Hogyan lett Renáta lelkes felhasználóból Canva-szakértő és sikeres vállalkozó?

Amikor Bodó Renáta Anna szociális munkatársként demenciával küzdő időseknek szervezett foglalkozásokat és rendezvényeket, saját lelkesedésből ismerkedett meg a Canva programmal, hogy még színesebbé tegye az eseményeket. Különösebb grafikai ismeretek nélkül elmerült a Canva-sablonokban, ami elindította őt egy új úton: második éve már, hogy vállalkozóként másoknak tervez Canvában arculatot, közösségi média posztot, vagy éppen online workshopokon adja át a tudását a Canva iránt érdeklődőknek. Bodó Renáta Annát arra kértük, mesélje el, hogyan lett belőle Canva-szakértő és hogyan épített erre egy vállalkozást.

Renáta másfél éve lett vállalkozó, speciális területet választva magának: egyrészt a Canva sablonok segítségével készít közösségi médiában használható tartalmakat ügyfeleinek, másrészt a Canva sablonok használatát tanítja másoknak. Ingyenesen hozzáférhető tippjeire ezrek kíváncsiak, de népszerűek az online kurzusai és edukációs programjai is, és van több olyan ügyfele, akiknek komplett közösségi média csomagot tervez.

Na de egyáltalán mi az a Canva sablon?

„Kezdem az elején!” – mondja Renáta, és megpróbálja laikusok számára is jól érthetően megfogalmazni, mivel is foglalkozik: „A Canva egy ingyenesen elérhető program, amelyben bármilyen grafikát elkészíthetünk, legyen szó névjegykártyáról, szórólapról vagy social media posztról. Ezt megtehetjük akár egy üres fehér területről kiindulva különböző elemek és fotók segítségével, vagy választhatunk a programban található számtalan sablon közül. Ha nincs időnk, kedvünk ezzel foglalkozni, akkor érdemes Canva sablont rendelni erre specializálódott szakembertől – például tőlem. Ez azért éri meg, mert olyan egyedi, a vállalkozás arculatára szabott kreatívokat készítek, amelyeket az ügyfél bármikor átszerkeszthet. Így ez egy remek költséghatékony megoldás azoknak, akik nem tudnak nagyobb összeget áldozni hosszú távú munkára egy grafikussal.”

Bodo Renata Anna 1

Hogy a Canva használatát valóban könnyen el lehet sajátítani, arra Reni példája is remek bizonyíték, mivel ő sem a kreatív iparban kezdte a pályáját. Eredetileg szociális munka alapdiplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Miután elvégezte az iskolát, szociális munkatársként dolgozott az idős-demens nappali ellátásban. Ennek részeként naponta tartott olyan fejlesztő foglalkozásokat az időseknek, amelyekkel lassítani lehet az időskori demencia folyamatát. Az idősklub tagjainak gyakran szervezett jó hangulatú klubdélutánokat, egyéb rendezvényeket – ehhez pedig figyelemfelkeltő plakátokra, látványos Facebook posztokra volt szükség. A még hatásosabb plakátok elkészítése vezérelte Renit, mikor először belépett a Canva programba: „Annyira megtetszett, hogy idővel mindent ott készítettem el. Fanatikus lettem a könnyű kezelhetősége miatt, és mert rengeteg lehetőséget tartogat olyan felhasználóknak, akik korábban nem foglalkoztak grafikai tervezéssel.”

Edukáció és ügyfélszerzés egyszerre?

Miután Reni kellő tapasztalatot gyűjtött a Canva használatában, úgy gondolta, hogy kamatoztathatja tudását és mások megrendelésére is készíthet sablonokat. Erre alapozva indította el vállalkozását 2021 májusában. Eleinte leginkább közösségi média tartalmakat készített Facebookra és Instagramra. Néhány hónap után azonban érzékelte az igényt, hogy más vállalkozók, vállalkozások szeretnének saját felhasználásra Canva-sablonokat rendelni tőle, így ezt a szolgáltatást is bevezette.

„Miután egyre többen látták, hogy a Canva programot használom, egyre több kérdés is érkezett a kezelésével kapcsolatban. Így jött az az ötletem, hogy megalapítom az első magyar nyelvű Canva közösséget, ahol ingyenes leckéken keresztül tanulhatnak a programról a csoport tagjai. Ez lett a „Minden, ami Canva!” zárt Facebook csoport, amelynek most már több mint 4000 tagja van. Itt leginkább azoknak a vállalkozóknak igyekszek segíteni, akik saját maguknak szeretnék elkészíteni az online és offline megjelenéshez szükséges grafikákat, tartalmakat, de ugyanakkor a célközönségemhez tartoznak a non-profit szervezetek és az olyan munkavállalók is, akiket megbíztak a munkahelyük közösségi oldalainak kezelésével” – foglalja össze Reni, kikhez szól az edukációs tartalmaival. 

Reni számára nem okoz problémát, hogy mindig képben legyen a legújabb trendekkel, mert ahogy mondja magáról Canva- és közösségi média-függő. Már akkor rendszeresen követte az aktuális trendeket, amikor még nem foglalkozott professzionális módon a sablonkészítéssel, azóta pedig, hogy a követőivel is megosztja a tudását, különösen fontosnak érzi, hogy lépést tartson az újításokkal: „Megkönnyíti a dolgomat, hogy a Canva hivatalos affiliate partnere vagyok, így minden hónapban kapok egy összefoglalót a megjelent újdonságokról, melyeket továbbítani szoktam egyébként a hírlevelemre feliratkozóknak is.”

A hírlevél egy fontos eszköz a kapcsolattartásban, de a vállalkozás motorja az immár 4000-nél is több tagot számláló zárt Facebook csoport – ez a tudásmegosztás legfőbb terepe, de a személyes márkaépítésben is nélkülözhetetlen elem. Emellett Reni ott van az Instagramon és a TikTokon is – utóbbin már 8000-nél is több követővel rendelkezik. „Remek organikus eléréseket lehet ezeken a helyeken generálni edukációs és szórakoztató tartalmakkal egyaránt. Nemrégiben kezdtem el fizetett hirdetéseket indítani a Facebookon és Instagramon azért, hogy minél több új emberhez érjen el a vállalkozásom híre” – mondja Reni.

Mg 2750 2
Vidéken vállalkozást indítani – előny vagy hátrány?

És hogy friss vállalkozói tapasztalatokkal mi jelenti a legnagyobb kihívást? Reni azt mondja, hogy minden nap adódik olyan probléma, amire előzetesen nem feltétlen gondolt, de egyszer csak meg kell oldani. Legyen szó akár technikai nehézségről, akár a különböző adminisztrációs feladatokról. De úgy érzi, hogy vállalkozóként az időgazdálkodás és a projektmenedzsment területén is van még hova fejlődnie. Ami kétségtelen előny a vállalkozásában, hogy abszolút helyfüggetlen, ezért egyáltalán nem érzi hátránynak azt, hogy Gyulán élve menedzseli vállalkozását: „Ezért is nagyon szuper már a mai világ, mert egy laptopról bárhonnan dolgozhatunk. Volt már ügyfelem például Spanyolországból, Angliából és Ausztriából is, de a környező településekről is dolgozhattam már együtt remek vállalkozókkal.”

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sok embert érdekel a Canva program, és a vele kapcsolatos trükkök, tippek, praktikák” – vallja be Renáta. De ez a felfedezés abszolút ösztönzően hat rá, vannak tervei a következő időszakra: „A jövőben szeretnék még több oktatási alkalmat biztosítani a célközönségemnek, illetve bővíteni szeretném majd a szolgáltatásaim körét különböző online termékekkel.”

Reni három tanácsa kezdő vállalkozóknak:
1.         Ne törődj mások véleményével!

Ha van álmod, amit meg szeretnél valósítani, akkor is bátran kezdd el a vállalkozásod, ha a környezeted nem hisz benne, hogy sikeres lehetsz.

2.         Meríts erőt a sorstársakból!

Keress hasonló vállalkozókat, vállalkozói közösségeket, és élj a lehetőséggel, hogy tudást szerezhetsz és erőt meríthetsz az ilyen csapatokból.

3.         Türelem, türelem, türelem

Mindennek eljön a maga ideje – csak tudni kell kivárni a pillanatot.

Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 3

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.