Ismerhetjük őt híradósként, gyereknevelésről szóló cikksorozat szerzőjeként, regényíróként, az Elviszlek magammal sorozat házigazdájaként, a WMN alapítójaként – D. Tóth Kriszta számos szerepkörben otthonosan mozog. A wmn.hu portál hamarosan hetedik születésnapját ünnepli, ami egyben azt is jelenti, hogy Kriszta vállalkozásvezetőként is immár hétéves tapasztalatra tett szert. Ennek kapcsán beszélgettünk vele arról, hogy mit és kitől tanult meg vezetőként, miért tartja fontosnak a fiatalabb generációk bevonását a csapatába, miért adta át a főszerkesztői feladatait, és miben látja vállalkozása erősségeit.
Öndefiníció szerint újságíró vagy – ez szerepel a közösségi oldaladon is. Közben írónak is mondhatod magad, és vállalkozónak, aki a semmiből teremtett egy sikeres női portált. Hogy férnek meg ezek a szerepek egymás mellett az életedben?
Nagyon sok címkém van, pedig nem szeretem magam felcímkézni. Mindig különutas ember voltam, aki annak egy kicsit túlságosan ez, ennek egy kicsit túlságosan az. Minden hozzám hasonló személyiség próbál szabadulni az előre kiosztott kategóriáktól. De ha választanom kell egyet, akkor az újságíró szakma számomra mindennek az alapja. A sokféleség a személyiségem leképezése, így vagyok önazonos, ezért fér meg minden kényelmesen egymás mellett. És alaptulajdonságom a kíváncsiság is, tulajdonképpen ennek szolgálatába állítottam a pályámat. Egy számomra természetes fejlődési ívet jártam be azóta, hogy elindultam az újságírói pályán.
Én alapvetően történetmesélő vagyok – embereket, ügyeket, témákat, érzéseket mutatok be. Függetlenül attól, hogy mekkora vállalkozást vezetek, én mindig is egy tartalmi szakember leszek, aki mellesleg kénytelen-kelletlen beletanult a dolog vállalkozói részébe is, és kiderült, hogy nem teljesen analfabéta. Pedig, ha 10 évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy vállalkozó leszek, nem biztos, hogy komolyan veszem.
Pár évvel ezelőtt te mondtad magadról, hogy tanuló ügyvezető vagy. Mostanra elértél már egy haladó szintre?
Mindig is „tanuló ügyvezető” maradok, de azért akár a hét évvel ezelőtti indulásunkhoz képest, akár a pár évvel ezelőtti állapotokhoz képest komoly szinteket léptem.
Kitől és mit tanultál, mint tanuló ügyvezető?
Ha valamit megtanultam a pedagógus szüleimtől, akkor az éppen a tanulás képessége, szeretete. A magyar és külföldi oktatási rendszerekben töltött csaknem húsz évem sem ölte ki belőlem ezt, és ez az elmúlt években is jól jött. Nagyon sokat tanulok a hibákból; a sajátjaimból és másokéból is. Azt vallom, hogy a kudarc a siker egyik legfontosabb alkotóeleme. Tanulok a munkatársaimtól, különösen azoktól, akik egy-egy területen többet tudnak nálam. Szerencsére hamar felismertem, hogy vállalatvezetőként sem kell mindenhez értenem. Nincs például érzékem az értékesítéshez, ezért az egyik első szakember, aki csatlakozott hozzám a WMN indulása után néhány hónappal a mostani kereskedelmi igazgatónk, Zákányi Gáspár, aki mára az üzlettársam is.
A korábbi tévés tapasztalataid segítik bármiben is azt, hogy vállalkozóként jobban működj?
A híradós tapasztalataimat különösen jól tudom hasznosítani; nagyon hatékonyan dolgozom például nyomás alatt. A hírműsor készítés egy rendkívüli módon szabályozott rendszer, ahol az időintervallumok és a határidők is fontos szerepet játszanak. Ha azt mondják, hogy 1 perc 30 másodperc legyen egy tudósítás, akkor annak valóban 1 perc 30 másodperc hosszúnak kell lennie. Ha fél nyolckor kezdődik a híradó, akkor fél nyolckor ott ülsz, bármi történik is, és felkészült vagy. Az időoptimalizálást és a nyomás alatti koncentráció képességét biztosan hoztam magammal a híradós múltamból. De ugyanígy jól jön az is, tévésként és vállalkozásvezetőként egyaránt, hogy tudok sok mindenre egyszerre figyelni.
Ha elakadsz, akkor kihez fordulsz tanácsért? Van-e példaképed, mentorod?
Nincs egy személy, akihez rendszeresen fordulnék. Emberek, szakemberek vannak, akiktől tudok és szoktam is kérdezni, ha kell. Szerintem az egyik legfontosabb dolog vezetőként – amellett, hogy legyünk tisztában a korlátainkkal, és merjünk felvenni magunk mellé olyanokat, akik nálunk okosabbak bizonyos területeken – az, hogy legyünk képesek segítséget kérni. Fontos, hogy legyenek körülötted olyanok, akikkel akár kötetlenül tudsz beszélgetni a munkádról, és olyanok is, akik professzionálisan azzal foglalkoznak, hogy vezetőként támogatnak. A WMN-nél éppen idén ismertük fel a csapatnak azt az igényét, hogy az elmúlt két év bizonytalanságai és fokozott nyomása után idén ránézzünk arra, hogy kik vagyunk, merre megyünk, hol vannak a veszteségeink, mit kezdjük a saját kiégésünkkel egy olyan társadalomban, ahol a legtöbben szintén ki vannak égve. 2022-ben az a célunk, hogy újradefiniáljuk magunkat. Érdekes, hogy ez a szembenézés egybeesik a WMN hetedik születésnapjával.
Márpedig kapcsolatok terén tartja magát a mondás, hogy a hetedik év vízválasztó lehet, változásokat hozhat. A WMN-nél is ezt érzékelni?
Hogy a pandémia nélkül is ilyen erős lenne-e az önreflexiós igényünk, azt nem tudom, de most az. Márciusban újraindítjuk a Hello WMN live talk show-sorozatunkat, nagyon hiányoztak már ezek a számunkra és a közönségünk számára is fontos élő események. Utoljára az ötödik születésnapunkon tarthattunk helyszíni rendezvényt – a hetedik születésnapig kellett várni a következőre. Nem is szólhat ez másról, mint arról, hogy mi is történt velünk, kik vagyunk, mi maradt belőlünk, és hogyan fogjunk neki a „méregtelenítésnek”. Ezzel párhuzamosan a WMN csapata szakember segítségével próbálja meg újratölteni önmagát.
Ha a WMN 7 éves pályafutására visszatekintünk, látjuk ott is a folyamatos megújulást. Elsők között kezdtetek el többféle videósorozatot gyártani, podcasteket készíteni – ez gondolom, teljesen tudatos volt.
A WMN egyik legfontosabb értéke kezdetektől fogva az innováció. Szeretünk elébe menni a dolgoknak. A podcast műfaja erre tökéletes példa; a piacon ma mindenki tapasztalja, hogy mekkora „podcast-őrület” van. Mi évek óta gyártunk podcast műsorokat, két éve saját stúdiót építettünk – az audiovizuális divízió vezetője, D. Tóth András keze munkáját dicséri. Így mire azt tapasztaljuk, hogy a piac Magyarországon is felismerte a podcastban rejlő lehetőségeket, addigra nekünk hat különböző, már felépített podcast brandünk, saját stúdiónk és hároméves tapasztalatunk van ebben a műfajban. Szinte nincs olyan tartalmi megkeresés, igény, amit ne tudnánk kiszolgálni.
De ez ugyanígy lejátszódott a YouTube csatornák esetében is, nem?
Igen. A Youtube-on a kezdetektől, 2015 óta ott vagyunk igényes, jellegezes tartalmakkal, köztük a többszörösen díjnyertes Elviszlek magammal sorozattal. Mára van egy 180.000 feliratkozóval bíró csatornánk, sokféle műsorral, és olyan nézőszámokkal, amelyek egy jó kábeltévé közönségével érnek fel.
Ehhez milyen képesség kell?
Ismerni kell a piacot, és kell hozzá egy bizonyos érzék is. Nem tudhatunk persze mindent előre, és nem csinálhatunk mindent jól. Azt ma már ki merem mondani, hogy jól használjuk az adottságainkat vállalati és egyéni szinteken is. Én például évtizedek óta írok és tévézek is; 1997-től vagyok tévés újságíró, de 1995-ben kezdtem a szakmát az írott sajtóban. Lehettem akármilyen képernyős állásban, soha nem engedtem el az újságírói munkámat, és ez a többoldalúság most nagyon jól jön – ezt képezi le a WMN.
Gyakran mondják, hogy mekkora pluszt jelentett a magazin márkaépítése szempontjából, hogy engem már ismerhetett a közönség. Ez tény, de nem ez volt a legnagyobb segítség. Sokkal inkább az, hogy a pályám elejétől hozok magammal egy sokoldalúságot, amire a WMN tartalmak és maga a brand elkezdhetett épülni. És az azóta hozzám csatlakozott kollégáim is széleslátókörű, sokoldalú emberek. Sosem csak online magazinban gondolkodtunk, hanem egyfajta tartalmi, kreatív hub-ban, ahol minden történet megtalálja a számára legmegfelelőbb műfajt és platformot.
A közösségépítés is legalább ennyire hangsúlyos jellemzője a WMN-nek, mint a sokoldalúság. Elég csak arra a sztorira gondolni, amikor tavaly az Insta profilotokat csalók lopták el egy időre, és a közösségetek egy emberként mozdult meg, hogy segítsen, ha mást nem, egy másik profilon folytatni a veletek való kommunikációt. Hogy emlékszel vissza erre?
Ez a tavalyi év legmeghatóbb, de egyben legijesztőbb időszaka volt. Egyrészt azért, mert a csapat nagyon gyorsan, hatékonyan és kreatívan reagált. Gyakorlatilag 48 órán belül összejött egy majdnem 30 ezres közösség egy alternatív profilon. Így tulajdonképpen mindenféle közösségi kommunikációnkat egy nap kihagyás után folytatni tudtuk. Ez nagyon fontos visszaigazolás volt számunkra, hogy az olvasóink velünk vannak, támogatnak minket. Amikor néhány hét múlva sikerült visszaszerezni az eredeti oldalunkat, akkor egy pillanatra megálltunk, és megveregettük egymás vállát. Fontos volt, hogy felismerjük, mi történt; létrejött egy valódi közösség az évek alatt, amely megmozdult értünk, mi pedig sikeresen megoldottunk egy szinte lehetetlennek tűnő feladatot. Ez is egy olyan vezetői képesség, amit az elmúlt két-három évben tanultam meg: hogyan kell képesnek lenni arra, hogy ne csak azt lássuk meg, ami nem sikerül, hanem azt is, ami jó, és olyankor kicsit álljunk meg, és vegyük fel mentális jegyzőkönyvbe a pozitívumokat.
A közösségi média mennyire segít titeket abban, hogy a közönségetek ilyen összetartó, és ennyire szeret benneteket? Bármilyen más profilú vállalkozás esetében is van létjogosultsága a kérdésnek, hogy mennyire lehet hasznos számára a közösségi média és a közösségépítés.
Megkerülhetetlen ma már. De látnunk kell azt is, hogy a közösségi média stratégiák soha nincsenek készen. Folyamatosan fejlődni és figyelni kell. Követni például a különböző platformok fejlesztéseit, az algoritmusok világát, azt, hogy az egyes korosztályok esetében éppen hogyan változnak a felhasználói szokások, honnan jönnek el, és hova mennek át például a fiatalok. A Z generáció és az alfa generáció menekül arról a platformról, ahol megjelennek a szülei, pláne a nagyszülei, és nagyon máshogy fogyaszt tartalmat, mint az idősebbek.
Mennyire hangsúlyos az a csapaton belül, hogy különböző generációkat is képviseljenek a szerzők? Kiütköznek-e a generációs különbségek a hétköznapi munka során?
Fontos feladat, hogy a csapat felépítését frissen tartsuk, hogy kiismerjük magunkat a különböző generációk világában, és megtaláljuk a közös pontokat, amelyeken egymásra támaszkodhatunk. Én magam még az X generációhoz tartozom, de már nemcsak Y-nos, hanem Z generációs munkatársak is csatlakoztak hozzánk. Nem törekszünk arra, hogy elkerüljük a konfliktusokat, de erre nincs is szükség, nagyon jól megférünk egymás mellett. Én azt tapasztalom, hogy kölcsönösen nagyon sokat tudunk tanulni egymástól a mindennapokban.
A generációs vérfrissítés mellett egy főszerkesztőváltást is megélhetett a WMN törzsközönsége – két évvel ezelőtt Fiala Borcsának adtad át ezt a feladatot. Miért érezted szükségesnek ezt a lépést?
Ahogy nőtt a szervezet, eljött az idő, hogy szétszálazzuk a feladataimat és szerepeimet. Mérlegeltünk, és azt láttuk, hogy sokkal inkább ügyvezetőként, kreatív irányítóként, tartalommenedzserként van rám szükség, és kevésbé tudok ezekre a feladataimra koncentrálni, ha a szerkesztőség operatív vezetése, a napi portálszerkesztési munka leköti az energiáimat. A csapatban ráadásul több kiváló szerkesztő és szerző is van, közülük „neveltük ki” Borcsát főszerkesztőnek. Mostanra azt mondhatom: abszolút bevált a stratégia, bár néhány hónappal a kinevezése után némi kihívást jelentett a pandémiás időszak berobbanása, amikor kicsit vissza kellett folynom a napi operatív vezetésbe is, de azóta visszarendeződtünk. Szerintem egy vállalkozás vezetőjének fontos felismernie azokat a helyzeteket, amikor hátrébb kell lépnie. Tudni kell átadni a feladatokat a kollégáinknak, akikben megbízunk.
Veled kapcsolatos friss hírek egyike, hogy a Forbes úgy nevezett „self made” magyarokat tömörítő listájára beválasztottak. A DTK egy márkanévvé lett – mindegy, hogy a tévéműsorokról, az Elviszlek magammal sorozatról, a Nők lapjába írt cikkekről, vagy a WMN-ről beszélünk. Mennyire volt ebben tudatosság?
A DTK márka erejére még mindig rácsodálkozom néha. Szerintem akár ismert ember valaki, akár nem, nagyon fontos, hogy a helyén kezeljük a saját hype-unkat. A dicséretet és a kritikát is megfelelően kell beárazni és jó arányérzékkel helyre tenni belül. A DTK márka egyáltalán nem tudatosan épült, hanem ösztönből. A tudatosság a WMN-nel kapcsolt be ebben a folyamatban, és nem is az elejétől fogva, hanem nagyjából a magazin első születésnapjától. A két brand együtt épül, de mindkettő értelmezhető a másik nélkül is, ami fontos cél volt.
A WMN-nél mintha olyan módon is érzékelhető lenne egy tudatos márkaépítés, hogy a csapatból szinte mindenkinek kialakult egy személyes márkája. Eleve így válogattad össze az embereket?
Az elején még inkább csak így alakult: például Gyurkó Szilvivel együtt dolgoztam az Unicefben, és tudtam róla, hogy kiváló szakember, jó stílusérzékkel – azt, hogy hogyan fog nem szakmai anyagokat írni a nagyközönségnek, nem tudtam előre. De úgy gondoltam, hogy ha van tartalom, van eredetiség, van karc, akkor már csak egy jó szerkesztő kell, és jó lesz a tartalom. Azt addigra már tudtam, hogy én egy elég jó szerkesztő vagyok, értek a szöveggondozáshoz. Felvázoltam neki a tervemet, a lelkesedés és a koncepció pedig megtette a hatását – nemcsak Szilvinél, másoknál is, hiszen olyan, a WMN-nek köszönhetően ismertté vált alkotóink vannak, mint például Szentesi Éva vagy Fiala Borcsa. Az életem több területéről csatlakoztak hozzám izgalmas szerzők, és összeállt a kezdőcsapat. Később már a bővítésen úgy kezdtünk el gondolkodni, hogy milyen karakterek hiányoznak, és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy a puzzle-be keresünk darabokat.
Az egyik saját podcast műsorotokban mondtál egy olyan példát a WMN-ről, mint vállalkozásról, hogy fontos egyezségre jutni a célokat illetően, mert lehet, hogy valaki gyors növekedést szeretne, más viszont a lefektetett értékekre építkezne. A WMN mintha az utóbbi stratégiát választotta volna, mert ha akarnátok, naponta gyárthatnátok ti is a kattintásvadász címeket és tartalmakat, amikkel előrébb kerülnétek az olvasottsági rangsorban. Jól gondolom, hogy tudatosan nincs is erre törekvés?
Mi valóban nem a hirtelen növekedést céloztuk meg, hanem egy kontrollált, minőségi bővülést, és ez azóta sem változott. Szeretnénk, ha hitelesek tudnánk maradni, abba pedig nem fér bele, hogy hatásvadász tartalmakat helyezzünk előtérbe. Máshogyan építkezünk, inkább több platformon vagyunk jelen, többféle tartalmat kínálunk, de mindenhol őrizve hitelességünket. Nem az a fontos, hogy ott vagyunk-e az olvasottsági TOP10-ben – egy más szempontrendszer szerinti listán ott látjuk magunkat a legjobbak között. Az is fontos ugyanakkor, hogy sosem másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, hanem a saját elképzeléseinknek, célkitűzéseinknek szeretnénk megfelelni.
Bár az utóbbi időszak egészen leszoktatott minket arról, hogy messzi távlatokba tekintsünk, mégis erre kérlek: hogyan látod magad 10 év múlva?
Akkor 57 éves leszek, szeretnék majd valamivel kevesebbet dolgozni, és újra írni. Novellát, regényt… könyvet. De ezt már akár öt-hat év múlva is el tudom képzelni. A WMN-t pedig szeretném továbbra is a magyar médiapiacon meghatározó szerepkörben látni.
D. Tóth Kriszta 3 tanácsa vállalkozóknak:
- Merjünk hibázni, ne kerüljük a konfliktusokat!
A saját hibáink és a mások hibái jelenthetik a legfőbb erőforrást.
- Találjuk meg a középutat, támaszkodjunk megfelelő arányérzékre!
Minden döntésnél, minden építkezési folyamatnál fontos megtalálni a megfelelő arányokat, ne tévesszenek meg a nagyon pozitív vagy nagyon negatív kilengések.
- Hitelesnek kell maradni!
Az ügyfelek, a kollégák és önmagunk előtt is. A hitelesség megőrzése óriási érték, nagyon meg kell érte dolgozni, és egy pillanat alatt el lehet veszíteni.
Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Fotó:
Csiszér Goti -WMN
