Napjainkban a vállalatok működésében kiemelt figyelmet kap az ESG, azaz a Környezeti, a Társadalmi és az Irányítási szempontoknak való megfelelés. Ez az a három tényező, ami alapján egy vállalat fenntartható és felelős működését mérik. Hogyha nagyvállalatok beszállítójává szeretnél válni, vagy ha továbbra is az akarsz maradni, eleget kell tenned az ESG követelményeknek. Milyen ESG szempontokat kell érvényesítened a működésedben, hogy továbbra is versenyben maradhass és mit kell tenned, hogy megfelelj a nagyvállalati kritériumoknak? Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen adatokat kell összeszedned és mit kell megvalósítanod a felelős működés érdekében. Az ESG témáját Sass Ildikóval, a Telekom Beszerzési és logisztikai vezetőjével és Kövesházi Dániellel, a Mito Creative vezérigazgatójával jártuk körül.
Az ESG keretrendszernek megfelelően meghatározott intézkedéseket kell tenned és beépítened vállalkozásod alapműködésébe, üzleti sikereidért és annak érdekében is, hogy továbbra is beszállítója lehess a nagyvállalati szektornak. A különböző multik ugyanis beszállítóikat egyre inkább ESG teljesítményük alapján is megválogatják, hiszen a felelős beszerzés is meghatározó eleme adott vállalat ESG teljesítményének.
Alakítsd vállalati céljaidat az ESG követelményekkel összhangban, és olvass tovább, hogy megtudd, milyen – környezeti, társadalmi és irányítási elvekkel összhangban álló – lépéseket kell megtegyél, ha a továbbra is a piac felelős beszerzője szeretnél maradni vagy azzá akarsz válni.
Milyen feltételeknek kell megfelelned vállalkozásként a fenntarthatóság szempontjából?
„Érződik, hogy ez a terület folyamatosan kap egyre nagyobb szerepet a beszerzés és az esetünkben releváns marketing területén is. Explicit, konkrét elvárásokkal ritkán találkozunk – de az, hogy le van fektetve az ESG-stratégiánk alapja, sokat nyom a latban bizonyos esetekben.” – mondja Kövesházi Dániel. Tény, hogy minden nagyvállalat mást priorizál ESG szempontból, de azért az alapok általában mindenhol megegyeznek.
Sass Ildikó, a Telekom beszerzési és logisztikai vezetője elmondta, hogy a magyar piac egyelőre még nem áll készen rá, hogy a megfelelő szinten jelentsen ESG szempontból, de az új szabályozási környezet, azaz az ESG törvény bevezetése és annak alkalmazása biztosan elő fogja segíteni a jelentések létrejöttét. Egyes vállalatok nem csupán saját ESG adataikért felelősek, hanem partnereikéért is. „Nálunk nagyon fontos, hogy mi partnereink ESG- mutatóiért is felelünk, például igyekszünk a filmprodukciós munkákat a lehető legkisebb lábnyommal megvalósítani.” – teszi hozzá Kövesházi Dániel.
- Első körben gondold végig, milyen egészségügyi és biztonsági előírásokkal és eljárásokkal rendelkezik a vállalkozásod és hogyan biztosítod a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket? Szedd sorrendbe ezeket a tényezőket és vezess róla listát, hogy például milyen védőruhát biztosítasz a dolgozóknak vagy mikor milyen biztonsági oktatáson vettek részt a kollégáid.
- Rendszerezd, hogy tevékenységed milyen hatással van a természeti környezetedre! Kiemelt figyelmet fordítasz a környezetkárosítás elkerülésére? Elemezd ki ezen a területen milyen erőfeszítéseket teszel annak érdekében, hogy proaktívan hozzájárulhass környezeted védelméhez.
Az ESG mutatók és adatok felmutatása egyre inkább felértékelődik
Ha felelős beszállítójává szeretnél válni a különböző nagyvállalatoknak, ESG mutatókat és adatokat kell felmutass számukra.
- Alakítsd az ESG követelményeknek megfelelően jövőbeli vállalati céljaidat és folyamatosan kövesd nyomon és dokumentáld ezek teljesülését
- Vállalati filozófiádat és működési struktúrádat hozd összhangba a különböző környezeti, társadalmi és irányítási elvekkel, melyeket az ESG megkíván
- ESG stratégiádon belül készíts megvalósítási tervet is
Hogyan tudsz kisvállalkozóként „zöldebben működni”?
A szakértők számos példát felsoroltak, melyet vállalkozásod során meg tudsz valósítani, annak érdekében, hogy cégedet a „zöldebb” működés elve jellemezze.
- Figyelj oda arra, hogy vállalkozásod mennyi energiát használ fel, és ha tudsz, takarékoskodj vele. Jellemezze ugyanez az anyaghasználatodat is, és azokon a területeken, ahol tudsz takarékoskodni, tedd meg. Gondold újra, mely folyamataid igényelnek nagyobb mennyiségű papírfelhasználást, és amit tudsz, digitalizálj! Biztasd partnereidet és megbízóidat, hogy éljenek az elektronikus aláírás lehetőségével, hiszen ezzel rengeteg papírt meg tudsz spórolni.
- Lehet, hogy elcsépeltnek tűnik, de a hulladékcsökkentéssel és szelektív hulladékgyűjtéssel ugyanúgy hozzá tudsz járulni a zöldebb működéshez. Ha vannak olyan területek, melyeknél a hulladékot újra tudod hasznosítani, élj a lehetőséggel, és járulj hozzá a körforgásos gazdasághoz.
- Ha a feltételek biztosítottak, de még nem éltél a home office lehetőséggel, gondold át újra, hiszen ez nem csupán azért lehet praktikus, mert munkatársaidnak időt spórolsz meg a bejárással, hanem a CO2 kibocsátás csökkentésével hozzájárulhatsz környezeted védelméhez.
Láthatod, hogy egyes környezetkímélő termékek, szolgáltatások és tevékenységek tehát nagyon pozitívan befolyásolhatják a rólad alkotott képet azáltal, hogy fontos szerepet játszol a környezet megóvásában, ezzel pedig hozzásegíted vállalkozásodat, hogy a modern társadalmi és piaci elvárásoknak, illetve ESG követelményeknek megfeleljen.
Hogyan felelj meg a társadalmi és irányítási szempontoknak?
A felelős működés biztosítja, hogy egy vállalkozás ne csak gazdaságilag legyen sikeres, hanem hozzájáruljon társadalmi és környezeti kérdések kezeléséhez is. „A vállalatok számára a fenntarthatóság így azt is jelenti, hogy működésüket, vállalatirányításukat, tevékenységeiket úgy alakítsák ki, hogy nem csak a jelenlegi, hanem a jövőbeli generációk számára is biztosítsák az erőforrások rendelkezésre állását. A felelős működésben, illetve vállalatirányításban többek között fontos mutató az átláthatóság, az etikus működés, a törvények és szabályozások betartása, az emberi jogok tiszteletben tartása, a vállalat érintettjeivel való tisztességes bánásmód alkalmazása is. Ide tartozhat a nemek közötti bérszakadék megszüntetése és a nemek kiegyensúlyozott arányának alkalmazása is.” – mondja Sass Ildikó.
Kövesházi Dánielék a Mitonál a fenti ESG kritériumokat fókuszba helyezve olyan intézkedéseket vezettek be a vállalkozásuk mindennapjaiba, melyek támogatják ezek érvényesülését. „Nyomon követjük, hogy a különböző nemű kollegák bére között ne legyen különbség. Áldozunk a munkatársaink mentális és fizikai egészségére és szakmai önfejlesztésére.” -mondja Dani, aki azt tanácsolja, gondolkodjunk mindig előre és készüljünk kész válaszokkal az ESG témakört illetően.
- Vedd sorra, hogy kik az érintett feleid, akikre a működéseddel hatással vagy. Így például az egyik legfontosabb érintett köröd a munkavállalóid. Gondold végig, milyen egészségügyi, illetve biztonsági előírásokkal és eljárásokkal rendelkezik a vállalkozásod és hogyan biztosítod a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket?
- Tekintsd át, mit teszel a munkavállalói jóllét érdekében és milyen egyéb céges szolgáltatásokat biztosítasz a kollégák számára? A felelős működéshez ugyanis a munkatársak fejlődésének támogatása és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése és fenntartása egyaránt hozzá tartozik.
- Vedd számba, hogy a társadalom mely csoportjaira vagy leginkább hatással a tevékenységed által! Dolgozz ki stratégiát arra, hogyan tudsz akár önkéntes munka felajánlásával, akár adományozás által támogatni valamilyen szervezetet, amelynek tevékenysége illeszkedik vállalkozásod profiljába és amellyel együttműködve valós társadalmi hatást tudsz elérni az érintettek körében. Az ilyen együttműködések és az önkéntesség mind üzleti, mind szociális szempontból hasznos lehet vállalkozásod számára. Mérlegeld, mit teszel az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében vagy éppen a korrupció elkerülése végett?
- Hogyha egyedül nem tudsz dűlőre jutni az ESG témakörében, érdemes szakértőt segítségül hívnod, aki segít orientálódni, és lépéseket tenni, hogy a vállalkozásod jobban teljesítsen. Gondolj ügyfeleidre, befektetőidre, a szabályozókra stb.
Láthatod, hogy mennyi mindent megtehetsz annak érdekében, hogy megfelelj az ESG követelményeknek és ezáltal a nagyvállalatok beszállítójává válhass vagy az maradhass a jövőben is. Kezeld a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat kiemelt ügyként, hiszen ezen nem csupán vállalkozásod hosszútávú sikere múlik, hanem ezáltal lesz lehetőséged a nagyvállalati szektorral való együttműködésre és tehetsz szert kedvező társadalmi megítélésre.
Szerző:
Müller-Hegedűs Henriett – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!