Cápák között 6. adás összefoglalója

Ck 6. Adás

A Cápák (pénzben) úszva születnek. Megérte két hetet várni a Cápák között hatodik adására, hiszen az eltelt napok még pénzszomjasabbá tették a Cápákat. Azok számára pedig, akik még nem láttak deszkán egyensúlyozó nagyhalat, az adás megtekintése kötelező!

Hoppon maradt ajánlat

Hoppál András célja az üzleti élet megreformálása. Mint megtudtuk, ő nem próbálja a dolgokat, hanem teszi. A Naviga Média Kft. ügyvezetőjeként és a Naviganet üzleti rendszer fejlesztőjeként állt a Cápák elé. Az általa létrehozott nemzetközi üzleti hálózathoz csakis a már abban lévő cégek ajánlásával lehet csatlakozni. 85 millió forint befektetéséért cserébe 40%-os részesedést ajánlott úgy, hogy 2019-ben cégének bevétele 6 millió forint volt.

Amellett, hogy a kapcsolati hálók nem biztosítják azt, hogy a Naviganetbe csakis igazán megbízható cégek kerülhessenek be, a Cápák azt sem értették, hogy miben különbözik az András által létrehozott rendszer bármely piramisjátéktól, amely egyébként illegális.

Így hát a tettek emberének próbálkozása most Cápa nélkül maradt.

A világot jelentő deszkák

Gaál Attila és párja, Szilvi, nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy megreformálják a világ mozgáskultúráját.

A Stability Workout Attila saját fitneszirányzata, melyet 7 évnyi edzői tapasztalatának felhasználásával hozott létre. Ehhez egy saját eszközt is kifejlesztett, a Stability board nevű deszkát.

5 év alatt 250 darab deszkát értékesített, melyek előállítási költsége darabonként 15 000 Ft, ára pedig nettó 30 000 Ft. Attila 12 millió forintért jött, melyért 5% részesedést ajánlott fel. Az összegből termékeket gyártanának.

Moldován András és Balogh Levente egy különleges férfikettőst adott elő a világot jelentő deszkán. Leírhatatlan látvány volt, úgyhogy erős idegzetű olvasóinknak érdemes megnézni!

András számára nemcsak a deszka, az üzlet is labilisnak tűnt, így inkább tovasiklott. A többiek is csatlakoztak hozzá, így ez a lehetőség Attila számára most sajnos elúszott.

Édes álmok

Vasmatics Marci cukrászmester célja a leghíresebb magyarországi csokoládémanufaktúra megteremtése. Marci, aki a Chocofacture megálmodója és egyik tulajdonosa, valódi szerelmese a csokoládénak. A cég éves szinten 20-30%-os növekedést ért el, és az árusítás mellett már workshopokat is tartanak.

A Cápák Marci tenyeréből ettek, miközben ő elmondta, hogy 35 millió forintot szeretne kérni tőlük egy csokoládézó létrehozására és gépek beszerzésére. Ezért cserébe 11% részesedést ajánlott fel. A tavalyi éves profitja másfél millió forint volt. Az üzleti lehetőséget Marci a franchise-ban látja.

Tomán Szabina kérdései könnyeket csaltak a cukrászmester szemébe, akinek a legnagyobb álma, hogy cégét egyszer majd gyermekei vigyék tovább. Végtelen elkötelezettségét nagyra értékelték a Cápák, de üzleti szempontból nem tartották előnyösnek, hogy csatlakozzanak hozzá.

Kimérve, de nem kimérten

Pocsaji Csilla Békéscsabáról érkezett. Az általa alapított Tebe csomagolásmentes üzlet története Csilla párjának Chron-betegségével kezdődött. A pár elkezdett helyi termelőktől vásárolni és feltűnt nekik, hogy szinte nem keletkezik hulladék az otthonukban.

2019-ben nyitották meg kimérős boltjukat, mely az első négy hónapban 4,5 millió forint bevételt termelt, amelyből a profit 10% volt. 15 millió forintért cserébe 10% tulajdoni részt kínáltak a Cápáknak. Csilla országos lánccá szeretné tenni a Tebét, melyhez a következő lépés két újabb üzlet megnyitása lenne. Egy második üzletet mindenképpen meg fognak nyitni, a Cápák befektetésétől függetlenül.

András segítséget kért Csillától, hogy győzze meg Szabinát, szálljon be vele az üzletbe. Bár a tulajdonosi elhivatottság óriási volt, a meggyőzés nem sikerült, így András kiszállt az üzletből, még mielőtt beszállt volna. Azonban Szabina szívesen társult volna, ha a 15 millió forintért cserébe 35%-ot kap a cégből. Ezt Csilla elutasította, de végül 25%-os részesedésben meg tudtak állapodni, így az üzlet megköttetett.

A hétfői adásban így egy vállalkozás talált befektetőre, Pocsaji Csilla és a Tebe, aki egyben a Telekom Digitálisan Tettrekész díját is elnyerte.

Jövő hétfőn ismét vérszagra gyűlnek a Cápák, ne maradjatok le róla!

Ha nem láttad az adást, itt nézheted meg: https://www.rtlmost.hu/capak-kozott-p_13063/capak-kozott-2-evad-6-resz-c_12628555

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.