„Induláskor csak az én időm volt a tőke” – 300 fős online tanfolyamok, milliós nézettség, mi Hormonmentes Janka sikerének titka?

Erős küldetéstudattal és egy családi kölcsönből indult el a hormonmentes.hu. Cserháti-Herold Janka nem nyugodott bele, hogy nem talál itthon magának megfelelő fogamzásgátló megoldást, és hamar egyértelművé vált számára, hogy a problémájával nincs egyedül. A vállalkozás azóta kinőtte a nevét, Janka közel 120 ezer követővel bíró YouTube-csatornája tiniket, férfiakat, sőt biológiatanárokat is a monitor elé vonz. A női vállalkozók is tanulhatnak tőle, hiszen a menstruációs ciklus szakaszainak tudatosítása sokkal hatékonyabb és magabiztosabb munkához vezethet.

Cserháti-Herold Janka két – a 1,5 éves és a 3 hónapos – kisfiával volt otthon, amikor férjével, Cserháti Zoltánnal úgy döntöttek, hogy ez a kisgyerekes időszak jó alkalom arra, hogy a vállalkozásötletüket teszteljék. „A gyerekek születése előtt fejeztem be a szakdolgozatomat, kicsit légüres térben voltam, nem volt konkrét hely, ahová visszamehettem volna dolgozni” – meséli Janka. „A vállalkozásom saját problémakörből született meg, magamnak kerestem biztonságos fogamzásgátló megoldást. Mindegyik ajánlott és elérhető formulával (gyógyszer, óvszer, spirál) volt valami fenntartásom, valami természetesebbet és kényelmesebbet kerestem. Kis kutatás után ki is derült, hogy ezeken kívül tényleg léteznek más lehetőségek is: pesszárium, méhszájsapka vagy a termékenységtudat-módszer. Nem értettem, hogy ezekről miért nem hallunk itthon” – folytatja Janka, aki férjével az ilyen – főképp Németországból importált – termékekre szakosodott webshopját egy év előkészítő munka után, 2015-ben indította el. 

Ösztönösen éreztem, hogy ez működni fog: a tipikus anyuka vállalkozástól a cégépítésig

„Tipikus anyuka vállalkozás voltunk, a gyerekszoba egyik polca volt a raktár, a testvérbabakocsival jártam feladni a rendeléseket a postapontra, a weboldalt is én magam készítettem WordPress alapon” – emlékszik vissza Janka. A vállalkozásra Janka nagyon tudatosan is készült. Elvégezte a Vida Ági Gazdagmami tanfolyamát (Vida Ági a Hello Biznisznek is az egyik állandó szakértője – a szerk.), és ennek alapján ő is tartalom alapon indult, a hormonmentes fogamzásgátlókról először blogolt. De nagyon sokat segített neki a kezdő vállalkozásokat segítő üzleti mentorhálózat, a Bossconnect mentorprogramja is. 

„Maximális tőkehiányból indultunk, csak az én időm volt a tőke. A rajt előtti utolsó mozzanat az volt, hogy kölcsönkértünk 500 ezer forintot a családtól, ebből vettük az első készletet” – meséli Janka. „A blogíráskor mindig törekedtem a nagyon őszinte kommunikációra, és minden felmerülő kérdésre válaszoltam. A webshop indulását követő első két hétben lett tizenvalahány rendelésünk, és akkor már tényleg elhittem, hogy olvasóim vártak ezekre a termékekre. Mai fejjel nézve nagy bátorság volt elindulni – teszi hozzá nevetve Janka – egy Cápák között típusú műsorban biztos nem tudtam volna meggyőzően pitchelni, de valahogy ösztönösen éreztem, hogy ez működni fog”. 

Cserháti-Herold Janka közben folyamatosan képezte magát, mert már a blogíráskor is azt látta, hogy nemcsak nem ismerik az amúgy tájékozott, tudatos, jellemzően 25-40 közötti nők az alternatív fogamzásgátlókat, hanem nem is nagyon tudják megfogalmazni a kérdéseiket. Például azért sem, mert nem ismerik a testüket. Ez késztette őt, hogy a „portfóliójába” edukációt is vigyen. Első lépésként 2016-ban elvégzett egy angliai termékenységtudat szakértői képzést. Az itt megszerzett tudásból online tanfolyamot fejlesztett, amely ma már a legerősebb lábát képezi a vállalkozásnak. „Nagyon pici számokkal indultunk, 10-20-30 résztvevővel, mostanra az évi 3-4 alkalommal indított tanfolyamon alkalmanként 2-300 nő vesz részt” – tudjuk meg Jankától. 

Amire nagyon hamar rájöttem, hogy cégépítésben kell gondolkoznom. Romantikus, hogy a gyerekszobában van a raktár, de nem akartam úgy élni az életünket, hogy nem tudunk elmenni egy hétre nyaralni” – mondja Janka. Hamar meg is találták a Webshop Irodát, amely azóta is logisztikai partnerük. A cégépítésben és a marketingben is fontosnak tartják a folyamatos önképzést, 2017-ben Janka elvégezte a Marketing Commando Marketing Fitnesz Programját is, ami sokat hozzátett a jó alapokhoz.

A hormonmentes.hu alapítói a többi munkatárs tekintetében is hűségesek, ugyanazzal a könyvelővel dolgoznak indulás óta, illetve 2019 ősze óta van egy adminisztratív, ügyfélszolgálati feladatokat is ellátó munkatársuk, aki mindig is homeoffice-ban vitte a feladatait. „A KKV-ban az is jó, hogy ha nem szükséges fenntartani egy irodát, emiatt a munkatársak kiválasztása kevésbé kötött, mindenki lehet homeoffice-ban”.

„Megölelhetlek? Megváltoztattad az életem” – a tudatos nőktől a félszeg kamaszfiúkig és biológiatanárokig szélesedett a célközönség

A webshopban menet közben a termékek száma is nőtt, illetve 2018 elején, mikor a férje főállásban csatlakozott a vállalkozáshoz (COO feladatokat lát el), beindították a szexedukációra fókuszáló YouTube-csatornájukat is. Itt már több mint 114 ezer feliratkozójuk van, a legnézettebb videóikat pedig 1 milliónál is többen látták. „Direkt kinyitottuk a témát, mert a fiatal korosztályhoz is beszélni akartunk. Azon viszont mi is meglepődtünk, hogy eleinte 70-80 százalékban férfiak néztek minket” – mondja Janka. Majd hirtelen nőni kezdtek, egyik héten 10 ezer, majd a következőn már 40 ezer ember jött a csatornára. „Sajnos ezzel megjelentek a trollok is, akik válogatott módon támadtak. Ez lelkileg nagyon megviselt, vissza is mentem a coachomhoz, hogy ezt tegyük rendbe. Szóval a félelem, hogy az a tartalommarketing, amelyikben személyes jelenlét is van, nem mentes támadásoktól, valós. Élőben viszont soha egyetlen egy rossz szót sem kaptam, csak hálát. Az egyik legkedvesebb ilyen emlékem, amikor pont egy éve, az Inspiráló Nők Estjén odalépett hozzám egy lány, és csak annyit mondott:

„Megölelhetlek? Megváltoztattad az életem, köszönöm.”, majd el is ment. A YouTube-csatorna a vállalkozás szempontjából pedig csak pozitív következményekkel járt. „Rengeteg elérést, engagementet hozott. Nagy örömöm, hogy egy-egy videómat középsulis biológiaórákon is megnézik beszélgetésindítónak. De az sem mindegy, hogy ha rám keresnek, akkor nemcsak cikkek jelennek meg, hanem ott vannak a videók is”. 

„A hormonmentes.hu-nak az is része, hogy előadásokat tartok. Eleinte küldetéstudatból mentem mindenhova ingyen, aztán be tudtam határolni, hogy mikor, mekkora értéke van ennek, és tudatosítottam, ha én itt kiégek, vége a vállalkozásnak” – mondja Janka. Szakmailag leginkább a TEDx-előadására büszke, amely a vállalkozás szempontjából is sokat jelentett, nagy médiavisszhangja volt és számtalan további előadásmeghívást generált. Érdekesség, hogy a tartalmaikat annyira SEO-barátként rakták össze (lásd maga a cégnévválasztást is), hogy online hirdetéseket csak másfél éve futtatnak.

Miért fontos, hogy tisztában legyenek a nők a ciklusukkal? 

A hormonmentes.hu sikerének még egy titka, hogy nagyon jók közösségépítésben. A Facebookon van egy 10 ezer fős női és egy 2 ezer fős privát tanfolyami csoportjuk, ez két, nagyon erős és szűrt bázisát jelentik a cégnek. Az Instagramon pedig több mint 30 ezren követik. Ezeken a csatornákon ritkán folyik konkrét értékesítés, de azon Janka is csodálkozik, hogy milyen erős vásárlási számokat tud hozni egy-egy termékközpontú Insta Story. A vállalkozás legerősebb lábát, a tanfolyamokat a jövőben továbbfejlesztik. A termékenységtudat mellett van már egy rövidebb tanfolyam: a „Fogamzásgátló abbahagyása után” elnevezésű, amelyet orvos is lektorált, illetve újabbakat is tervez.

Miért fontos, hogy tisztában legyenek a nők a ciklusukkal? „Ha tudatosan használjuk, előnyünkre kovácsolhatjuk” – mondja Janka. “Egyszerűen fals törekvés tőlünk nőktől, hogy mindig ugyanolyanok legyünk. Nem lehetünk mindig ugyanúgy topon, mikor például az ovuláció környékén 30-50 százaléknyi a hormonális változás. Ez brutálisan sok, ilyet a férfi sosem él meg” – teszi hozzá. Ő úgy látja, hogy a vállalkozónőknek megvan az a privilégiuma, hogy a feladataikat ahhoz igazítsák, hogy hogy vannak. „A menstruáció idején jellemzően befelé húzódóbbak vagyunk, ha még nem is fájdalmas, akkor sem vágyunk pl. nagy előadást tartani. Míg ovulációkor, amikor a legmagasabban van az ösztrogénszint, energikusabbak, társaságiabbak vagyunk. Sőt, egy kutatás azt is kimutatta, hogy a nők, akik ovuláció környékükön kértek fizetésemelést, nagyobb számban kapták meg, mint akik máshol tartottak a ciklusukban, mert meggyőzőbbek, rámenősebbek tudtak lenni. Szerintem ez önmagában is elég inspiráló, hogy jobban ismerjük a testünk működését” – zárja a beszélgetést Janka.

Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.5 / 5. Összes értékelés: 8

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.