Veronikának is. „Mindenkiből áradtak az ötletek, olyanok, amelyeket én egymagam aligha találtam volna ki. Csak tettük bele a kulcsszavakat, az ötleteket, az elképzeléseket, és a végére összeállt az új arculat. Úgy éreztem, egy nap alatt tíz évet léptünk előre”, mondja.

A csapat és annak egysége kulcsszerepet játszott a jó megoldás megtalálásában, és Veronika nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a közösség a járvány okozta kényszerű leállás idején se essen szét. Folyamatosan tartották egymással a kapcsolatot mind személyesen, mind online, és mindenki lelkesen várta a megújulást és az újrakezdést. Ahogy Veronika fogalmaz, csak olyan arculatot és üzenetet érdemes kitalálni, amellyel az animátorok is tudnak azonosulni, amit szívvel-lélekkel tudnak képviselni, hiszen általuk ölt testet és kel életre minden papírra vetett elképzelése.

Az új szlogen a „Mókás Moccanás, Millió Megoldás” lett. A móka és a moccanás fogalma a közös ötletelés alatt sokszor és sokaktól előjött, mondván, a programok lényegét a móka, a nevetés, a közös mozgás adja. A szlogen második fele pedig arra utal, hogy a Club Aloha nem egyetlen standard programcsomagot kínál mindenkinek, hanem egyedi megoldásokat dolgoz ki minden partnere részére. Lehet a szálloda kicsi vagy nagy, lehet benne óriási játszóház vagy csak egy kis gyereksarok, lehet a helyszín hatalmas élményfürdő vagy kisebb strand, mindenki számára van olyan megoldásuk, amely valódi élményt kínál kicsiknek és nagyoknak.

Átalakult a logó is, amely sokkal színesebb, vidámabb és élőbb lett a korábbinál. Öt színes, mosolygó vízcsepp/kavics, körben elhelyezve, mint a virágok szirmai. A figurák mindegyike egyedi mosolyt kapott és más-más színűek – ezek a színek a Club Aloha szlogenjében is feltűnnek. A logó is Bódis Gábor és a Hungary NEXT segítségével született: a szervezet grafikusa számos különféle tervezet küldött át. A „döntőbe jutott” tervek közül fókuszcsoportos felméréssel választották ki a végső nyertest: ötven óvodást és kisiskolást kérdeztek meg arról, hogy nekik melyik tetszik a legjobban, és ők egyértelműen ezt a verziót tartották a legaranyosabbnak.

Az arculatváltással egybekötött megújulás persze nem ért véget az új szlogen és a logó kitalálásával, ezeket végig kell vezetni a teljes kommunikációs stratégián és a szakmai programon egyaránt. Az elsődleges kommunikációs felületként szolgáló Facebook-oldalon és az Instagramon már megjelent a logó és a szlogen, de a weboldal teljes, szerkezeti és arculati áttervezés előtt áll, így ott csak később lesznek láthatóak. Az animátorok pólóján is megjelent már az öt mosolygó fejecske.

A következő nagy lépés a brandet jelképező figura kitalálása lesz, amely fizikai formában is megtestesíti mindazt, amit a Club Aloha jelent. Ahogy Veronika mondja: „A részleteket még nem árulhatom el, de egy olyan egyedi és szerethető figurát szeretnénk megalkotni, ami felhívja a figyelmet, részt vesz a programokban, játszik, mesél  és a gyerekek legjobb barátja lesz. Így az általunk kínált animációs programok élménye és a Club Aloha brandje „beég” majd  gyermekek és a felnőttek emlékezetébe”.

Folyamatosan zajlik a szakmai program megújítása is. Sorba vették, és ha kellett, átdolgozták az egyes programelemeket aszerint, hogy milyen jellegű csomagba illeszthetők be a legjobban. Az a cél, hogy élménydús módon lefoglalják a gyereket, amíg a szülő szakít magára egy kis időt? Vagy éppen az a fontos, hogy a gyerekek és felnőttek közösen vegyenek részt a játékokban? Esetleg kimondottan a felnőtteknek szól, hogy egy-két órára ők is újra gyereknek érezhessék magukat? Az így összeállított programelemekből már bármilyen igényre, helyszínre, költségvetésre, vendégszámra könnyen össze tudnak állítani programokat – összhangban a „millió megoldás” üzenettel. „Ezen a téren is bőven van még tennivalónk, mert mindenképpen el akarunk szakadni a bevált, máshol már megszokott megoldásoktól. Olyan programokkal szeretnénk előrukkolni, amelyekkel a gyerekek otthon biztosan nem találkoznak, amelyekben megjelenik majd a Club Aloha brandje és sztorija is, és amelyek a Club Alohát ezáltal is megkülönböztetik a többi hasonló szolgáltatótól”, mondja Veronika.

A⁣ kommunikáció a szokásosnál is több kihívást rejt a vállalkozás számára, például már a célpont meghatározásánál. A szolgáltatás megrendeléséhez a szállodák, fürdők igazgatóját, értékesítési vagy marketingvezetőjét kell meggyőzni. Az animátorok viszont nem velük fognak találkozni, hanem az ügyfelek vendégeivel. A Facebook- és Instagram-kommunikáció elsősorban nekik szól, a fő cél pedig a programok hangulatának, az örömteli érzésnek az átadása.

A potenciális megrendelőkkel Lőrincz Veronika most személyesen foglalkozik, de a későbbiekben az ilyen üzleti irányú kommunikációban is nagy szerepet szánnak a Facebooknak és Instagramnak. Amint összeálltak az új programcsomagok, azok is megjelennek a kommunikációban, a Facebook- és Instagram tartalom pedig vegyesen fog szólni a vendégeknek és a szolgáltatások megrendelőinek némiképp más tartalommal.

„Egyébként meggyőződésem, hogy a kétféle tartalom csak erősíti egymást. Ha egy szálloda vagy élményfürdő vezetője megnézi a Facebook-oldalunkat, a képekből és videókból látni fogja, mit is értünk mi animációs programok alatt, milyen sokan vesznek részt a programokon, mennyire jól érzik magukat a vendégek, és eldöntheti magában, hogy „igen, nekünk is erre van szükségünk”. Azt az üzenetet szeretnénk átadni, hogy tőlünk mindenki pontosan azt kaphatja meg, ami leginkább alkalmazkodik az adottságaihoz, igényeihez, vendégköréhez”, foglalja össze a kommunikációs stratégia lényegét Veronika.

A nagyívű tervek persze mit sem érnek, ha nem tudják őket a gyakorlatba átültetni. A Club Aloha még a tavaszi lezárások idején elkezdte a felkészülést az akkor még csak remélt, de azóta már megvalósult nyitásra, és folyamatosan toborozta és képezte az új animátorokat. Az új programok kidolgozása mellett fontos feladat volt a zökkenőmentes működés háttér infrastruktúrájának megteremtése. Hiába szerez a vállalkozás új ügyfeleket, ha oda nem tud animátorokat küldeni és nem áll rendelkezésre a szükséges felszerelés. Kell egy olajozottan működő rendszer, amelyben gondoskodni lehet az új animátorok felvételéről, képzéséről, a munkaszervezésről (beleértve az esetleges helyettesítéseket), a programok összeállításáról és lebonyolításáról. „Csak akkor tudunk érdemben növekedni, ha bármikor képesek vagyunk kiszolgálni az új igényeket és reagálni a váratlan helyzetekre. A Covid utáni újranyitásban felértékelődött a minőségi animációs szolgáltatás, ez pedig olyan előnyt jelent számunkra, amit mindenképpen ki kell használnunk”, teszi hozzá Lőrincz Veronika.

A jövő egyik érdekes kihívása lesz a saját brand építésének összehangolása az ügyfelek brandjének erősítésével. „Hosszabb távon szeretnénk elérni, hogy a brandünk összeforrjon a gyerekbarát szolgáltatásokkal és a minőségi, testreszabott animációs programokkal. Célunk, hogy a Club Aloha név hallatán leendő partnereink rögtön tudják, hogy minőségi, változatos, testre szabott szolgáltatásokra számíthatnak. Mi több, egy közös marketinggel egymás brandjét is erősíteni tudjuk”, foglalja össze a brandjükkel kapcsolatos elképzeléseiket Lőrincz Veronika.

Mit tanulhatsz meg a Club Alohától?

  • A kényszerpihenőket használd ki vállalkozásfejlesztésre!
  • Válság idején különösen vigyázz a csapatodra!
  • Találd ki az üzenetet, ami köré a brandet felépítheted!
  • Csak olyan brandben gondolkodj, amellyel te is és a csapat is tud azonosulni!

FigureIt Out

Városok, régiók, térségek vagy akár egyes attrakciók részére kínál új generációs turizmusmarketinget a Hungary NEXT. A marketingstratégia kialakítása során különös figyelmet fordítunk a márka vizuális megjelenésére, az azonnal felismerhető figurák és egyéb elemek kitalálására, mondja Bódis Gábor, a Hungary NEXT alapítója.

Ez adta az ötletet a FigureIt Out társadalmi felelősségvállalási program elindítására. A Magyar Telekommal együttműködve  idén négy olyan személyt mutatnak be a Helló Biznisz hasábjain, akik önmagukban is figyelemre méltó figurák, sajátos sztorival és érdekes tartalommal bírnak, így üde színfoltot jelentenek a szélesebb értelemben vett turizmusban. Ötleteik eredetiek, ügyesen támaszkodnak a belső erőforrásokra és lehetőségekre. Módszereik egyedi karaktert alkalmaznak, ezáltal személyesebbé és jelentésben gazdagabbá teszik a marketinget.

szerző:Schopp Attila