Egy antikvárium, amely már 10 éve szárnyal az online jelenlétnek köszönhetően

Hb Kepek Cikk Konyvtarsasag 3

Azt gondolnánk, hogy a használt könyvek piacára már 10 évvel ezelőtt is késő volt belépni. A nagy antikváriumok réges-rég leosztották a lapokat, és amúgy sem ebben, a gyakran szó szerint poros piaci szegmensben van az üzlet. László Attila viszont pont jókor, jó stratégiával szállt be a használt könyvek versenyébe, a Könyvtársaság a Bookline legnépszerűbb antikvárium listáján évek óta előkelő helyezést ér el. A sikerhez a szakmai tudáson kívül kellett az is, hogy Attila felismerte, a stabil, online jelenlét az alap, és azt folyamatosan fejleszteni kell, miközben a személyes kapcsolatokat továbbra is valóban személyesen kell ápolnia. 

László Attila könyvtár-történelem szakon végzett, a Könyvtársaság mellett jelenleg is tanárként dolgozik. Használt könyvekkel egy barátja invitálására kezdett el foglalkozni, és tíz évvel ezelőtt azonnal egyértelmű volt, hogy üzletet csak online antikváriummal érdemes indítani. A vásárlói szokások ekkor kezdtek el gyökeresen megváltozni, és a használt könyvek közönsége is rájött, hogy online is van antikvárium. A Könyvtársaságnak először raktára sem volt, először Attila saját lakása, majd ismerősök lakása funkcionált kvázi lakásantikváriumként, kisebb, majd nagyobb raktárba csak az indulás után pár évvel költöztek. 

Attiláék kezdetben csak a Vaterán értékesítették a könyveket, de a vállalkozás áttörését egy másik nagy, piaci szereplőnek köszönhetik. 2016-ban a Bookline partnerei lettek, ahol ráadásul olyan jól reagáltak az igényekre, teljesítették a vásárlói kéréseket, hogy egy év alatt bekerültek a beszállítói topba. A Vaterán ettől függetlenül a mai napig jelen vannak, mivel a használt könyvek egy kisebb szegmensében, a könyvritkaságok körében még mindig ez a felület játszik kulcsszerepet.

Online után jött az offline

Ezzel párhuzamosan nyitottak egy offline antikváriumot is a 7. kerületi Wesselényi utcában. Nem tervezték ezt a lépést, de a központi, normál nyitva tartásban működő, átvevő helyet sokan keresték. Ide tényleg csak átvenni jönnek az emberek, a helyszíni, „impulzív” forgalom egészen minimális. A Könyvtársaság a Bookline-on elsősorban a keresett, jó állapotú használt könyveket értékesíti, és a ritkaságok (dedikált, sorszámozott példányok, bibliofil kiadások) már csak azért is maradnak a Vaterán, mert ott sokkal több kép és információ megosztására van lehetőség, amelyek egy különleges, jellemzően drága könyv megvásárlásakor döntő tényezők.   

De Attila szerint közel sem lenne ilyen sikeres egyik felületen sem az antikváriuma, ha nem lenne SEO és UX szerint is jól optimalizált weboldaluk, illetve ha nem fektetne nagy hangsúlyt a Google Ads beállításokra. Továbbá nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos szakmai fejlődésre is, amelynek köszönhetően már aukciót is szerveznek. Ezen a legritkább és legkülönlegesebb tételek kerülnek majd kalapács alá, kiszolgálva ezzel a legmagasabb gyűjtői igényeket. Az aukciók szintén online felületen zajlanak, az Axiort.com közvetítésével. Ez egy olyan esemény, amely egyrészt növeli a vállalkozás értékét, pozícióját a piacon, másrészt kiváló lehetőség, hogy jobban megismerjék visszatérő vásárlóikat, az üzletileg is értékes könyvgyűjtőket.

A Könyvtársaságnak különösen fontos még a vásárlóik elégedettsége. „Amire igazán büszkék vagyunk, hogy az éves szinten több mint 5-6000 vásárlóinknál 1% alatt van a reklamációk száma” – meséli Attila. „Folyamatosan figyeljük a vásárlói igényeket, és igyekszünk ehhez igazítani a készletünket” – teszi hozzá.

Hb Kepek Cikk Konyvtarsasag 5

Képzett csapatban gondolkoznak

A Könyvtársaság harmadik alappillére a csapat. „A fejlődéshez elengedhetetlenek a jól edukált kollégák, akik magukévá tudják tenni, hogy a legfontosabb cél a vásárlók kiszolgálása” – véli Attila. A mai munkaerőpiacon nagy kihívás az alkalmazottak folyamatos motiválása és megtartása, így van ez a Könyvtársaságnál is: „Azt gondolom, hogy ebben a kérdésben nagyon fontos a csapattagok irányába a bizalom, és a megfelelően szervezett, delegált feladatok, illetve célok” – mondja Attila.

A Könyvtárságnál azt vallják, hogy az antikváriumnak is hónapról-hónapra követni kell az online trendeket, és gyorsan kell adaptálódni azokhoz, mert hamar le lehet maradni. Ehhez a közösségi médiában elengedhetetlen a jelenlét, épp ezért sokat foglalkoznak a Facebookkal is. A közösségi oldalon tudják a legkönnyebben elérni a vásárolóikat, akcióikat itt hirdetik meg. „Nagyon sokat kell azon dolgozni, hogy a követők száma növekedjen, és a minél több felhasználóhoz eljussanak a posztok. De a szorgalmas és kitartó munka meghozza a gyümölcsét” – tapasztalják.

Attila elmeséli, hogy a vállalkozására azért is nagyon büszke, mert egy baráti segítséggel valósult meg, úgy hogy közben a barátság nem sérült. Ezt hatalmas szerencsének tartja, és szerinte azért sikerült megőrizniük a barátságukat az üzleti partnerség mellett, mert egy szilárd és jól átlátható szerződést kötöttek. „Tisztázott körülmények között egy baráti viszony óriási előnyöket tud adni” – zárja a beszélgetésünket Attila.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.2 / 5. Összes értékelés: 5

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.