A legnehezebb nekem is, a környezetbarát életmód szokássá alakítása volt

Amikor két éve elindult a vállalkozás, még kevés ilyen profilú bolt volt Magyarországon. Kecskeméten azóta is csak ők képviselik a csomagolásmentes ideát, a nevük jól jelzi az irányt. A cikkben a Hello Biznisz Klub egyik tagját, Zubor Melisszát és vállalkozását, a Zöld Missziót mutatjuk be. Története jó példa arra, hogy mennyire jól lehet lelkesedésből, hobbiból egy működő üzletet létrehozni.  

Zubor Melissza sok vállalkozóhoz hasonlóan az elhivatottsága vezette a vállalkozói világba. A környezettudatos életforma akkor vált számára igazán fontossá, amikor Kecskeméten összeköltözött a párjával és közösen elkezdtek arra figyelni, hogyan tudnának minél kevesebb szemetet termelni. Az útjukról a közösségi médiában is aktívan kommunikált, ahol azt vette észre, hogy egyre többen követik a helyi lakosok közül is. Nemsokára már mint szakembert hívták meg különböző öko tematikájú rendezvényekre. Visszatérő kérdésként kapta meg viszont, hogy jó-jó, de hol a lehet a környéken csomagolásmentesen vásárolni. „Az én fejemben is megfordult, hogy milyen jó lenne, ha nemcsak Budapesten, hanem Kecskeméten is lenne egy ilyen bolt. Aztán egy idő után már eljátszottam a gondolattal, hogy hát végül is lehet, hogy én is képes lennék rá. Végül már szinte elvárás volt tőlem – legalábbis ezt tapasztaltam az előadásokon, ez derült ki a visszajelzésekből, hogy akkor nyissak én. Szóval igazából én is szerettem volna, de egyáltalán nem ez volt a célom a legelején” – meséli Melissza, aki a Zöld Misszió boltját végül a Szegeden szerzett pénzügy-számvitel diploma átvétele után 2020 márciusában indította be Bács-Kiskun megye székhelyén. A vállalkozásról már volt fogalma: elmondása szerint már az egyetemen sokat tanult Wolf Gábortól és Janata Krisztinától, a Marketing Commando alapítóitól (akik egyben a Hello Bizniszen is gyakran megszólaltatott szakértők), és a vállalkozás indítása óta tagja a gotomarketing klubjuknak is. 

A boltban saját tárolókba, zsákokba, üvegekbe lehet mindenféle finomságot, – a tészta-és lisztfélékén át, a tisztítószereken, a gyümölcsön keresztül lényegében mindent, ami egy átlagos háztartásba kell – vásárolni, de Melissza a csomagolás elhagyása mellett azt is küldetésének érzi, hogy a nála található termékek természetes és bio összetevőket tartalmazzanak, és lehetőleg hazaiak legyenek. Kezdetben ennek megvalósításása nem is ment olyan egyszerűen: „Bő két évvel ezelőtt nagyon nehéz volt olyan beszállítókat találni, akiknek termékeit szívesen kiraktam volna a polcaimra. Legelőször azok a márkák jelentek meg, amelyeket már ismertem, és meg voltam elégedve velük” – mondja Melissza. A kezdő beszállítói kör fél év alatt állt össze. Azóta nagyot nőtt a választék, jelenleg a beszállítóinak a 80 százaléka itthoni. „Most meg már inkább minőségbeli problémák vannak: egyre többen gyártanak környezetbarátnak tűnő terméket, amelyek valójában nem azok. Ha egy ilyen felkerülne a polcra, az nagyon vissza tudna ütni, de szerencsére ilyenre még nem volt példa”- teszi hozzá. A bolt egyébként teljesen önerőből valósult meg. „A bérleti díjra, a berendezésre, az első termékpalettára, a mérlegekre, a pénztárgépre körülbelül 5-6 millió forintot költöttem. Ezt mind korábbi ösztöndíjakból, munkákból félretett pénzből volt meg. A legeslegelső üzleti tervemhez képest kicsivel több kiadásom lett” – tudjuk még meg tőle.  A covid, a kezdő vállalkozói mivolt és az újszerűség dacára a bolt szépen beindult. Ma már három eladó is segíti a munkáját, ő most az adminisztrációra és a webshop fejlesztésre koncentrál elsősorban.  

Melissza ma is megfontolja, hogy mire ad ki pénzt. Hisz abban, hogy egyszerű megoldásokkal is lehet hatékonynak lenni. Erre jó példa, hogy a termékek szavatossági idejét egy megosztott Google Naptárban vezetik. Hogyan néz ez ki? A Google Naptárban előre minden terméknek fel van írva a lejárati ideje, és ők minden nap ránéznek, hogy a közeljövőben lejáró termékből mennyi van, szükség esetén pedig újrarendelik vagy akciózva kínálják. Ezenkívül egy ismerős által fejlesztett felhő alapú szoftvert használnak, ezen megy az értékesítés, itt kezelik a számlákat, a leltározás is ezen fut, de az ételmentő Munch-csal való együttműködésük is látszik a felületen. „Amit még nagyon szeretek az a Microsoftnak a Onenote jegyzetprogramja, amit a teljes belső kommunikációra használunk. Ott reagálok a napi történésekre, oda írjuk be, hogy miből kell rendelni, de a munkabéreket is azon kezeljük” – meséli Melissza.  

Mindenkinek más szokás megváltoztatása a nehéz 

Átállni egy környezettudatosabb életmódra Melisszának se ment egyből. „Nekem leginkább az volt a legnehezebb, hogy átalakuljon szokássá minden. Ha így szeretnél élni, akkor muszáj előre tervezned. Mikor mész vásárolni, legyen nálad tárolóedény, időben add le a rendelésed a szezonális, gyorsan romló árukra stb. A páromnak más volt kihívás: ne hagyja otthon a kulacsát. Azt látom, hogy mindenkinek más szokás megváltoztatása a nehéz. 

A vevőimnek is azt tanácsolom, hogy ne ostorozzák magukat, ha lépésről lépésre állnak át, az is nagyszerű. Mi először elhagytuk az eldobható műanyag palackokat, utána beszereztünk egy szódagépet, majd a mosogatószivacsot lecseréltük luffaszivacsra és így tovább. A vevőim nagyon keresik ezeket a tanácsokat. Ezért is szeretek bent lenni a boltban, mert a vásárlók mindig elmesélik, hogy mi történt velük, miben akarnak fejlődni, megkérdeznek valaminek a megoldásáról. Ezeket a tanácsokat utána beépítik az életükbe, és következő héten visszajeleznek, hogy működött vagy nem. A Zöld Missziónak talán ez a legjobb része: átadni a tudást, és látni, hogy attól az emberek élete jobb lesz, közben a környezetnek is jót teszünk – zárja a beszélgetést a fiatal vállalkozó. 

Hogyan építs hobbiból vállalkozást? Zubor Melissza, a kecskeméti Zöld Misszió csomagolásmentes bolt alapítójának tanácsai 
  1. Ha valami lelkesít, hiszel benne, kezdj el róla kommunikálni. Kevésbé ismert terület esetén az edukáció a legjobb formája a jövőbeli vásárló közönség kialakítására. 
  1. Az üzleti tervért akkor is hálás leszel, ha nem is sikerül tartanod. 
  1. A minőséget ne add alább, különben hiteled veszted. Inkább legyen kevesebb terméked, de azok képviseljék azt a minőséget, amit te célul tűztél ki. 
  1. Használj egyszerű megoldásokat, nem kell mindenre azonnal egy fizetős szoftver. A lényeg, hogy az alkalmazás te és a munkatársaid munkáját segítse, a használata, elérése egyszerű legyen.  
  1. Légy példamutató! Első kézből ismerd a termékeid, élj úgy te is, ahogy kommunikálsz. A szakmai tanácsadás az egyik ajánlóleveled.  
  1. Indíts minél hamarabb hírlevelet. A törzsközönségednek adj extra tartalmakat, értesüljenek elsőként ők az akciókról. 
  1. Dedikálj időtartalmakat az egyes feladatokra. Például az üzenetek, e-mailek megválaszolására legyen kijelölve egy-egy nap a héten.  
  1. Ameddig tudsz, tarts személyes kapcsolatot a vevőiddel. Az így szerzett infók aranyat érnek, nagyon jól segítik a vállalkozás fejlesztését. 

Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.3 / 5. Összes értékelés: 6

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.