Elsőként reklámozott autógumit Magyarországon rádióban

Olvasási idő 6 perc

Több mint 33 évvel ezelőtt indította el vállalkozását Ficsór János. Autógumisként debütált, de a Ficsór Autóház szinte azonnal szerelőműhely és szerviz is lett, ma már minden, ami egy autó fenntartásához kell, nála elérhető. Nagy mérföldkőként tartja számon az alapító, mikor autóalkatrész nagykereskedő is lett, egy-egy márkát csak ő képvisel, ahogy arra is büszke, hogy az olasz autós üzleti világban megbecsülés övezi a nevét. Mi a tartós sikerének titka? Mint az egyik legrégebbi Telekom ügyfél (pontosabban Westel), a kommunikációt is nagyon fontosnak tartja, szerinte részint annak is köszönhető, hogy ma ott tart, ahol.

Napra pontosan emlékszik Ficsór János az indulásuk dátumára. 1989. március 18-án nyílt meg az üzlete, de nem egészen úgy, ahogy tervezte. Eredetileg autósboltot álmodott meg a 10. kerületi Fehér úti helyszínre, de az autós alkatrészek kizárólagos hazai beszerzője váratlanul bedőlt. Nem akart meghátrálni, hiszen az üzlethelyiség már kész volt, így az akkoriban nagy hiánycikknek számító autógumikra szakosodott. Wartburgra, Zsigulira, Trabantra árultak új és futózott gumit (elhasznált gumi, amire rávulkanizálnak egy új mintát – a szerk.), de ami igazán nagy dobás volt, az a mellékesen indított gumifelszerelő műhely lett. „Volt, hogy egy órával a zárás után még 6 Trabant várt gumiszerelésre” – meséli János. A piaci rések felismerése, a jó üzleti érzék a vállalkozó egész életét jellemzi, az autós piacra is ez vezette. „Tiszti iskolát végeztem, de a rendőrségen egy balesetben megsérült a lábam, ezért ott nem folytathattam a munkát. Utána átmenetileg zöldségesként dolgoztam, de mikor kiderült számomra, hogy gépipari végzettséggel is nyithatok műszaki kereskedést-autósboltot, rögtön belevágtam. Jártam az országot egy nagy utánfutóval, és hatalmas mennyiségben vásároltam fel a gumit. Megérte, mert mindet el lehetett adni” – mondja, és már sorolja is a márkákat, Stomil, Tigar, Pneumant, Matador… Először csak ketten dolgoztak az üzletben, míg pár évvel ezelőttig már több mint 30-an. „A Keresztúri úti másik telephelyemet eladtam, hogy egy helyre összpontosítsuk erőinket, illetve a másik ok a szakember hiány volt” – meséli. Ehhez még hozzájátszott a Covid, ami miatt a létszám most ennek a felére csökkent. Jánosnak az emberekhez is jó érzéke van. Az egyik legjobb futóműves (futómű beállítással foglalkozó) kollégáját annak a felesége ajánlotta be hozzá, ami miatt először szkeptikus is volt, de amikor megtudta, hogy honnan igazolna át a férfi, másnapi kezdést ajánlott neki. Igaza is lett, több évtizedes munkakapcsolat jött létre közöttük, a szakember a váratlanul bekövetkezett haláláig nála dolgozott. A hűség másokra is jellemző a Ficsór Autóházban, van munkatárs, aki már szinte az indulás óta náluk dolgozik, ahogy János két gyermeke is az üzletben találta meg a helyét. „Nem is lehet őket azzal fenyegetni, hogy dolgozniuk kell” – mondja nevetve. 

Értelemszerű növekedés

János úgy látja, hogy a vásárlók igényei mindig nőnek, és ahogy nagy gyártócégek sem elégednek meg az autógumik értékesítésével, maguk is gyorsszervizeket csinálnak, úgy ők is ebbe az irányba indultak el. „Egy gumicsere mellett egy fékbetétcsere, vagy egy olajcsere gyakori kérés, de mi akár a motorgenerált is vállaljuk” – teszi hozzá. 30 éve, azaz 1992-től kereskedik olasz gyártócégekkel, ezt tekinti az első nagy mérföldkőnek. Foglalkoznak keréktárcsák és gumiabroncsok, keréktartozékok, autóalkatrészek kis- és nagykereskedelmi értékesítésével, illetve egy-egy olasz gyártó magyarországi kizárólagos kereskedelmi képviselője is a Ficsór Autóház. „Szoktam is mondani az olaszoknak, amikor velük tárgyalok, hogy én belőletek gazdagodtam meg. A jó híremet a becsületességemmel harcoltam ki, emiatt nem lett szükségem semmilyen garanciára. Elég a kezem és a szavam” – meséli. Tapasztalata szerint nagy különbség van az olasz és a magyar üzleti mentalitás között: az olasz piacon is normális a fizetési haladék, „csak nálunk nem biztos, hogy valaha is kiegyenlítik a számlát”. 

Kommunikáció, kommunikáció

„Mindig úgy bánj az ügyféllel, mintha a saját családodhoz tartozna, az autóját meg úgy szereld meg, mintha a tiéd volna” – vallja János, és ezt a szemléletet adja át a kollégáinak, gyerekeinek is. A kommunikációt ügyfélszerzésnél is fontosnak tartja, már csak azért is, mert az autószerelés bizalmi kérdés. Szereti felidézni, hogy a Danubius rádióban az autós cégek közül ő reklámozott elsőként gumiabroncsot Magyarországon. A honlapjuk is egy autószervizhez képest nagyon részletes, de ő még elégedetlen vele. „Minden tekintetben szeretnénk a weboldalt továbbfejleszteni” – mondja. Az online bejelentkezés pont az egyedi kérések miatt nincs beállítva, de telefonon részletesen tájékoztatják az ügyfeleket a várható szerelési időről, árakról. A telefonban egyébként is nagyon hisz. Még az indulásuk környékén lett neki is mobiltelefonja: „Sok westeles ügyfelünk volt, ők intézték el nekem soron kívül. Ha jól tudom az első 150 hazai mobiltelefon-tulajdonos között vagyok” – mondja örömmel, mert szerinte ennek is köszönheti az üzleti sikereit. Rendkívül sokat számított akkoriban a telefon, a sikeres üzlet egyik legnagyobb titka volt” – egészíti ki. Az internettel már vannak fenntartásai. „A kapcsolattartás könnyen válik személytelenné az online térben, az ügyfeleknek pedig eladnak olyan dolgokat is, amire nincs szükségük, vagy selejtet. Gyakori, hogy megrendelik olcsóbban az alkatrészeket, autógumit online, utána szeretnék, ha mi beszerelnénk és garanciát adnánk rá. De nagyon sokszor ezeknek a termékeknek sokkal rosszabb a minősége, ami egy autónál életveszélyes is lehet. Ilyenkor mi nem vállaljuk a feladatot, az ügyfél pedig ránk dühös”. 

A minőségben ők meg nem adják alább. Ugyanígy gondolkodik az eszközökről is. „Sokszor néztek hülyének a beszerzéseim miatt. Például, hogy minek adok ki egy futómű beállítóra többszörösét az átlagosnak. De két gép között nagy teljesítménybeli különbségek vannak, az enyém félév alatt behozta az árát, két ember folyamatosan dolgozott rajta. Vallom, az országban futóműszervizben mi vagyunk a legprofibbak” – mondja. Szerinte jelenleg az autós iparnak az a legnagyobb problémája, hogy kevés a jó szakember, mert az igazán jókat a hazai cégek nem tudják megfizetni. „Hiába veszik meg a szervizek a csiribiri gépeket, ha nincs, aki tudja kezelni. Mi szerencsések vagyunk, mert a nálunk felnevelkedett, és a mi általunk kitanított kolléga kezeli a műszert, aki az ország legjobb szakembere” – mondja.

A Ficsór Autóház több mint 12500 négyzetméteren terül el Kőbányán, voltaképp egy ingatlankomplexum: a több beállásos gumiszerelő műhely mellett van futómű szerviz, szintén több állásos autószerelő műhely és autómosó/autókozmetika, illetve van egy bemutatótermük is. A jövőben pedig továbbterjeszkedne. A szomszédos telken egy szabadidő wellness központot szeretne megépíteni, ahol többek között konditerem, fallabda-pálya, bowlingpálya is lenne. „Csak egy a problémám, hogy öregszem. 65 éves vagyok, de ezt még szeretném megvalósítani. Talán a véremben van a munka, szeretek dolgozni, szeretek alkotni” – zárjuk a beszélgetést.

Mi kell, hogy sok éven át sikeres legyen a vállalkozásod? Ficsór János, a 33 éve működő Ficsór Autóház tulajdonosának tanácsai
  1. Figyeld, hogy mit keresnek az emberek, és kezdj ott vállalkozást indítani!
  2. Légy mindig megbízható! Sose késs fizetéssel, ne vágd át üzlettársaid! A becsületesség idegen piacon pláne aranyat ér.
  3. Úgy bánj az ügyfelekkel, mintha a családtagjaid lennének. Add el nekik azt, amit te is szívesen megvennél.
  4. A kommunikációban adj a részletekre, légy elérhető és pontos!
  5. A jó kollégáidat becsüld meg, szeressenek nálad dolgozni! Ők az üzleted erősségei.

Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.6 / 5. Összes értékelés: 12

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.