Cápák között 5. adás összefoglalója

Cápák között Hello Biznisz

Ne akard a Cápát úszni tanítani!

Ha hétfő este, akkor Cápák között. Az ötödik adás sem telt izgalmak nélkül. Nézzük hát, kivel osztoztak a zsákmányon a Cápák, és kiből akartak inkább lakmározni egy jót.

Páratlan ajánlat

Györfi András a legvidámabb társkereső oldal, a Ducitárs megalapítója, mely néhány hónap alatt 1800 felhasználót ért el. 100 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy külföldi piacra is betörhessen, melyért cserébe 35%-os részesedést adna.

András szívből ajánlotta névrokonának, Moldován Andrásnak, hogy regisztráljon, amennyiben társat szeretne találni, ám ezzel nem dobogtatta meg a szívét. Sőt a Cápa igencsak megdöbbent azon, hogy a ducik táborába sorolták.

Az oldal jelenleg ingyenes, de az első évben 25 millió forintos bevételt céloztak meg. Egy befektetője van már a társkeresőnek, aki 35%-ért cserébe 50 millió forint értékű befektetést adott. Andrásnak jelenleg 65%-a van, ebből ajánlana fel 35%-ot a Cápáknak. Röpke fejszámolás után hamar kiderült, hogy a Cápák a befektetett 100 millió forintjukért cserébe ugyanannyi üzletrészt kapnának, mint a korábbi befektető az 50 millió forintjáért.

Ráadásul a Cápák nehezményezték, hogy a társkereső diszkriminál, hiszen itt csak plus size felhasználók regisztrálnak.

András ajánlata tehát nem nyerte el a Cápák tetszését, így társkeresője most társak nélkül maradt.

Cápák két keréken

Ostorházi Márton egyedi kerékpárflottákat épít vállalkozásoknak. A Kruz Bike Company 1 éve alakult. A megrendelők logójával ellátott és színvilágának megfelelő bicikliket leginkább multinacionális vállalatok, önkormányzatok és ételfutárok rendelték meg idáig Marcitól.

Egy átlagos kerékpárflottát 2 millió forintért tudnak értékesíteni, és 1 millió forintból tudnak megépíteni. 8 millió forintért cserébe 8%-ot ajánlana fel Marci, mely összeget egy applikáció létrehozására, márkaépítésre és egyéb üzletfejlesztési célokra használná fel. Az árbevétel 2019-ben 2,5 millió forint volt és idáig összesen 48 darab biciklit tudtak értékesíteni. Az egyedi kerékpárok mellé flottakezelői szolgáltatás is rendelkezésre áll, melyet idáig két cég vett igénybe.

A Cápáknak nagyon tetszett Marci elkötelezettsége és profizmusa. Fehér Gyula úgy határozott, odaadná a 8 millió forintot, melyért cserébe 24%-ot kér, viszont két éven át biztosítja, hogy 12%-ot 8 millió forintért vissza lehessen tőle vásárolni.

Balogh Péter a 8 millió forintért cserébe 30%-ot kérne, amiből két éven belül, 8 millió forintért 15%-ot lehetne tőle visszavásárolni.

Balogh Levente nem szállt be az üzletbe, viszont rendelt 10 darab biciklit.

Marci egyik Cápát sem szerette volna kiengedni a hálójából, így 4-4 millió forintért cserébe 10-10%-ot ajánlott fel nekik, majd 2 éven belül, visszavásárlással 5-5%-ra csökkentené a tulajdonrészt. A Nagyhalak 12%-ot szerettek volna fejenként, melyet meg is kaptak, így hárman együtt gurulhattak tovább.

Kutyajó ötlet

Vágner Adrienn vállalkozásáról nem lehet elmondani, hogy kutyába se veszik. Ingatlanértékesítőként megtapasztalta, hogy bár igény lenne rá, nincs az otthonok bútoraihoz illő kutyafekhely. A Vágner Állatbútor tehát ezt a piaci rést próbálja betömni egyedi kutya- és macskabútoraival. Öt funkcióval rendelkező szekrényét 280 000 forintért lehet megvásárolni.

30 millió forintért cserébe 10% üzletrészt adna. Az összeget termékfejlesztésre és külföldi terjeszkedésre költené. Tavalyi árbevétele 1,8 millió forint volt.

A Cápák körbejárták a bútorokat, de a luxusnak a nyomát sem tudták kiszagolni. Moldován András a Parlament-alakú kutyaház ötletével kitűnő termékfejlesztőnek bizonyult, ám ennél tovább nem ment, és elsőként szállt ki a lehetséges üzletből. Így tettek a többiek is, így Adri magányos farkas(kutya)ként folytathatja vállalkozását.

Ahová lépnek, ott fű terem

Járányi Orsolya és kedvese, Fülöp Zoltán nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is társak. Az EzerJóFű Gyógynövény Kft. gyógynövényekből készít kivonatokat és tinktúrákat. Ők végzik a gyűjtést, szárítást és csomagolást is. A tavalyi nettó árbevételük 46 millió forint volt. Szeretnék minél szélesebb körben terjeszteni termékeiket és egy saját üzemet is szeretnének kialakítani, melyhez 55 millió forintra lenne szükségük. Ezért cserébe 12%-os részesedést ajánlanak fel.

A Cápák könnybe lábadt szemekkel hallgatták Orsiék szerelmének történetét, de hamar megkeményítették szívüket, amikor a piszkos anyagiak kerültek szóba. Megtudták, hogy egy üveg tinktúra 2600 és 3500 Ft közötti áron mozog, míg előállítási költsége 2000 Ft.

A Cápák nagyra értékelték a vállalkozást, de szerintük ennek lényege pontosan abban áll, hogy két ember a saját munkáját és szívét teszi bele, így egyikük sem szeretett volna befektetővé válni.

A hétfői adásban egy vállalkozás talált befektetőre, Ostorházi Márton és a Kruz Bike Company, aki egyben a Telekom Digitálisan Tettrekész díját is elnyerte.

A következő adás június 8-án, hétfőn lesz, ne maradjatok le róla!

Ha még nem láttad az adást, itt nézheted meg:  https://www.rtlmost.hu/capak-kozott-p_13063/capak-kozott-2-evad-5-resz-c_12627149

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!