7 dolog, amit tegyél meg céged közösségi felületein a koronavírus kapcsán

Hb Cikk Levai 2
Hb Cikk Levai 2

A koronavírushoz kapcsolódóan rendkívüli módon átalakultak a cégek lehetősége. Bizonyos iparágakban nem várt fellendülést hozott a tartósélelmiszerek, az irodabútorok vagy éppen a számítástechnikai cikkek hirtelen beszerzése. Sok cég viszont bezárni, vagy éppen jelentősen átalakulni kényszerült.

A vevői szokások egyik napról a másikra megváltoztak, ezt mindannyian érezzük.

De nem csak a szokásai változtak meg a vásárlóknak, hanem a cégekhez, iparágakhoz köthető érzései is. Hiszen honnan tudnák, hogy a sarki kisbolt, az étterem, vagy akár a könyvesbolt nyitva van-e? Biztosak lehetnek benne, hogy kedvenc ruházati vagy éppen sminkes webáruházuk szállít ezekben a napokban?

Nem. Gyakorlatilag semmiben nem lehetnek biztosak.

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy minél többet, minél változatosabban és miinél több felületen kommunikáljunk a következő időszakban.

Ehhez gyűjtöttem össze néhány tippet.

1. Minden felületünkön kommunikáljunk, és kommunikáljunk egységesen!

Ehhez nem árt összeírni, hol vagyunk jelen, hol találhatnak ránk az ügyfelek, vagy a potenciális érdeklődők.

Pár tipp a saját listádhoz:

  • Facebook oldal
  • Facebook csoport
  • Instagram
  • Messenger
  • YouTube
  • LinkedIn
  • Twitter
  • Pinterest
  • Whatsapp
  • Viber
  • Google Cégem
  • Tripadvisor
  • Stb.

Nézd végig azokat a felületeidet is, amelyeket régen, talán csak tesztből hoztál létre, azokat is, amiket nem használsz!

Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az ügyfelek elkezdenek keresni, rá találnak pl. egy ma már nem használt Facebook oldaladra, ahol éppen egy olyan terméket promózol, ami már nem aktuális, és ezzel fognak felkeresni.

2. Mindenhol a felülethez illő módon rakd ki a helyzettel kapcsolatos tájékoztatást!

  • A Facebook oldaladon ez lehet például egy felül rögzített poszt vagy akár egy aktuális borító fotó.
  • LlinkedIn-en is érdemes lehet frissíteni a borító fotódat.
  • Instagramon érdemes készíteni egy sztori kiemelést, és persze a bio-t is frissítsd!
  • YouTube-on emelj ki egy témához illeszkedő videót és persze itt is frissítheted a csatornaképet.
  • A Google Cégem szolgáltatásba hozz létre egy bejegyzést, hogy aki rád keres a Google-ban, biztos a hiteles információkkal találkozzon a kártyádon!
Google Cegem Bejegyzes
Ha létrehoztad a Google Cégem profilodat, érdemes ezen is írnod egy bejegyzést.

3. Fontos az is, hogy ezeket rendszeresen frissítsd, és mindegyik ugyanazt a helyzetet tükrözze!

Ebben segíthet, ha készítesz magadnak a naptáradban figyelmeztetéseket 1 hétre, 2 hétre, 3 hétre (stb.) előre, és ilyenkor átfutod, aktuálisak-e az utolsó üzeneteid azokon a felületeken is, ahol nem kommunikálsz rendszeresen.

4. Használd ki az alkalmat az aktuális felületeid promózására és listaépítésre!

Ha már átnézed és aktualizálod a már nem használt felületeidet, ne csak annyit írj ki, hogy  mi a helyzet a koronavírussal kapcsolatban, hanem azt is, melyik az a felület, ahol naponta tájékoztatsz, továbbá hol lehet (és miért érdemes!) feliratkozni a hírlevél listádra.

5. Használj automatizmusokat a munkád megkönnyítésére!

Állíts be Messengeren Gyakran ismételt kérdéseket, illetve válaszokat! Ezekben fel tudsz ajánlani választási lehetőségeket az érdeklődőknek. Például menü szerűen meg tud jelenni a koronavírussal kapcsolatos információs oldalad linkje, alatta az aktuális nyitvatartásra vezető gomb, alatta a kínálat, stb. Így csökkenhet az érdeklődők kezelésére fordítandó munka mennyisége.

Természetesen egy chatbot még profibban tud válaszolni az érdeklődőknek, ha sokan írnak Neked erre szükséged lehet. De ha még nincs ebben tapasztalatod, ne állj neki – egyedül – a fejlesztésnek most.

Ha nem akarsz túl sok munkát belerakni, akkor legalább a „Távoli üzenet” funkciót kapcsold be, amiben egy egyszerű üzenetbe le tudod írni a lényeget.

Messenger Gyik
A Gyakran ismételt kérdések funkció segíthet a gyors, egyszerű és automatizált tájékoztatásban.

6. Moderálj szigorúbban!

Ha van olyan Facebook csoportod amelyik jól pörgött eddig is, akkor könnyen előfordulhat, hogy most triplázódott a kommunikáció. Hiszen a koronavírusról szeretne beszélni mindenki, mindenhol. De néha ez nem illik bele például egy szakmai csoportba. Néha pedig kapcsolódhat akár a közösséghez, de nem oda való témákat osztanak meg a felhasználók. Az is lehet, hogy hirtelen megemelkedik a csoporthoz kapcsolódók száma, de olyanokból, akik nem igazán illenek bele a közösségbe.

Éppen ezért érdemes lehet szigorúbbra venni a moderálási elveket.

Ha szükséges, alkalmazz szigorúbb feltételeket a jelentkezéshez és ha kell,

vezesd be azt, hogy egy időre csak admin engedéllyel jelennek meg a hozzászólások.

Mindeneképpen érdemes írni egy üzenetet (amit aztán közleményként kiraksz a csoport tetejére), hogy mik a szabályok, mi fér most bele, mi nem. Plusz praktikus berakni kulcsszófigyelést is azért, hogy kapj értesítést az érzékeny témákról.

Facebook Csoport Moderalas
A Facebook csoport moderálásánál nagyon sok lehetőség álla rendelkezésünkre.

Facebook oldaladon is érdemes lehet beállítani (vagy a helyzethez igazítani) a káromkodás szűrőt.

7. Készülj a jövőre, ápold a kapcsolatot és építs listát!

Ezt már említettem, de annyira fontos, hogy külön is kiemelem: a folyamatosa kapcsolattartás a különböző közösségi felületeiden segít abban, hogy megőrizd, vagy akár tovább emeld a vevőid bizalmát.

De fontos az is, hogy készülj a bezárkózás utáni időszakra, hiszen az élet újra fog indulni. Éppen ezért minden felületeden rakj ki olyan üzeneteket, amik a feliratkozásra bíztatják a célcsoportod tagjait. Ez lehet egy bejegyzés a Google Cégem profilodon, de lehet egy felül rögzített poszt a Facebook oldaladon is. A lényeg: építs listát, hogy könnyebb dolgod legyen abban a zajban, amire számíthatunk a krízis helyzet elmúltával!

Több mindent érdemes megtenni tehát, egy a fontos: kommunikálj mindenhol és rendszeresen! Ne csak akkor, ha virágboltod vagy éttermed van, ezért most éppen korlátozottan vagytok nyitva. Akkor is, ha webáruházad, vagy teljesen online szolgáltatásod van, hiszen a vásárlóid és az érdeklődők, bizonytalanok és kíváncsiak ebben a helyzetben. ­Persze nem mindegy, hogy mit, ebben tud segíteni új videóm a Hello Biznisz Facebook oldalán.

Lévai Richárd

közösségi marketing specialista

Liftup Kft.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!