CIKK TOPLISTA 2020: Ezt olvastátok a legtöbben 2020-ban a Hello Bizniszen!

Mindig azok a történetek a legizgalmasabbak, amelyek emberekről szólnak – jól látszik ez abból a toplistából is, amely a Helló Biznisz! idei legolvasottabb cikkeit tartalmazza. Emberi sorsok, emberi történetek, újrakezdések egyéni indíttatásból vagy a vírushelyzet okozta kényszer miatt – leginkább arra voltatok kíváncsiak, hogy másoknak hogyan sikerült valami egészen újba vágni.

1. 50 évesen sem késő váltani

Nagyon sok ember számára volt inspiráló idén Kovács Anita története, hiszen ez a cikkünk vonzotta a legtöbb olvasót. Főhősünk 50 évesen, három gyermek felnevelését követően hagyta ott a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatói székét, hogy először amatőr, majd profi pék legyen a Norma kézműves pékségben. Már saját hobbiműhely nyitásán gondolkodik, kedvenc jelmondata pedig az, hogy „ha valamiben hiszel, próbáld megélni az élet összes területén, munkában, gyereknevelésben, hobbiban”. A cikk hatására több felajánlás érkezett Anitának, így egyre közelebb került az álmaihoz a Hello Biznisz olvasóknak is hála.

2. Folytatja a családi hagyományokat

Mit kezdhetünk a felmenőinktől ránk maradt örökséggel? – kérdezte magától Folly Réka. Számára egyértelmű volt a válasz: nem hagyja veszni a szépapa 19. század közepén alapított borászatát, sem a birtok egy részén a dédapa, Folly Gyula által 1905-ben létrehozott arborétumot. Az sem zavarta, hogy ehhez fel kell adni a budapesti fogorvosi állást, és leköltözni Balatonörsre a családdal és megszerezni a szakirányú végzettséget. Mint mondja, nem szabad megijedni az elején: kellő nyitottsággal és elszántsággal elsajátíthatók egy vállalkozás felépítéséhez, irányításához szükséges ismeretek.

3. Hisz a nőkben

Modellből lett cápa Tomán Szabina, aki a Toman Diet vállalkozás felépítése során megszerzett tapasztalatait a Cápák között című tévéműsorban adja tovább fiatal vállalkozóknak. Saját példáján keresztül is szeretné megmutatni, hogy nőként is lehet biztos karriert és üzletet építeni, miközben nem kell lemondani a családról, vagy a nőiességről. Abban is hisz, hogy sokkal jobban működik egy vállalkozás, ha női vezetői is vannak – az ő cége 98 százalékban nőkből áll.

4. Megmarad a találkozás

Mit tesz egy profi rendezvényfotós, ha a járvány miatt lőttek az üzletnek? Láng Péter például ételfutárnak állt, de közben azért a fotózást sem hagyta abba. Sőt, mint mondja, most több ideje van arra, hogy kedvenc műfajának, a portréfotózásnak éljen. A futárkodást, akárcsak a fotózást, pozitív attitűddel végzi, és úgy véli, a végén jobb ember és jobb fotós lesz tőle. Azt tanácsolja, hogy ne azt nézzük, mások mit hogyan csinálnak, hanem sokkal inkább önmagunkkal, magunk megismerésével foglalkozzunk.

5. Több ráhatása van az életére

Ismét egy erős nő, aki a tanácsokkal (és talán a józan ésszel) szembemenve megtalálta a maga útját. Marosfalvi Csilla most is úgy látja, hogy megérte 40 évesen feladni a biztosat a bizonytalanért, és válófélben, egy kisgyerekkel kilépjen a vállalkozói világba. Sokáig felsővezetők mellett dolgozott asszisztensként, de elvégzett egy business coach képzést, és rájött, hogy átlagosnak vélt tulajdonságai korántsem átlagosak. Most elsősorban női vezetők önismeretének mélyítésével foglalkozik, jelmondata pedig a következő: „hiszek abban, hogy ha azt csinálom, amit szeretek, megélek belőle”.

6. Gyors váltással a túlélésért

A tavaszi korlátozások a legközvetlenebbül talán az éttermeket és a céges vendéglátással foglalkozó cégeket érintette. Prauda Gergő, a Mártogatós, és Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel és a KIOSK alapítói és vezetői meséltek arról, hogyan találták ki az új működési modelljüket, milyen rossz és jó ötleteik voltak – mindezt alig két héttel a veszélyhelyzet elrendelése után. Mint mondják, a siker kulcsa a helyzet őszinte feltárása, minél több ötlet bevonása és az őszinte kommunikáció a csapattal.

7. Elkerülték a betonfalat

Ha valaki képes új utakat és célokat találni, bármikor újrakezdhet mindent, az egész azon áll vagy bukik, hogy akarja-e csinálni, vagy sem – vallja Csomor Tamás, a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra alapítója. Az ő példájuk megmutatja, hogyan kell csinálni, ha akarja valaki. Mivel nem jöttek helybe a csokiért, átálltak pékáru sütésére, és házhoz vitték, mindehhez pedig két nap alatt összeraktak egy webshopot is. Tamás úgy foglalja össze a tanulságot, hogy ha már lépni és váltani kell, a flancos dolgokat elhagyva valami egyszerűre kell fókuszálni.

8. Barátok közül betegek közé

Miért adja fel valaki a modellkedést és a kommunikációs munkát, hogy beteg gyerekek ápolásával foglalkozzon? Németh Franciska – aki 18 évesen a Barátok közt szereplőjeként lett országosan ismert – 29 évesen beiratkozott ápolóképzésre és évek óta a gyerektraumatológián dolgozik. „Nálam az újratervezésnek az volt az értelme, hogy olyan célokat határozzak meg, amik erősek annyira, hogy ha van egy rossz napom, hónapom, akár évem, akkor is erre menjek majd tovább”, mondja. Szabadidejében pedig, egy programozóval közösen létrehozta a GyermekSOS alkalmazást, ami a szülőknek segít megtalálni a legközelebbi ügyeletes gyermekorvost.

9. A sztori egy csésze jó fekete mötött

Mit csinál az átlagember, ha nem kap jó kávét? Bosszankodik, és megissza a gyengét. Mit csinált Lonkai Márton? Kitanulta a barista mesterséget, beállt kávézókba dolgozni, majd nyitott egy saját kávézót, a Steamhouse Cafét. „Ha nem hagyod el legalább egyszer a biztonságos kis közeged, egész életedben bánni fogod”, vallja, még akkor is, ha szerinte vállalkozni olyan bozótharc, ahol vágod magad előre a liánok között. Márton egyébként mindenki számára kötelezővé tenné, hogy vállaljon valamilyen vendéglátói munkát, mert ez a tapasztalat nagyon sokat hozzátesz az ember személyes fejlődéséhez.

10. A Farmville is lehet jó ötletadó

A földművelés, az innovatív gondolkodásmód és a felelősségvállalás találkozott a MyFarm Harta történetében. Kövesdi Gábor gazdálkodó édesapján szeretett volna segíteni, és nem szégyellt még a Farmville-től sem ötleteket szerezni, amikor kitalálta a vállalkozás üzleti modelljét. Ez arra alapul, hogy az előfizetők adott nagyságú területet bérelnek a kertben, és kézhez kapják, ami ott megterem – közben pedig online kamerán követhetik a munkát.

Szerző:
Schopp Attila – Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
regisztrálj a hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.