A Puli Space soha nem adta föl, „vízszimatolót” küldenek a Holdra! Egy magyar űrtechnológiai cég inspiráló története

Olvasási idő 8 perc
Puli I2.0 2013 02 01 Morocco Oewf Katjazanella Kux

Az űriparban való részvétel egy olyan ultrafutáshoz hasonlít, aminek minden egyes métere erős koncentrációt kíván. Ennek az egyik legjobb bizonyítéka a Puli Space Technologies 2010-ben kezdődő sikersztorija, aminek során a cég idén egy hasznos terhet, egy Téridő plakettet juttat el a Holdra. A kezdetekről, a kihívásokról és a magyarok űriparban való helyéről is kérdeztük Dr. Pacher Tibort, a Puli Space alapítóját és vezetőjét.

„A lehetségest csak akkor tudjuk elérni, ha a lehetetlent újra és újra megpróbáljuk” – idézte föl Herman Hesse Nobel díjas író gondolatát Dr. Pacher Tibor, a Puli Space Technologies alapítója és vezetője. „Az úgynevezett Apolló-árvák generációjához tartozom, ugyanis a Holdra szállás időpontjában még gyerek voltam és emlékszem arra is, hogy akkoriban sokan abban reménykedtek, hogy napjainkra már állandó bázisaink lesznek a Holdon és a Mars meghódítása is belátható közelségben lesz” – mondta az ELTE-én fizikusként végzett, kozmológiával foglalkozó cégvezető. Doktorátusát a németországi Heidelbergi Ruprecht-Karl Egyetemen szerezte, majd dolgozott a Max Planck Intézetben, illetve uniós tudományos projektekben vett részt. Ez az út vezetett át a gazdaság világába, ahol négy kontinens tizennyolc országában szabadúszó tanácsadóként tizenöt évig foglalkozott szoftverfejlesztéssel, folyamatoptimalizációval , SAP-rendszerek bevezetésével.

A világűr nem ereszt

Persze a világűrhöz való vonzalma nem múlt el, így egy, a kétezres évek végén két, az űrtudomány területen aktív kutatóval történt találkozás sorsfordítónak is nevezhető a karrierjében. Az említett szakemberek éppen akkor neveztek be a Google Lunar XPRIZE-ra (GLXP), a világ legmagasabb díjazású technológiai versenyére. „Az esemény legfőbb célja az volt, hogy a résztvevők magánkezdeményezések keretein belül eszközöket juttathassanak vissza a Holdra, így én is elkezdem gondolkodni a lehetőségeken” – mondta a fizikus. „A részvételhez mérnöki fifikára, gazdasági tudásra volt szükség, mi pedig egy magyar csapattal be is neveztünk, a céget gyakorlatilag az GLXP-n való részvételre alapítottuk” – emlékezett vissza Dr. Pacher Tibor. A nevezés már önmagában mérföldkövet és kihívást jelentett, ugyanis nem csupán egy tudományosan és mérnöki szempontból megalapozott dokumentáció volt a részvétel feltétele, hanem az ötvenezer dolláros nevezési díj is, amit a csapatnak össze kellett gyűjtenie – azután a GLXP esedékes éves csapattalálkozóját 2014-ben már a Puli meghívására és szervezésében Budapesten rendezték meg.

Felmerülhet a gondolat, hogy honnan erednek a világűrrel kapcsolatos ambíciók, miközben Magyarország sosem tartozott az nagy űrhatalmak közé. Ez igaz, ám ennek ellenére a valamikori Interkozmosz program részvevőjeként egy kis országhoz képest sikeresen épített föl egy jelentősebb mértékű űrtechnológiai tudást.

Csapatépítés, keményfejűség és hit

Ám a csapatépítés ennek ellenére sem volt a legegyszerűbb feladat, hiszen az űrszakma napjainkhoz hasonlóan másfél évtizede sem volt olyan nagy. A Puli Space alapítója megmozgatta a kapcsolatrendszerét, miközben a szakemberek felkutatása mellett megküzdött a projekt sikerét illető szkepticizmussal is. A csapat végül 2010-ben kezdte meg a közös munkát és „az is a céljaink között szerepelt, hogy a projekt egy közös jó üggyé váljon és kiemeljen bennünket a környező országok sorából”. „Az eltelt közel másfél évtized alatt sok szakember támogatta önkéntes munkájával a Pulit, ám ez főállás és család mellett egy idő után természetes módon nehézzé válik, márpedig itt nem maratoni-, hanem ultratávot futunk” – mondta Dr. Pacher Tibor. „A cég ma már egy szilárd csapattal működik, de az eredményeink a korábbi kollégáink önkéntes munkájának, a bennünket támogató magánembereknek és cégeknek, a kisebb volumenű értékesítéseknek köszönhető, így tudtuk megvalósítani a prototípusokat és elvégezni azok analóg tesztjeit” – tette hozzá a cégvezető. Mint mondja, a forrásokat tekintve az indulás utáni évek nagyon nehezek voltak, a felesége jelentős anyagi támogatása nélkül a Puli ma nem is létezne. A csapat ennek ellenére kitartott, és amikor a siker feltételeiről kérdeztük, az erős elkötelezettséget, a bizonyos szempontból akár keményfejűnek, konoknak is nevezhető hozzáállást említette. Dr. Pacher Tibor kiemelten fontosnak tartja az abba vetett hitet is, hogy „képesek vagyunk olyan dolgok létrehozására, amelyek jelentős értelemmel bírnak és gazdaságilag is sikeressé válhatnak”.

A Puli rover születése

A GLXP-n a Puli Space arra a kihívásra kereste megoldást, hogy hogyan lehetne a Holdra visszajuttatni egy olyan eszközt, ami az égitest felszínén képes a helyváltoztatásra és a felderítésre, ezek mellett pedig fotókat és videókat küld vissza a Földre. Ez egyszerre jelentett kihívást a tudományos és az anyagi forrásokat tekintve is, ugyanis a szabályok szerint az eszköz fejlesztése és építése, valamint a Holdra való eljuttatása is csak magánerőből történhetett meg. Ugyanakkor a szabályok alapján megvolt a lehetőség arra is, hogy „megvegyük a fuvart, ezért mi a szállítás helyett a holdfelszíni mobilitás lehetőségeire kezdtünk el fókuszálni”. Ennek jegyében kezdték meg a rover, azaz a holdjáró fejlesztését, aminek során a mérnököknek sok problémára kellett megoldásokat találniuk, hiszen egy a világűrbe szánt eszköznek ki kell bírnia a felszállás-, a repülés és a leszállás okozta fizikai megterheléseket éppen úgy, ahogy a sugárzást, a vákuumot és az extrém hőmérsékleti körülményeket is, miközben hasznos feladatokat végez el. A projekt 2013-ban ért az első tesztelés szakaszába, amit két, a holdi terepviszonyokkal analóg körülmények között végeztek el. Az első sikeres tesztet az Osztrák Űrfórum támogatásával a Szaharában, majd az év végén egy saját expedíció keretében Hawaii legnagyobb vulkánján, a Mauna Kea-n hajtották végre.

Puli I2.0 I2.5 2013 12 15 Mauna Kea
A holdi vízszimatoló – az áttörés

Ugyanakkor 2021-ben a Puli roveren való munka folytatása mellett a NASA 225,000 dolláros támogatásával sikeresen kifejlesztették és legyártották a Puli Holdi Vízszimatoló (Puli Lunar Water Snooper) elnevezésű neutron spektrométert is. „Az áttörést a NASA 2020-ban meghirdetett technológiai versenye hozta meg számunkra, ugyanis a »vízszimatolóval« 29 ország 132 pályázata mellett a holdi erőforrások felderítése kategóriában elhoztuk a fődíjat” – tudtuk meg Dr. Pacher Tibortól. A második kör részeként pedig a meghatározott időpontra három darabot le is szállítottak a NASA részére.

Erős projektek és a földi láb

A Puli Space jelenleg is több komoly projektet is futtat, emellett küldetésekben sem lesz hiány. Az Európai Űrügynökség (ESA) által kiírt és megnyert pályázatok keretein belül holdjáróalrendszer-továbbfejlesztéssel foglalkoznak és a „vízszimatoló” földi körülmények közötti felhasználásának és gazdasági lehetőségeinek feltárásán dolgoznak. „A »vízszimatoló« egyetlen szenzorral képes arra, hogy felmérje akár tíz hektárnyi földterület nedvességtartalmát” – mondta Dr. Pacher Tibor. A remények szerint a sikeres alkalmazhatóság egyfajta „földi lábat” biztosíthatna a cég számára.

Téridő plakett és az Aranycsapat a Holdon

Időközben a Puli megállapodott egy, az idén holdszondát elindító amerikai céggel (2016 óta az Astrobotic a Puli hivatalos holdi szállítópartnere), amelyik ugyan a rovert még nem, ám egy Téridő plakettet magával visz a Holdra. Ez a Puli első hasznos terhe a Holdon, „egy magyar időkapszula egyidőben a Földön és a Holdon. A Téridő plakett segítségével örök emléket állítunk többek között a legendás Aranycsapatnak is”. A plakett mellett az év végén útnak indul majd az egyébként a NASA figyelmét is felkeltő „vízszimatoló” is, amit szintén egy amerikai magáncég juttat el a Hold felszínére. Egy mindössze félórás tárgyalás során kiderült, hogy a cég által fejlesztett Hopperen (egy Szöcske nevű felszíni egység) van még egy fél kilónyi szabad hely, a „szimatoló” pedig mindössze negyven dekagrammot nyom, így meg is született a megállapodás. Egyébként az eszköz Holdra való eljuttatása piaci áron közel kétmillió dollárba kerülne, de annak a lehetősége, hogy a világon először keressék a víz nyomát a Hold déli sarkvidékén, egyszer adódik az életben, így arra jutottak, hogy a Puli adja a „szimatolót”, az amerikaiak pedig ingyen biztosítják a Holdra szállítást.

Van-e helyünk az űriparban?

Az űripar a becslések szerint jelenleg egy 350-450 milliárd dolláros méretű éves piacot jelent, ami az évtized végére akár az ezermilliárdos volument is elérheti; a rendszerben lévő források csupán egynegyede származik az űrügynökségektől, a nagyobb részt már most is a gazdasági szereplők állják. „Ezen belül is az úgynevezett orbitális gazdaság erősödik, ami a föld körül keringő, a megtervezett és megépített, a világűrbe feljuttatott, működtetett és az adatokat rendelkezése bocsátó eszközök piacát jelenti” – tette hozzá Dr. Pacher Tibor. Mint mondja, egy stabil növekedésű, válságálló iparágról van szó és Magyarország helyesen törekszik ebbe a sok lehetőséget tartogató irányba. „Az űripar ma már nem csak nagyok színtere, a kisebb országok számára is megvannak az érvényesülés lehetőségei, így a jó adottságokkal bíró Magyarország számára is adottak a lehetőségek arra, hogy sikeresen szerepeljen” – fogalmazott a cégvezető. A Puli például a holdi erőforrások felderítése területén szállt be és marad a versenyben.

Mit tegyen egy az űriparba tartó induló vállalkozás?

Dr. Pacher Tibor szerint az űriparba tartó cégek számára fontos lépés a projektötlet és a bekapcsolódási lehetőség megfogalmazása a cégnél meglévő/fejleszthető kompetenciákra alapozva és a lehetséges partnerekkel való kapcsolatfelvétel. Mindemellett kulcstényező a megfelelő mennyiségű és minőségű információ is. Az Európai Űrügynökség (ESA) és a NASA munkájáról ezen a linken lehet tájékozódni, míg a magyar szereplők, magyar vonatkozású projektek áttekintésére és követésére itt ,itt, és itt van lehetőség.

Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.