Kibeszéltük 2020-at: beérett a kísérletezés íze – Hello Biznisz meetup beszámoló

A folyamatos kísérletezgetés és útkeresés beépült a mindennapokba – ebben látják az idei, minden tekintetben emlékezetes év egyik legfőbb tanulságát azok a kisvállalkozások, amelyek sikeresen birkóztak meg a felfordulással – derült ki a novemberi Hello Biznisz meetupon.

Rendszeresen tart meetupokat a Hello Biznisz Klub, de a novemberi volt az első, amelyet online rendeztek meg. Ahogy a járványnak, ennek is megvolt a kényszerűségből fakadó előnye – így például Barcelona mellől is bejelentkezhetett az egyik előadó, hogy a többiekkel átbeszélje, hogyan élték túl a járvány első (és második) hullámát, milyen intézkedéseket hoztak, milyen tapasztalatokat szereztek és ebből mit tudnak átvinni 2021-be, a remélhetőleg már COVID-utáni üzleti életbe.

Folyamatos kísérletezgetés

A túlélési stratégiák természetesen nagymértékben különböznek, de abban mégis hasonlóak voltak, hogy senki nem várt a sült galambra. A Mártogatós például alapvetően vállalati cateringgel foglalkozott a járvány előtt, mondta Prauda Gergő, a vállalkozás alapítója és vezetője. A karantén elrendelésével ez a piac egyik pillanatról a másikra bezárult. „Elővettük a szekrényből a pecabotjainkat és bedobtuk az összes létező csalit, és figyeltük, hogy mire harapnak és mire nem. Kiderült, hogy az egy-két működő ötletünkre jut négy-öt hamvába holt elképzelés. Kézenfekvőnek látszott, hogy vágjunk bele a kiszállításba, ha már a helyszíni szolgáltatás nem működik. Na, ez villámgyorsan elvérzett, de volt helyette más, amivel folytatni lehetett a működést”, osztotta meg tapasztalatait Gergő.

Máshol már készen, csak éppen félig alvó állapotban várta a kiugrási lehetőséget a megoldás. Lengyel Balázs esküvő- és koncertfotózással foglalkozott alapvetően – ezek is nullára redukálódtak tavasszal. Szerencsére neki van egy másik, több éve indított vállalkozása, amely bemutatásra szánt ingatlanokhoz készít 3D virtuális túrákat. „Ez nem igazán pörgött eddig, de amikor bejelentették a lezárásokat, hirtelen elkezdtek jönni, akikre éveken keresztül vártam. Néhány cég, amelyek korábban élből elhajtottak, most az elsők között hívtak, mert rájöttek, hogy igenis szükségük van erre a megoldásra. A virtuális 3D túra tudja kompenzálni azt a kiesést, amit a fotózások, a rendezvényfotózás és a koncertek elmaradása okozott.”.

A Barcelonából coaching vállalkozást működtető Bruckner Zoltán (aki mellesleg folyami és tengeri vízitúrákat is szervez) is úgy látja, hogy a tavasszal kényszerből elkezdett kísérletezgetés, az új üzletágak, üzleti modellek kipróbálása immár nem egyszeri alkalom, hanem mostanra részévé vált a normál működésnek. Gergőékhez hasonlóan egy csomó vállalat állt neki pecázni, párhuzamosan egyszerre több dolgot kipróbálni. „Már nem is nagyon beszélünk innovációról, a próbálkozás, az újítás a működés egyik fő mozgatórugója lett. Döbbenetes az agilitás, amit számtalan helyen látok”, fogalmazott.

A türelem ügyfelet terem

Arra minden megszólaló felhívta a figyelmet, hogy bármivel is próbálkozik az ember (vállalkozás), türelemmel kell lennie. Gergő most már maga is elismeri, hogy türelmesebbnek kellett volna lennie. „Semmit nem jelent, ha valami nem kezd el azonnal működni. Igazából most kezd beérni a munka, amit március és május között beletoltunk a vállalkozásba.”

Még türelmesebbnek kellett lennie Balázsnak, aki vagy négy éve kínálja a virtuális 3D túrákat, de Magyarországon jórészt ismeretlen volt a technológia. Próbálkozott ő is sok mindennel, keresőoptimalizálással, kulcsszavakkal, egyéb marketingeszközökkel, de nem akart igazán beindulni a dolog – egészen a pandémiáig. Mint mondja, próbálkozni muszáj, de van, amikor egyszerűen ki kell várni, amíg a piac is megérik egy adott technológiára, szolgáltatásra – a legnagyobb magyar ingatlanos portálon például csak most április óta van lehetősége az üzleti felhasználóknak, hogy belinkeljék a hirdetésekbe a virtuális túrákat.

A többi hozzászóló is megerősítette, hogy nem szabad azonnali eredményeket várni. „Ma a legtöbb ember úgy vág bele a vállalkozásba, hogy beletesz valamennyit, és azt szeretné, ha két hét múlva már pénzt hozna vissza. Ez nem így működik, de nem szabad feladni az első kudarcoknál. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a kudarc nem probléma, hanem a tanulási folyamat része”, fogalmazott a meetup egyik hallgatója, Pellek Krisztián.

Az átállás fejben dől el

Balázs példája is mutatja, hogy egy vállalkozás újításainak sikere függ egyrészt attól, hogy a szolgáltató mennyire képes változni, másrészt pedig az ügyfelek hozzáállásától, nyitottságától is, vagyis, hogy mennyire hajlandóak felkarolni az új megoldásokat. Az utóbbi terén meglehetősen eltérő tapasztalatai voltak a megszólalóknak. Némelyek igazolták azt a mostanában közkeletű mondást, hogy sok vállalkozás pár hét vagy hónap alatt akár éveket ugrott előre a digitális technológiák alkalmazásában (mint az ingatlanosok Balázs esetében). Heiszler Ákos, a vendéglátásra és turisztikára szakosodott Urban Communications marketingügynökség tulajdonosa és vezetője azt találta, hogy ügyfélkörében bőven vannak olyanok is, akik a mostani hullámvölgyet arra használják fel, hogy kitalálják a jövőt. Ákos szerint a járvány utáni időszakban ismét felértékelődik a személyes találkozás, többet fogunk eljárni otthonról és újra megtanuljuk értékelni az utazás lehetőségét. Aki pedig előre felkészül erre, az nyertese lehet majd az új világnak.

Mások viszont korántsem voltak ennyire rugalmasak. Egy másik meetup résztvevő, a leginkább könyveléssel foglalkozó Anikó arra számított, hogy a járvány hatására az ő ügyfélkörében is terjedni kezd a digitális és automatikus iratkezelés, az e-számlázás, ám ebben csalódnia kellett. Mi több, volt aki szinte sértésnek vette, amikor megkérték, hogy szkennelve küldje be a számlákat, ahelyett, hogy személyesen vinné be. „Hiába szeretnék én papírmentes irodát létrehozni, ha az ügyfelek nem nyitottak rá”, mondta.

Az IT vezető Laczkó Kata viszont arra is sok példát látott, amikor a szolgáltató tétlenkedett. Az új megoldások felkarolása a legtöbb esetben nem a technológián múlott a dolog, hanem a vezető gondolkodásán. Amit sok helyen láttunk, az igazából nem digitális átállás volt, hanem a korábbi hozzáállás módosulása. „A jó vezetők el tudták engedni a meglévő mintákat, és azt mondták, rendben, ha úgy nem lehet csinálni, ahogy eddig, akkor valami új után nézek. Ti, akik most itt a tapasztalataitokról beszéltek, és nem arról panaszkodtok, hogy éhen haltatok az elmúlt fél évben, ti vagytok azok, akik nyitottan álltatok hozzá a változásokhoz. Sok helyen csak a kifogások mennek („ugyan, a mi ügyfeleink soha nem használnának ilyet”), a cég vezetése nem képes váltani. Ez is mutatja, hogy az igazi elakadás a fejekben van”, osztotta meg tapasztalatait beszélgetőtársaival.

Prauda Gergő is úgy tapasztalta, hogy az ügyféllel együtt lehet sikerre vinni az ötleteket. „A járvány alatt a cégen belül az egyik legnagyobb innovátor maga az ügyfél lehet. Amikor felhív bennünket egy egyedi kéréssel, akkor akár foghatjuk is a fejünket, hogy már megint mit akarnak. De ha jobban belegondolunk, ebből akár egy új termék, szolgáltatás is születhet, ami aztán beépülhet a működésbe. Aztán persze azt is meg kell vizsgálni, hogy a most kialakított megoldásokat csak a COVID tartja életben, vagy lesz létjogosultságuk a járvány után is?”

Erre egyelőre nincs válasz, de a kísérletezés szellemét nehéz lesz visszatuszkolni a palackba, véli Bruckner Zoltán. „Ez a járvány egyszer elmúlik, de hasonló helyzet bármikor jöhet és a piac is folyton változik. A kísérletezésnek eleinte elég keserű volt az íze, de mostanra szerintem beérett. Mindannyian szívesebben próbálunk ki új megoldásokat és könnyebb szívvel szabadulunk meg a régiektől, mint tettük korábban, és ez szerintem velünk marad jövőre is”.

Tanulságok, tapasztalatok 2020-ról:
  • Vedd észre, hogy lehet másképp dolgozni, mint ahogy eddig tetted!
  • Először a felfogáson változtass, és csak utána a technológián!
  • Kísérletezz folyamatosan, bátran, de légy türelmes az eredmények kivárásában!
  • Ne félj a kudarctól! Az nem ellentéte a sikernek, hanem része annak.
  • Ápold a kapcsolati tőkét, igyekezz minél több helyen megfordulni, légy aktív az online felületeken, mert a jó ötletek bárhol szembejöhetnek veled!
  • Építsd be az új megoldások keresését a mindennapi üzletmenetbe!
  • Kerülj minél közelebb az ügyfeleidhez, és gondolkodj velük együtt a jövőről!

Szerző:
Schopp Attila – Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.