Hogyan lesz egy blogból többszázezres közösség? Interjú a hazai kirándulóhelyeket bemutató Csodahelyek.hu alapítójával
Nem úgy kel fel az ember az ágyából, hogy akkor ő másnaptól vállalkozóként váltja meg a világot – mondta Kaprinyák Nikolett, aki megálmodta és néhány év alatt felépítette hazánk egyik legnagyobb élményalapú csoportját. Az Újraterveztem sorozatunk következő cikkében az újraterveztem.hu csapata Nikolett és a Csodahelyek.hu történetét mutatja be.
Kaprinyák Nikolett / Életút
Kaprinyák Nikolett a Budapesti Kommunikációs Főiskola (ma Metropolitan Egyetem) kommunikáció és médiatudomány szak mesterképzésén szerzett diplomát. A Csodahelyek Magyarországon megálmodása és elindítása előtt dolgozott a Funzine Médiánál, a HABAD Reklámügynökségnél és szerkesztő volt a blog.szallas.hu-nál. A legnagyobb szakmai sikerének az 500 000 fős Csodahelyek Magyarországon facebook csoportot tartja, az elkövetkező években pedig azért dolgozik majd, hogy a Csodahelyek.hu meghatározó szereplője legyen a hazai turizmusnak és továbbra is ugyanilyen remek csapattal folytathassa együtt a közös munkát. „A különbség a között, amit megteszünk, és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot”, idézte Gandhi-t, amikor a hitvallásáról faggattuk. Odafigyel az egyensúlyra is, így munka mellett kirándulással, utazással, olvasással, kertészkedéssel töltődik.
„Ösztönös sodródó”, ezt írják rólad egy cikkben. Mit jelent ez a kifejezés?
Ez a kifejezés elsőre talán paradoxonként hat, hiszen egy ember vagy ösztönösen, vagy sodródóan éli az életét. Én viszont inkább tudatosnak tartom magam, mert voltak és vannak elképzeléseim, amiket megvalósítottam és így teszek a jövőben is. De az is igaz, hogy sokszor a megérzések, az ösztönös reakciók visznek előre. Az említett kifejezést egyébként egy újságíró fogalmazta meg rólam.
Az ösztönösség mindig bejön, vagy tévútra is vihet?
A megérzések sosem vihetnek tévútra még akkor sem, ha az adott pillanatban úgy érzem, hogy a döntés nem helyes. Utólag mindig kiderül, hogy érdemes volt az ösztöneimre hallgatni.
Amit most csinálsz, nagyon messze van az eredeti foglalkozásodtól, ez is ösztönös volt?
Ez igaz, hiszen az ELTE jogi karára jártam, de a szakot nem fejeztem be, ugyanis menet közben kiderült, hogy a jogi pálya nem az én utam. Több év alatt sikerült átnyergelnem a média területére, amiben egy fontos mérföldkő volt, hogy eltölthettem egy szemesztert egy dán főiskolán média- és kommunikáció szakon. Onnan hazatérve vált világossá számomra, hogy merre kell menjek, bár korábban az ELTE-n és később a TF-en is szerkesztettem, illetve írtam az egyetemi lapot, emellett a Funzine Media Kft-nél megismerhettem a magazin készítés folyamatát is. Tehát volt már némi tapasztalatom.
Mit találtál meg a média világában, amit a jog területén nem?
Ha már az „ösztönös sodródás”; az ember érzi, hogy a helyén van-e vagy sem, a jogi diplomáért való küzdelem pedig szó szerinti küzdelem volt számomra. Viszont amikor ráéreztem, hogy milyen megírni egy cikket és milyen megélni az azokra érkező visszajelzéseket, az a földbe döngölés helyett sokkal inkább felemelt. A kettő mérlege egyértelműen megmutatta számomra, hogy merre van az utam és hamar kiderült az is, hogy az írás az erősségem. Én nem vagyok egy exhibicionista típus, míg egy jogász, ügyvéd számára fontos a kiállás, a nagyon jó beszédkészség. Jobban szeretek a háttérben dolgozni, az írással jobban tudok érvényesülni.
Úgy látszik, szerencsés is vagy, hiszen nem ragadtál bele tizenöt-húsz évre egy kényelmetlen helyzetbe…
Gyorsnak tűnik a váltás folyamata, de közben eltelt összességében egy évtized is. A dánnal együtt jártam négy egyetemre, és több munkahelyen is megfordultam, amíg kikristályosodott a cél és a hozzá vezető út. Az viszont tény, hogy nem ragadtam bele két évtizedre az irodai létbe, de ebben a szerencse is közrejátszott. A legutolsó munkahelyemről, egy reklámügynökségtől is szerencsével tudtam eljönni, hiszen a férjem éppen akkoriban kapott Győrben egy munkalehetőséget. Ekkor döntöttem el, hogy feladom az irodai munkát és megvalósítom a vállalkozói álmaimat. Tehát öt éve vágtam bele…
Nagyon sokan szeretnék az álmaikat valóra váltani, de sokszor nekik fel nem róható módon nem rendeződnek össze a dolgok az anyagiak, a lehetőségek, az emberi oldal szempontjából. Neked milyen támogató körülményeknek kellett megjelenniük, hogy lépj?
Ehhez kellett bátorság is, hiszen az ember nem úgy kel fel egyik reggel, hogy akkor másnaptól mindent sutba vág és vállalkozóként megváltja a világot. A folyamatnak vannak lelki vonzatai is; tipródtam, gyötrődtem. Kellett egy külső kényszer is – ez volt a vidéki lehetőség – ami segített a mozdulásban. Egyébként így visszanézve úgy látom, hogy ha az ember a szíve által választott célok felé halad, akkor a segítség is megérkezik. Számomra ilyen volt, amikor újságíróként lehetőséget kaptam a Kisalföld című laptól, így tudtam foglalkozni a kisebb projektjeimmel is anélkül, hogy a pénztárcám látta volna kárát. Ekkor kaptam megbízást egy olyan könyv megírására, szerkesztésére is, ami a Kisalföld TOP50 látnivalóját volt hivatott bemutatni. Ez a lehetőség pedig olyan ajtókat nyitott meg, olyan perspektívákat jelentett számomra, aminek a mai napig nagy hasznát veszem. Ekkoriban kezdtem el építeni a Csodahelyeket is.
A Csodahelyek Magyarországon mára egy bármelyik influencer által megirigyelhető, több mint félmilliós követőtáborral bíró hatalmas projektté nőtte ki magát. Honnan indult és hogyan építetted föl?
Közel hat éven keresztül írtam egy utazós blogot, ami nagyon sok tapasztalatot adott számomra arról, hogy mit is jelent a blog műfaja, hogyan tudok embereket arra motiválni, hogy elinduljanak és utazzanak, felfedezzenek újabb dolgokat. Ezt egyszemélyes projektként, munka mellett csináltam. Viszont fontos mérföldkő volt a már említett TOP50-es könyv megírása, hiszen akkor fél év alatt az összes, a könyvben szereplő látnivalót felkerestem a környéken és szembesültem azzal, hogy mennyi helyet, nevezetességet nem ismerek. Arra gondoltam, hogy ez valószínűleg országosan is igaz lehet. Ez a felismerés adta az alapötletet ahhoz, hogy az egyszemélyes blogot kinőve magazint hozzak létre immár több kollégával. Az volt a célunk, hogy élményalapon a kevésbé ismert látnivalókat is megmutassuk az embereknek, hiszen sokszor tényleg az a helyzet, hogy ugyan ismerjük a szomszéd település egy-egy nevezetességét, de távolabb nem minden esetben látunk el. Mi viszont a bemutatott helyeket nyolcvan-kilencven százalékban személyesen is bejárjuk, így tudnunk hitelesen írni, beszámolni és ajánlani. A Facebook-csoportnak is az élménymegosztás az alapja: mivel nem tudunk mindenhol ott lenni, így adta magát az ötlet, hogy aki szívesen megmutatná hazánk szépségeit a saját tapasztalatai alapján, akkor azt bátran meg is tehesse.
Az emberek többsége nem leli örömét a munkájában, mégis csinálják. Szerinted mindig megvan a lehetőségünk arra, hogy a munkánk egyben a szenvedélyünk is legyen?
Azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg a munkájában – akár csak egy kis szeletében – azt, amit szenvedéllyel tud csinálni. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez nem adatik meg mindenkinek és szerintem nem is mindenki alkalmas arra, hogy vállalkozóként vegye a saját kezébe az életét. A szüleim vállalkozók, én ebben a szellemben nőttem föl és számomra nagyon fontos a szabadságfaktor is.
Ehhez képest mégis a jogra mentél, de akkor mégis, miért?
Jó tanuló voltam, egyszerűen adta magát a jogi pálya, de nem bánom: nagyon sokat profitáltam, hiszen nem csak a jogi tudásomnak, hanem az akkoriban épített kapcsolatrendszeremnek is hasznát veszem a mai napig.
Volt olyan, hogy meginogtál a korábbi döntésedet illetően?
Ez folyamatosan megtörténik, nagyon elbíznám magam, ha azt gondolnám, hogy minden oké és nem kell fejlődnöm. Kapok kritikákat, jönnek megoldandó nehézségek, és én sem vagyok mindig százszázalékon. De ha mérlegre teszem a nehézségeket és azt a sok jót, amit kaptam és kapok, akkor mindig azt látom, hogy a helyemen vagyok.
Mi az üzleti modelletek, hányan dolgoztok a csapatban?
Szerkesztőségként működünk négy újságíróval, de a csapatban vannak moderátorok is. Digitális nomádként dolgozunk, hiszen a kollégáim az ország eltérő pontjain élnek. Egyébként miközben a végső felelősség az enyém a döntések során, nem tartom magam klasszikus értelemben vett vezetőnek. Mindenkinek egyenlő szavazata van, minden ötletet meghallgatunk, csapatmunkában dolgozunk. Folyamatosan nőttem fel a feladathoz és az elején nagyon hiányzott, hogy nincsen előttem olyan minta vagy tapasztalat, amihez nyúlhattam volna, ha nehézségek vagy kérdések merülnek fel. Természetesen tartunk meetingeket, határidők szerint dolgozunk, a Covid-helyzettől függően kirándulunk közösen is. A legfőbb bevételi forrásunk a hirdetésekből származik, ezen a területen dolgozik még velünk egy értékesítő kolléga és együttműködünk egy sales house ügynökséggel is.
Nagyon idő- és energiaigényesnek tűnik egy-egy tartalom megírása. Az élményalapú megközelítés a kezdetektől fogva fontos volt?
Ez a gondolkodás még a blogger-időszakomból származik, hiszen már akkor is szerettem megosztani másokkal, amit én magam láttam, tapasztaltam és szerencsés vagyok, hogy olyan kollégáim vannak, akik osztoznak velem ebben. Én magam ezt nem is munkaként fogom fel, sokkal inkább szenvedélyről van szó. Az pedig külön öröm, hogy ezzel bevételre is szert teszünk. Természetesen vannak fizetett hirdetések is nálunk, de alapvetően az élményalapú tartalmakra fókuszálunk.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor rájöttél, hogy egyedül nem megy tovább és csapatra van szükséged?
Az újságírókkal, bloggerekkel már az első pillanattól kezdve együtt dolgoztam, hiszen már nem a személyes műfajban akartam mozogni, de a moderátorok a csoportok növekedésével párhuzamosan csatlakoztak hozzánk. A Csodahelyek Magyarországon Facebook-csoport több mint ötszázezer követővel bír, bár 2019-ben még csak tízezer kedvelője volt az oldalnak, ami tavaly márciusra százezerre nőtt, ekkor már látszott, hogy a moderátorok terén bővíteni kell. Ezek a kollégák reggel hattól este tízig foglalkoznak a csoporttal, engedik be az új tagokat, szigorú szabályok szerint engedik ki a posztokat, így az emiatt keletkező számos reklamációval is meg kell birkózniuk. Nagyon rövid idő, mindössze tizenkét hónap alatt ötszöröződött meg a csoporttagok száma, ami egyértelműen a koronavírus-járvány miatt történt. Egyébként vannak Csodahely-csoportok Európa, Ausztria, Szlovénia, Erdély, Olaszország tematikában is összesen több mint százharmincezer kedveléssel.
Hova lehet még innen tovább menni?
A tavalyi esztendő a növekedés éve volt, most pedig az a célunk, hogy fenntartsuk a jelenlegi minőséget, vagyis ez az év a stabilizáció éve lesz. Nem tervezzük, hogy egy-két év alatt felérjünk a csúcsra.
Mit tanácsolnál azoknak, akik váltáson gondolkodnak?
Nagyon fontos, hogy legyen az embernek egy jó ötlete, egészséges önismerete, legyen tisztában az erősségeivel és a gyengeségeivel is. Fel kell mérni, hogy megvannak-e azok a készségek, képességek, amelyek vállalkozóként átsegítik a nehézségeken. És persze nagyon fontos, hogy az ember szenvedéllyel tegye a dolgát, de ha nincsen egy alapos és működésképes koncepciója arra, hogy ebből hogyan lesz bevétele, bajba kerülhet. És talán szükség van egy kis szerencsére is.