Cápák között 8. adás összefoglalója

123821260

Nem a farok csóválja a Cápát

A Cápák között nyolcadik adásában szembesülhettünk a férfiak legnagyobb problémájával, sőt azt is megtudhattuk, hogyan lehet akciósan vásárolni vagy kutyákat hazajuttatni mobiltelefonjaink segítségével. A cukormentes nyalóka pedig csak hab volt a tortán.

Akinek nem inge…

Sántha Bálint és Varga Dániel, azaz a Shirt n Belt alapítói, a férfitársadalom egyik legnagyobb problémájára hoztak megoldást, ugyanis megalkották a világon az első „kitűrődésmentes” inget. Az ing aljára egy speciális övet építettek be, mely azt a testre feszíti, így meggátolva, hogy előbújjon a nadrágból.  

A terméket egy közösségi finanszírozási kampányon keresztül szeretnék bevezetni a piacra. 15 millió forintért jöttek, melyért cserébe 15%-ot ajánlanak fel a cégből. Egy ing ára 20 000 Ft, az előállítási költsége pedig 7000 Ft.

A Cápák nem tartották kellően kívánatosnak az övet, és úgy vélték, akinek nem inge, ne vegye magára. Így ezek a halak inkább hallani sem akartak róla, hogy befektessenek a vállalkozásba.

195731400

Soma, az akcióhős

Dombi Soma azért fejlesztette ki Akciós katalógusok nevű alkalmazását, hogy a papíralapú reklámújságokat helyettesítse. Így telefonon át lehet elérni az összes magyar áruház akciós kiadványát. Bár korábban volt már ilyen kezdeményezés, Soma tetszését az nem nyerte el, így megalkotta sajátját, melyet szöveges képfelismeréssel is kiegészített.

Másfél év alatt 90 000 követője lett, alkalmazáson belüli hirdetésekből pedig tavaly 3 millió forintos bevételt szerzett. Soma 20 millió forintért cserébe 5%-os részesedést kínál.

Balogh Péter látott fantáziát az alkalmazásban, így 10 millió forintért cserébe 12%-ot kért, de csak akkor élt az ajánlata, ha még egy Cápa beszáll az üzletbe. Nem is kellett sokáig várnia, hiszen Balogh Levente is felkínált 10 millió forintot, 15%-ért cserébe, de nem csak magának, Péternek is ekkora részesedést kért. Soma soknak találta a 30%-os részesedést, és fejenként 10-10%-ot ajánlott fel. Ez jó taktikának bizonyult, a Cápák bekapták a horgot, így megszületett a közös üzlet.

193746070

Pénz beszél…

Boros Balázs a vállalkozását kutyájának köszönheti, aki folyton meg akart szökni tőle. A Dox a kutyabiléták egy új generációját képviseli, melyről egyetlen telefonos érintéssel le lehet olvasni a kutya minden adatát. Minden Doxhoz tartozik egy közösségi profil is, ahol barátokat, sőt akár társat is találhatunk kedvencünknek. Mindezt 8000 Ft-ért lehet megvásárolni.

35 millió forintért cserébe 30%-os tulajdonrészt kaphattak volna a Cápák. Balázs szerint a befektetés kifizetődő lenne, hiszen jövőre 30 000 bilétát fog eladni. A Cápák nehezményezték, hogy senkinek nem fog eszébe jutni egy kóbor kutya nyakához nyomni a telefonját, hogy lekérje az adatait, ezért hasznosabbnak ítélték meg a hagyományos bilétákat. Így sajnos a Dox a Cápák körében nem járt farokcsóválással.

Édes élet

Huszár Zsuzsa és Gajárszki Gergely a Wand Company cukormentes édességeket készítő családi vállalkozás alapítói. Zsuzsa táplálkozási tanácsadó, akit cukorbetegsége késztetett arra, hogy egészséges édességek kifejlesztésébe kezdjen. Jelenleg 80 viszonteladó segíti munkájukat. Tavalyi árbevételük 12 millió forint volt. 50 millió forintból szeretnék optimalizálni a gyártást, melyért cserébe 10%-ot adnak az üzletrészből.

174314950

A Cápák szerint nem jól mérték fel a cégértéket. Az volt a véleményük, hogy jóval kisebb összegből is lehetne fejleszteni a vállalkozást, hiszen a gyártási folyamat költsége igen alacsony. Így hiába húzták el a Cápák előtt a halalakú nyalókát, a mézesmadzag nem járt sikerrel, és befektetők nélkül maradtak.

A hétfői adásban egy vállalkozás talált befektetőre, Dombi Soma és az Akciós Katalógusok, aki elnyerte a Telekom Digitálisan Tettrekész díját is.

Jövő hétfőn ismét vérszagra gyűlnek a Cápák, ne maradjatok le róla!

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!