Az újraterveztem digitálisan sorozatunk következő cikkében az újraterveztem.hu csapata Mozsgai József történetét mutatja be.
Mozsgai József, becenevén Mozsi a baranya megyei Sellyén született. Állattenyésztő mérnökként és kereskedelmi menedzserként szerzett diplomát, karrierjét vállalkozóként kezdte. Volt virágboltja, sportboltja, aztán éles fordulattal háta mögött hagyta az üzleteit, felköltözött Budapestre és alkalmazottnak állt a fejlődő IT szektorban.
2011-ben azonban visszatért a szülőfalujába és megalapította a limousin törzskönyvezett marhákat tenyésztő Mozsi Majort. Csupán egy bikával, tizenöt fiatal tehénnel és egy lakókocsival indultak, de ma már 63 állatuk van. A közösségi médiában találta meg az egyik kiemelkedési lehetőséget, két éve heti szintű Facebook videósorozatot készít, amit egy-egy alkalommal 5-6 ezren is megnéznek.
Gondoltad volna 14 évesen, hogy még hazajössz a szülőfaludba?
Annyira nem, hogy amikor egyetemista koromban nagyapám megkérdezte tőlem, hogy a kárpótlási jegyekből megvegye-e a falu határában lévő 90 hektáros földet, azt válaszoltam, hogy sosem fogok ezzel foglalkozni, költsék csak saját magukra. Azóta minden alkalommal, amikor elmegyek a terület mellett, eszembe jut, hogy mit szalasztottam el.
Nem mindennapi már az első váltásod sem. Hogyan lesz egy állattenyésző mérnökből IT-s?
Nagyon szerettem az állatokat, a biológiát, kémiát, ezért indultam el ezen a pályán. A fiatalon kötött házasság, a gyerekek érkezése miatt viszont a megélhetés vált a fő szemponttá, így a kereskedelembe vágtam bele. Feleségemmel együtt volt hat virágboltunk, sportboltunk, de a vásárlási szokások megváltozása miatt úgy éreztem, hogy ezzel nem fogunk tudni megfelelő anyagi hátteret biztosítani a családunknak. Azt láttam, hogy az informatika lesz a jövő, így felköltöztem Budapestre és az IT szektorban kezdtem el dolgozni junior kereskedőként, majd key account managerként.
Előtte sosem voltál alkalmazott. Miért váltottál és milyen volt ezt megélni?
Meg szerettem volna tanulni a nagyoktól, hogyan kell egy céget hatékonyan üzemeltetni és hajtott a kíváncsiság, hogy milyen az alkalmazotti lét. Odaátról vonzott az, hogy havi fix bevételem lehet, amivel szabadon gazdálkodhatok, a családomra költhetem, nem kell mindent az üzletbe visszaforgatnom. Rockefeller fogalmazta meg találóan, hogy vállalkozóként saját magunk zsarnokai kell, hogy legyünk, ha megfelelően akarunk fejlődni.
Az informatika pedig úgy jött képbe, hogy a 2000-es évek elején saját kútfőből készítettem el a sportboltunk weboldalát. Valami azt súgta, hogy nagy lehetőségek lesznek ebben az iparágban és ezért elkezdtem állást keresni a lakóhelyem, Kaposvár környékén, de végül csak a fővárosban sikerült találnom.
Mennyire élvezted ezt a munkát?
Alapvetően átmeneti megoldásnak indult, de a magas fizetés, a sikerek és a pörgés beszippantottak, így végül tíz év lett belőle.
Mi hozta el mégis a változás iránti igényedet?
A mondás szerint azt a lovat ütik, amelyik húzza a szekeret. A menedzsment elkezdett spórolni, hiába teljesítették a kereskedők a kitűzött célokat, mondvacsinált okokra hivatkozva évről-évre szűkítették a bónuszunkat. Én vállalkozó szemlélettel elvártam, hogy ha jól végzem a munkám, akkor fizessenek is meg. Ez komoly feszültségeket szült a vezetők és köztem. Átmentem volna más céghez, viszont a válság kellős közepén alig voltak lehetőségek ebben a szektorban.
De nemcsak a konkrét céggel voltak problémáim. Azt éreztem, hogy egész álló nap csak excel táblában árrést számolok, és semmilyen értéket nem teremtek. Elegem lett a folyamatos dugóban ülésből, a természeti környezet hiányából is. Valószínűleg mindezektől állandóan stresszes voltam, így a házasságom is tönkrement. Egy idő után rájöttem, hogy az a rengeteg extrémsport – hegyi bringázás, siklóernyőzés, snowboardozás – mind csak pótlék, ami ahhoz kell, hogy érezzem, hogy élek. Nagyon kerestem a kiutat, de nem volt hozzá ötletem. Teljesen kiégtem.
Hogyan jött a marhatartás?
Édesanyámmal beszélgettem, hogy mennyire mélypontra jutottam, és ő vetette fel, hogy van itthon 30 hektár kihasználatlan földünk, mellette 10 hektár bérelhető területtel. Miért nem kezdek el húsmarhával foglalkozni, kérdezte. Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha mindent az alapoktól újrakezdhetnék, és újból az állattartás, a vidék felé fordulnék.
Nekiálltam felmérni, hogy milyen lehetőségek, előírások vannak, több marhatartóhoz is elutaztam tapasztalatot gyűjteni. Egyiküknél, este a szálláson, az ágyban fekve belém nyilallt, hogy ezt szeretném csinálni. Láttam, hogy jó potenciál van benne, a törvényi szabályozásnak köszönhetően évek óta emelkedett az állatlétszám.
A negyven hektár legelő viszont kevés volt ahhoz, hogy vágómarhát tartsak, ezért indultam el a tenyészállat irányba. Ugyan jóval nagyobb szakértelmet igényel és több előírásnak kell megfelelni, de egy kisbikával többszörös nyereséget lehet elérni, tehát kevesebb állat is elegendő. Habár ez elsőre könnyű bevételnek tűnik, viszont itt minden egyes bikának külön vevőt kell találni, nem lehet egyben huszat a kamionra felhajtani.
A magasabb hasznot valószínűleg más is kiszámolta. Mennyire volt konkurenciád, mivel tűntél ki közülük?
Láttam, hogy sok tenyésztő van a piacon, ez azt mutatta, hogy megéri vele foglalkozni. Azt szokták mondani, hogy kocsma mellé lehet jól kocsmát nyitni. A konkurencia sosem ijesztett el, inkább arra sarkallt, hogy jobbnak kell lennem.
Elsőként felmértem, hogy kik lehetnek a vevőim és nekik mire van szükségük. Mivel a húsmarhákat legtöbbször a szabad legelőn tartják, ezért nekem is ebben a környezetben kell nevelnem őket. Ugyanis a télen-nyáron istállóban tartott állatok a mezőre kikerülve akár éhen is halnak a térdig érő fű mellett, vagy nem ismerik a villanypásztort, esetleg képtelenek közösségben, gulyában mozogni. Emellett a genetikában a lehető legjobbat akartam adni, az egyetemi tanulmányaim alapján szavaztam a limousin fajtára. Mindezeken túl a gazdák igényeit ismerve könnyen kezelhető, szelíd állatokat szerettünk volna nevelni, ezért természetközelibb, stresszmentes körülményeket teremtettünk számukra.
Ezzel a sok lépéssel megteremtettük a kiváló minőségű tenyészmarha követelményeit, és utána jött a kérdés, hogyan fogjuk tudni ezt eladni. Az öregek azt mondták, hogy éveket kell várni, amíg szájhagyomány útján a vevőkör kiépül. Lehet, hogy régen ez így ment, de nekünk nem volt erre időnk, ezért inkább az online marketing mellett döntöttem. Elindítottuk a Facebook oldalunkat, ami egyrészt segít a hírünket vinni, másrészt lehetőséget ad visszajelzéseket is gyűjteni a vásárlóktól. Innen láttam azt, hogy a kezdő marhatartók híján vannak az információnak, szomjazzák a gyakorlati tudást.
Mikortól váltál ennyire népszerűvé?
2016 decemberében kezdtük el a Mozsi műsort, egy hetente jelentkező videóadást a gyakorlati tudnivalókról. Megosztottam a marhatartó csoportokban és a várakozásokon felüli sikert aratott, sőt egyre többen személyesen is meglátogatnak, hogy marhatartásról beszélgessünk. De ez az egész nem rólam szól, igyekszem a kis gazdálkodókat, a potenciális vevőimet inspirálni, hogy minőséggel és kitartó munkával igenis ki lehet tűnni a nagy telepek árnyékában is. Természetesen a hitelességünkhöz nem árt, hogy megjelenünk kiállításokon, ahol személyesen láthatják az érdeklődők az állatainkat, és itt dobogós helyezéseket érünk el.
Sikerült azt elérnem, hogy mára az átlaghoz képest közel kiemelkedő áron kelnek el az állataink, ez is motiváló lehet a követőim számára. Persze nem mindenki tudja ezt egyből megfizetni, de nagy öröm hallani, hogy egyes tenyésztőknek az az álmuk, hogy egyszer legyen egy Mozsi bikájuk.
Az egyértelmű, hogy a szenvedélyeddé vált az új karriered. De járt-e bármilyen kihívással az újratervezésed?
Rengeteg nehézséggel kerültünk szembe, a takarmánygyűjtésen, istállóépítésen át sorolhatnám hosszan, de talán a legszembetűnőbb az életszínvonal váltás volt. Nagyon tőkeigényes ez a szakma, miközben az első két évben nincsen semmi bevételed, hiszen nem nőttek fel még a születő borjaid értékesíthető korúra. Ugyan én mindent előre kiszámoltam, és pont annyi félretett pénzünk volt, ami ezt az időszakot fedezte, mégis néha embert próbáló volt ezt megélni. A budapesti nagy autó, nagy élet után 180 fokos fordulat jött, meg kellett gondolni, vegyünk-e vajat a kenyérre.
Huszonhat év után mennyire volt könnyű újból hozzászokni a vidéki élethez, hogyan fogadtak a helyiek?
Engem mindenki ismert, míg én senkit sem. (nevet) Persze volt, aki azt mondta, hogy a pesti gyereknek ez úgysem fog menni, de alapvetően örültek neki, hogy hosszú évek után újra szarvasmarhát lehet látni a faluban és belekezdtünk egy helyi vállalkozásba. A páromnak, Lillának viszont nagyobb kihívást jelentett, született városi lányként komoly kompromisszumot hozott azért, hogy együtt maradhassunk. Közösen visszük a major feladatait, szerencsére nagyon szereti az állatokat és megtalálja ebben a munkában is az örömöt.
Az interjú egyeztetésekor mondtad, hogy bármikor jöhetünk, hiszen nincs szabadnap az állattartásban. Milyen volt hozzászokni a nonstop műszakhoz?
Bármilyen meglepő, teljesen felszabadultam tőle, mert azzal foglalkozom egész nap, ami a szenvedélyem. Ugyanúgy elfáradok, de egy jó érzéssel telve, mert aznap is alkottam valamit és értelmes munkát végeztem.
Miben méred a sikert?
Ha pusztán nyereségben nézném, akkor a folyamatos beruházás miatt kiábrándító lenne a kép. Az anyagiakkal kapcsolatban azt vallom, hogy ha valamit pénzért csinálsz, de nem igazán szereted, akkor csak egy bizonyos szintig lehet eljutni, hiszen nem ez köti le minden gondolatodat. Ha a szenvedélyeddel foglalkozol, akkor lehet, hogy elsőre nem lesz belőle sok pénzed, viszont olyan profi szintre tudsz kerülni benne, ami idővel meghozza az anyagi előnyeit is.
De ha onnan tekintek a Majorra, hogy hét évvel ezelőtt egy bikánk volt pár üszővel, itt egy üres mező állt és lakókocsiban tartottuk a takarmányt, mára viszont megvannak a gépeink, felépültek az épületeink, 63 állatunk van és az országban az egyik legismertebb limousin tenyészetként a legmagasabb áron tudunk értékesíteni, akkor nagyon büszke vagyok az elért eredményekre.
Milyen jótanácsot tudnál adni a vidéken újratervezést fontolgatóknak?
Le kell mondani minden anyagi vágyról, mert az életminőség nem pénzben és szabadidőben lesz meghatározva, hanem abban, hogy értékes életet élsz, alkotómunkát végzel. Valami olyanba kell belevágni, amit szívből szeretsz, mert ez fogja minden perced kitölteni. Végső soron a hobbiddal foglalkozhatsz egész nap!
